Szatmárvármegye, 1910 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-27 / 13. szám
13. szám. SZ ATMÁR VÁR/vl EGYE. 5-ik oldal. — Drágább a aénz. A pénzviszonyok, úgyszólván, az Összes irányadó piacokon megromlottak, s a kamattételek emelkednek. A szilárdítás most, úgy látszik, fokozódik, mert pénzügyi körökből azt a hirt halljuk, hogy szerdán a londoni tőzsde már számol az Angol Bank ezetleges kamatláb-emelésével, A hir szerint egyelőre arról van szó, hogy a 3 százalékos ráta fél százalékkal emeltessék. Megjegyezzük, hogy az értéktőzsdék irányzatának gyengülése szoros összefügésben van a pénzpiacok szilár- dulásával s főként erre vezethető vissza a járadékpiac lanyhulása is. A magánkamatlább Bécs- ben 3'A , Berlinben 3r,/8 és Londonban 35/io°/o-ra melkedett. — A földmiv. miniszier körrendelet. Serényi Béla gróf, földmivelésügyi miniszter arra való tekintettel, hogy az elmúlt évben a kártékony hernyók és a vértetü a gyümölcsökben óriási kárt okozott, körrendeletét intézett a törvényhatóságokhoz, amelyben a kötelező hernyóirtás terén a törvényhatóságokra váró intézkedések haladéktalan megtételét sürgeti. Különösen fölhívja a miniszter a figyelmet a vértetü irtására, mert ez az almafákat pusztító élősdi a beérkezett jelentések szerint már úgyszólván az ország almafaállományát végpusztulással fenyegeti. Kijelenti a körrendelet, hogy az irtás megtörténtét szakközegeivel fogja ellenőriztetni és ha azt tapasztalja, hogy valahol az irtás nem történt volna meg, azt szakközegeivel fogja elvégeztetni, a mulasztó tisztviselő, vagy hatósági közeg ellen pedig a megtorló intézkedést azonnal megteszi. CSARNOK. Petterson és társa. A tengerparton, ahova a kereskedelmi vitorlások futnak be, ott állt a „Petterson és társa“ cég háza. Nagy, ódivatú, szürke polgári ház volt, kis ablakokkal, szűk folyosókkal, tágas irodákkal és raktárakkal. Mindez a földszintet foglalta el, mig a család az emeleten lakott. Az utolsó száz év alatt a Pettersonok innen léptek ki a nagyvilágba. A széles kőlépcsőkön eleinte dajka karján haladtak le a tágas térre a pirosképü, kék- szemü kis fiúcskák, mert mindegyiknek kék szeme volt. Az egész városban ők voltak mindig a legszebben öltözött gyermekek. Az összes alkalmazottak, az őszfejü, öreg cégjegyzőtől a fiatal kifutó fiúig, ilyenkor mindannyian kinéztek a kicsiny ólomba foglalt ablakon és kíváncsian bámulták a „Petterson és társa“ cég jövendőbeli főnökét. Később aztán már saját lábaikon szaladtak le az emeletről a fürge iskolásfiuk, szemükben tavasz, hónuk alatt pedig egy egész csomó tankönyv volt. Az egész város tudta, hogy ezek lesznek a jövőben a tekintélyes ház főnökei. Mert, hogy a kikötő partján álló nagy, szürke épület gyermekei más pályát válasszanak, mint apjuk és őseik, ép oly lehetetlennek tartották, mint azt, hogy a nap egy reggel megfeledkezzék a felkelésről. Így múlt el néhány év. Az iskolásfiu férfiúvá fejlődött. Egy szép napon kitisztogatták az egész házat, uj függönyöket akasztottak az ablakokra, a bútorok uj selyemhuzatot kaptak, minden tartóban virág illatozott és minden szemben napsugár volt, hiszen Petterson junior fiatal feleségével megérkezett! És midőn eljött az az idő, hogy a ház elé halottaskocsi állt: a templom harangjai szomorúan zúgtak, a hajókon félárbocon lengtek a zászlók, mert Petterson senior elintézte utolsó számadását, de az Íróasztal előtt akkor már ott ült az erőteljes főnök s a gyermekszobában, vagy az iskola padjai között már ott ültek a kis fiuk, a kik biztosították a Pettersonok trónöröklési rendjét. Az ősök nyugodtan alhatták tehát örök álmaikat! De hogy a társ ki volt, arról senki sem tudott. A czégben sohasem volt több egv akaratnál és egy vezető kéznél, sőt még a Pelter- son junioroknak sem volt addig szavuk, mig nem lettek főnökök. A Comp. biztosan csak az első Pettersen képzelt alakja volt. Ez az ősrégi, jámbor és tiszteletreméltó nemzetség mindenki által becsülve és folt nélkül élt. Mindegyikük bízott Istenben, aki századok óta mindig megsegítette őket és főkönyvük mindig nyereséggel zárult, amelyben épugy nem lehetett hibát felfedezni, mint felforgatni a biztos számtani tételt. Gazdaságuk tehát nőtön nőtt, s a kikötő partján épült szürke házhoz mindig több hajó szállította a temérdek árut a világ minden részéből. A szerencse azonban sokszor szeszélyes. Csapás csapás után kezdte sújtani a kettős czéget, mely ellen sem ész, sem elővigyázat nem használt. Két év mindazt lerombolta, amit századok építettek. Az egész országra súlyos válság nehezedett és alapjában ez ingatta meg a vén szürke házat. Más kereskedői házak azonban még jobban meginogtak, azaz rombadőltek, csakhogy azoknak főnökei mint okos üzletemberek, kiegyeztek hitelezőikkel 25, 30, vagy 50 százalékra és hat hónapig tartó vergődés után czégük még fényesebben ragyogott, mint azelőtt. „Petterson és Társa“ azonban nem egyezkedett. Az öreg czégjegyző reszkető kezekkel könyvelte el egyik veszteséget a másik után és Petterson senior hosszú, álmatlan éjszakákon keresztül ült íróasztala mellett, mig csak szeme el nem homályosuk és haja meg nem őszült. De azért a főkönyvbe folyton szaporodott a „tartozik“ oldal. Egy hosszú átvirrasztott éjszaka után még mindig együtt ült a két öreg. Ljung, az öreg czégvezető ekkor megérintette a fónök vállát. Petterson visszafordult. — Mit kíván, Ljung ur? — Csak a felől kívánnék tájékozást, vájjon tudja-e főnök ur, hogy Anderson et Ringmann 75 százalékot ajánlott? ;— Igen, tudom. Ami engem illet, az egyezségi kvótát elfogadom. Kíván még valamit tudni ? — Nem ... azaz ... hogy ... Bocsásson meg főnök ur, de mi is felajánlhatnánk 75 százalékot, mert félek ... Petterson hajlott termetén hideg borzongás futott végig. Ébben az irodában most először hangzott el ilyen tanács. Szemei szikráztak, de azért a következő pillanatban szelíden mutatott a főkönyvre és határozott hangon igy szólt: — Legyen szives és törődjék csak a saját dolgaival, Ljung ur! Ezután, mert észrevette, hogy nagyon is szigorú volt, felkelt és megveregette az örög vállát: — Édes Ljung ur, ne vegye rósz néven kifakadásomat, de Petterson és Társa sohasem egyezkedik! — Bocsásson meg, de ... de ... gondoljon Henrik urra, főnök ur. Petterson lehorgasztotta fejét. Henrik egyetlen fia és a czég jövendőbeli főnöke volt. Akként hagyja el ő is a házat, mint a veréb a kalászos földet ? Fejével intett Ljungnak és ezzel otthagyta az irodát. Talán kissé gyermekes volt ragaszkodnia e régi, mocsoktalan czéghez. Hiszen maga is annyit veszített másoknál, tehát mit ártana, ha ő sem fizetne meg mindent az utolsó fillérig ? Az bizonyos, hogy senki sem szólná meg, egyetlen gáncsoló szó sem esnék a tőzsdén és ép oly tiszteletet tanúsítanának iránta a megpróbáltatás után is, mint fénykorának legragyogóbb napjaiban !... Ily módon megmenthetné a czéget Henrik fiának! Petterson belépett a nagyterembe. Az októberi halvány nap épen felkelt és megvilágította őseit, akik feszes merevséggel ültek kereteikben, az üveg mögött. Ezek az öreg urak nem bírtak oly hangzatos névvel, vagy fényes czimerrel, de szavuk aranyat ért és kézadásuk biztosabb volt minden zálognál. Köztük, ott jobbra, legtávolabb a legöregebb ült; egy sovány, hosszuhaju paraszt. Ez az ősapa volt, a ki zsákkal a hátán és zsebében ötven tallérral kezdte az életét. A cég később élő tagjaihoz képest nagyon egyszerűnek látszott, de nagy, becsületes szemeiből az utód azt vélte kiolvasni : „Értéke levonás nélkül. Petterson Károly.