Szatmárvármegye, 1910 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1910-08-21 / 34. szám

4-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE 34-ik szám. gálát után nyugalomba vonult. A község szere­tett jegyzőjétől aug. 13-án tartott képviselő- testületi ülésén búcsúzott el, amikor egyhangú határozattal jegyzőkönyvileg örökítették meg érdemeit. Fráter István birtokos indítványára a nyugalomba vonuló jegyző arcképét a község megfesteti s a tanácsteremben kifüggeszti. — De legnagyobb jele az elismerésnek az, hogy ugyanezen képviselőtestületi ülésen utódjává fiát Török Imrét egyhangú lelkesedéssel jegy­zővé választották. A nyugalomba vonuló jegyző városunkba költözik. Fegyelmi alá vont tanítók. A közigaz­gatási bizottság aug. 12-én tartott ülésén Blága János középhomoródi és Lengyel György jóházai oláh iskolai tanítók ellen a magyar nyelv ha­nyag tanítása miatt fegyelmi eljárást indított s a vizsgálat vezetésével az illetékes főszolgabi- rákat bízta meg. Nincs tiszti vizsga! Az uj védtörvény javaslat, mely ebben a cziklusban kerül a ház elé, lényeges változásokat fog a tiszti vizsgála tekintetében előidézni. Minthogy eddig minden önkéntes kénytelen volt vizsgázni és igy a tartalé­kos tisztek túlságosan elszaporodtak, az uj véd­erőjavaslat kimondja, hogy ezután a vizsgálat letétele nem lesz kötelező és csak azok tehetik le, akik a vizsgáló bizottság véleménye szerint kiváló katonai képességgel rendelkeznek. A hol nem szabad férjhez menni. A csanálosi róm. katli. elemi iskolánál egy tanító­női állás szervezését határozta el az iskolaszék, feltételül azonban kikötötte, hogy a megválasz­tandó tanítónőnek férjhez menni nem szabad. Foglalkozott ezen kérdéssel a közigazgatási bi­zottság is, és a feltétel törlését hozta javaslatba a miniszternek. Magyar dalok. Tarczynszki Kázmér pénzügyi számtiszt három magyar nótát tar­talmazó zeneszerzeménye került ki pár héttel ezelőtt a sajtó alól melyeknek úgy szövegét, mint zenéjét maga zerzette. A kedves melodiáju dalokat nagy rokonszenvvel fogadják. A mü szerzőnél Nagykárolyban szerezhető meg- Ára 1 korona 60 fillér. Szatmárvármegye nemes családai. Bilkei Gorzó Bnrtalan, Szatmárvármegye levél­tárnoka a Szatmárvármegyei bennszüllött és beköltözött nemes családok ismertetését óhajtja a levéltár adatainak felhasználásával a nagy- közönség. elé tárni s e czélból a 2000 család ismertetését tartalmazó műre előfizetést hirdet. A mü ára 8 korona. Halasztási kedvezmény az adófize­tésnél. A pénzügyminiszter az ex-lex meg­szűnésével két rendeletet bocsátott ki, az egyik az adóbehajtások meginditásáról és a hátra­lékos feleknek nyújtandó fizetési kedvezmények­ről szól. Tekintettel az indemnitási törvény 4. szakaszában foglalt rendelkezésre, felhatal­mazza a pénzügyigazgatóságokat, "hogy a válla­latok és jogi személyek kivételével, az olyan egyés adózóknak, akiknek évi előírásuk 500 koronát meg nem halad s adótartozásukat érzékeny vagyoni károsodásuk nélkül egyszerre befizetni nem képesek, a folyó év első felére eső egyenesadó-tartozásukra ez év végéig sa­ját hatáskörükben engedélyezhessenek fizetési halasztást abban az esetben, ha eziránt ez év szeptember 10-ig folyamodnak s a kincstár követelése veszélyeztetve nincs. A halasztás a folyó évi III. negyedre eső és az azután ese­dékes tartozásokra már ki nem terjed Abban az esetben, ha a kérelmezőknek még a mull évről is volna hátraléka, a halasztás határozot­tan ahhoz a feltételhez kötendő, hogy a régi hátralék rövid záros határidő alatt befizettessék. Hangsúlyozva még azt, hogy ez a körrendelet nem terjed ki a közadók módjára behajtandó egyéb köztartozásokra. A halasztás engedélye­zésére irányuló kérelmek az előbb megjelölt határidőn belül nemcsak a pénzügyigazgató­ságoknál, hanem a községi (városi) elöljáró­ságoknál is beadhatók. A második körrendelet az ex-lex miatt függőben tartott ez évi adó­kivetés folytatásáról és sürgős befejezéséről intézkedik. Vállalkozók figyelmébe. Nagybánya vá­ros polgármestere a városi csatornahálózat meg­építésére pályázatot hirdetett, mely szeptember hó 5-napjáig adhatók be a polgármesteri hi­vatalba. Tüzifaszállitás. Nagykároly város, a vá­rosi tisztviselők és alkalmazottak szükségletére mintegy 1800 köbméter tűzifa szállítására a polgármester versenytárgyalást hirdetett, melyre az ajánlatok augusztus 25-ig adhatók be a a polgármesteri hivatalba. Lövésztanfolyam. A honvédelmi minisz-' tér Csaba Adorján főispánhoz a napokban a honvédelmi és népnevelési szempontból igen fontos kérdést képező leiratot intézett. Felhívja ugyanis a főispánt, hogy befolyásának érvénye­sítésével az előkelő polgárok, közigazgatási tisztviselők, tanügyi és sport férfiak valamint a honvéd zászlóalj együttes közreműködésével cél­lövő gyermek tanfolyamokat létesítsen. Egyelőre csak minta-tanfolyamokat s csakis ott, hol a viszonyok megengedik. A lövészbizottságok fog­ják vezetni a versenyeket és gyakorlatokat. Öngyilkosság. May Adolf, May Ede nagykárolyi aranyműves 17 éves fia, aki a vá­ros villamos müvénél mint szerelő dolgozott tegnap délután 4 órakor a Somos erdőben jobb halántékon lőtte magát és nyomban meghalt. Tettének okát nem tudják. Semmiféle írást nem hagyott hátra. Mikor az erdőben megtalálták egyik kezében egy 7 m/m. revorvert, a másik kezében pedig egy srófkulcsot tartott. A hullát szüleinek lakására szállították és onnan temet­ték el. Megszűnt csődök. A zilahi kir. törvény­szék az ifj. Kovácsy Miklós tasnádszántói la­kos ellen nyitott csődöt az összes hitelezők be­leegyezése folytán megszüntette. A szatmárné­meti kir. tszék pedig a Guth Salamon féle csődöt szüntette meg Budapest székesfőváros vegyvizsgáló­intézete hivatalos jelentéseiben a követ­kezőket állapítja meg: „A természetes Ferencz József- keserüvíz rendkívül nagy kénsavas nátron és kénsavas magnesia tar­talma, mely által ez minden más ilynemű víztől különbözik, kétségte­lenné teszi, hogy ezen víz gyógyha- tását főleg ezen két alkotórészének kell tulajdnitanunk.“ A valódi Ferencz József- kesertivíz biztos hatása, kellemes és olcsó használ­hatósága által tűnik ki s ezért az orvo­sok és betegek többre becsülik, mint a gyengébb hasonnemii ásványvizeket. Védekezés a kolera ellen. Az ország­nak Galíciával határos részén a kolera ismét fellépett. Ebből kifolyólag a törvényhatósági fő­orvosi hivatal előterjesztést adott be Szatmár- megye alispánjához. Az előterjesztésben azt ja­vasolja, hogy a polgármesterek, főszolgabirák, rendőrkapitánynk és az összes köztörvényha­tósági orvosok a járványok idejére előirt összes orvosrendőri intézkedések megtartására és ezek foganatosításának szigorú ellenőrzésére utasit- tassanak. Czigánysors. Pár héttel ezelőtt történt, hogy Czakó György penészleki cigány a karha­talommal összekülönbözött. Penészlekről Ha­lasra menr rokonai látogatására, hol a vendé­geskedésben kelletén túl töltött agaraira. A ré­szeg cigány az utcán haladó falusi zsidóba kö­tött, összekaptak, — s a szegény zsidó szeren­cséjére mindjárt ott is termett a szalacsi, csen­dőrjárat. A cigányt ez sem rémisztette meg, el- fentállott, sőt a csendőrszuronyt megragadta. De virtusa hamar megszűnt, amikor a két ke­zét, hátát és hasrészét a csendőrszurony meg­sértette, s bizony az lett a dolog vége, hogy a nagykárolyi kórházba szállították a vendéges­kedő penészleki sármunkást. A Czakó sebei infectiót kaptak, s folyó hó 13-án vérmérgezés­ben meghalt. A kir. járásbíróság a hadbíróság kiküldöttjével együtt aug. 14-én tartotta a bon­colást, mert a csendőrök ellen vizsgálat van fo­lyamatban annak megállapítása céljából, hogy jogosan használták-e a fegyvert. TÜZTŐL MEGMARADT ÁRUK leszá- litott árban lesznek eladva. U. m. minden­nemű férfi és női divat csikkek, porcsellán és üvegáruk, szőnyegek, vásznak, kézi mun. kák és csípő áruk. ROSNER FELE PARTI ÁRUHÁZÁBAN Nagykároly, Széchenyi-u- 34. A katholikus fin iskola mellett. Beren­dezés szintén eladó. Majtény-utcza 4. szám alatti há­zamban két szoba, konyha, kamra és pinczéből álló utczai külön lakás november 1-től kiadó. Értekezni lehet Nemes Ferencz- czel Majtény-utcza 11. szám alatt. ÜGYVÉDJELÖLT dr. juris nagy vidéki praxissal irodámba azonnal beléphet. j5*ST Fizetés megállapodás szerint. “HfiJ Dr. FUCHS JENŐ ügyvéd Mátészalka. CLAYTON & SHUTTLEWORTH L,D Budapest^ Vóosel-lcörtáit: 63? által a legjutányosabb árak mellett ajánltatnak : Locomobllok és cséplőgépek, benzinmotoros cséplőkész­letek, magánjárő gőzgépek, szalmakazalozók, lóhere­cséplők, tlsztitó-rosták, konkolyozók, kaszálógópek, , marokrakó- és kévekötő-aratógépek, szénagyüjtők, i széna- és szalmasajtók, boronák, sorvetögépek, ^Planet Jr. kapálók, kukorlcza-morzsolók, szecska-/ vágók, répavágók, darálók, őrlőmalmok, egye­temes aczólekék, 2- és 3-vasu ekék és minden egyéb mezőgazdasági gépek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom