Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-08-22 / 34. szám
Nagykároly, 1909. augusztus 22. 4 asarnap. V. évfolyam. 34. száiii^> POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. & Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaszinó-utcza 2. sz. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. .... - Kéziratokat nem adunk vissza.-----La pvezér: Papp Béla országgyűlési képviselő. I Felelős szerkesztő: Laptulajdonos: Erdőssy Vilmos. Fráter István. Előfizetési árak: Egész évre .................................... 8 korora Félévre .............................. 4 korona Ne gyedévre..................................................... 2 korona. —:— Egyes szám ára 20 fillér. —i----- Á darabontok machinációi. Egyik fővárosi napilap szenzációs leleplezést hozott a napokban arról az aknamunkáról, amelyet Kristóffyék a koalíció, főként pedig a függetlenségi párt ellen kifejtenek. Felhívást intéztek az ország népéhez, hogy majd a választáskor olvassák a koalíciós népbolonditók fejére biinlajstromukat és ne mandátumot, hanem rúgást adjanak nekik. Az urat eddig az urak választották — mondja tovább a proklamáció. Az úri osztály érdekepedig az,hogy ennek az országnak minden terhe a nép vállait nyomja. A manifesztum ezeken kívül még azt is elárulja, hogy az ősszel lesznek a választások, a melyre sietve szervezkedjék a magyar földműves nép. Ez az ocsmány szennyirat csakugyan a Kristóffyék kezére vall. Osztályharcra izgat és a parasztot akarja szembeállítani az urakkal. A paraszt — hirdeti — ne segítse az urat, mert az mindig az ő érdekei ellen dolgozik. Talán felesleges is bővebben foglalkozni ezzel az írással. Hiszen nem kell arra külön rámutatni, hogy az országnak nincs és nem volt egyetlen pártja sem, a mely annyira össze lett volna forrva a néppel, a mely annyira bele lenne gyökeredzve a nép érzésvilágába, szeretetébe, a mely annyira istápolta volna mindig a nép érdekeit, mint épen a függetlenségi és negyvennyolcas párt. A függetlenségi pártot minden tradíciója a néphez köti. Mindig a liberálizmust, a nép érdekeinek felkarolását, panaszainak meghallgatását hirdette és egész múltjában mindig a népre támaszkodott. Emlékezzünk csak vissza, a szabadelvű párt többségét a mágnások, nagybirtokosok adták mindig, inig velük szemben a függetlenségi párt tagjait az ország földműves népe küldte a törvényhozás termébe. A függetlenségi pártot a szabadelvűekkel vívott nagy harcában is épen az vitte diadalra, hogy a függetlenségi páti a nemzet igazi akaratát tolmácsolta, védelmezte és a mikor kenyértörésre került a dolog, fényesen be is igazolódott ez, mert a választók a függetlenségi pártnak adtak óriási többséget. Ezt a pártot akarja most Kristóffy tönkre tenni a népre apellálva? Ezt a pártot szeretné megsemmisíteni a nép szavával? Rövidlátó, oktalan számítás, a melyre Kristóffy ur nem azt a választ fogja nyerni, a melyet szeretne. A darabontok nem kaptak egyetlen valamire való embert, most sem, a ki szolgálatukba állott volna. Csufoskudarcvoitmindenerőlködésünk vége és szégyenszemre kellett elkullogniok, hogy helyet adjanak a nemzet igaz vezéreinek. Micsoda jogon merik remélni, hogy most eltántorítják a népet a nemzet vezéreitől, a kik rövid kormányzásuk alatt számtalan bizonyítékot tettek arról, hogy őszinte igaz, barátai és képviselői a népnek, a nemzet akaratának. Még élénken él emlékezetünkben Szterényi államtitkárnak Brassóban mondott programmbeszéde, a mely részletes képét adta a kormány egész