Szatmárvármegye, 1910 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1910-02-27 / 9. szám
2. oldal. SZATMARVÁRMEGYE. 9. szám. állandó lakást, állandó alkalmazást, a család .eltartására elégséges minimális keresetet kívánnak meg, egyszóval csak azt és annyit, a mit minden rendes, becsületes munkás ki tud mutatni, el tud érni. Viszont azonban a csavargó, dolog- talan, megbízhatatlan, minden zavargásra hajlandó munkakerülő elemet ki kell hagyni, mert a választói jog első sorban nem jog, hanem kötelesség. A választói jognak végső oka és célja ugyanis nem az egyesek érdekeinek keresésében, hanem annak a magasztos közös életnek fenntartásában és szolgálásában kell állani, a mit nemzeti államnak nevezünk. A ki tehát olyan haszontalan ember, hogy saját egyéni és családi életét sem tudja tisztességesen berendezni, az nem méltó arra, hogy szerepet kapjon az ország sorsának intézésében. Mindez óriási lépés lenne a demokratikus haladás utján, anélkül, hogy forradalmi és nemzetközi törekvéseket segítenénk vele elő. Ebben a kérdésben össze kell fogni minden jó magyar embernek, legyen az kis- vagy nagy birtokos, kereskedő, iparos vagy munkás, katholikus, protestáns vagy zsidó, legyen 67-es vagy 48-as, mert ettől függ a magyar nemzet fenmaradása vagy pusztulása. Örömmel látjuk, hogy ebben a kérdésben minden pártban vannak emberek, akik közösen éreznek és akik előtt nem a pártosság, hanem az ország közös érdeke lebeg. A magyar társadalom vezető emberei osztályra és pártállásra való tekintet nélkül március 19-én erről a kérdésről a budapesti vigadó nagytermében országos gyűlést rendeznek. Reméljük, hogy ezen az országos gyűlésen, ebben a nagy nemzeti kérdésben össze fognak tartani a jó hazafia-k és egyhangúlag fogják elfogadni az alábbi határozati javaslatot: 1. A választási jog legalább 24 éves merült) Mondja doktor, nem észlelte betegein azt a tünetet, hogy mindig van bennők annyi ősbutaság, amennyi egészségük helyreállításához szükséges? A doktor: (zavartan :) Nem. A költő: Azért kérdezem, mert én azt tapasztaltam olvasóimon. Kijelentették a megjelent könyveimről, hogy hülyeségek. Nem bírták megérteni, mert én óriási módon előbbre vagyok náluk. Ezt nem hencegésből mondom ám. Tudja én nagyon sok dolgot ismerek mind a mythosoktól kezdve igen apró német filozófusok müvéig. De ha valamit Írtam, amiben némi vonatkozások vannak az egyikre, megértette az, aki ezzel foglalkozik. Ha másra céloztam, amit az illető már nem ismer, azt zagy- vaságnak tartbtta. A doktor: Ne beszéljen tovább. Rosszat tesz. Most is látja, már köhög... A költő: Ki akarom magam beszélni utoljára. Hallgasson meg. Az embereknek, hogy engem megértsenek, sokat kellene tanulniok. Annyit, amennyit én tanultam. Ezt pedig az idegeik megrontása nélkül nem érhetik el. S az emberekben föltámad az ősbutaság és ellökik az írásaimat. Talán érzik, hogy betegek volnának, ha megértenék. (Köhög.) A doktor: (dühösen.) Most már egyenesen megtiltom, hogy tovább beszéljen! Nézze meg az ember, tönkreteszi magát. Alig lihegi a szavakat, de azért beszél, beszél . . . (Az asz- szonyhoz csendesen.) Mondtam, hogy láza van. A költő: (meghallja a doktor szavait s magában folytatja :) Milyen ostoba ez az ember. Azt hiszi, hogy a szárazfejüek okoskodása szebb, igazabb dolgokat képes kihozni, mint a művészet láza! korhoz és állandó önálló lakhelyhez köttessék. 2. Addig is mig közoktatásügyünk odáig volna fejleszthető, hogy a választói jog alapját a népnevelési általánosan kötelező tanfolyamok teljes és sikeres elvégzéséről tanúskodó bizonyítvány képezhesse, az általános szavazati jog csak oly messzemenő garantiális rendelkezések mellett valósittassék meg, a melyek az értelmiséget közéletünkben megillető irányadó befolyást hatékonyan biztosítsák. Ily rendelkezések hiányában a választói jog — Írni, olvasni tudás feltétele mellett - - megfelelő adócenzushoz és a munkásosztálynak erre hivatott tagjait felölelő oly sociális cenzushoz köttessék, a melynek kritériumait nős vagy özvegy állapot, rendszeres alkalmazás és részletesen megállapítandó minimális kereset képezné. 