Szatmárvármegye, 1910 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1910-04-10 / 15. szám
Nagykároly, 1910. április 10. Vasárnap. VI. évfolyam. 15. szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETI LAP. Szerkesztőség, hová a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők: Deák Ferenc-tér 20. sz. Telefon 84. sz. ■fggf- Kiadóhivatal : Kaszinó-utcza 2. szám. -fg®* : Kéziratokat nem adunk vissza.-----------Bűnös indolentia. Nagykároly, 1910. ápril hó 9. A vármegye vezetőségét: a főispánt és alispánt, de különösen a vármegyei főorvost a budapesti sajtó az ököritói katasztrófa körül állítólag tapasztalt súlyos mulasztások miatt vádakkal illeti és támadásban részesíti. A vádak és támadások ellen a pénteken megtartott közigazgatási bizottsági ülésen próbált védekezni a vármegye főorvosa. A védekezés egészen szerencsésnek nem mondható, mert nem sikerült a budapesti sajtó vádjait mindenben megcáfolni. Ma még a katasztrófa sebesültjeinek helyzete, szenvedése, a sebesültek nagy százalékának elpusztulása az orvosi kezelés körül felmerült hibák és mulasztások következményeiből látszanak. Úgy az ismert tényállásból, mint a környék- Jbeli földbirtokosok teljesen megbízható előadásból az állapítható meg, hogy a mig egyrészről a fővárosi sajtó súlyos vádjai túlzottak, másoldalról az egészség- ügyi intézkedések és az orvosi szolgálat oly hiányos és kapkodó volt, hogy az e téren elkövetett bűnös mulasztások és hibák okai annak, miszerint az életben maradtak nagy percentje elpusztult. Amidőn az egész Magyarország, sőt az egész világ müveit és humánus közönsége megdöbbent az óriási katasztróMEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő : jj Laptulajdonos: Dr. Tóth Zoltán. Fráter István. Előfizetési árak: Egész évre ..............................................8 korona. Fé lévre.................................................... 4 korona. Negyedévre............................... 2 korona. Eg yes szám 20 fillér. ||| Nyilttér sora 40 fillér. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. fától és fájó szívvel gondolt a katasztrófa áldozataira, azok családjaira, árváira és özvegyeire, addig, amint a fővárosi sajtó írja, a vármegye vezetősége — bár táviratilag figyelmeztetve lett, két napig tudomást sem vett a katasztrófáról. Állítják, hogy a főispán, ki nehány kilométerre volt a tüzhalál áldozataitól, egyáltalán ki sem ment volna a színhelyre. Mondják, hogy az alispán is későn érkezett volna. Sőt, ami mindezeknél súlyosabb, a főorvos is csak kedden délelőtt, tehát a harmadik napon érkezett a gyászos faluba. Ha Franciaországot, vagy Németországot sulytotta volna ez irtózatos szerencsétlenség, maga a köztársasági elnök és a németcsászár lett volna az első, a ki a rettentő színhelyen megjelenik és villám gyorsasággal történt volna intézkedés arra, hogy a még életben maradt súlyosan sebesültek az ország minden részéből oda táviratozötkorvosok és mentők segélyével és ápolásával az életnek megtartassanak és rettenetes szenvedésük a helyes kezelés és szakértő ápolás mellett enyhittessenek. Ámde az ököritói tüzhalálnál a bűnös magyar indolentia ősi szokásával éppen ez alkalommal is megjelent. A vármegye intézkedő vezetősége nemcsak meg nem jelenik azonnal a szerencsétlenség helyén, hanem még jelentést sem tesz a belügyminiszterhez. Csak a lapokból értesül a miniszter a szerencsétlenségről és ő hivja fel a vármegye vezetőségét arra, hogy azonnal utazzék a színhelyre tegyen részletes jelentést a szerencsétlenségről, tudja megvan-e szükség mentő orvosokra és ápolókra és indítson a munkaképtelenné vált sebesültek és árvák részére segély aktiót. A főispán a főszolgabíró értesítéséből küld jelentést a miniszternek, a helyett, hogy mint a vármegye feje, minden irányban intézkednék, élére állna a vármegye társadalmából összeállítandó segélyaktiónak. Azt a jelentést teszi a belügyifőnöknek, hogy segélyaktióra szükség nincs, mert az ököritóiak vagyonos emberek. De ennél még szomorúbb a vármegye alispáni hivatalából tett azon jelentés, hogy mentőkre, orvosokra, ápolókra szükség nincs, mert mi csak halottakat temetünk. Tény, hogy eme indolentiából származó hibáknak ma már súlyos következményeit látjuk. A mentés, sebesült kezelés és orvosi ápolás munkája hiányos volt, amelynek főleg az az oka, hogy a hatóság nem tartotta szükségesnek a budapesti önkéntes mentők orvosainak és ápolóinak háromszor is táviratilag felkínált lejövetelét és segélyét igénybe venni. Akkor, midőn a súlyos égési sebet gyógyítani és némileg is enyhíteni csak napi kétszeri átkötéssel és különös gonA levélszekrény. A tükörablak gyöngyöző üvegén Elnéztem órahosszat: odaát Mint nyeli el a pirosajku szekrény Annyiak titkolt örömét-baját. Elnéztem őket, a mint odaértek: Sok bágyadt arc, gondtól gyűrött, fakó, Sok kapzsi szem. — Hiába: az önérdek, A konclesés csak jó tollforgató! Mily vigasztalan és sivár e kép ! — Aztán jött egy szép Lonbach arcú lányka És nagy pirulón belopta levelét; Láttam, mint réved hosszan még utána, A szemét néztem: ó, hogy csillogott! ... S a vasszekrényben most egy szív dobog... Rédei Tivadar. Két tűz között. Irta: Tipp Matild. Abt ur, mióta csak szabadságát megkezdte, Garnischba vonult és ott minden idejét két hölgy: Bramhersné és Liskowné társaságában töltötte. Velük étkezett, ródlizott, automobilozott, együtt barlangolta be velük a hófedte hegyek világát, de mennél tovább volt társaságukba, annál kevésbé tudta eldönteni, hogy kettejük közül melyik rokonszenvesebb neki. Abt ur épen nem bánta volna, ha mint vőlegény utazik el innen — csakhogy melyiket válassza ? A szeszélyes, barna Bramhersnét, vagy az értelmes, szőke Liskownét? Fiatalok, csinosak, jól öltözöttek voltak mindketten, értettek a lebilincselés művészetéhez. Mindegyikük korán vesztette el férjét, mindketten elégséges évi járadékkal rendelkeztek, a mely kellemes életet biztosított nekik, mindkettőjüknek voltak összeköttetéseik az előkelő világgal és mindkettőnek kitűnő modora volt. Még szenvedélyeikben is hasonlatosak voltak. Fanatikus automobilisták, pompás kocsik birtokában. Abt ur nekik köszönhet egy sereg élvezetes kirándulást. Egy kirándulás után mindhárman egy asztalnál ültek és kedélyesen beszélgettek. Az aznapi élményeiket frissítették fel és a hölgyek rábeszélték lelkes autósport vendégüket, hogy ő is vegyen magának egy automobilt. Abt hajlandónak mutatkozott és közelebbről kezdett érdeklődni a dolog iránt. Bramherstné megelégedetten konstatálta ezt, rágyújtott egy cigarettára és székében oly hanyagul vetette magát hátra, hogy fiatal, karcsú alakjának szép vonalait meg kellett csodálni. Azután igy szólt: — Hosszabb utazásoknál, miként ez önnek szándéka, csak az én gépkocsim jöhet számításba. — Ha az utakat simán akarja, Abt ur — vetette közbe Liskowné — akkor csak az én gépkocsim márkája iránt érdeklődjék. A harc ezzel be volt jelentve. Mindenik hölgy a maga gépét ajánlotta. Abt végre a hangos vitatkozástól csak a jelszavakat hallotta: motor, holdképesség, chassis, erőátvitel, fék, pneumatik. Abt, a kit eleinte mulattatott a hölgyek háborúsága, később már világosan kiérezte, hogy ez a leplezetlen ellenségeskedés az ő személye körül folyik, a mely a kocsikra is átterjedt. Diplomatikusan igy felelt: — Hölgyeim, én kezdő vagyok, tehát nem tudok dönteni az autó kérdésben. Hanem itt van két papirszelet. Egyikre ráírom a „Fly“ gép nevét, a másikra a „Michel“ gépét. Most beteszem a csészébe, behunyt szemmel kihúzom az egyiket: „Michel.“ Nagyon tisztelt Liskowné, sajnálom, nem tehetek róla, tetszett látni, hogy pártatlanul döntöttem.
