Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-09-26 / 39. szám
Nagykároly, 1909. szeptember 26. Vasárnap. V- évfolyam. 39. szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. ■<fg MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. & Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaszinó-utcza 2. sz. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Kéziratokat nem adunk vissza. . Lapvezér: Papp Béla országgyűlési képviselő. Felelős szerkesztő : Laptulajdonos : Erdössy Vilmos. Fráter István. Előfizetési árak: Egész évre ......................................... Félé vre ............................................... Ne gyedévre.............................. —aisz Egyes szám . • 8 korona 4 korona 2 korona. á fölfordulás felé. Alea iacta est! A kocka el van vetve. A nemzeti minisztérium lemondott. Az 1906. év tavaszán fellángoit nemzeti eszmét hideg zuhannyal öntötte le a bécsi kéz. A négyszáz éves nemzeti küzdelemnek egy újabb határjelző fájához értünk el. A nemzeti önállóságról, szabadságról, szebb jövőről álmodozó nemzet reményeit ismét szétrombolni akarja az az idegen erő, amely e nagyrahiva- tott, alkotmányát féltékenyen őrző, szabadságért, kultúráért lángoló nemzetnek immár négyszáz év óta útjában áll. A legkiválóbb és legideálisabb államférfiakból álló kormányt működésében két cél vezette: A darabontok által megtámadott ősi alkotmány biztosítása, a magyarfaj kulturális és anyagi erősítése; másrészről a koronával való teljes összhang és egyetértés létesítése és állandósítása. E két cél biztosítása érdekében a rágalom mérgezett nyilaival szemben is férfias szilárdsággal állotta meg helyét a kabinet. A horvátok lázadása, a nemzetiségek ádáz gyűlölete, a volt darabont korszak bécsi bérenceinek aknamunkája ellen is biztos kezekkel vezették a nemzet hajóját. A bank kérdésében a koaliciós pártok között felmerült ellentétek sem képeztek oly veszedelmet, amely a politikai helyzet teljes felborulásához vezetett volna, mert nemzetünk gazdasági életének e nagyfontosságu kérdése, mint az ország kétségbevonhatlan jogos követelése az uralkodó jóakaratával elintézhető lett volna. Nem a banknak jogos követelése vezeti a politikai helyzetet a felfordulás felé, hanem a napnál világosabban kitűnt ama rosszakarat, amely- lyel a nemzet Bécs részéről találkozik. Ausztria irigy szemekkel nézi a nemzet rohamos fejlődését, amelyet a nemzeti kormány nagy alkotásai nagy lépésekkel vittek előre. A bécsi udvar ismét elővette régi jelszavát, hogy „Magyarországot minden ötven évben meg kell hódítani“. Ott állunk, a hol 48-ban állottunk. Akkor is megdöbbent Bécs az újjászületett Magyarország szárnycsattogásaitól. Kezdetben engedte a isemzeíi akarat érvényülését, szentesítette alkotmányos jogainkat biztositó törvényeinket. Azután jött Jellasich, a nemzetiségek felbujtoga- tása, a muszka betörés és október hatodika . . . Lueger és társai most is megdöbbentek a nemzet többségének jogos követelésétől. Gonosz tanácsaikkal félrevezetik az uralkodót és a trónörököst. Az osztrák gyűlölet hatása alatt nemcsak törvényes jogaink érvényesítését utasítják vissza, de összetörni igyekeznek a 67-es kiegyezés csekély eredményét is. Kossuth Ferenc a bölcsességnek bámulatos türelmével igyekezett a korona és nemzet közötti békés viszonyt fentartani. Wekerle, Andrássy és Apponyi becsületes meggyőződésüknek minden erejével törekedtek a békés kibontakozásra. Fáradhatatlanul igyekeztek meggátolni azt a veszedelmet, a melybe a bécsi gyűlölködő tanácsosok a királyt, a nemzetet és a Monarchia nagyhatalmi állását esztelenül sodorni akarják. A nemzet vezéreinek ez a becsületes törekvése nem sikerült. Bécs Win- dischgrätz szavával válaszolt. „Unbedingte Unterwerfung“. Bécs is feltétlen megadást követel. Úgy bánnak velünk, mint egy leigázott, összetiport tartománynya!. Követelik tőlünk