Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)

1909-07-18 / 29. szám

SZATMÁRVÁRMEOYE

29-ik szám.

— Betörés. Folyó hó 14—15 közötti éjelen a szaniszlói posta hivatalba ismeretlen tettesek betörtek és a kis vas pénzszekrényt a kibontott falon keresztül ellopták. Bosszúságakra abban pénz nem volt, csak bélyegek. A szekrényt az aratásra menő emberek találták meg a Reszegi ut mellett a tengeri földek szélén. — A tettest nyomozzák a csendőrök.

— Uj pénzintézet. Nagysom kúton f. hó 11-én alakult meg a „Kővárvidéki Népbank Részvénytársaság“ pénzintézet 700 darab 100 K névértékű részvénynyel, összesen 70,000 korona alaptőkével. — Vezérigazgatónak dr. Goldstein Ármin orvost, alelnöknek pedig Drágos István

g. kath. plébánost választották meg. Az igazgatóságba megválasztattak: dr. Blumenfeld Dezső szatmári ügyvéd, Gellért Márton ügyvéd, Goldstein József, Mózes Ignác, Szalavicz Sámuel, Lázár Lajos kereskedők, Drágos István g. hath, lelkész. Pap István, Salamon Móric és Salamon Ferenc birtokosok. A felügyelő-bizottság tagjai lettek: Troplovits Márton, Stcinfeld Andor és Kaufmann Jenő kereskedők.

— Villámütések. Szinérváralján a múlt nap délután vakító villámlás után hirtelen óriási csattanás következett, mely az egész község légkörét megrázta. A villám a távirdahivatalba beütött a huzalon s a távirógépet elrombolta. Szerencse, hogy a hivatalban foglalatoskodott Nagy Sándor, a nagyváradi posta- és távirda- tanfolyam vezető tanára, ki önfeláldozó férfias bátorsággal a géphez futott s az elégetett villámhárítót újból felszerelte, — mert ha ez nem történik, a második és harmadik villámütés szörnyű pusztítást okozhatott volna a posta- hivatalban s valósziniiiegaz épületet is felgyújtja. E páratlan lélekjelenlét és bátorság, minden dicséretre érdemes. A tanár két kezén erős ütést kapottá villámtól s kezei azonnal dagadni kezdtek, de már a javulás utján van.

— Nagy arató mulatság. Mint minden évben, úgy az idén is megtartja a helybeli kath. legényegyesület arató mulatságát, augusztus hó 1-én. A legérdekesebb része feltétlenül az arató népség felvonulása lesz a földesur házához. Este a polgári kaszinóban zártkörű táncmulatság. Személyjegy 2 kor. Családjegy 5 korona.

— Szökevény rab. Krisztián János föld- mi vest lopás vétségéért hat havi fogházra ítélte a szatmári törvényszék. Minthogy jó magaviseletét tanúsított, takarításra alkalmazták. Ö azonban visszaélt a bizalommal, egy ellenőrizetlen pillanatban megszökött. Körözik.

— Mátészalkának nem kell állami elemi iskola. Bodnár György kir. tanfelügyelő fokozatosan és kellő körültekintéssel viszi keresztül az iskolák államosításának eszméjét, ahol a kultúra ezt kívánja. — Így többször sürgette már Mátészalkát is lehetőleg községi, avagy ennek meg nem valósithatása esetén állami iskola felállítása iránt. A község képviselőtestülete e hó 11-én tartott ülésében érdemileg foglalkozott az állami iskola ügyével s egyértelműig kimondta, hogy állami iskolát nem óhajt felállítani.

— Elgázolt asszony. Megrendítő baleset történt hétfőn Szatmáron. A Pannónia előtt állott Madarassy Zoltán udvari földbirtokos fogata. Tamás József kocsis a szerszámok meg- igazitásával foglalkozott, miközben a lovak valamitől megijedve, vad vágtatássa1 iramodtak a közkút irányában. A járó-kelők között az elragadt lovak nagy rémületet keltettek s igyekeztek kellő gyorsasággal kitérni a fenyegető veszedelem elől. A menekülők között voít Székely János ottani napszámos neje, ki nem birt idejekorán félre ugrani, a lovak elütötték, fejét összerugták, a mellkasát betörték. Az ösz- szeroncsolt asszonyt, kinek orrán-száján ömlött a vér, a mentők a közkórházba szállították, hol kínos szenvedés után nemsokára meghalt. A megrendítő szerencsétlenséget fokozza azon körülmény is, hogy a szerencsétlen asszony más állapotban volt s igy két emberélet pusztult el. A szigorú vizsgálatot megindították.

