Szatmárvármegye, 1910 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1910-11-27 / 48. szám
2-ik oldal. SZ AT MÁR VÁRm EG YE. 48-ik szám. Forgácsok. A bécsi pénztől és italtól megtántorodott nemzet most kezd kijózanodni. Jön a számla. Súlyos, nehéz, sőt elviselhetetlen. A bécsi kor-' many a megvásárolt munkapárti többség szol- galelküségére számítva, mindig újabb és újabb követeléssel áll elő. Az uj Dreadnoughtök 180 millió költsége után újabb 300 millió tengerészeti költséget akarnak a nemzet nyakába sózni. A terhek elvállalásában Tisza jár elől és utána kullog a munkapárti többség. A hadseregben néni lesz magyar vezényszó és szolgálati nyelv, nem lesz önálló bank és önálló vámterület, nem lesz választási reform, a tisztviselők koplalnak tovább, a vármegyei tisztviselők a fizetés rendezésre várhatnak to- vábD, — de lesz a német császárnak egy nagyhatalmi szövetségese, egy eladósodott és kiszipolyozott nemzet véres verejtékéből . . . * * * Ideje volt már, hogy az országos függetlenségi pártok komoly aktióba lépjenek a nemzet jogait és törekvéseit eláruló kormány ellen. Az ellenzéki szervezkedés munkája most már megindult az egész országban. Büszkék lehetünk reá, hogy vármegyénk függetlenségi pártja volt az első, amely az ujjászervezkedést megindította. Legyen már vége egyszer a folytonos alattomos politikának. A vármegyei függetlenségi párt nem arra való, hogy egyesek önző czéljából állandóan a bécsi hatalom kirendeltségével és a nemzet ellenségeivel szövetkezzenek, — de arra sem való, hogy medvék módjára átaludják a nehéz, viharos időket. Kossuth Lajos elveiért önzetlenül és szilárd lélekkel kell küzdeni. Az egész magyar nemzet lelkében él a függetlenség eszméje kitöiölhetlentil. Ha a nemzet egy része ezúttal megtántorodott is, e csatavesztés csak pillanatnyi egy nemzet életében. A bécsi veszély közéig felénk, — mely alkotmányos életünk csekély foszlányait is megsemmisíteni akarja. Ez ellen indul csatasorban minden igaz függetlenségi ember. * * * A mint értesülünk, a vármegyei függetlenségi párt szervezési szabályzata elkészült és rövid idő alatt a szervezőbizottság elé kerül. A mióta a mozgalom megindult a vármegye független birtokosai, kereskedői és iparosai közül igen sokan bejelentették a csatlakozásukat az újjá szervezendő függetlenségi párthoz. Egyik közülök igy ‘ir: >,Fájdalom én ezúttal munkapártira szavaztam, mert ígértek munkát és a nemzet békés élőre haladását. Félév elmúlt és nem dolgoztak semmit. A delegátióban tanúsított szolgalelküSégükkel több száz millió terhet várták a nemzet nyakára, — elárultak mindent a mire vágytunk és árulásukkal újabb harczba és felfordulásba viszik nemzetünket“. E levélből is látjuk, hogy kezd lehullani a hályog a szavazók szeméről. Persze, mert a „Vakulj magyar“ politika nem sokáig tarthat! * * * Úgy látszik, hogy a vármegyei munkapártot megdöbbentette a függetlenségi párt újjá szervezkedése. Lázasan siet lapot vásárolni. A választási kaszából még megmaradt pénz arra való. „Alapítók“ is akadtak hozzá. Csak szellemi munkás nem igen kerül. Vegyes politikai érzelemmel nehéz lesz „jó munkapárti“ lapot szerkeszteni. Jellemző, hogy mindent elkövetnek a függetlenségi párt „régi rendszerének“ fentartására. Ezt nem érik el. De azt elérhetik, hogy csinálnak magoknak lekenyerezhető emberekből egy „régi rendszerű“ mü függetlenségi pártot! A király köszönetéVálasz Szatmárvármegye hódoló feliratára. . i 1. Ferencz Józsefet, a magyarok ősz uralkodóját, 80-ik születésnapja alkalmából hódoló felirattal köszöntette Szatmárvármegye közönsége. Az üdvözlésért a király, a miniszterelnök utján, köszönetét fejezte ki Szatmárvármegye közönségének. Az erről szóló miniszterelnöki értesítés a következő: Magyar királyi 6391. ^ ^ miniszterelnök. M. E. Nagyságos llosvay Aladár urnák Szatmármegye alispánjának Nagykároly. Ő császári és apostoli királyi Felsége Szatmárvármegye közönségének legmagasabb születésnapja alkalmából felterjesztett hódolatteljes diszfeliratát köszönettel fogadni s legkegyelmesebben elrendelni méitóztatott, hogy ezen diszfelirat a legfelsőbb hítbizományi könyvtárban őriztessék. Erről Nagyságodat, hivatkozással folyó évi szept. 