Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-08-01 / 31. szám
Nagykároly, 1909. augusztus 1. Vasárnap. V. évfolyam. SÍ. szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaszinó-utcza 2. sz. Hirdetések jutányos áron közöltéinek.----,........z Kéziratokat nem adunk vissza, zrr-------La pvezér: Papp Béla országgyűlési képviselő. Felelős szerkesztő : Laptulajdonos : Erdőssy Vilmos. Fráter István. Előfizetési árak: i: Egész évre .. .. ...... .. -.1 ................... 8 korona Félévre ............. .................., v ............. 4 korona Ne gyedévre................... .. .. ... .. 2 korona. —E gyes szánt ára 20 fillér. — ■ __ Gr óf Károlyi István. (e.) E nagy név varázsa gyűjti ma egybe városunk polgárait. A Polgári Olvasókör ma leplezi le méltó ünnepségek között nagynevű alapítójának, fajunk büszkeségének néhai gróf Károlyi Istvánnak arcképét. Az ország, de főleg e vármegye közönsége életében is hódoló tisztelettel vette öt körül, városunk pedig mindég büszke volt szülöttére. Bár nem volt legendaszerü nemzeti hős, mithoszi alak, kiről regék szóllanak, dithirambok zengenek, nem volt a csaták félelmetes oroszlánja, ki diadalmas harcokból az ellenség zászlóit hozta haza győzedelmi jelként, mint hazafi s politikus előtt azonban az ország mindenkor kegyelettel hódolt. S mi volt a nagy tisztelet és szeretet kutforrása? Az ő lángoló hazaszeretete, nyílt egyénisége, bátor szókimondása, jellemének hermelin tisztasága. Ősei karddal vésték be nevüket a magyar történelem lapjaira, ő a tudomány s műveltség fegyverével harcolt és szerzett babérokat. Az életnek csodálatos művésze volt ő. Szép pályát futott meg. Halálakor büszkeséggel és megelégedéssel tekinthetett arra vissza. Hiszen csak tisztelet, becsület rokonszenv jutott neki osztályrészül. Az ő leikéhez semmisem tapadt a magyar közélet miazmáiból. Szívvel, létekkel szolgálta hazáját s a 48-as eszméket. Hitte, vallotta, hirdette, hogy csakis ősi tradícióink fentartása, izzó, erős fajszeretet, fajunk erejének föntartása által haladhatunk jövő boldogulásunk felé. Tetteiben mindég az a meggyőződés vezette, hogy a komoly kötelességtudás nemzetünk haladásának előfeltétele. Jól tudta, hogy csak az összetartás által lehet nagy és hatalmas ez az ország. Teljesen át volt hatva azon tudattól, hogy a magyar arisztokrátiának szent kötelességei vannak édes hazánkkal szemben. Ha a közelmúlt politikai harcok idején még élt volna, úgy neki bizonyára sikerült volna a pártok közötti ellentéteket elsimítani, együttérzést, összetartást létesíteni a széthúzok között! Sajnos, ő már nincs közöttünk, nagy szelleme azonban itt lebeg fölöttünk! Elvárja tőlünk, e város lakosaitól, — kikért oly sokat tett — hogy nyomdokain haladjunk s felvegyük azt a zászlót, mely az ő kezéből hullott ki. Ne elégedjünk meg a mai ünnep márpofávai. Igyekezzünk az ő példája szerint élni, cselekedni, hazánkat sze- retní. . Ma a Polgári Olvasókör hódol emlékének, de rövidesen eljön az idő, hogy vármegyénk közönsége is elhozza nagy fiának szive mélységes háláját, lelkének hódolatát. Remélhetőleg nemsokára vármegyénk székházának dísztermében is ott fog függni gróf Károlyi István életnagyságu arcképe s hirdetni fogja időtlen-időkön át, hogyan kell hűséggel, nyílt elszántsággal szolgálni a magyar hazát! Fény nevéte, áldás emlékére! Forradalom Spanyolországba. Lángban áll Spanyolország, kitört a forradalom. Törökország és Perzsia után XIII. Alfonz országában tört ki az elégedetlenség. A tulajdonképeni forradalom fészke Cataloina, de már Madridban az ország fővárosában is tüntettek a királyi pár ellen. A király az alkotmányt felfüggesztette, az ostromállapotot kihirdették. Jellemző az ország hangulatára, hogy a katonaság is lázong s a háború beszüntetését követeli. Szterényi beszámolójával foglalkozik az egész politikai világ, az egész sajtó. De meg is érdemli, mert az valóban olyan, mint egy mozaik kockákból felépített hatalmas épület. A mindenre