Szatmárvármegye, 1910 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1910-10-16 / 42. szám

42-ik szám. SZATMÁRVÁRMEGYE. 3-ik oldal. áll, azon elvek alapján, amelyet a függetlenségi párt 1884-ben Irányi Dániel elnöklete alatt megszabott. A párt újjászervezésére nézve in­dítványt tesz és kéri 24—30 tagból álló szer­vező bizottság kiküldését. Kéri az előtteszóló indítványát egyhangúlag elutasítani. Dr. Boros Lajos átkosnak tartja a viszály­kodást. Felhívja az „ismeretlen“ urat a kizárási indítvány vissza vonására. Csatlakozik Falussy Árpád indítványaihoz és kéri a 24 tagból álló küldöttség megválasztását. Dr. Vass Gyula szintén a párt erősebb szervezése mellett van, sőt az elnök mellé egy újabb elnököt óhajt. (Felkiáltások: éljen dr. Falussy Árpád.) Jékey Zsigmond, Tóth Mór és Bikfalvi Albert is az újraszervezést ajánlják. Dr. Bornemissza Béla indítványozza, hogy miután a választási czikius junius 1-én lejárt a tisztikar mandátuma is lejárván a további vezetés adassék át a megválasztandó 24 tagú bizottságnak. Elnök ez ellen tiltakozik és dr. Bor­nemisszától megvonja a szót, mert szerinte a íelszóllaló nem tag, mert nálla nem jelentke­zett. Ezen elnöki erőszakoskodás ismét felhá­borodást szült, amelyet ismét Falussy Árpád és Boros Lajos felszólalása csillapított le. Minthogy közben a Jármy Bélát kizárni akaró ur indítványát a közfelháborodás hatása alatt visszavonta, a szervező bizottság hatá­rozattá vált és a következő tagokból megvá­lasztanod : Madarassy Dezső, Rácz Elemér, Kossuth István, Luby Béla, Luby Lajos, Jármy András, Szálkái Sándor, Thury Zsigmond, Jékey Zsigmond, Madarassy Andor, dr. Jármy Béla, Luby Géza, dr. Boross Lajos, Bónis István, dr. Vass Gyula, Buday József, Sinka Lajos, M. Székely Mihály, Böszörményi Zsigmond, Tóth Mór, Bikkfalvy Albert, Mándy Zoltán, Péterffy Gusztáv, dr. Falussy Árpád, dr. Adler Adolf, Kubinyi Bertalan, Ember Elemér, Szarka Andor, Világossy Gáspár és Gócs Antal. A bizottság megalakulása után Jékey Zsigmond, Madarassy Dezső, Kossuth István és Rácz Elemér eddig viselt alelnöki, Világossy Gáspár, Bikfalvy Albert a jegyzői tisztről le­mondottak. A bizottság f. hó 23-án csütörtökön d. e. akkordjai peregtek ajkáról beteg lelkének szó­könnyei. Beszédéből életre keit és megjelent előt­tünk mozgalmas életéből egy-egy kép. Előttem ásitozott az össze-vissza hányt lakás. Benne az elloinposodott, úri famíliából való asszony, aki ész nélkül követte az úri sorba még alighogy beleszokott heves paraszti vért. A sok gyerek visong, verekszik, koplal. Köztük tehetetlenül járkál óvatosan, hogy még fehér uriszinü ka­csóit be ne piszkolja, szép ruháját el ne gyűrje Hanna, aki alighogy hazakerült a rokon famí­liától aki eddig tartotta. Tizennyolc esztendős volt akkor. Tanult volt, ragyogó fantáziájú be­tegesen vágyódó minden szépségre, telve kö­vetelődző álommal. Van a mesékben1 szó az aranyhaju királykisasszonyról, aki várva-várja, hogy jön lovag, a hős, szép erős lovag, aki megöli a hétfejü sárkányt és megváltja őt. Jöttek is a lovagok, aranyosak voltak, csörgő ara­nyosak. És ő elvette mindtől a szép fényes aranyokat. Álom volt. Aludt a szép kisasszony nem tud semmit. Nem emlékszik az esőre, amikor otthon az anyja átkozza a gyerekeit, mert enni kértek. Nem emlékszik a sötét kábító kétség- beesésre, ahogy az utcára