12-én 18,011. szám alatt kelt felterjesztésre, további intézkedés végett értesítem. Budapest, 1910. nov. hó 15-én. A miniszterelnök helyett : Jeszenszky, s. k. államtitkár. — Csillapulj Róbert! — mondtam lesújtva. — Salán csak képzelődöl . . . — Nem képzelődöm ... a boldogtalanság itt lakik velünk, éjjel-nappal velünk van ... Nem érted ugy-e? Tudd meg hát, hogy közöttem és a feleségem között egy halott árnyéka lebeg, — a bűn vigyorog felénk! . . . Hosszabb szünet után folytatta: Jól ismered elmúlt életemet, ezért bevaü- hatok neked mindent. A feleségem első házassága boldogtalan volt. Három évvel ezelőtt ismertem meg. El se képzelheted, hogy mily őrülten szerettük egymást, dacára annak, hogy nem lehettünk egymásé, mert én egészen szegény voltam és csak a keresetemből tartottam fenn magam. Nem vétettünk a férj ellen, a szerelmünk tiszta volt egészen és csak azért mutatkoztam be az urának, hogy többször láthassam Hortenset, Nem akarok beszélni a sok becstelenségről, annak a harmadiknak szerepéről, aki tolvajként jön be a férj házába és becsületes mosolylyal fog vele kezet. Egy évnél tovább vállaltam a szerepet! Azután következett az a borzalmas eset, amely megmérgezte mindkettőnk életét . . . A férj vidéki birtokán tartózkodtam. Nagy barátja volt a vadászatnak és bennünket sokszor hagyott magunkra. Egy délután, amikor a szalonban beszélgettem Hortensevel, hirtelen rémületes sikitás hallattszott a kertben. Kirohantunk és egy pádon láttuk meg a bárót, halálsápadt volt; hörgött és a kezei göacsösen kulcsolódtak alsó teste köré, mely merő sebb volt. — Oh, orvos ur, — dadogta az erdész, aki reggel elkísérte vadászutjára; milyen borzalmas szerencsétlenség! A báró ur szalonkát lőtt és a mikor meglátta, hogy a madár a nádasba bukott,fegyverét kezében tartvai odafutott! Nem tudom, hogyan történt, de csakhamar lövés dördült el és a mikor odafutottam én is, a földön fekve találtam a báró urat, arccal az iszapba fordulva, — idecipeltem nagynehezen . . . Megparancsoltam, hogy szobájába vigyék a sebesültet és vetkőztessék le. Csakhamar visszanyertem hidegvéremet és úgy találtam, hogy a súlyos, nagy seb dacára, amely a jobb csípőjétől a felső lábszárig húzódott, nem egészen reménytelen a sebesült állapota, noha egész alsó testét szétmarcangolták a serétsze- mek. Rögtöni beavatkozást csak a nagy seb igényelt, amelyből dűli a vér. Úgy látszott, hogy egy ütőér sebesült meg. Ujjamat szorítottam rá a sebhelyre és hangosam kiáltottam : — Gyorsan — a műszereimet — az olvasóteremben vannak ... Az inas elfutott, közben kijelentette: — Milyen nagy szerencse, hogy itt van a doktor ur! felemeltem a fejemet és megláttam Hortenset. Ott állott fakó arccal az ajtóküszöbön. Remegett, mint a nyérfalevél. Érthetetlen félelem fogott el hirtelenül. Kiáltani szerettem volna; — „Ne jöjjön ide — menjen el innen!“ De hallgattam. Nagyon lassan közeledett felém, rámszegezve kérlelő pillantását. És én — folyton a sebhelyre szorítom ujjamat — bámultan meredtem rá, mint ahogy a halálra Ítélt azt a fegyvert nézi, amely arra hivatott, hogy a következő pillanatban átfúrja a szivét. Végre dadogva mondtam : — Távozzék innen . . . — Nem megyek! — mondta és szorosan mellém lépett. Minden gondolatomra árny nehezedett. Az asszony pillantásában ott volt a bizalmas kérelem, nem távozott el tőlem és azt látszott kifejezni : — Most tied lehetnék, — megszabadíthatsz mindkettőnket, — mindig csak a tied leszek ... ha akarod! . . , — Távozzék innen! dadogtam . . . De a szemei folyton beszéltek: — Gyáva! Sziv-telem ! — Hát ez a szerelmed ? — Mire vársz még? — A véletlen jött segítségünkre! Az ujjaim akaratlanul meglazultak és a véredény megremegett alattuk. Kábultan emeltem le szememet és az az érzés támadt, mintha kezem alatt őrült györsan zúgna valami, olyan volt az, mint a saját véremnek dobbanása. — Megéreztem, hogy Hortense szorosan mellém áll, fölém hajol; — lehelete érintette a hajamat — és a szobában nem volt más — csak nagy — mélységes csend . . . m Bubát fest és vegyileg tisztit HAUFEL S. Nagykároly, Kölcsey-utca 1. sz. A rom. kath. templom mellett. Alapittatott 1902. 05 TF rf
