Szatmárvármegye, 1910 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1910-12-04 / 49. szám

2-ik oldal SZATMÁR VÁRMEGYE. 49-ik szám. zott a szükséges interventlo. Mert a tárgyi indokok minden kérelmünknél mellettünk állanak, e tekintetben okunk nincs az aggodalomra. A küldöttség — bár a köröző ivek csak az utolsó napon hordattak széjjel — 65 tag­ból állott, kik előző napon különböző csopor­tokban indultak Budapestre. A küldöttségben láttuk városunk vezető férfiait csaknem kivétel nélkül, kikről kötelességünknek tartjuk elismerni azt a dicséretes tényt, hogy nemcsak szóval, de ha kell áldozatok árán is, fáradságot és költséget nem tekintve, rendelkezésére áll vá­rosunk fejlődésének. Tagjai következők: gróf Károlyi József országgyűlési képviselő, Ilosvay Aladár alispán, Debreczeni István polgármester, Dr. Falussy Árpád volt főispán, Aáron Sándor dr., Antal István dr., Bunda Miklós, Báthory István, Báthory József, Brichta Miksa, Bodoky Béla, Berger Ármin, Berger Jenő, Borody György, Berger Dezső, Czukor Márton, Deb­reczeni Sándor dr., Drágus István, Egeli Imre dr., Feifer Ede, Friedl István, dr. Friedl István, Gózner Elek dr., Griszháber István, Hadnagy Ignácz, Ilosvay Aladár, Jékel László dr., Kun István, Kaufmann Jenő, Kaufmann Izidor, Lu- kácsovics József, Luby Zsigmond, Luby Géza, Márchis Romulus, Melinda László dr., Mitrovics Elek, Mándy Géza, Mercs László dr., Nonn Gyula. Papp István, Roóz Elemér dr., Rooz Samu, Rózenfeld Zsigmond, Solymossy István, Spitz Dezső (Nagyecsed), Sternberg Jenő, Stern­berg Endre dr., Stróhmájer Ferencz, ifj. Stern­berg Sándor, Schönpflug Richárd dr., N. Sza­bó Antal, N. Szabó Albert dr., Szolomájer Já­nos (Esztró), Szolomájer János (Kálmánd), Szabó István, Széli Mihály, Szalkay Sándor, Tóth Zoltán dr., Tóth János, Tóth Ferencz, Vetzák Ede, Vetzák Ede dr., Vetzák Sándor dr., Voleán Teofil, Wéber Tibor, Weinberger Ferencz. Gyülekezés helyéül a Pannónia szálloda volt kitűzve, honnan a 65 tagú küldöttség Bu­dapesten lakó barátok és rokonsággal, még- jobban megnövekedve, 12 órára az igazságügy­miniszteri palotába ment. A küldöttséget gróf Károlyi József vezette dr. Székely Ferencz igazságügyminiszter elé, kit elfogadó termében elhelyezett deputáció él­jenzéssel fogadott. A képviselő pár szóval je­lezte a feljövetel célját és bemutatta Ilosvay Aladár alispánt, a küldöttség szónokát. Ilosvay Aladár alispán beszédében első sorban is a minister türelmét kérte. Szatmár- várniegye és Nagykároly város együttes kül­döttsége számára, amely küldöttség a vármegye egy régi felterjesztésének mielőbbi és kedvező elintézését kérelmezendő jelent meg a miniszter előtt. Kifejtette beszédében, hogy mikor a nagy­károlyi törvényszék megszüntetve lett, ennek oka egyedül pénzügyi szempont volt, melynek súlyát már akkor érezte a város és a jogkereső közönség és ez fokozódó erővel nehezedik ma már úgy a városra, mini vidékére és más vár­megyék ide gravitáló községeire, de különösen Nagykároly városra, mely ennek hiánya, fejlő­dése és a változott életviszonyok miatt sokat szenved. És hogy ez a tényeknek megfelel, legélénkebben illustrálja az a körülmény, hogy a törvényszék felállításának kérdése évtizedeken át állandóan felszínen maradt és hogy úgy a vármegye, mint maga a város mindenkor igye­kezett megragadni az alkalmat, hogy az igaz­ságügyi kormány figyelmét ezen ma már tart­hatatlan állapotra felhívja. Majd áttérve a mi­niszternek a polgári perrendtartás tárgyalása közben elmondott beszédére, amikor a szóbeli­ség veszi át domináló szerepét, ismét actuális- nak tartotta a megye és a város régi kérelmét felújítani, ugyancsak a minister azon kijelentése alapján, hogy a megye és a város kérelme idegen érdekeket egyáltalában nem érint és tisztán csak igazságszolgáltatási és nemzetiségi indokokból merítette a kérelem támogatására felhozottakat. Nem akar, úgymond, a minister türelmével visszaélni, csak felhívja figyelmét a megye 1906. julius 25-iki felterjesztésére, mely­ben mindezek részletesen elő vannak adva és amely a képviselőházhoz az igazságügyminister hivatali elődjéhez volt intézve. Reméli, ismerve a minister igazságszeretetét, bízik abban, hogy ennek elolvasása után meg fog arról győződni, hogy az igazság és a méltányosság álláspont­jára fog helyezkedni, ami már magában kifogja zárni a kérelem kedvezőtlen elintézését. Kéri a minister jó indulatát a megye és a város ké­relmével szemben. Dr. Székely Ferencz igazságügyminister vá­laszában is kijelentette, hogy az alispán által beszéde folyamán átadott újabb kérvényt az előbbi iratokhoz fogja szereltetni és a kérdést beható tanulmány tárgyává teszi. Teljes mér­tékben