“ Az utána következők már mindannyian Wasa-rendet viseltek frakjukon. De ez nem változtatott semmit a családi jelszavon, mert az elődök mindegyikének szeméből az az intelem szólt: „Fiam, az utolsó fillérig fizess meg mindent, mert a Petterson és Társa cég sohasem egyezkedett.“ us az élő Petterson és Társa nem is egyezkedett, hanem felszámolt! A főnök és a cégjegyző hat hónapon keresztül dolgoztak az irodában. Midőn végre kiegyenlítettek minden tartozást, az a kedves, öreg szürke ház egész berendezésével együtt idegen kézre került. Ekkor az öreg Ljung becsapta a főkönyvet és elhelyezte az utolsó nap érkezett póstát. Ajkai reszkedtek és midőn főnöke elfordult, gyorsan megtörölte szemeit. A főnök kalapját véve, az ajtó felé indult. — Kérem, várjon kissé reám, Ljung ur — mondta. Az öreg várt. És midőn Petterson csakhamar visszatért, szivét valami nagyon nehézzé tette, mert kétszer is köhécselt, midőn beszélni kezdett: — Családunkban mindig szokásos volt, hogy hűséges embereink jövőjéről gondoskodunk. Alkalmazottaimért, sajnos, többe mit sem sem tehetek, de mint életerős emberek, majd csak keresztül gázolnak az életen. De ön, Ljung ur, a mi érdekünkben morzsolta le ifjúságának legszebb éveit, tehát a közelmúlt nehéz időkben is talán az volt a legsúlyosabb gondom, hogy sok évi hűséges szolgálatait nem vagyok képes meghálálni, legalább oly arányban nem, mint azt cégem fénykorában tehettem volna. Ezt a csekély életjáradékot, melyet 4000 koronáért vettem önnek, fogadja szívesen, legmelegebb köszönetem kíséretében. — Főnök ur, én . . . én . . . ezt nem tehetem ! . . . Gondoljon feleségére és Henrik urra! — Nézze Ljung, itt az irodában sohasem volt szokásos, hogy valaki a főnök határozatával ellenkezzék ! .. . De én gondoltam arra, hogy nehézségeket fog támasztani, tehát úgy rendeztem el a dolgot, miszerint azon többé változtatni nem lehet. Tizenöt év előtt saját számunkra is vettem életjáradékot, mely most meg fog menteni a végszükségtől. A még felmaradt kétezer koronát pedig Henrik kapja meg. Ez ugyan nem sok egy „Petterson és Társa“ örökösének, a ki különben már holnap Amerikába utazik s ha majd onnan visszatér, talán majd hasznát veheti a tisztességes névnek és a mocsoktalan cégnek! A „Petterson és Társa“ cég főnöke, az ő hűséges feleségével, kiköltözött az előváros két kis szobácskájába. A világtól elfeledve csakis egymásnak élnek. De gondolatban sokszor átsuhantak az óceánon, hogy felkeressék a szeretett gyermeket, a ki gyakran és hosszasan ir. Levelei tele vannak reménynyel és bizalommal, bár a tőke, melyet szorgalmával eddig gyűjtött, még nagyon csekély, hogy újból megaranyozza azzal a „Petterson és Társa“ régi cégét. A két jó öreg lakót ilyenkor melegség tölti el. Érzik, hogy a gond, szerencsétlenség, bánat nem sújthat teljes erejével két olyan szivet, melyek egyenlő érzelemmel dobognak, még ha öregek és gyengék is! Es a ruhaszekrény fölött, a polczon, ott állnak szép rendben az öreg, erőskötésü könyvek, tisztességesen kiegyenlített számláikkal, azt bizonyítva, hogy a „Petterson és Társa“ cég hátralék és levonás nélkül fizet! . . . Sigurd. Nyilttér.* Nyilatkozat. A Kölcsey-egyesület által a nagykárolyi színházban folyó hó 19-én este rendezett előadás alkalmával Tanódy Endre ur szabad előadását a néző téren kivül a baloldali páholyok háta mögül származó fütty zavarta meg, amely fütty okozta felhákorodásnak a közönség részéről Gallasz Ödön ur hangos és sértő kifejezéssel adott kifejezést. A mennyiben a fütyölő egyén kilétének kétségtelen bizonyossággal való megállapítása lehetséges nem vplt, de a mennyiben az elterjedt hir a zavart okozójának a jelenlévő honvéd tisztek egyikét gyanúsította: az előadáson jelenlévő tisztek az ügyet magukévá tévén Gallasz Ödön úrtól elégtételt kértek, a mely elégtétel kérés következtében folya-
