Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-05-16 / 20. szám
4-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 20-ik szám. A természetes módszer más tannyelvű iskolában munkát ad tanítónak és tanárnak egyaránt, mert abban a nemzetiségi községben, hol a gyermek csak az iskolában hall magyar szót, ott a tanító és tanuló együttes \munkdja, együttes törekvése kell, hogy megteremtse, ‘kreálja a magyar szót, a magyar beszédet. E módszer által az idegen ajkú gyermek biztosan megtanulja a magyar beszédet, tisztán tanulja meg s azt mindig is fogja használni. A szerzők igen hasznos munkát végeztek a magyar nyelv térfoglalása terén vezérkönyvükkel, mely sok körültekintéssel, nagy gonddal és finom érzékkel van megírva s mint ilyen igen nagy mértékben meg fogja könnyíteni a magyar nyelvet sikeresen tanítani igyekvő tanító munkáját; azért ezt a megyei román tannyelvű iskolák tanítóinak a legmelegebben ajánlhatom. Ezzel egyidejűleg itt említést kell tennem szerzőknek ugyancsak most megjelent Abc az I., és Olvasókönyv a II. oszt. számára készült müveikről is, a melyekről itt röviden csak annyit jegyzek meg, hogy azokban az olvasmányoknak ritka szerencsével történt kiválasztása, okos és tervszerű beosztása, az anyag művészi feldolgozása, továbbá a nyelvezet páratlan kedvessége folytán a maguk nemében valóságos remekművek. Ezek, a vezérkönyvvel együtt és kapcsotatosan fogják képezni a nem magyar ajkú iskolákban azon eszközöket, melyek segítségével alkalma lesz minden gyermeknek a magyar nyelvet gyorsan és biztosan megtanulni. Uj idők, rosszabb idők. Az elmúlt hét folyamán az ország minden részéből jöttek a jelentések, hogy éjszakáról- éjszakára fagyott. A gazdák kétségbeesnek, met tönkre megy a vetés, oda lesz minden, minden és már most, május elején úgy állnak, hogy nincs mit várni; vége a termésnek. Mi vár ránk? Mi vár vájjon erre az országra, amely ellen össfeesküszik ég és föld. Hiába akar élni, lenni, mintha valami sötét átok feküdnék fölötte, sehogy sem tud fölvergődni. Mintha a visszavonás onnan felülről lidérceket szabadított volna az ország fölé és csak nyomorúságot akarnának ránk ereszteni. Mi lesz velünk ? A gazda megáll a határban, nézi, nézi a földet, amit verejtékkel munkált meg, amibe belevetette minden reménységét, bizalmát, belevetette az életföltételét: a kenyéradó magot. Egy ország népe akar dolgozni. Millió és volt ez, szerelmi vallomás a marchesának, aki ragyogó szemmel, átszellemült arccal hallgatta figyelmesen, mintha minden egyes hangját örökre a szivébe akarta volna zárni. A gyönyörű melódiákat hirtelen egy hatalmas lövés zavarta meg és a következő percben Enricó Mestrini hegedűje véresen esett ki kezéből. Óriási zür-zavar támadt, a közönség elhagyva helyét, tolongva sietett tudakozódni a művész után, hogy mi történt vele. Később kisült, hogy a marchesa leendő vőlegénye, az olasz kapitány féltékenységből rásütötta revolverét. Negyedóra múlva sötét volt a hangversenyterem és a közönség nagy része teljes bizonytalanságban a történtek felöl, oszlott szét. Másnap a marchesa Enricó Mestrinitől a köyetkező, néhány sorból álló levelet kapta: Marchesa. Az Ön üldözője, az aljas merénylő, fogoly.. Reám sütött fogyverének golyója, melyet nyilván szivemnek irányított, balkezemet fúrta át, miáltal megszűntem művész lenni. Marchesa, én Önt teljes szivemből szerettem és azt hiszem nem áltatom magamat valótlansággal, midőn úgy vélem, hogy érzelmeimet teljes mértékben viszonozza. Ha beleegyezne abba, hogy egész életemet arra szentelhessem, hogy Önt boldoggá tegyem, hogy olaszországi birtokomon visszavonultan, csak Önnek élhessek, úgy ennek jeléül engedje meg, hogy Önökkel utazhassak vissza Rómába, hogy utitársa legyek... Mikor később Enricó Mestrini a szálló portásánál tudakozódott, hogy mikor utazik a marchesa, a poitás azzal fogadta,hogy a marchesa már elutazott... millió kéz vir, mind kész arra, hogy törje magát a nnínkába és nem lehet. Tétlenül, mun- katlanságtól betegen, elpuhultan kell heverész- niök, mert tehetetlenek, gyönge szolgák a hatalommal szemben, amely nem akar kedvezni, nem akar megenyhülni, nem akar jó idő lenni. Mindenki érzi a vészt, amely a rideg nedves szellőkből fujdogál felénk. Mindenki tudja, hogy egy elképzelhetetlen szegénység, nyomorúságnak előreküldött hírnöke a sötét felhőgo- moly, amely fölöttünk kavarog. És mindenki rájön ilyenkor arra a félelmetes igazságra, hogy egy ország létét nem lehet függővé tenni egy véletlentől. Egy országnak, millióknak a sorsa nem füghet csupán attól, jó lesz-e a termés vagy sem ? Mi lesz, ha a rossz időjárás megint ránk szakad ? Ha csakugyan megváltozik a kiimánk, mint ahogy ezt már évek óta halljuk. Ha megfordul az idő felettünk s mi sohasem tudjuk, mikor, hogyan változik. A nép pedig nem vesz erről tudomást. Ő még mindig Szent György napja, Szent Mihály napja, Péter és Pál napjakor osztja be szántását, vetését, aratását. De ez a számítás már minden, csak nem időszerű. Tenni kell róla, hogy ennek a népnek szilárdabb létalapja legyen. Nem lehet az, hogy egy egész országnak kétségbe kelljen esnie a miatt, mert nem süt a nap, vagy nem esik az eső. SZÍNHÁZ. A mióta ismét zajos városi színházunk s Heves Béla társulatával megkezdte előadásait, nem igen foglalkoztunk kimerítően a színházzal. Részletekbe most sem bocsájtkozunk, csupán az összbenyomást akarjuk kifejezésre juttatni az eddig tapasztaltak után. Hogy a szezon kezdetén oly darabok mentek, melyek nem hogy vonzoták volna a közönséget, hanem még az előadáson jelenvoltakat is bosszantották, elég hiba a társulatra nézve, de meg van okolva, Hevesné Bállá Mariska és Tibor Lóri távollétével, Kendi Boriska betegségével. Mindazonáltal „Domi“ mégsem esteli előadásra való darab. Azt hiszem a direktor tapasztalhatta, hogy mikor van erősebb publikuma, ha nem is teltház, és mikor szinte teljesen üres színházának nézőtere. Egyben ha azt figyelemmel kiséri, orvoslást is talál majd ezen ő reá nézve rendkívül nehéz állapotnak megszüntetésére. Igaz, operettet se adhat nap-nap után, hiszen operette személyzetére való tekintettel sem teheti ezt. Azonban tapasztalhatta a direktor, hogy a nagykárolyi közönségnek operette kell, a fősulyt fektesse tehát erre. Az operettek közötti — mondjuk — hézagokat, töltse ki jó színművekkel, vígjátékokkal, hébe-korba pedig ne sajnáljon egy jó népszínművet sem. Tapasztalhatta, hogy a „Nagymama“ operettet elég nagy közönség élvezte végig, mert annak előadása tényleg élvezetet nyújtott. H. Bállá Mariska Márta szerepében, Tibor Lóri Szerémi grófné alakításában kifogástalan volt. Érczkövi és Sipos temperamentummal játszottak. Utóbbi a tavalyi szezon óta sokkal jobb ; határozottan fejlődött. A drámai személyzet összjátékában gyö- györködhetett mindenki Herczeg Ferencz „A Kivándorló“ színművében. Kendi Boriska, Pe- terdy Sándor és Fodor Oszkár megértették szerepüket és a gondos áttanulmányozásnak sikerét is látták a közönség elismerésében. Sajnos Szőts András alakítása nagyon rontotta az en- semble-t. . A többi darab közül ki kell emelnünk az „Erdészleány‘ operettet. A kitűnő zenét, gondos és pontos előadás, valamint a szép kiállítás folytán a másnapi ismétléskor is teltház hallgatta végig a gyönyörű dallamokat. Krisztina szerepét FI. Bállá Mariska töltötte be. Hogy mily kedvesen játszott, említenünk sem kell, mintha az ő számára Írták volna e kitűnő darabot. Érckövi K., Földesi Ferenc szerepében méltó partnere volt H. Bállá Mariskának. Sipos Zoltán mint II. József császár nagyon jó alakítást nyújtott. Somogyi, Valpert szabója nem egyszer gacagtatta meg a közönséget. Drégely „Szerencse fia“ sok igazságot magába rejtő komédiáját gyér közönség nézte végig. Pedig a precíz alakítás, amelyet Kendi Boriska, Fodor Oszkár, Sipos Zoltán, Rónai Imre és Aitner Ilka nyújtottak, nagyobb publikumot érdemeitek volna. Igazán üres ház előtt játszódott Lengyel Menyhért „Falusi idyll“-je. Sipos és Kendi Boriska törekedtek némi életét önteni a különben lapos darabba. A „Csepürágók“ operettben H. Bállá Mariska a tőle megszokott precizitással és gondos kidolgozással kreálta Suzanne kötéltáncosnő szerepét. Érckövy, mint Paillasé hadnagy kitűnő volt. Mindkettőnek nem egyszer kellett ismételnie énekszámait. Somogyi mint cirkuszdirektor mókázhatott egyszer kénye-kedve szerint. Sipos Zoltán játéka igen jó volt, csak a maszkja nem felelt meg a szerepének. Herceg Vilmos és Gömöri Vilma szerepkörüket jól töltötték be. A „Varázskeiingó“ zónában teltház előtt ment. H. Bállá Mariska Steingruber Franczi szerepében mintha még jobb lett volna, mint a múlt szezonban. Elég elismerés a közönség részéről számára az, hogy az olyan darabokat, amelyekben neki szelepe nincsen, nagyon gyér ház nézi végig. Vagy tán puszta véletlen volna ? Érckövy Niki ulánus hadnagyot kreálta teljes ambitióvai. Tibor Lóri, Heléna hercegnő hangjában igazán gyönyörködött a közönség. Tegnap este az „Erdészleány“-1 adták most már harmadszor, de még mindig erős közönség előtt. Az előadás most is kifogástalan volt. * Nem hagyhatjuk ezúttal sem szó nélkül az előadások alatt folyó végtelen lármát és zajt, amely tán még a színpadon levő szereplőket is zavarja. Későn jövés, korán menés, ami igazán érthetetlen, mire jó, már egész divatos; a nézőtéren az előadás alatt folyó zaj és beszélgetés végtelenül bosszantja a komoly nézőket. Talán — mint a hogy már irtuk volt — plakátok hirdessék a színházban a „Csendet kérünk!“ jelszót? Megérhetjük még ezt is és igazán dicsőségünkre fog válni ! Hétfőn, 1909. május 17-én: Nincs elvá- molni valója? (zóna). Kedden, 1909. május 18-án: Bálványok bolondja Színmű. Itt először. Szerdán, 1909. május 19-én: Erdészleány, negyedszer. Csütörtök, 1909. május 20-án: délután Domi, az amerikai majom, (félhelyárakkal.) este Komédiások. Operette. Újdonság. Itt először. Pénteken, 1909. május 21-én: Hoffman meséi, (zóna). Szombat, 1909. május 22-én: Boccaccio. Vasárnap, 1909. május 23-án: délután Magdolna, este Erdészleány, ötödször. APRÓSÁGOK. A langya, tavaszi szép napok egyike sok szép asszonyt s leányt vonzott ki a Széchenyi utcára korzózni. A szépek között mély gondolatokba merülve sietett végig színtársulatunk egyik erényeiről hires közkedvelt színművésznője. Egyszerre csak hirtelen megállt, felemelt valamit a földről, a rediküljébe tette s azzal gyorsított léptekkel továbbment. Meglátta ezt „egy aranyifju, bár nem sejtette, mit talált Őnagysága, de azt gondolta, jó ürügy lesz ez a megismerkedésre. A ficsu- rokat jellemző arogánciáva! szó 11 i tot ta meg a hölgyet: — Nagysád ! Azt a bizonyos tárgyat én vesztettem el. — Maga ? — Kérdi meglepetten a hölgy, s már ezzel ki is vette rediküljéből a talált tárgyat s átadta az ifjúnak. — Tessék, itt van. De máskor a patkókat szegeztesse jobban a patájára. * Városunk egyik előkelő polgárát szép gyermekkel ajándékozta meg élelepárja. A boldog apa nagy örömmel mutatta be az újszülöttet 6 éves fiának: — Nézd csak, milyen szép kis öcsikét hozott neked a gólya. — Látom apuci, látom ; de a gólyát is szeretném látni. * Utóbbi időben jól szervezett banda működik a kőrösmező — budapesti vonalon. Csak