tevékenységének és a számok, tények megdönthetetlen igazságával bizonyította, hogy ez a kormány munkásabb volt valamennyi elődjénél és többet tett a nép érdekében három év alatt, mint azelőtt tettek harminc esztendő alatt. Ennek a kormánynak nagy, elévülhetetlen érdemeit Kristóffyék semmiféle alattomos támadással sem fogják elvitatni. Igazán kár az erőlködésért; sokkal jobban tennék, ha hiú, céltalan kísérletezések helyett most már végleg vissza vonulnának a feledés jótékony homályába és nagy hangú agitációs kiruccanások helyett levezekelnék bűneiket, a miket a nemzet ellen elkövettek. Nem akarok. Leányok. Nem akarok többé szeretni, nem akarok fe[ledni sem, Emléked áldom és megőrzőm, inig el nem vér[zik a szivem. Küzdők az orvosló idővel, sebem gyógyulni nem [hagyom, Mert kincse koldus életemnek, utánad siró bá[iratom. Napom betölcse fájdalommal, riassza éjjel állmomat, Eszemből még téged kilopni, ne érjen olyan [pillanat, Szivem örökre zárt maradjon, sugár se szálljon [másfelé, Csak mit emléked fénye áraszt s üdvezitő szerelmeddé. Te fakasztottad szememből, az első örömköny[nyeket, Ami derű volt életemben; mindent neked köszönhetek, Óh fáj, hogy tőlem elszakadtál, és boldogságom [gyászba hullt, Szerettél! ... 5 akit te szerettél, nem lehet [többé nyomorult. A gyorsvonat folyosóján áthaladt egy feltűnő szép leány. A fülkékből felugráltak a fiatalabb emberek, úgy meredtek utána; asz- szonyi irigy szemek mustrálták a ruháját, epés megjegyzéseket téve a parfümjére. Valaki azt mondta: — Kár, hogy biceg ! Ez nagy öröm volt, mert végre találtak benne hibát. Eddig úgyis az volt a legszomo- rubb, hogy annyira tökéletesnek tetszett, olyan hóditó szépnek, hogy már azért sem lehet rokonszenves. De most szánni kezdték és csak erről az oldaláról beszéltek. Helyesebben a jobb oldaláról, illetve csípőjéről, amelyen feltűnően meglátszott a bicegés. Egyszerűen kurtább volt az egyik lába a másiknál. Nem nézett semerre, csak haladt előre. Kitalálták azonnal azt is, hogy szégyenkezik a testi hibája miatt s ezen az alapon vad-idegenek álltak egymással szóba, sok vasúti tartózkodás feloldódott egy-egy megjegyzés erejéig. A szép leány az étkező kocsiban megivott egy pohár vizet és visszafelé tartott. Egy másodosztályú fülke előtt útjában állott egy másik lány, azt kiakarta kerülni, de abban a pillanatban meg is állt. — Jolán! — kiáltotta, aztán hamarosan össze is csókolóztak. Graff Karola. Jolán egyszerű, igénytelen külsejével egészen elveszett a hóditó szépség mellett. Az arca lángvörösre “gyuladt, nyilván az örömtől, szólni sem tudott az első meglepetésben. — Hová mégy? — kérdezte a másik. — Haza, Deliblátra. — Gyere át az én kocsimba, egyedül vagyok, elbeszélgethetünk. Egyedül vagy te is ? — Igen. — Annál jobb. A fülkét befüggönyözték, kényelmesen elhelyezkedtek a plüs-ülésen. — Mesélj! — kezdte a szép leány mosolyogva. Egész emberöltő, hogy nem láttuk egymást. — Oh, Margit, pedig én annyiszor gondoltam rád. — Mennyi ideje is? Öt éve. Az ujjain kezdte utánaszámitani, hogy vájjon csakugyan annyi-e, aztán komoly arccal ismételte meg: — Éppen öt. Jolán szólalt meg hirtelen. — Most jut eszembe a gyűrűd láttára, hogy gratulálnom kell. Olvastam az újságban az eljegyzésedet; nagyon, de nagyon boldog voltam. Írni nem mertem, mert . . . talán tudod is, mi tönkrementünk. Margit magához ölelte az elszomorodott fejecskét. — Kis csacsim, hát olyan vagyok én, aki érezteti a vagyoni különbséget? Aztán széles jókedvvel kapott bele a beszédbe.
