Szatmárvármegye, 1910 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1910-05-01 / 18. szám
Nagykároly, 1910. május 1. Vasárnap. VI. évfolyam. 18. szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETI LAP. Szerkesztőség, hová a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők: Deák Ferenc-tér 20. sz. Telefon 84. sz. •45SS* Kiadóhivatal : Kaszinó-utcza 2. szám. 45531- :-----------: Kéziratokat nem adunk vissza. : ME GJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: I Laptulajdonos: Dr. Tóth Zoltán. Fráter István. Előfizetési árak: Egész évre..............................................8 korona. Fé lévre.................................................... 4 korona. Negyedévre...............................................2 korona. Egy es szám 20 fillér. ||| Nyilttér sora 40 fillér. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Jön a király! Nagykároly, 1910. ápril 30. Május 9-ik napján öröme lesz Magyarországnak. Jön a király. Ismét benépesül pár napra a Dunaparton díszelgő, Európa legszebb királyi várpalotája, Budapest egy rövid időre székvárossá lesz a szó igazi értelmében. Lesz udvartartás, fény, látogatás, kihallgatás, dicséret és — panasz. A panasz legtöbb ilyenkor. Mindig elborul a magyar szív bánattal valahányszor a királyi látogatásra gondol. Törvényhozó faktorunk egyike, honnan a szeretet közvetlenségét és áldását várjuk, a honnan eredő elhatározásoknak és tetteknek a nemzettel való egységes cselekménynyel kellene kijutnia, a hol országunk sorsa intéztetik, állandóan távol áll tőlünk, s csak egy pár nap az, a mi nekünk adatik. A törvény ama rendelkezése, mely az uralkodónak kötelességévé teszi azt, hogy az évnek legalább felét Magyar- országon töltse, úgy látszik nem bir semmi kötelező erővel. A törvény csak arra kell, hogy annak mi engedelmeskedjünk, azt mi rajtunk hajthassák végre. Felfelé ható ereje nincs. így aztán államiságunk, az Ausztriától való külön álló egyéniségünk ezzel is csak illuzorius marad. Azt hittük, hogy a munkapárt által hangoztatott amaz Ígéretet, hogy a nemzet érdekében álló termékeny munka céljából a király és nemzet közötti békés egyetértést helyre fogják állítani, azzal fogják első sorban beigazolni, hogy Budapesten udvartartást szerveznek és a király a kötelező fél évét közöttünk fogja eltölteni. — Ha ennek komoly látszatát akarná a kormány, most a tagjai között jó számmal levő valóságos belső titkos tanácsosaival akkor tenne legbölcseb- ben, ha őfelségének ilyen tanácsot adna. Aligha történt azonban ilyen tanács s kételkedünk abban, hogy a kormánynak komoly terve lenne a magyar udvartartás szervezésére nézve. Pedig igy s az eddigi szeparált helyzet mellett a béke és egyetértés állandóvá soha sem lesz. Roosevelt látogatása, Vilmos német császár szereplése, az angol király és a francia köztársasági elnök államfői élete, az a közvetlenség és együtt élés, mely ezen nemzeteknél az uralkodó személyével összeforrva feltalálható, bennünk a mostoha gyermek elhagyottságának szomorú érzetét kelti. Nálunk különvált élet van, a nemzet és király között a házasság csak törvényes, de a tényleges együttélés megszűnt. S hogy e szünetelés állandósuljon, sőt hogy a közönyből gyűlölet fejlődjék, sajnos az erre igen alkalmas osztrák tanácsadókon kívül magyar ember is vállalkozik. Traditionális rendszer, hogy az államfő tőlünk rideg távolságban tartassák. Mintha félő ienne az, ha az uralkodó közzénk jönne és bennünket megismerne, sőt bizony az is megtörténhetnék igy, hogy szeretetével ajándékoz meg. Ezzel a közvetettséggel, ezzel a bekötött szemmel való uralkodással történik aztán meg az, hogy a saját személyi érdekeit ápoló és a Burgba szabad bejárattal biró egyéneknek az uralkodó által való meg- és kiismeréséig a nemzet mindig a mellőzött fél szerepére szorul. Engedményt csak akkor kap, ha a rósz tanácsadók játékukat rosszul játszva, elvesztik hitelüket és kikapják az útlevelet, mert kitűnt, hogy csalók és hazudtak. A bécsi Burg titokzatos varázsa a budai várpalotában meg fog szűnni. — Khuen és társai objectivebb tanácscsal fognak itt a király elé állani s a vérrel áztatott magyar földön már nem fogják valótlan állításokká» továbbra is tévedésben tartani ősz, becsületes uralkodónkat. Örömünk abban van, hogy ha megtudja őfelsége a valóságot, ha őszinte tanácsadók meghallgatásával megismeri a nemzet óhajtását, attól nem is fog elzárkózni, teljesíteni fogja s utat enged nemzeti követelményeink fokozatos érvényesülésének. A kiismert roszlelkü tanácsadók pedig félredobatnak, a játszmát vesztett korifeusok kisöpörtetnek — s akkor valóban helyre áll a nemzet és király közötti béke s megkezdődik a munka ideje munkapárt nélkül. Sötétség. Halovány arcom elfödözzedd, Kínos sebeim bekötözzed. Homlokom hideg verdékét, Szivemnek egyre hulló vérét, Töröld le lágyan, szeretőn Anyám, Testvérem, Szeretőm: Sötétség. Ne lásson többé soha, senki. Ne bántson többé soha, semmi. Takard be sűrű fátyoloddal Ami én rajtam sár, meg folt van, Borulj rám lágyan, reszketőn Anyám, Testvérem, Szeretőm: Sötétség. Borulj rám jobban, egyre jobban, Ölelj, karolj át szorosabban, Hallod a vérem lüktetését, Örült agyamnak láz-beszédét ? Készítsd nászágyam-szemfödöm Anyám, Testvérem, Szeretőm: Sötétség. 14-es ssáin u rab. Választási jelenetek.*) — Aktuális tárcza. — Irta: ALFRED CAPUS. 1. A képviselők iskolája. A képviselő: A névjegyén, uram, azt olvasom némi meglepetéssel, hogy ön . . . Egy ur: A parlamenti ékesszólás tanára. A képviselő: Szép czim valóban. Az ur: Kötelezem magam rá, hogy bármely képviselő, legyen az bár a legfélénkebb, a parlamenti viharokban a leggyámoltalanabb, a politikai életben újdonsült kezdő . . . kötelezem magam, mondom, hogy tizenkét leczkém után a legbefolyásosabb politikus lesz, a kivel a hazának számolnia kell. A képviselő: Komolyan mondja? Igazán kisértésbe hoz. Mert kénytelen vagyok bevallani, hogy félek a szószéktől. Az ur: Kezességet vállalok, ha bizalmával megtisztel. A képviselő: Tizenkét leczkét mondott, ugyebár ? Az ur: Lehet, hogy annyi sem fog kelleni. Az ön természetadta képességein múlik. *) Ezt a kis tárczát ugyan franczia iró irta, de gyönyörűen rállik a magyar viszonyokra is. A képviselő: Azok megvannak. Baráti körben elég folyékonyan tudom előadni eszméimet. Sőt azt is merem állítani, hogy iskolázott ember vagyok. Van kellő műveltségem. Ismerem a hazai és világtörténelmet. Az ur: Ez se nem fontos, se nem szükséges. Egészen másfajta képességeket gondolok. Nem volna szives a mellényét kigombolui ? A képviselő: De uram ! . . . Az ur: Ez múlhatatlanul szükséges. De ne tessék hinni, hogy a dolog tréfa. A legkomolyabb ügyről van sző. A képviselő: Ha feltétlenül szükséges, ám legyen. (Ingre vetkőzik.) Az ur; így. Megfogom vizsgálni, a mellkasát, kikopogtatom a tüdejét. (Fülét a melléhez tartja.) Pompás, nagyszerű, a tüdeje kifogástalan. Kiáltsa „Ah!“ oly erősen, a hogy csak tudja. A képviselő : Ah ! Az ur: Nagyon megvagyok elégedve. Ebből az „ah“-ból lehet valamit csinálni. De most idehallgasson. (Ordítva.) Ah ! A képviselő: Óriási! Hogy tud ekkorát ordítani, hogy tett szert ily hatalmas hangra? Az ur: Az az én titkom. Hallgassa meg például ezt. (Ordítva.) Elég! Csend! Hallgas-
