Szatmárvármegye, 1910 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-04 / 49. szám
49-ik szám. SZATMÁRVÁRMEGYE. 3-ik oldal. próbálni és bár ismételten mondva pozitive e perczben nem Ígérhetem, de remélem, hogy kérelmüket teljesítenem sikerülni fog. Mindenesetre még több Ízben fogok e tárgyban a kerület képviselőjével, a Gróf ur ő méltóságával tárgyalásokat folytatni, hogy minden tekintetben megfelelő informátióim legyenek. A miniszter ezután még egy pár perczig részletkérdésekkel is foglalkozott és élénk figyelemmel hallgatta a küldöttég vezetőjének és egyes tagjainak e kérdésre adott felvilágosításait. A miniszter beszéde a küldöttség tagjaira igen jó hatással volt és szavait igen kedvező biztatásnak tekintették a törvényszék felállítására nézve. Az igazságügyi palotából átment ezután a küldöttség a képviselőházba, hol a ház nagy fogadó termében először Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter fogadott. Károlyi József gróf volt itt a kérelem tol- mácsolója. Röviden előadta, hogy bár már az i906-iki beruházási törvény tételei között fel van véve a nagykárolyi vasúti felvételi épület újjáépítése, ez a kereskedelmi és ipari forgalom vagy hét ágára és a személyforgalom kellemetlen és egézséget veszélyeztető voltára tekintet nélkül, ma nincs kivive. A kereskedelemügyi miniszter válaszában egy meglepő téves hitéről győződtünk meg, való — úgymond — hogy az előző kormány a Nagykárolyi állomás áthelyezése és felépítésének kérdésével foglalkozott és hogy erre bizonyos összeg a beruházási törvény alapján megszavaztatott. Nagykároly város azonban ennek keresztül vitele elé egy igen nagy akadályt gördített akkor, a midőn azt kívánta, hogy az állomás a jelenlegi helyéről más helyre építtessék fel, mert ennek áthelyezési költsége mintegy 2 millió koronába kerül, ennyi pedig a kormány rendelkezésére nem áll. A kereskedelemügyi miniszter ezen szavai után Debreczeni István polgármester szólalt fel. Felvilágosító szavaiban előterjesztette a miniszternek, hogy nálunk nincs szó a vasúti állomás áthelyezéséről, az állomás marad a mo tani helyén, csak a felvételi épület jönne 50—80 méterrel kelet felé a vasúti utcza tengelyébe. Előadta továbbá, hogy a beruházási törvénnyel vasúti állomásunk felépítésére megszavazott mintegy 900000 korona összegből 500000 korona már be is van építve a rakodó épületek, világitó tornyok, sinpárelhelyezések, egyszóval az állomási felépítményekre, — csupán a felvételi épület az, ami elmaradt, ez pedig 3—400000 koronánál többet nem igényel. Hieronymi Károly ezek elhangzása után megnyugtatta a küldöttséget s kijelentette, hogy ha nincs szó az állomás áthelyezéséről s csupán a felvételi épület felépítését óhajtja a város, ezt, mivel a mostaniak tarthatatlanságát maga is tudja, — s mivel ez az általa szükségesnek hitt 2 millió koronánál jelentékeny összeggel kisebb költségbe kerül, felveszi az ügy tárgyalását ez alapon és jóakaratáról biztosította városunkat. Kérte a memorandum Írásbeli átadását, de ez nem lévén kéznél, a polgármester a képviselő utján fogja a keresk. miniszterhez juttatni, ki az ügy tanulmányozásánál és a szükséges részletek ismertetésénél a gróf közreműködésének igénybevételét jelezte. Ezzel a fogadtatás véget ért. Már fél három órára járt az idő, mire Lukács László pénzügyminiszter kijöhetett a képviselőházból, hol aznap terjesztette be a bankszabadalom meghosszabbításáról és a készfizetésről szóló töryényjavasiatot. Jövetelünk czélját ismét a képviselő terjesztette elő a bankfiók felálliiása iránt. Való —r úgymond a miniszter — hogy az esetben, ha a most előterjesztett javaslat törvénnyé lesz, az országban 10 bankfiók fog fel- állittatni Nem ismerem Nagykároly városára vonatkozólag azokat a törvényi okokat, a melyek a fiókok felállításának feltételei. Az elhelyezés különben is nem egyedül tőlem, hanem más részről az osztrák-magyar kanktól is függ, mert első sorban a bank tudja megjelölni azt, hogy mely városokban kell a banküzlet érdekét véve szem elé, a fiókokat felállítani. Ha Nagykároly városának a szükséges törvényi feltételei megvannak, vagy ő a maga részéről csak örülni fog, ha a város kívánságát teljesítheti. Miután a képviselő megköszönte a pénzügyminiszternek a fogadtatását, éljenzés között távozott a küldöttség. Három órakor a Panonnia külön termében társas ebéd volt, melyen a küldöttség és élén a képviselő is jelen volt, így ért végett a nevezetes küldöttségjárás, melynek eredménye most már attól függ, hogy képviselőnk mennyire fogja felszínen tartani az ügyeket. A parcellázás. Kell, hogy minden parcellázásnak, de főleg az állami parcellázásoknak okvetlen alapját képezze, hogy csak olyan föld kerüljön parcellázás alá, mely okvetlen biztosítani tudja a vállalkozó paraszt megélhetését. A földet minőség és főleg fekvés szempontjából kell megválasztani. Minőség tekintetében (az ártól eltekintve) az eddig parcellázott birtokok ellen is alig lehet kifogás, de