Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-05-10 / 19. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. MEGJELENIK HETENK1NT EGYSZER: VASÁRNAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaszínó-utcza 2. sz. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. : Kéziratokat nem adunk vissza. Lapvezér: Papp Béla országgyűlési képviselő. Felelős szerkesztő : Lapíuiajdonos : Erdőssy Vilmos. Fráter István. Előfizetési árak; Í! Egész évre .. .................................... . Félévre ..................................................... Ne gyedévre...............................................-----Egyes szám ára 20 fiilé: 8 korona 4 korona 2 korona. á bécsi kéz. „Erezzük a bé^' c'-ontkamarából fúvó hideg, dermesztő ifftt.“ Kossuth Lajos ezen mondása ime ismét valóra vált. A bécsi kamarilla nyíltan kimutatta a foga fehérét. Lapjaik szemérmetlen bátorsággal szóllitják fel a trónörököst, legyen rajta, hogy a Habs- burg-ház vessen véget nemzeti aspirálóinknak, nehogy újra eszünkbe jusson a „Gesammtmonarchie“ eszméjét megbontani. Sötét kép tárul elénk. A jövő sötét képe. A bécsi kamarilla célja sohasem volt ilyen világos. A bécsi keresztény-szocialistáknak régi sóvárgó célja nemzeti aspirátióink tönkretétele, elfojtása. Lueger vezérlete alatt mélységes gyűlölettel igyekeznek ősi nemzeti alkotmányunkat darabokra törni. Fájdalom, Lueger kereszt, szocialista bandájának nálunk is sok hive van, kik még a darabontokkal is képesek arra szövetkezni, hogy az osztrák császárnak szolgálatot tegyenek s igy magukat a hatalom birtokába becsempésszék. Ámde bár sok áruló van közöttünk, kik önző célokat szolgálva készek nemzeti érdekeinket Lueger pártjának áldozatul dobni, a nemzet azonban nem csügged el, mert a függetlenségi párt egységes ereje bizalmat nyújt arra, hogy a bécsi törekvéseket diadallal fogjuk visszaverni. De nem csüggedünk el azért sem, mert bízunk a magyar király alkotmányos érzületében, bízunk a magyar törvények ellenállhatlan erejében, amelyre felséges urunk esküt tett s a melyeket Kristóffy, Fejérváry és Kuen-Héderváry által még egyszer felrúgni nem enged. Ezekkel a megfizetett alakokkal a bécsi udvar többé kormányozni nem akar. Éppen azé it, ha a nemzet törvényeiben gyökerező jogai mellett kitart, úgy e nehéz, válságos helyzetből alkotmányunk épségben és sértetlenül kerül ki. A király azon elhatározása, hogy a válság megoldására, a nemzet vezéreinek s a külömböző páriok vezetőinek meghallgatására Budapestre jött, — reményt nyújt arra, hogy a békés kiegyenlítés sikerül a király s nemzet között. A békés tárgyalások alatt a függetlenségi pártot türelemre intjük, s arra kérjük, hogy addig, mig a kiegyenlítés száiai el nem szakadtak, a várakozás álláspontjára helyezkedjenek. Mindazonáltal a nemzet érdekének és további létfeltétele alapjának azt óhajtanánk látni, hogy akkor, amidőn az önálló bank rideg visszautasításban részesül, erre irányuló jogunkat ne gazdasági, de alkotmányjogi kérdésnek tekintse a nemzet. E kérdésnél pedig le kell omlani annak a válaszfalnak, amely a pártokat eddig szétválasztotta. Mert amidőn az önálló bank felállítására vonatkozó jogaink visszautasit- tatnak, nyilvánvaló lesz, hogy alkotmányunkat a bécsi udvar nem respektálja, bennünket önálló alkotmánnyal biró országnak nem ismernek el. Már pedig ebben a kérdésben nemcsak a függetlenségi pártnak, de az egész magyar nemzetnek egy táborba kell sorakoznia. Talpra keli állnia, hogy azon aljas célzatot, hogy bennünket Ausztriába beolvasszanak, a nemzet ősi erejének minden energiájával visszaverhessük. Addig azonban, mig a király a nemzet vezéreivel tárgyalva keresi, kutatja a kibontakozás útját s lehetőségét, a nemzet jogainak teljes tudatában bizalommal s méltóságteljesen kell várakoznia. Mert hihetetlennek tartjuk, hogy ha aggastyán királyunk