nem. Aztán volt ke­nyér hús, bor. Ettek az asztal körül, tömték magukat. A kikoplalt szegénység falánkságával 9 órakor tartja a Pannónia szálloda külön ter­mében első gyűlését. Világossy Gáspár indítványára felhatal­mazta a közgyűlés a szervezőbizottságot, hogy magát a szükséghez képest kiegészítse. Ezután a vármegyei közgyűlésen válasz­tandó bizottsági tagok személyében történt megállapodás, mely után a pártgyülés békés és reményteljes hangulatban véget ért. Őszi megyegyüiés. Népes és élénk volt az idei őszi közgyű­lés. A tagokat nagyszámban vonzotta a külön­böző választmányi és bizottsági tagválasztás, melynek megtörténte után csak itt-ott láttunk egy tagot, rendesen csak azokat, kiket a hátra­lévő pont valamelyike érdekéit. Az elnöklő fő­ispán megnyitván az ülést; üdvözölte a tago­kat. A tárgysorozat előtt Szuhányi Ferencz szólalt fel. Sérelmesnek találja ama intézkedést, hogy tyukod-porcsalmai törvényhatósági közút építését éppen most az őszi idő előtt félbeha­gyatták és e helyett más, későbbi sorozatú út építését kezdették meg. Kéri a közgyűlést, hogy írjon fel a kereskedelemügyi kormányhoz azon irányban, hogy a ‘.kérdéses út építése befejez­tessék. Dr. Falussy Árpád volt főispán emelke­dett ezután szólásra. Az, — úgymond' — hogy a megkezdett útak építését félbeszakítják szinte rendszerré kezd válni. Szívesen hallja Szuhá­nyi Ferencz felszólalását, mert ő maga is kény­telen egy hasonló sérelmet a törvényhatóság elé vinni. A Nagykároly-érendrédi törvényha­tósági közút építése, amely városunknak és hat községnek oly fontos forgalmi érdekét képezi, s amelyet az előző rezsim alatt államsegéllyel a beruházási alapból igen sok utánjárással végre sikerült a megvalósulásra vinni, — most egyszerre minden ok nélkül megakadt. Ugyanis beszüntették a kőszáliitást és most a domahidi- nagymajtényi útra viszik. Már pedig ez sem nem méltányos, sem nem jogos. Nagykároly városának fontos érdeke az érintett községek­kel kapcsolatosan, hogy az érendrédi kövesút megépíttessék, ennek elsőbbsége régebbi ha­és nem jutott eszükbe egy, aki akkor gondolt először a csodálatos igékre. „Ez az én testem, az én vérem.“ Az elpuhult elfinomodott vér csak fölkorbácsolni, de akarni nem tudta meg­tanítani a szép, piros paraszti vért, amely ke­veredett vele. Tudni éppen tudott, hogy a durva munkát, szegénységet utálta. Az éhséget, a nél­külözést nem bírta. A legnehezebb eszközt vá­lasztotta, amely látszólag a legkönnyebb. Ott bukdácsolt a szép kisasszony a posványbán. Akinek nem voltak aranyai, de voltak szavai szerelmes mosolygással, hitegető szava. Mon­dotta ő : „Én megtaláltalak a fertőben, de meg­váltalak belőle én Magdolnám. Hagyd ott az utat, amelyen eddig jártál és kövess engem. Nem kívánok cserébe mást, csak magadat. És fölébresztette az alvó kisasszonyt. Megmuíogatta pironkodó szemeinek, hogy mi volt és mi le­hetne. Altatgatta illatos puha hattyutollu ván­kosokon. Nagyra hagyta nőni a boldogságos könnyekkel öntözött uj hajlásait a szép hitnek. Tanította. Kedve tellett benne, hogy megnyissa előtte a gyötrő tudásnak titkos forrásait. A tit­kos utu labirintushoz megadta neki a vezető fonalat. Engedte, hogy váliaira erős várat épít­sen és lakozzék benne. így himbálódzott le-föl a hullámokon, amig azon vette észre magát, hogy orcája rózsái; testének karcsúsága elma­radoztak