Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-09-18 / 38. szám
Nagykároly, 1909. szeptember 18. Vasárnap. V. évfolyam. 38. szám. • V POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. ■ig. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. ^ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaszinó-utcza 2. sz. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. .........-— Kéziratokat nem adunk vissza. -------: La pvezér: Papp Béla országgyűlési képviselő. Felelős szerkesztő : Laptulajdonos : Erdőssy Vilmos. FráteMstván. Előfizetési árak: Egész évre .................................... .. .. 8 korona Félévre ............ ........................ 4 korona Neg yedévre .................. 2 korona. —= sr ,a 20 fillér. —Nem engedünk. Semmi fenyegetés, rémkép nem ingathatta meg az ország népét abban a komoly, céltudatos küzdelemben, amelyet a függetlenségi eszmék győzelméért folytat. A harc ereje semmivel sem csökkent és ha Bécsben talán arra számítottak, hogy a nyár folyamán más belátás, engedékeny hangulat kerekedik felül, akkor ebben a számításukban alaposan csalódtak. Mi nem engedünk, nem engedhetünk. Bécsen a sor, hogy engedékenységre határozza el magát. A közmondás azt tartja, hogy az okosabb enged. Ezt a közmondást mi már elégszer gyakoroltuk. Akármely kérdésben kerültünk szembe Ausztriával, mindig a bölcs megfontolást, a higgadt önmérsékletet hangoztatták. Mindig mi voltunk az okosabbak, mi engedtünk. De ennek a nagy okosságunknak mi is valiottuk mindig a kárát. Az okosságunknak Bécs látta mindig a hasznát és okos meggondolásunkkal az osztrákokat hizlaltuk kövérre. Egyszer már igazán ideje volna, ha megfordítva lenne a dolog. Legyen már egyszer Bécs az okosabb: engedjen ő. A mostani válságban a helyzet már annyira kiéleződött, hogyha nem sikerül valamelyikfélt közeledésre bírni, akkor atel- jesfelfordulás veszélye fenyeget bennünket. Mi nem akarjuk minden áron a harcot, nem mutogatjuk harcos kedvvel ökleinket, de komoly határozottsággal el vagyunk szánva arra, hogy törvényben biztosított jogainkból nem engedünk és semmiféle fenyegetésnek nem fogunk behódolni. Bécs gondolja meg magát ebben a kritikus helyzetben. Mert ha odaát most sem engednek, akkor el lehetnek készülve arra, hogy szemközt találják magukkal az egész magyar nemzetet és provokálnak újra egy elkeseredett, elszánt, a végletekig menő harcot. Még a bécsi lapok is másként ítélik meg a helyzetet most, mint azelőtt. Ők is konstatálják, hogy a merev visszautasítás esetén a mostani magyar kabinet lemond minden további közreműködésről a politikai váMg megoldásában. De tisztában lehetnek azzal is, hogy utána nem fog akadni semmiféle kabi- net, amely a siker reményével próbálkozhatnék meg a válság megoldásával. Ami ennek a kormánynak nem sikerül — mert nem is vállaikozhatik rá — pedig ebben a kormányban igazán a nemzet vezérei foglalnak helyett, avval még kevésbé boldogul más kormány. És oszlassák fel akár tízszer is a parlamentet, bizonyom, uj parlament csak radikálisabb lesz a mostaninál és még erőteljesebben fog síkra szállani a mostani követelések érvényesítésére. Végzetes volna, ha a király és a nemzet között ismét szakadás állana be. Három éve, mióta a koalíció kormányra jutott, teljes volt az összhang király és nemzet között. A magyar parlament, amelynek munkássága azelőtt hosszú évekig meg volt bénítva a meg-megujuló obstrukciók folytán, e három év alatt energikus, zavartalan munkájával csaknem egy