— Úri rablók. Nagyvárad és Belényes vidékén már napok óta nagy az izgatotság egy vakmerő rablóbanda garázdálkodása miatt. A belényesi csendőrparancsnokság negyven csendőrt küldött a veszedelmes vidékre s tegnap már elfogták a banda tagjait. Kiderült, hogy a banda élén a miklólazuri jegyző, Popeszku Aurél állott, czinkostársai pedig Dobos Sándor feketegyörösi görög-keleti tanító és Tripon György voltak. Segítségükre volt egy özvegy Friedmann Józsefné nevű züllött asszony is.

4-ik oldal.

_____________________________

Cs

arnok.

Az utolsó mosoly.

Irta: Zoltán Vilmosné.

(Folytatás.)

A cifrán diszitett halottas kocsit meg fogja bámulni a gyereksereg, elfagyott kezeivel szorongatva zsebében márványait s amint hazamegy sutba dobja őket, mert látnia kell: ez még nem a tavasz, a játék ideje.

Beszélni fog a leiké .z, a gyengébb ideg- zetüek sírnak és megindul a menet, kisérve a tömérdek virággal borított koporsót. Egy-egy levél lehull, észre sem veszik. Betiporják az utca szennyébe. Pedig most még ritka a virág, ámbár holnapra ez is sziliét veszti, mert eljön az éjszaka kegyetlen hidegével és még fog fagyni valamennyi menthetetlenül. Épnek csak a megrozsdásodott drótja marad meg, a mit a gondos temetőőr összeszed, hogy a szemétre dobálja.

Az-asSZonynépség nagyon kiváncsi. Oda szoronkodik a koporsó mellé, még ha lábát tiporják is le neki; ámde akadjon meg hosszú ruhája ilyen rozsdás drótba, szidják a temetöőrt, mert hanyag.

Van is látni való itt elég. A sírnál zokognak, sikongatnak keservesen. Hull a köny, még a tova vágtató kocsikban is. Otthon szomorún isszák meg forró ozsonna kávéjukat, vacsoránál sem szapora* a szó. Korán térnek pihenni, holnap reggel requiemre kell menniük.

Itt az asszonyok rendre szedik elő zsebkendőiket, padra borulva sírnak ; de előbb óvatosan félrehajtják arcukra boruló hosszú gyász- fátyolaikat. A gyűrődés nagyon megárt az ilyen vékony portékának. Kevés ember látja itt, néhány nap múlva azonban e hosszú fátylakkal fognak megjelenni az utcán gyalog, hogy újra a templomba, vagy üzletekbe menjenek. Az apró gyereknépség megijed, fátyolba burkolt kéményseprőknek hívén őket; de ha szőke az asszony meghosszabbítja a gyász idejét. Mit bánja a csodálkozó vagy ijedt arcokat. Hajához illik erre a t nnetés napján figyelmeztette divatárusnője.

Másnap elszéled a rokonság. A vidékieket elkísérik a vasútállomásig. Itt veszik csak észre, hogy az egyik unokanővérnek keze telve van brilliáns gyűrűkkel. Kitől kapta?

— Ezt a bolondos Fügi Dezső hozta Pá- risból. „Vielliebchenen“ nyerém. Emez nagymamának karácsonyi ajándéka, ezért gedig a papát pumpoliam meg. Itt van egy, a melyet a megboldogult Sándor bácsinak melltüjéből csináltattam. Ugy-e zseniális kölyök vagyok?

Valamennyien nevetnek a zseniális kölyök fényes ötletén és nevetnek akkor is, mikor egy sentimentális érzelmű leánynak megjegyzését hallják: Hát gyászruhában is lehet kaczagni ?

Másnap, harmadnap remek szép idő. Pompás séta esik a temetőhöz, jut is friss virág a sírra. Azután következik egy csúnya lucskos hét, azalatt egészen elszokik az ember a temetőjárástól. Mikor elkészül a pompás sírkő, még- egyszer van gyülekezés a sírnál, később ez is, mint minden, a feledésé.

— A halál sem szép s a hideg nyirkos földben eltemetve lenni borzadalmas nagyon 1

A hogy ezeket a megtörtént eseményeket végig gondolja a bánat asszonya, újra fázik, pedig jól fütött kandallója mellett ül. Nagyra nyitott szemeiből, a melyekkel a semmiségbe tekint, egyre hullanak a könynyek.

Nini, a köny hideg. Arczizmai merevek, de forró lánggal ég egész teste s a köny egyre ölébe gördül. És mintha csak az egyik szemének volnának könynyei. Balszeme igazán száraz. Pedig az van a szívnek oldalán.

Hova lesz az a köny? És mivé leszen az el nem sirott bánat? Tűz, égető, gyötrő tüzzé válik, a melybe belepusztul az, ki sokáig érezi.

Sokáig. Mi az ? Egy vagy két nap ? Egy vagy két évtized? Ah, az ember többet el bir viselni, semmint hinné.

Meghalok, megszakad a szivem — gondolja ma! És holnap az újabb szenvedést is átéli még.

Meghalok, meg kel! halnom meg— nyögi mikor a csapások súlya alatt összeomlani érzi hitét, üdvét, Másnap mégis él, pedig nem gondol másra, csak a rettentő csapásra, mely összezúzta szivét.

Éjszakái álmatlanok, de ha egészen kimerült, elalszik mégis. Ember ő, s az embernek nem csak szive, de idegei is vannak. S inig az idegek föl nem mondják a szolgálatot, — szolgál nekik az ember

— Szived belépusztult — hiszed te. Meg kell halnod, — gondolod, s jön az orvos, ki idegcsillapitót rendel, s fünnen hangoztatja : soha jobb színben, egészségben nem voltál mint most. Gondos ápolással elmúlik csakhamar minden.

— Mi az, ami elmúlik, ha gondosan ápolják? A bánat, a szenvedés? — Jön helyette más.

De miért bánkód ik ? Hiszen most mindene van. A legszegényebb életből idejutott a pompába, a ragyogás közé. Ami körülötte van, minden az övé,

A sok virág, apró csecsebecsék, könyvek, ékszerek mind a szerelem ajándékai, mit párja hordott össze.

Neki hozta, amint neki hoz mindent, amit csak óhajt. Jó hozzá, amilyen jó lenni tud.

Ha nagyon szenvedőnek látja, elárasztja kezeit csókkal. — Bocsáss meg, — kéri s hangja a legszigorúbb vezeklés. Ölébe veszi, beczézi, mond neki szépeket, jót, mig csak mosolygó t nem lát asszonyának szomorú orczáján. így megy ez mindég. Bűn. Bánat. Vezeklés. Bocsánat. Új élet. Uj boldogság.

De megint jön a bűn s az asszony bánata határtalan. Kincsek, vagyon, birtokában, ő mond- hatlan szegény. Más nő királynőnek érezné magát e férj és pompa között, mig ö koldusként kesereg, mert azt hiszi, hogy megcsalatott.

Párjának csak egy kézmozdulata lett a másé, egy tekintete, melyet ő röptében fölfogott ezért a kétségbeesett sirás, mintha fájdalmát búgná egy szárnyán lőtt, porba tiport gerlemadár ; szegény meggyötört agyát rémképek kínozzák, sokkal súlyosabbak mint aminők valaha is érthetnék. Feje tüzes, teste lázas, s ami hűsítené: nincs egy józan gondolata sem.

Lelkében elölve a hit, jövőjében a remény, szivéből a szeretett. Megalázva érzi magát, lesújtja a porig, a sárig. És nincs menekvése e szenvedések elől, a meddig él — nincsen.

Meddig fog még élni vájjon ? Hányszor hitte már: ez az utolsó órája, amint egy ostorcsapással leütött égő szerelem virágának ha aláhanyatlik feje — ő sem emelkedhetik föl többé soha.

Hiába minden A nőt mondják gyengébbnek, de a szenvedésekben ő az erősebb. Mennyi bánata volt már szegény beteg szivének, s Íme mégis él, érez, szenved tovább. Talán mert gyerekkorában megszokta már a szenvedéseket nem tud az erőt venni rajt ?

A gyerekkora ? — — Neki sohase volt karácsonya. Nem elég ez ? Házukban alig-alig emlékszik ünnepnapra. Talán az időben nem is volt öröm a világon, legalább neki nem jutott soha.

Mikor ő eljött — tanulta megösmerni: mi a szeretet. S mióta magához vette, tudja csak mi a boldogság. Ahogy a párja lett, ismeré meg a gyönyört, az üdvöt.

És amióta „ő“ rósz hozzá, ismeri csak a boldogtalanságot.

Ütötték, mikor gyermek volt, tudja, de nem fáj. Nem volt öröme soha; de ha nem ismerjük az örömöt, nem is kívánhatjuk. Amit nem lát, nem tud az ember, nem vágyódhatik utánna. Haja megtépve lett — régen volt — talán nem is igaz.

Haja megszürkül, most látja. Nem tépi senki, mégis a fájdalom érintése érzik rajta. Mindene van, amit kívánhat maga köré és lelkét mégis majd elepeszti a vágyódás.

Testét nem éri ütés és görnyed a szen- vedé tői. Bántja, a kimondott szó s bánja, az is, ami elhallgatva lett. Fájdalom szorul szivére egy tekintettől, s egy mozdulat haldoklásra kényszeríti lelkét.

Igazság ez? Mig nem ismerte, eltudott nála nélkül lenni egészen. Most tökéletes boldogságot kíván.

Máskor, ha temetés jött eléje az utón, irtózott tőle. Félt a haláltól, aki örök nyugalomra visznek, aki már nem bánthat senkit. Most — szeretné ha őt vinnék, ahol őt nem bánthatná senkisem. Ha a halállal elmúlik minden, úgy az már maga az üdvösség.

Ha nincsen bánat a másvilágon, ki nem menne szívesen útjára.