mellőle. Nem maradt más neki, mint tározaton alapul és bár elismeri és örömmel veszi a megye területén minden lépés útnak a kikövezésében rejlő közgazdasági érdekét, mé­gis igazságtalanságot lát ez intézkedésben és indítványozza, hogy a közgyűlés Írjon fel a kereskedelemügyi kormányhoz, hogy a beszün­tetett kőszállítás ismét felvétessék. Az általános elismeréssel fogadott indítvány után természe­tesen felszólalt a vármegye legmostohább útjai­val biró erdődi járás egyik bizottsági tagja is: dr. Nagy Sándor. Panaszolja, hogy a megyei úthálózatba vett erdődi út megépítése még mindig késik. Erdőd község képviselő testületé a közgyűléshez kérvényt küldött e hó elején, melyben annak megengedését kéri, hogy Erdőd község területén keresztül haladó úttestet az ősz és tél folyamán maga a község elkészít­hesse, természetesen úgy, hogy ennek költsé­gét a törvényhatóság a község részére vissza­térítse. Ezzel a gyorsabb előállítást akarja a község elérni. Kéri a közgyűlést, hogy bár a kérvény a tárgysorozatba felvéve nincs, elvileg már most járuljon hozzá Ja kérelemhez, hogy ezzel szemben sem szenvedjen késedelmet Er­dőd község. Az alispán felszólasa után a közgyűlés mindhárom indítványt elfogadta. Kacsó Károly műszaki tanácsos, mint az állam építészet hi­vatal főnöke a beszüntetett kőszállitások okát, annak tnlajdonitja, hogy a kőbánya a nevezett utak építéséhez szükséges követ termelni nem képes. Téves — úgymond — lapunknak multi számában hozott az az értesülése, mintha hi­vatalához a kereskedelemügyi jkormány a kő- szállitás beszüntetése iránt rendeletet küldött volna. Ennek más oka nincs, hanem csak az, — amint már említette — kogy nincs elegendő kő a bányában. Ezt a helyreigazítást mi kész­ségei acceptáljuk e helyen. Erdőd község ké­relmét teljesíthetőnek nem találja, mert mű­szaki okokból a frissen hányt földbe való épí­tés folytán jó utat építeni lehetetlen lesz. A közgyűlés a kereskedelnmügyi minisz­terhez küldendő feliratban még annak kérel­mezését is befoglalandónak mondotta ki, hogy a miniszter intézkedjék, az építendő utakhoz ; szükséges köveknek más bányákból való szál­lítása iránt. vértelen szájában keserűen csömörletes ize vi­haros pár esztendőnek és könnyes vágyakozás a szerelem anya után, mely üde oázis volt eb­ben. Tulajdonképpen akkor jött rá, hogy ő egy halott. Olyan egészen halott, hogy akár bele­fektetnék a koporsóba. A megölője nem az, aki az első szép aranyakat markába csúsztatta, hanem az, aki a lelket vette el tőle. Aki őt, szegény koldust meglopta, aki tulajdon hiten vette meg tőle, tulajdon testét. Száz szál gyerta világosságu ivlámpa alá értünk. Elröpültek a ködfályolkép utolsó alakjai és mi kerültük egy­más tekintetét. Olyan féle érzés volt ez, mint mikor a megbüntetett gyermek hosszú sirás után szeretné már azt abba hagyni, szeretne fölnézni, de szégyellj magát. Van valami véd­telen kellemetlen az ilyen visszafogadások első pillanataiban. — Valamikor lefestett egy festő. Hosszú fekete ruhában, kibontott hajjal, lehunyt sze­mekkel, előre nyújtott karokkal néz egy nő. Előtte végtelen tartó. Lábai alatt szúrós, csonka buza-tövek, tövisek, itt-ott tüskés bozótok. Fö­lötte elsötétedett felleges égboltozat. Semmi fény, semmi biztató sehol. És a behunyt szemű nő megy, bukdácsol tovább. Woomann.

Next

/
Oldalképek
Tartalom