3. A szavazati jog megállapításánál irányadónak vett szempontok a választó- kerületek uj beosztásánál is teljes mértékben érvényesüljenek. Főispánunk búcsúja a vármegyétől. Annak a meleg, benső búcsúztatásnak, mely a múlt hét folyamán a társtörvényhatóság közgyűlésén Szatmárnémeti sz. kir. városban lefolyt, méltó párját láttuk Nagykárolyban folyó hó 22-én a vármegyeház fényes termében, amikor dr. Falussy Árpád főispántól Szatmár- vármegye közönsége vett búcsút. A zsúfolásig megtelt nagyterem közönségére nyomasztóan hatott annak az embernek távozása, kit pártkülönbség nélkül egyaránt szeretett. A változott politikai viszonyok ezen természetszerű következménye a főispán távozását csak megértetni tudja velünk, A doktor: (csöndesen) Nekem most menni kell, de talán később eljövök. Kegyed vigyázzon rá, ne beszéljen fennhangon. (Súgva.) Akkor talán még birja egy-két napig. Isten önökkel. (Elmegy. A költő feltámaszkodik ágyában és int a feleségének. Az odamegy és leül az ágy szélére.) Az asszony : Mit akarsz ? A költő: Mit mondott a doktor ? Mondd meg egész őszintén. Az asszony: Azt mondta, hogy megfogsz gyógyulni. A költő: Igazán azt mondta ? Az asszony : Igazán ? A költő: Akkor a doktor egy közönséges szamár. Különben pedig elküldtéi a papért ? Az asszony: El. Ámbár... A költő: Ámbár nem fogok meghalni ugy-e? Nos, hát erről ne beszéljünk. Hajolj közelebb hozzám, hogy halkabban beszélhessek. Ki kell magamat beszélnem. Sohasem adtál rám, de most tedd meg azt a szívességet, hogy végighallgatsz. Valamivel jobban esik, ha neked beszélek, mintha a négy fal hallgatna. Az asszony: Legjobb volna ha egyáltalán nem beszélnél. Minek kimeríteni magad? A költő: (idegesen) Hagyjuk, hagyjuk ... Megvan még az imádságos könyved ? Az asszony: Nincs. A költő: Amit az atyádtól kaptál ?... Az asszony : A múltkor odaadtam a szomszédasszonynak, amért egy hétig meleg levest küldött. A költő: Imádkozni szeretnék. Sok rosz- szat tettem Isten ellen, szeretném helyrehozni. Tudom, aljas dolog, éppen az utolsó órában gondolok reá, de nem tehetek róla. Csak tud— megnyugtatni azonban nem tud, mert a lemondó főispánnal távozni látjuk a függetlenségi és 48-as eszméket, melyek eddig soha oly mértékben képviselve nem voltak a vármegye főispáni székében, mint Falussy Árpád személyében. — Távozik benne Kossuth eszméjének letéteményese, — de távozik a becsületes munka igaz képviselője is. Az a meleg és általános rokonszenv, mely főis- pánságának egész idején kisérte, méltóan nyert befejezést a búcsú pillanatában, amikor a vármegye egész közönsége pártkülönbség nélkül elismerésének legteljesebb kifejezése mellett mondott Isten hozzád-ot a lemondott főispánnak. A törvényhatóság és a város polgársága a terem befogadó-képességét ismét próbára tette, a karzatot pedig a díszes hölgyközönség foglalta le. A megjelent szabadelvüpárti törvényhatósági tagok megszokott első helyeiket már jókor elfoglalták, de ma megszűnt a pártpolitika dissonanciája, ma az érzelem egységében egyek voltak mindazok, kik e feledhetetlen napon jelen voltak. Mint páratlan eseményt kívánjuk e búcsút megörökiteni, mert példátlanul áll a főispánságok históriájában a személyes megjelenéssel és meleg szeretettel együttes búcsuzás ténye. Az ülést Ilosvay Aladár főispán nyitotta meg 11 órakor. A törvényhatóság üdvözlése után előadta, hogy a mai rendkívüli közgyűlés egyedüli tárgya a dr. Falussy Árpád főispán felmentése tárgyában kelt be'ügyministeri leirat tárgyalása. Dr. Péchy István vm. főjegyző felolvasván a ministeri leirat kapcsán küldött királyi felmentő iratot, a törvényhatóság a felmentést sajnálattal tudomásul vette és elhatározta, hogy dr. Falussy Árpád érdemeit jegyzőkönyvben megörökíti. Luby Géza indítványára hat tagú küldöttséget választottak, melynek elnöke B. Kovács Jenő, tagjai pedig Luby Béla, Madarassy Dezső, dr. Böszörményi Emil, Jékey Zsigmorid és nék valamit tenni, amivel helyrehoznám az ellene való bűneimet. Nekem kell az Isten. Tudod, úgy kell, mint az élőnek a mindennapi kenyér, mint a meleg leves a betegnek. Még talán jobban is. Mint a művészet a művésznek. Az asszony : Imádkozzál! A költő: Elfelejtettem a miatyánkot. Harmincöt éve, hogy nem imádkoztam. Az asszony: Ha akarod, én elmondom és te utánam. A költő: Majd később, ha eljön a pap. Addig szeretnék valamit kigondolni, amivel jót tetehessek. Ha pénzem volna, szétosztanám. Hagyj gondolkozni. De azért csak maradj mellettem, szükségem van rád. Az asszony: Ne gyújtsam meg a lámpát ? A költő: Nem. így jobb. (Lehunyja szemeit. Ha valaki futólag tekintene rá megborzadna tőle. így nézhet ki a halál! A szobában alig lehet látni, az esti fél sötétség ráterül mindenre és a sárga halálarcot lágyan oszlatja bele az omló, szürke levegőbe. Hosszú csönd után végre mosolyogva megszólal a költő.) A költő: Igen, most tudom, mit kell tennem. Nagy jótéteményt az emberek számára. Van három kötet kiadott munkám — igen, igen — ezen már túl vannak az emberek, ezt nem értették. De Istenem, ha a kéziratomat kinyomatnám ... a legújabb müvem ... talán egy századdal vinné előre az emberek gondolatvilágát. Nem szabad. Hisz tudom, elöbb-utóbb oda fognak jutni, ahol én vagyok, hanem az ily rohamos előreszökkenés megárt... Betegek lemének tőle, mint én. Még nem jött az idő, hogy szét szabadjon oszlatni az emberek butaságát ... Tüzbe vetem az életem legszebb al-