méltányolom — úgymond — a kül­döttség szónoka által mondottakat s csupán annyit akarok hozzáfűzni, hogy a törvényszékek számának alispán ur által is jelzett csökkentése nem pénzügyi okokból történt, hanem azért, mert a Horváth Boldizsár által tervezett és a szóbeliségre alapított perrendtartás helyett az Írásbeli eljárást tervező perrendtartás emelked­vén törvényerőre, a 105. törvényszék száma redukálandó volt. Most azonban a viszonyok változtak és bekövetkezett az az idő, tehát a viszonyok kedvező változása, amelyre Horváth Boldizsár gondolt és az uj polgári perrendtartás kiinduló pontja a szóbeliség lévén, tényleg úgy nyilatkoztam, hogy a törvényszékek számának szaporítására lesz szükség. Megvallom őszintén, hogy mai napig még részletesen e kérdéssel nem foglalkoztam, csupán egy néhány városra gondoltam már, ahonnan lehetetlen állapotok­ról hallottam hirt, bár ismerem ezen szempont­ból Nagykároly város helyzetét is, mert erről a kérdésről a volt főispán úrral már beszéltem is és ezért mondhatom, hogy a nagykárolyi törvényszék felállításának kérdése nemcsak tő­lem függ, hanem idegen törvényhatóságbeli járásoknak azon érdekében is álló idecsatolása folytán, a törvényhozástól és igy a belügymi­niszter úrtól is. Ez okból nem tehetek ma vég­leges és pozitív ígéretet, de azt ígérem, hogy minden erőmmel raj.a leszek, hogy kérelmük elé valami akadályok ne gördüljenek és azt is mondhatom, hogy amennyiben szónokuk kije­lentése szerint az elhelyezés kérdése biztosítva van, ez ügyüknek nagy könnyebbségére lesz és ha igy pénzügyi szempontból jelentős aka­dályra kilátás nincs, úgy mindent meg fogok Máté bátyám, huzz ki bennünket a sárból, a jó Isten is megáld. Az iktatónk eltestált s most nem lelünk a helyére alknlmas embert. Pedig fontos pozíció . . . Státustitok . . . És Máté bácsi kötélnek állt: bánja a kánya. Utoljára is ennyivel tartozik az ember a hazájának. A Barancsi Máté rezidenciája, hm, annak nem volt valami kastély formája. Nádtetős fö­dele közelebb volt a földhöz, mint az éghez. Száz meg száz szájnyílása volt ennek a divat­ból kiment háztartozéknak s feneketlen torkán vastagon csurgóit be a szennyeslé, ha az egek csatornái megnyilának. Az utczaajtónak — amint a nóta mondja — madzag a kilincse. S ha Máté bátyánk egyszer arra vetemedik, hogy kikukucskáljon az ablakán, hát a rámákat kel­lene kiszedni, hogy visszahúzhassa ősz buksi fejét. De azért ne tessék rosszat gondolni. Máté bácsi — illően származásához — nem szegény ember. Ő mondja, hogy nem. Onnan tudom, egy reggel szembe találkozott Melujzival, a mészárossal. Melegen üdvözölte a derék embert. — Pálinkás jó reggelt adjon az isten. Hogy mint esett az éjszakai nyugodalom. En­gem ne is kérdezzen: tele vagyok búval, gonddal. — Nono — morgott a mészáros. — Igenis. A birtokomról, — amelyik ott terpeszkedik az ország túlsó oldalán, — gonosz hírek érkeznek. Jégverés, májusi fagy, árvíz .. . A bérlő nem tud fizetni. Sok a gyerek, jöve­delem semmi. — Gondoltam — bólong bosszúsan a mészáros. — Azért hát várjon avval a husszámlá- val a jövő elsejéig. Jó pénz . . . hehehe . . . Elválunk. A mészáros nyomott kedvvel, Máté bácsi emelkedett lélekkel. Kutya nagy máma a szerencséje. Hanem hivatalbamenet — két fűszeres boltot rendszeresen elkerül. Nem sajnálja az utazást a város körül. Ki tudja, nem áll-e a „pecerájos“ a bolt küszöbén s nem kelt-e ballábbal ma reggel ? Ezek a kereske­dők nagyon ordináré emberek. Ennek az írásnak nincs meséje, mert Máté bácsi típus, akihez hasonló száz, meg ezer ke­rülgeti a boltokat, mészárosokat az országban. Gyerekes füllentések, gavallér-nüánszok s va­csora nélküli napok teszik ki őket. És nagy bolondos, meginduló szív. Onnan tudom, hogy tűzvész pusztított a megyében. Egy falu porrá égett. És megindult a gyűjtés, vulgó: koldulás. A Máté bácsi hi­vatalában is körbejárt az iv. Jókor. Elseje volt s csak az imént verte a markát Máté bácsinak a nagy summa, negyvenöt forint. Jóformán még zsebre sem vágta, mikor bejött az „alis­pán uramocsém“ karcsú felesége két dámával s odatette az ivet Máté ur elé: — Segélyt a földönfutók számára! Máté bácsi az ivre. Ott tündökölt rajta egy csomó név. Öt, hat predikátummal és egy koronával. Valami az agyába villant. Fényes, czikkázó, hogy elvakult tőle. Egy gondolat. Ez az asszony itt s a többieb lenézik, kineve­tik. Most letromfolja őket. Biztos, kemény \ onásokkal beírta a nevét: „Marquise M. Baranci: 90 korona.“ Sárándy István. Sohát fest és vegyileg tiszti w w » w y w—w Nagykároly, Kölcs6y*utca 1. sz. i ■a fl I) IT L O A r®m' katil‘ tempIom melleít- ? i Alapittatott 1902. 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom