Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-08-29 / 35. szám
35. szám. 3-ik oldal. koronával járuljon hozzá. Elhatározták, hogy a vármegye 3 évre 20 kor. tagsági díjjal belép az Orsz. Szegényügyi Egyesületbe. A borellenőrző bizottságba Strohmájer Ferenc biz. tagot választották meg. Nagykároly, Fehérgyarmat, Nagymadarász és Törökfaluban állami elemi iskolák felállítására, a felépítésre s a fentartásra való hozzájárulásra vonatkozó határozatokat tudomásul vették. Köszönettel vették tudomásul Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszternek az uj bortörvény végrehajtása tárgyában hozzá intézett üdvözlő feliratra adott köszönő leiratát. Madarassy László szolgabirót kihágási ügyekben leendő bíráskodással megbízták. Ura községnek állami segéllyel építendő munkásházak tárgyában hozott határozatát újabb tárgyalások végett a községnek visszaadták. Végül mintegy 200 ügy letárgyalása után elnöklő főispán a közgyűlést lezárta. Fráter loráiid Nagykárolyban. Múlt heti számunkban hirt adtunk arról a nagy művészi hangversenyről, melyet Benes Ida drezdai udv. operaénekesnő, Moshammer Román hárfaművész, a Zeneakadémia tanára, Tarnay Alajos zongoraművész és dr. Vdrady Antal szeptember í 1 -én rendeznek városunkban. Most pedig arról értesíthetjük Nagykároly város s a vidék zenekedvelő közönségét, hogy Fráter Loránd, a világhírű dalköltö, dalénekes és hegedűművész — mint azt lapunk felelős szerkesztőjéhez irt levelében jelzi, — a Kölcsey Egyesület javára a városi színházban októbei hó 2-án nagy hangversenyt ad városunkban. A nagykárolyiaknak régi óhaja megy ezáltal teljesedésbe. Hiszen valahányszor csak Fráter Loránd a környékbeli magyar városokban Debrecen, Szatmár, Nyíregyházán hangversenyt adott, mindannyiszor panaszos hangokat hajlottunk a közönség köréből, miért nem látogat el Fráter városunkba is? Végre teljesül közönségünk óhaja, hallani fogja a nagynevű dalköltőt s dalénekest, kinek szebbnél-szebb dalait mindenütt oly szívesen játszák, hallgatják. Reméljük, sőt mi több, biztosan hisszük, hogy ez a két nagyszabású, igazán művészi hangverseny egy magasabb színvonalú zenei élet alapjait veti meg városunkban! Hiszen a zene, irodalom s a művészet szeretete, ápolása és fejlesztése nemcsak kulcsa, de egyetlen biztosítéka a kultúrának, a haladásnak. SZATMÁRVÁRMEGYl. Hogy városunk közönségének van értéke a szép s jó, a zene, irodalom s művészet iránt, igazolják a Kölcsey-Egyesület s a Zeneegyesület fényesen sikerült estélyei. A közönség művészi érzékét ilyen nagy művészek által adott estélyek pedig csak fokozzák, finomítják. Tudja ezt maga a közönség is, azért örül, ha országos, világhírű művészekben gyönyörködhet néha napján. Ez természetes, mert hiszen nagyon kevés embernek van alkalma ilyen nagy művészek játékát, énekét élvezni. Ez a szerencse csak azoknak jut osztályrészül, kik gyakran fordulnak meg a fővárosban. Ilyenek pedig bizony nem sokan vannak. Kétszeres tehát az öröm, ha a művészek hóditó körútra rándulnak le a vidéki városokba s nagy tudásukat, művészetüket bemutatják a vidéken is. Megemlítjük még, hogy mindkét hangverseny után társas összejövetel és tánc lesz a „Magyar Király“ szállodában. KÖZGAZDASÁG. A nemzetközi motoros talaj- mivelő gépverseny tanulságai. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület, a földmivelésügyi miniszter támogatásával Mezőhegyesen motoros szántógépversenyt rendezett. A verseny célja a ma alkalmazásban lévő önvontató szántógépek kipróbálása, munka- képességüknek technikai és üzemi szempontból való elbírálása. Hat gép versenyzett. Gőzgépes ekékkel: J. J. Lase, Első Magyar Gadasági Gépgyár rt., Nicholson gépgyár rt., J. H. Mc. Laren. [ Robbanó motoros ekékkel: a Kőszegi-féle talaj- mivelő gépgyár rt., Deutsche Gasmotoren Fabrik és Actiengesellschaft St. Georgen cégek vettek részt a versenyben. Hogy a versenyzők közül melyiket illeti az elsőség, a biráló-bizott- ság csak később fogja eldönteni. — A lényeg azonban az, hogy a kevésbé vagyonos középbirtokos s haszonbérlő és velük együtt, — esetleg szövetkezés utján, — a kisbirtokos is használhassa a drága munkást és fogaterőí pótló szántógépet, mi máraz eddigi eredményekből is biztosítottnak látszik. Tökéletesítésre ugyan a versenyző gépek mindegyike rászorul, mert hiszen jó készséget csak alapos kipróbálás, igazítás után lehet előállítani. Az eddigi próbák sikere mégis azt igazolja, hogy az önvontató szántógépek a gyakorlatban is jövedelmezőleg alkalmazhatók és hogy ezek tökéletesítésével oly gépek használata általánosítható, amelyekkel tetemesen lehet fokozni a termés eredményeket és viszont csökkenteni a magmivelési költségeket. Tévedés \ olna azt hinni, hogy a szántógép alkalmazásával csökkenthetjük a munkás- szükségleteit, vagy a fogaterőt. Sőt ellenkezőleg, a mélygépszántás az intenzivebb trágyázásra, talajmegviselésre és a kapásvetemények kultiválására kényszeríti a gazdát, mert hiszen ezek nélkül a mélygépszántást sem használhatja ki. Általános tapasztalat, hogy a gépszántás csak fokozza a kézimunkás erőszükségletét, ezenkívül lehetővé teszi azt, hogy a gazda a bérmunkát jobban kihasználja és a munkást jobban megfizesse. És akkor, amidőn az egész kivándorlás okozta elnéptelenedés a bérkérdésen múlik, nagyon is érdemes azon technikai vívmányok népszerűsítésével foglalkoznunk, — amely a gazdaközőnséget a megbízható munkás jobb javadalmazására képesíti. A gépszántás tehát jórészt szociális kérdés, amely épen a legfontosabb mezőgazda- sági munka — a talajmivelés — terén nagyon I is sokat lendíthet a magyar mezőgazdaságon. Hogy e technikai vívmány méltóképpen kihasz- í náltassék, az mezőgazdaságunk általános érdeke és méltó büszkeséggel hivatkozhatunk arra, hogy a motorosekék alkalmazásának terén mi vagyunk a kedvezményezők és hogy e motorosekék közül éppen a magyar gyártmányok bizonyultak eddig is a legjobbaknak. Levél a Szerkesztőhöz. Szerkesztő Ur! Több fővárosi napilapban ismertetve lett a szőlőliSztharmat (Oidium Tuckeri), annak számos válfajai és a peronospora betegség kiirtására általam feltalált szer, minek folytán ezen aktuális közgazdasági kérdés oly elementáris erővel tört magának utat a szőlőbirtokosok sorában, hogy a nagymérvű levélbeli kérdezős- ködéseknek a legjobb akaratom mellett sem tehetek eleget, miért is igen lekötelezve érez- ném magamat, ha a közérdek szempontjából a szőlősgazdákat felvilágosító ezen cikkemnek becses lapjában tért enged. Budapesten, 1909. julius 31. Kiváló tisztelettel Kuthy István földbirtokos, i. Lovas-ut. 14. ékszerei is olyan diszkréten húzódnak meg rajta, mint ibolyák a hárs tövében. Elképzelem ezt az Ilkát, a hogy egy kedves kis szobában nesztelen lépésekkel ódaviszi a teát az udvarlójának. (Ejnye de finoman fejezem ki magamat!) Ahogy halkan, okosan beszélget vele, kicsit fölényesen, kicsit anyásko- dón, de mindig bájosan és egyszerűen. Hát ne ragaszkodjanak az emberek az ilyen nőhöz? Hát ne bolonduljanak érte ? Hát nincs igaza a góthai almanachnak, hogy egész délután csilingel és azt kérdezi, hogyan van a Kaproncai Ilka? A férfiaknak, a komoly és érett férfiaknak az ilyen szelíden turbékoló, szép szemű galamb kell, nem a magamfajta, folyton ugráló, szemtelen, lármás kis veréb. Igazán nem értem, hogy az uram miért vett el engem, a mikor ezt az Ilkát minden kötelezettség nélkül szabadon, kényelmesen szerethette volna akár az idők végtelenségéig is? — julius 17. Nagyon megszerettem Ilkát. (Ilkát és nem „az“ Ilkát.) Soha még ennyire nekem való barátnőm nem volt. Kettőnk közül én vagyok a korábban kelő és fölvet a türelmetlenség, a mig Ilka megjelenik. Ma reggel már majdnem bementem érte a szobájába. De utóbb eszembe jutott, hogy talán még sem illik, mert akárhogy nézzük, ez mégis csak látogatás volna. Most már sokat beszélünk mindenről. Az uramról is. Már magam sem tudom, hogyan került szóba. Ilka nagy jóakarattal és szeretettel, de minden különösebb izgalom és érzékenykedés nélkül beszél róla. Őszintán megvallva, ez egy kissé bántja a hiúságomat. Szeretném, ha egy kicsit szenvedne az uram miatt; ha fájna neki, hogy ez az ember már nem az övé. De nem fáj neki. Amikor egy kis (megbocsátható) gonoszsággal beadtam Ilkának az „Édes kutyámnak“ fölirásu arcképeket, szinte csodálkozva nézett rám. — Azt irtani rá? — kérdezte csodálkozva kíváncsian. — Bizony Isten nem emlékszem rá. Le voltam sújtva. — julius 18. Nem tudtam megállni. Bementem hozzá. Nagyon szép igy, amikor ágyban fekszik és lustálkodik. Odaültem az ágy mellé. Kicsit meglepődött azon, hogy bejöttem. Én magam is meglepődtem azon, hogy ilyen nyugodtan ülök egy hires kokott ágya mellett és nem lázad föl bennem sem a becsületesség, sem a szemérem, sem a többi, általam föltétlenül respektált, de kissé unalmas szó. Most már együtt ebédelünk. Eddig, az ebéd óráján külön-külön visszavonultunk a szobánkba és ott költöttük el az ebédet, magunkban. Mind a ketten siettünk vele, hogy minél hamarabb megint együtt lehessünk. De ennek semmi értelme sem volt. Most a verandán terítenek kettőnknek és együtt eszünk. Ez kedves. Néha arra gondolok, hogy talán még sem illik ilyen jó barátságban lennem az Ilkával. De amikor olyan jól esik! Meg aztán ... a szanatóriumban olyan lassan telik az idő. — julius 19 A mester ma azt az örvendetes hirt közölte velem, hogy holnapután hazamehetek. Már napok óta rettegek ettől, mert magam is érzem, hogy mc st már aggasztóan egészséges vagyok. Örülök, persze, hogy örülök. De azért búsulok is egy kicsit. Mi lesz az én Ilkámmal ? (De sokra vittem! Az én Ilkám!) Ő holnap reggel megy el. Nagyon hiányozni fog az életemből. Úgy megszoktam már, hogy mindig velem legyen. Olyan megnyugvás, olyan enyhülés volt nekem ideges asszonynak ez a derült sugárzó, finom jelenség. Megrémülök, ha arra gondolok, hogy mihelyt egyszer innen kiteszszük a lábunkat, vége mindennek, nem barátkozhatunk többé egymással. Hát nem utálatos, hogy az ember nem barátkozhatik azzal, akivel szeretne? Menynyivel különb ez az Ilka, mint az én összes kedves barátnőim! És ezentúl nem szabad vele szóba állnom! Vájjon elmondjam-e az uramnak, hogy megismerkedtem vele? Mit szólna hozzá? Azt hiszem, pofonütne. Pofonütne azért, mert megszerettem azt, akit ő is szeretett. Gyönyörű ! Este tiz óra volt, amikor elváltunk egymástól. Ott álltunk mind a ketten a veranda ablakában. Odakint nagyon csillagos volt az ég és mi egymás kezét szorongattuk. — Ilka, Ilka — mondtam és nem tudtam mást mondani. A szivem olyan nehéz volt. Szinte bosszant, hogy ennyire el voltam érzékenyülve. Mit faltam ezen a kokotton ? Ilka sem szólt. Mereven nézett maga elé. És egyszerre mind a kettőnkből kitört a sóhaj: — De jó volt betegnek lenni! — julius 24. Ma a Stefánia-uton kocsiztam. A Kap- ronczai Ilka szembe jött velem. Mind a ketten ijedten és egyszerre kaptuk félre a fejünket és mélyen elpirultunk. Mintha valami közös nagy bűn miatt kellene szégyenkeznünk. Heltai lenő.
