Szatmárvármegye, 1910 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1910-09-25 / 39. szám
2-ik oldal. SZATMiRVÁRMEGYE 39-ik szám. künk csak egy igazgatóról és egy vezetése alatt álló tanári karról van tudomásunk és azért jelen sorainkat az igazgató úrhoz Írjuk, ki úgy látszik mint takarékpénztári igazgatósági tag, tisztán tévedésből burkolódzik a gimnázium igazgatósága nem létező leplébe. Aki a lapunkban megjelent és a gimnáziumi zeneoktatással foglalkozó két előző cikket olvasta, önzetlenül bírálva, nem fog azokban indokolatlan, logikátlan, durva revolverezést, sem pedig igazságtalan kirohanást felfedezni, amint azt igazgató ur hozzánk intézett válaszában, tehetetlen, helytelen haragjában mondja. De az igazgató urnák „Válasz a Szatmármegyének“ czimü czikkéből ki- érzi mindenki a közönséges korcsmái hangot, a szépizlés és az irodalmi stilus hiányát. Még csak az kellett volna, hogy piros belükkel nyomassa ki. Ugyan igazgató ur, hogyan mulaszthatta ezt el ? Nohát kérem ilyen modorban úri embernek nem szabad Írni, még akkor sem ha nagyon mérges, de hogy egy gimnáziumi igazgató tollából kerülhessen ki ilyen cikk, arra eddig igazán nem mertünk gondolni. Cikkének meg Írása után — mielőtt azt a „Nagykároly és Vidéke“ szerkesztőségébe beadta — aludnia kellett volna egyet igazgató urnák, akkor talán nem jelentette volna meg ilyen alakban-. Vagy másképen nem is tud írni? Ez minden esetre baj lenne, de hiszen Írni nem kell. mindenkinek. Igazgató urnák pedig ez esetben egészen felesleges volt megkísérelni. Meg akarta védeni Braneczky József kegyesrendi tanárt az úgynevezett igazságtalan támadással szemben ? Ha igen, akkor nem azt kellett volna, tennie, hogy egy halmaz gorombaságot összeír, beleejtvt egy két, az igazságnak meg nem felelő állítást, hanem a dolog lényeg éhez szólva bebizonyítani Braneczki íenetanitásának szükségét. Ezt persze lem lehet. Azzal megokolni pedig Ve lószinüleg nem akarta, hogy Braneczky Józsefnek motor vételre és egyéb — a izerzetes szegénységi fogadalmával össí e nem egyeztethető — világi szórakoz sok költségeire kell a zeneoktatásból t efolyó tandíj. Lássa igazgató ur igazán rosszul tette, hogy válaszolt a lapui kban megjelent cikkre. Sokkal jobb let volna, ha belátja, menynyire helytelen dolog az, hogy egy jóhiszemű ígérete <kel idecsábitott és városunkban a zei e oktatás terén addig nagyon nélkülöző': szakembernek, a város kulturális érdek jt élűm ózdi tó törekvéseit, egy szerzetes — tanári mivoltának elbizakodottságában- - meghiúsítsa, jövedelmének és tanítvány, i számának megcsonkítása által. Akkor az i lső cikk megjelenése után beszüntette vol a a Braneczky hegedű tanfolyamát és igy nem irta volna meg azt a megbotr nkoztató hangú czikkeí amelyért — hí tud — diákjai előtt is pirulnia kell. la az a szellem uralkodik 'a gimnázium bt n is, amely az igazgató ur cikkén me 'látszik, akkor tévedtünk amikor lapuul- egy számában, a tanítványok számár ak rohamos és folytonos apadásának ok át, a konvikíus hiányában kerestük. Mert akkor ennek okát e minden finomságo nélkülöző szellemben találhatjuk fel. : A Branec ky zeneoktatásával nem célunk bővebt en foglalkozni. A beküldőd két cikk írója tudomásunk szerint valóságnak m rgfelelő dolgokat irt, melyekről csekéh utánjárással úgy mint mi, meggyőződhet k bárki. Braneczky jelenleg az igaz nem hóditgatja el Vitek Károly hegedű tanítványait, mert már nem igen van kit elhódítani. De betudja-e azt bizonyítani, hogy tanítványai között nincsen oly növendék aki régebben Vi- teknél tanult. Az pedig ha esetleg két évig a nemzeti zenede tanítványa volt is, még mindég nem ad jogot neki arra, hogy egy olyan szakemberrel szemben aki gyermekkorától kezdve férfi koráig tanulja a zenét, annak minden nemében jártas, hegedű tanfolyamot nyisson. Nem pedig azért, mert ő — amint azt cikk Írónk is megjegyezte — tanár és igy a verseny semmi esetre sem lehet igazságos. Ami a lapunk 1910. február 13-iki számában megjelentés a „Kölcsey Egyesület“ estélyéről szóló reíerádát illeti, a melyre az igazgató ur hivatkozik, arra csak annyit jegyzünk meg, hogy erről jobb lett volna hallgatni ; mert e refe- rádát a tanári kar egy tagja irta és mi puszta udvariasságból helyet adtunk. Abban pedig téved igazgató ur, hogy a gimnáziumi zeneoktatással foglalkozó két cikk írója bujkálni akart, mert szerkesztőségünket feljogosította, itogy ha jónak látjuk nevezzük meg. Még csak annyit jegyezünk meg igazgató ur, reverendában sértegetni könnyű dolog, de nem vall férfias bátorságra. Szerkesztőség. Széljegyzetek a Szécsényi tragédiához. Mint minden nagy drámának, úgy a szécsényi tragédiának is megvannak a maga kis tragikomikus felvillanásai, melyeknek komikuma épen a dráma hatalmas hullámzása által vetődik felszínre. Máskor ezeket az apró kis mozmintáztak. Fiukat, lányokat, meg vegyest. Már most, ha valakinek valami kívánsága volt, az csak elment a mézes kalácsos-sátorba. És válogatta össze a sok mindefélét. Ha egy fejőstehénre áhítozott nagyon, hát kiválasztott magának viasz-fejőstehenet. — Mi ennek ára? — Egy picula. Az oláh a feleségéhez fordul. — Angelikám lelkem, ilyen olcsó fejőstehenünk se volt még soha, mint ez lesz. Mert azt még elfelejtettem megmondani, hogy mindenki szentül meg ván róla győződve, hogy egy ilyen viasz-figurát beledob a pócsi templom előtt cirkáló papnövendék nagy kosarába (ami ezen célra szolgál,) hát akkor bizonyos, hogy még abban az esztendőben teljesül a vágya és tehenet fejhet otthon. Már pedig az szent igaz, hogy egy fejős tehén a bolondnak is megér egy hatost. Forgatja S: nagy gyönyörűséggel az oláh a csöpp viasz jószágot és mosolyogva szól oda a feleségének: — Angelikám szivem mit szólsz hozzá, ne vegyünk mindjárt egy párját is ehhez a szép kis állathoz ? Hisz mindössze egy picula . . . Az asszony igent bólintott a fejével. Hát hogyne vennék neg, amikor mindössze egy picula az ára! S' t vesznek mindjárt a két tehénhez egy kis akó szekeret is. Majd legalább fuvarba is el-elj írogatnak és keresnek valamicskét ezzel is. De ;gy magas tetejű, nagyablakos kis viasz-házikó áll épp az oláh keze mellett. Felveszi nézi, f( rgatja és csak ismét a feleségére néz. Látja, hogy az asszonynak csillog a szeme a vágytó , hogy végre a saját portájába lakhasson. Me£ nt megkérdi a mézeskalácsost. — Hát ez a kis házikó hogy? — Don p cula — mondja a gazda. Két picula ? Az oláh egy kicsit rázza a fejét. Hogy is kérhet el ezért a parányi darabka viaszért étpiculát? Hisz-bizonyos, hogy nincs benne öt krajcár értékű. De hát — gondolkodik továb , ha jól vesszük, mégis egy házat kap ő ezér az Úristentől. Egy nagy, igazi házat, otthon a falujában. És azt a házat ez a mézeskalácsos idja neki. Már pedig egy házat igazán nem lel et kívánni két piculán alól . . . Ki is fize i a két piculát szó nélkül. És ha úgy látja, 1 agy még van egy néhány picula a zacskójában, hát azokért is vásárol valamit. Elvégre ezeket a dolgokat sehol se kaphatja ilyen potom á: an. De azt s m érdektelen végignézni, amikor magtalan szüle <, vagy fiatal házasok — gyerekeket válogatnak. A pár-cseléd alig tud ilyenkor megegyezni. Nem a gyermek nemére! Oh azzal már otthon tisztában vannak, hogy fiú kell, egy pufók kis kölyök, aki annak idején még káplári rangig vigye a katonaságnál. Ezen nem kell vitatkozni. De azért néha mégis nehezen esik meg egy ilyen választás, amin nincs is mit csodálkozni, hisz egy háromkrajezáros makrapipát is egy óráig válogat meg a paraszt tulajdon, édes gyermekét meg ne választaná magának okával. Jönnek gyakran lesütött szemű hajadonok is. A mézeskalácsos már úgy ismeri a gondolatukat is, mint a tenyerét. Csak ránéz a szomorú leányra és már meg is kérdi súgva: — Ugye-e leányom szivet keresel ? A leány lassan bólint a fejével. — Nesze lelkem, — nyújt neki oda egyet. Bizonyos, hogy ez visszahúzza hozzád csalfa szeretőd szivét és meglásd, hogy mához egy egy esztendőre mint férj és feleség fogtok hozzám ellátogatni, oszt akkorra majd elteszek egy szép, kis — bölcsőt. A leány elpirul, kifizeti a két piculát és viszi a szivet a pap-növendék kosarába. Az majd beviszi a templomba az oltár elé és a jó Isten ezekből a szép kis viaszfigurákból legalább világosan meg fogja érteni, hogy mit Bullát fest és veUueg m HAUPEL SAMUEL Nagykároly, ===== Kölcsey-aica 1. szAlapíttatott 1902.