végigtekint a múltakon s maga előtt látja a magyar nemzetnek az ő uralkodása alatt lefolyt A főhadnagy szerelme. Hajolj reám fürtös orgonavirág! Bársony cirógatásod érintse arcom, illatos leheleted ejtse mámorba szivem, hogy ne tudjak gyászról, elmúlásról, csak pezsgő életről, édes szerelemről ! Leülök a kertben egy kis padra, melynek karfájára szivet cifrázott ki valami szerelmes legény. Tőrrel átvert szivet, a boldogtalan szerelem szimbólumát. A nagy körtefán megszólal a dalos pacsirta. Dala vig. — Vájjon miről dalolhat? Miről másról, mint pezsgő életről, édes szerelemről. Hajolj reám fürtös orgonavirág. Te pedig kis pacsirtám dalolj csak, dalolj vígat, gyönyörűt. Dalolj a pezsgő életről, édes szerelemről, hogy ne tudjak gyászról, szenvedésről. Leányokat, asszonyokat látok. — Szépek, gyönyörűek mind. Arcuk üde, hamvas, szemeik ragyogók, nedves piros ajkuk édesen mosolyg. Kire szemök nevet, boldog az, kit hófehér karjok ölel, piros ajkuk csókol, a hetedik menyországban gondolja magát. Szelíd nézésű leányok, asszonyok ölén ülni, ellesni óhajtásukat, magukba szivni bóditoan édes leheletüket . . . van-e ennél nagyobb kéj és boldogság ? Életünket, jövőnket, boldogságunkat tesz- szük szerelmökre . . . pedig ha a kocka veszt, mi marad akkor sajátunk? . . . Nemde csak a gúny, a megvetés, vagy legfeljebb a szánakozás. De hiszen a virág is elhervad, a terebélyes fa is kidől, minek legyen hát a szerelem örökkétartó ? * * * Az Andrássy-uton laktak, a leány is, a főhadnagy is. A leány nevelőnő volt egy grófi családnál az első emeleten; a főhadnagy a másodikon lakott. Ritkán találkoztak, a mi aztán jobban tüzelte szerelmöket. Néma jelek . . . delejes tekintetek . . . forró kézszoritások . . . egy csomó szerelmes levél... egy néhány megszáradt, elfakult rózsa . . . ha- lavány kék szalag az ideál szőke hajából . . . minden szerelmi idyl ezzel kezdődik, . . . hanem a vég, ... no abban van egy kis változatosság. Így van az ebben a történetben is. Valami zsuron, vagy estélyen volt a grófi család s a nevelőnő egyedül maradt otthon. Gyönyörű májusi este volt. Szerelemmel, bóditó illatárral volt tele a levegő. A nyitott ablakon át langyos májusi szellő csókolgatta a nevelőnő harmatos piros arcát, aranyos szőke haját. A főhadnagy sétálni indult az utcára s a mint az első emeletre ért, egyszerre csak egy művészi kézzel vert zongora akkordjai hallatszottak, oly pianóan, mintha a játszó félt volna az Andrássy-uton sétáló közönséget játékával zavarni. Aztán az akkordok mind hangosabban egy gyönyörű olasz dal első hangjaiba mentek át s ezzel együtt egy bájos csengő hang elkezdte a dalt énekelni. A főhadnagy megismerte szerelmese hangját s megbüvölten állt meg a lépcsőházban. Oly hivóan, oly csengőén szólt az ének, annyi vágy, epedés, sóhaj volt minden akkordjában, hangjában, hogy a főhadnagy nem volt ura többé önmagának, nem tudta mit cselekszik, csak ment, ment a merről a szirén ének csengett. A folyosóra belépve megtudta, hogy ideálja egyedül van otthon. Bátran mehetett hát a hivó hang után. A nehéz perzsa szőnyeg pázsitján nem is hallatszottak léptei s igy szerelmese csak akkor vette észre, midőn mellette állt. És űzve egy rég elfojtott vágytól, egy féktelen szenvedélytől, szótlanul borultak egymás karjaiba. — A leány nedves, piros ajka lázasan kereste a főhadnagy ajakát. Hanem a főhadnagy becsületes ember volt és nem al.calomvadás:. A mint a leány szőke feje ott feküdt a főhadnagy aranysujtásos attilláján s delejező szemeivel ezerszer esküvé a szerelmet, a főhadnagy megesküdött neki, hogy a férje lesz és nem a szeretője. Az eskü szavai még kábultabbá tették a leányt, — mereven bámult szerelmesére. Nem tudott kibontakozni a hallottak kábító hatása alól. — A főhadnagy sóvárgó tekintettel simogatta a szép szőke leány fejét, mely oly tehetetlenül,