ami a fekvést illeti, az ellen tömérdek kifogást emelhetünk, mert a parcellázott birtokok jó Vésze olyan fekvésű, hogy tulajdonosának, kik úgyszólván egészen, részletre vették azt, a végett álláson kivül, alig enged meg más nívót. JViagyarországon a kisbirtokok tudvalevőleg Budapest rajonjában vannak a legkedvezőbb helyzetben. A kisgazda szorgalma itt megtalálja a maga jutalmát. A fogyasztó piacz egy világ- váró ;, hol mindent bármely időben értékesíteni lehet s oly áron, mely nemcsak a létet biztosítja, hanem mely magasabb nívójú létet is megenged, mint bárhol másutt az országban. Megközeüthetőleg ugyanez a helyzet az ország többi iparral biró városai közül. Legfőbb tanulsága ez annak, hogy a kisgazda legjobban városok körül tud reuzálni, miután ott sokkal jobban értékesítheti terményeit, mint az eldugott falvak kisgazdája. De ritkán is termel kizárólag szemes terményt, mikor tudja, hogy munkája jobban fizetődik ki kertészkedés mellett, mint szemes termeléssel. A vidék eldugott helyén existáló kisgazda meg csak annyiban üz kerti gazdaságot, amennyiben saját szükséglete megengedi, azt meg, hogy ő rá nézve, hogy fizetődhetik ki a gabona termelés, utalok a nagybirtokosainknak a szaksajtójukban minduntalan megújuló panaszára, hogy a gabona- termelés nekik ma már nem fizetődik ki, azonban anyagi eszközeik korlátoltsága mégis csak erre utalja őket. Már most hogyan fizetődjék ki a kisgazdának a gabonatermelés, mikor neki igazán nem telik mély nyomású gőzekére, vagy elsőrendű vetőmagra és egyéb anyagi eszközökre. És milyen megélhetésre tehet szert a törpebirtok gazdája akkor, ha 6—800 holdas gazdák tönkremenetelről beszélnek ? Elengedhetetlen kelléke tehát e szempont a helyes parcellázó politikának. A feladat megoldása nem ütközhetik, rendkívüli, pláne leküzdhetetlen nehézségbe. A felhasználandó és okvetlen szükséges eszközök mennyiségét és értékét ha nem is törvényhozási utón, de rendeleti utón meg lehetne állapítani. Már most a kisgazdák olcsó tökével közös gépekkel és esetleg közös csatornázással dolgozva, sokkal hamarább lesznek abban a helyzetben, hogy földjük teljes értékét kifizessék, eltekintve attól, hogy ily módon a spekuláczió és reális kereskedelem káros hatását teljesen ki lehet küszöbölni. Ezen feltételnek van azonban egy sine pua non-ja, melynek megvalósítása egy agrár állam legfontosabb önczélja volna, ha azt tényleg modern agrár alapokon vezetik. És az, hogy a parcellatulajdonos tisztában legyen a modernebb termeléssel, nehogy saját kárán kelljen neki majd azt megtanulni. Erre szolgálnának a megszaporitott számban létesítendő gazdasági és kertész iskolák, hol kizárólag kisbirtokosok, vagy földnélküli egyének taníttatnának ki a kerti és veteményes gazdálkodásra. Hogy ezen a téren, daczá’a sokat hangoztatott agrár állam voltunknak, hátra vagyunk, hivatkozom a földmivelésügyi minisztérium hivatalos kiküldöttjének hivatalos jelentésére, mely szerint Svédországban a nép számára felállított gazdasági tanfolyamok sokkal magasabb fokon állanak, mint nálunk. Pedig kisgazdáink elmaradottságán csakis ilyen tanfolyamok utján lehet segíteni. HÍREK. Nagylelkűség. A szegedi férfiak, egy nagylelkű pózza, lemondottak a tejről, hogy a csecsemőknek és gyermekeknek elég jusson belőle. Mikor ezt a hirt kommentáljuk, fölöslegesnek tartjuk, hogy elmondjuk azokat az unalomig emlegetett frázisokat, amelyet a hús- és tejinséghez fűztek, de igenis nem szabad megállanunk az egyszerű kommentálásnál, mert igen figyelemreméltó dolog történt itten. Magyarország a pózok, a nagyhangú üres, esetleg szép pózok országa. Hogy mitől, mitől nem, nehéz megfejteni, de igy van. Nálunk az emberek egy szép gesztus, egy alkalmas póz kedvéért képesek mindent föláldozni, de különösen vonzó minden pózok között a „lemondás“ póza. Nálunk nagylelkűen kiszámítva az alkalmas pillanatot, lemond mindenki mindenről. Lemond a nemesség előnyeiről és lemond sok más, sok másról — de jól vigyáz mindarra, hogy e lemondásnak, e szép gesztusnak — valahogy komolyabb következményei ne legyenek. Nálunk minden csak „e.vben“ történik meg. De mi történt most, ezerkilencszáztizben mikor az embereknek teli van a szájuk a jogos „egészséges egoizmus az élnitudás“ emlegetésével, mikor bőbeszédű és öblös szájy életapostolok megmeresztett nyakkal leprédikálnak az ember leikéről mindent, ami esetleg szép és mesztelenre akarják vetkeztetni, azt hívén, hogy akkor boldog lesz az emberiség ha az „igazságot“ tudja és amikor majd minden ember ilyen öblösszáju életapostol, akkor előáll pár száz ember (a szám itt egészen mellékes) előáll egy város férfiassága és azt mondja egészen súly nélkül, minden fölösleges gesztust mellőzve : mi ezentúl nem iszunk sem tejet, sem kávét, mert kevés a tej s mert kell a gyerekeknek. Lehetne szkeptikusan megkérdezni: de hát mi is ez? Lemondani a tejről? De igenis, aki tudja (és mindenki tudja), hogy mi nekünk a kávé, hogy városi emberek jóformán legfőbb