kiterjeszkedő, a hallgatóság érdeklőA Turay-leányok. Pongrácz Viktor már öt év óta járt Tu- rayékhoz. Szegről-végről valami rokonság is vo’t köztük, de csak olyan távolról való rokonság, ami nem képez házassági akadályt. Ahol három nagy leány van a háznál, — mint Turayéknál, ott elkel az ilyen fiatal ember. Ha kisérő kellett, hát itt volt Pongrácz Viktor; ha táncos kellett, itt volt ő; ha valami dolgot elintézni kellett, ha valahová lótni-futni kellett, ha jegyet kellett szerezni valami mulatságra, vagy gondoskodni kellett, hogy a Turay- leányok neve ki ne maradjon az újságokból, ha szinház után a ruhatárban tolakodni és lök- dösni kellett ő nagyságaik felöltőiért, egyszóval, akárhol férfi kellett a gátra, hát ott volt Pongrácz Viktor. Méltányolták is eléggé, sok gyöngéd kéz- szoritásban volt része, sokszor hallotta, hogy „édes Viktor“ és hogy milyen „jó fiú“. Nem tudjuk, hogy jogosultan táplálhatott-e több reménységet, de bizonyos, hogy táplált. Eleinte a legidősebb leányba, Elzába volt szerelmes. Két egész évig az volt a szive királynéja s arcképét mindig magával hordta a tárcájában, kabátja baloldali zsebében, — amint mondani szokták, a szive fölött. Nagyon elbusult, mikor ez a kisasszony férjhezment, máshoz, valami gazdag vidéki úrhoz, aki idáig cseppet sem fárasztotta magát azzal, hogy Elza kisasszony után szaladgált volna, alázatosan és engedelmesen, mint valami kutyuska, hanem egyszerre csak itt termett, — megkérte és elvitte. Bizony nem csoda, ha ez a csapás mélyen leverte Viktor barátunkat; de csakhamar megvigasztalódott, mikor összehasonlította a középső leányt, Vandát nénjével, Elzával s úgy vette észre, hogy hiszen ez szebb is, kedvesebb is, mint Elza, mindenesetre méltóbb, hogy szive királynéjául válassza. Átvitte hát minden gyöngédségét erre a második leányra s Vanda nem gátolta őt abban, hogy imádja. Az istennők nem igen szoktak haragudni azért, ha valaki imádásra méltóknak találja őket, még akkor sem, ha valaki olyan szerény kis hivatalban van, mint Pongrácz Viktor cousin. Hiszen idővel a kis hivatalból is előbbre megy az ember és végtére nem lehet tudni, hogy a Gondviselés mit szánt Vandának. A Gondviselés azonban, melynek némi segítségére jött a mama is, egy gyárigazgatót szánt Vandának tizenkétezer forint évi fizetéssel. Természetes, hogy ilyen partit nem lehetett visszautasítani. Viktor ugyan keserves szemrehányásokat tett Vandának, de Vanda azzal a szelid okossággal felelt, mely a jól nevelt leányokat kitünteti: — Mit akar, édes Viktor? Ha maga engem igazán szeretne, hát örülnie kellene a szerencsémnek. Hiszen látja, hogy mindenki örül, a mama, apa, a jó ismerősök. A fiatalember ráncbaszedte homlokát: — Hát maga, Vanda ? Olyan nagyon örül maga is ? — Persze, hogy nekem is örülni kell, — felelt Vanda. — Nem minden leány kap ám olyan vőlegényt, akivel tizenkétezer forint évi fizetés jár. Aztán még tantiéme is. Keserű mosolylyal szólt az ifjú: — A pénz ? Mindig csak a pénz! Vanda kisasszony azonban kioktatta: — Maga ahhoz nem ért, Viktor. Ha én magára vártam volna, — szépen megvénültem volna, aztán otthagyott volna a faképnél. — Esküszöm . . . — Esküdözni könnyű, főképp mikor már úgyis tudja, hogy nem foghatják szaván. — Próbálja meg, — szólt a fiatalember. Vanda vállat vont: — Van eszemben. Maga is kinevetne. Maradjunk mi csak jó barátok, — mint eddig voltunk. Kezét nyújtotta s Pongrácz Viktor mit tehetett egyebet, mint ő is kezét nyújtotta. . — De ezután ne járkáljon itt olyan szomorú ábrázattal, mintha nem is lakodalomra, hanem temetésre készülnénk. — Az a lakodalom az én szivem temetése lesz, — mondta sóhajtva Pongrácz Viktor. Mindamellett megjelent az esküvőn. Nem lehetett elmaradni, mikor Vanda olyan szépen kérte : — Az én kedvemért, Viktor. Aztán a rokonság miatt nem tehetett másképp. Eltakarta vérző szivét, fölvette a frakkját és megjelent. Sőt ő vezette a nászmenetet, mint l botos vőfély, ünnepélyesen, nagy méltósággal