az osztrák hadsereg javára száz és száz milliók megadását. S midőn ezzel anyagi erőnket teljesen kimerítették, követelik tőlünk a közös bank meghosz- szabbitását, hogy még reményünk sem lehessen ahoz, hogy Ausztria karmai közül valaha gazdaságilag kiszabadulhassunk. És végül követelik tőlünk az általános választójog törvénybeiktatását, s ha mindez megtörtént, mint a kicsaŐszi rózsák. Őszi rózsa, régi kis virágom Társad került, ide melléd zárom. Hall a könnyem, hull csendesen rátok; Őszi rózsák — fehér kis virágok. Édes álom fűződik tehozzád — Oh de ehez: szomorú valóság — Két nagy érzés hullat könnyet rátok; Őszi rózsák — fehér kis virágok. Ott pihentél egy szív fölött régen Nekem adott, eltettelek szépen. Drága vagy; de drágább ez a másik: Koporsón volt . . . könnyeimtől ázik. Eltűnt álom itt maradt emléke — Sötét gyásznak hervadozó éke — Lehajtom a fejem rátok sírva; Két kis virág — fehér őszi rózsa. Gulácsy Ilonka. Tavasztól észig. Irta. Gömbösné-Galamb Margit. Egy fiatal ember — egészen fiatal még — utczáról-utczára, kaputól-kapura járt. A kifüggesztett táblákat nézegette: hónapos szobát keresett. Csak egészen kicsit, hogy éppen meg- huzódhassék. benne. Szegényes batyujával könnyen elférhetett abban is; vágyainak, reményeinek úgy sem kellett határ, királynál gazdagabbnak érezte magát s hogy elhelyezze álmait: szűk lett volna neki talán az egész világ... * Ösztöndíjjal jött fel, a község adott vele pénzt s biztos volt benne az egész falu népe, hogy dicsőségükre lesz. Az özvegy édesanyja valahányszor csak beszélt róla, mindig a pápaszemét törölgette, mert hiába tette fel ujra- meg újra, mindig megnedvesitették a könnyei. Könnyek fakadtak szemének ragyogása nyomán és olyan jól esett neki, ha elsírhatta mindenkinek örömét... Végig nem mehetett az utczán, hogy utánna ne szóljanak az emberek: — Jó napot Kardoskáné asszonyom, mit ir a kedves fia, hogyan érzi magát a nagy városban ? Kardoskáné olyankor szapora szóval mondja el a fiú legutolsó leveléből azt, amit csak megjegyezhetett abból. És az ő értesítése folytán — meg aztán jogos érdeklődésből is — tudta az egész falu, hogy a fiú Kelemen Andrásné nevezetű, szintén özvegy asszonynál lakik külön bejáratú hónapos szobában. Kicsiny is, szűk is az a szoba, de egészen jó azért. A nagyobbikat Kelemenné lakja és Róza kisasz- szony, aki a leánya neki. Igen tisztességes emberek; Kelemenné férje számtiszt volt, meghalt, vagyon nem maradt, ők maguk küzködnek az életért. Róza kisasszony selyemmel hímez, szépen keres, mert nagyon szorgalmas és' ügyes is, az édes anyja pedig a házkörüli dolgokat végzi. A fiúnak sok tanulni valója van, jár az egyetemre, sok a költsége ugyan, de szerencsére egy gazdag kereskedőnek a fiát is tanítja s azért ingyen ebédet kap ... És igy beszéli el újra meg újra, el nem fáradó szívességgel mindenkinek büszkén, boldogan az édes anyja. Idő múltán aztán már csak a vizsgáról volt szó, de az szinte esemény számba ment, dicsérték, buzdították a fiatalembert s mikor az első vakációra hazajött, ő volt a központja mindennek. Csakugyan rá is szolgált Kardoska Pista minderre a sok figyelemre. Becsületére vált önmagának, kitüntetéssel vizsgázott mindig és szó a mi szó, igazán szép ember lett belőle. Ez sem utolsó dolog. Magas, sugár ifjú volt, sötét arcbőrrel, csillogó fehér fogakkal. A falta igényeihez mérten feltűnő eleganciával öltözködött. Ezt a választékos megjelenést meg egyéb kiváló tulajdonait senki jobban nem méltányolhatta Róza kisasszonynál, aki a tizennyolc évének minden édes álmával Kardoska Pista úri személyét rajongta körül. Nehogy azt higyjék, Kelemen Rózában nem volt egy mákszemnyi kacérság se, soha egy tekintettel sem árulta el érzéseit, mig észre nem vette, hogy Kardoska Pistának is ő az egész világa. Micsoda holdvilág költözött abba a kis lakásba! Minden nyiló virág tudott Róza szi-