évtized mulasztásait pótolta, feladatait teljesítette. A nyugodt, békés, eredményes fejlődés, áldásos munkásság korszaka volt ez a rövid három év, amely hatalmas léptekkel vitte eiőre az országot a virágzás utján. Ha most újra megbomlik az egyetértés a király és a nemzet között, ha ismét hadiállapotba kell helyezkednünk és megint megbénul a parlament munkaképessége, akkor nemcsak, hogy az országot évekkel vetik vissza a fejlődésben, de a nemzetet is végtelenül elidegenítik királyától. A koalíció három év alatt hűen, becsülettel teljesítette a vállalt feladatokat. Rendet, békét teremtett az országban. Helyreállította az összhangot a király és a nemzet között. Lojalitásában A kutya a hadsereg szolgálatában. Hogy a kutya nélkülözhetetlen állat az emberre nézve, ez már régi igazság; ezen az előrehaladott civilisatió, a magas cultura sem változtathatott, sőt magáévá tette azt. Ha meggondoljuk, hogy a kutya mennyire vonz gazdájához, annak szokásait teljesen ös- meri, tulajdonát védi, hozzá halálig hü marad, s mindezt nem kényszerűség avagy félelem, hanem csupán igaz szeretet és ragaszkodásból teszi, úgy a nevelésre, idomitásra alkalmasabb állatot nem találunk. Melyik állat menti meg gazdáját a vizbe- fulástól, éjjel az eltévedéstől, ellenséges támadástól ? Nemde a kutya ? Egy jó juhász kutya egy egész nyájat tart együtt. Egy „Barry“ nevű Szt.-Bernhardi kutyának 54 ember köszönheti életét. S jutalmul mit kap s vár a hü szolgálatáért ? Ä legtöbb esetben verést, s ennek dacára, ha a verés után bántja valaki gazdáját, úgy harcra kél az ellennel s életét kész feláldozni, csakhogy gazdáját megvédhesse. A kutyának ezen kitűnő tulajdonságai ös- meretesek lévén, megpróbálták őket a hadsereg szolgálatába fölvenni, annál is inkább, mert a történelem bizonysága szerint ezen hü állatot már évszázadok előtt segítségül vették a katonák, sőt a törvény oltalma alatt is állottak. Nem lesz érdektelen a kutya használatát a legrégibb időktől kezdve egész máig fölsorolni : Már a rómaiak s görögök tartottak magoknak kutyákat hírvivő szolgálatra. A jelentés vagy parancs pergamentre lett irva, s ez egy a kutyák által kedvelt ételbe burkolták, melyet ők lenyeltek. így lettek aztán útnak engedve s ha szerencsésen rendeltetési helyükre érkeztek, köszönetül a jó szolgálatért leölték őket, hogy gyomrukból a pergamentet kivehessél — Ez ugyan kissé furcsa, mondhatni barbár kézbesitési mód volt, de az akkori idők szokásainak teljesen megfelelő. Herculanum felásatásánál egy féldombor- müvet találtak, mely egy a vár falát védő kutyát ábrázol. Több görög városban a kapuk őrzésére kutyákat használtak, melyek az őröket a hirtelen támadástól megvédték. Az is ösmeretes dolog, hogy a János vitézek Rhodus szigetén az előőrsökhöz kutyákat osztottak be s egy őrjáratot sem bocsátottak el négylábú barátaik kísérete nélkül. Mint támadók a középkorban szerepeltek. A történelem is bizonyítja, hogy III. Henrik Anglia királya első Károly spanyol császárnak a legyőzetésére 4000 katonát s ugyanannyi kutyát küldött segítségül. Valence ostrománál a francziák által előre küldött csatár-kutyák, — még mielőtt a két sereg összeütközött volna — a spanyolokéival elkeseredett, véres harcot vivtak, melyből a spanyol négylábúak kerültek ki mint győztesek. Károly császár ezt hailva, igy szólt katonáihoz: „Reméllem, ti is olyan vitézek lesztek, mint kutyáitok.“ A múlt évszázad elején V. Fülöp Spanyol- ország királya' katonáinak rendeletbe adta ki, hogy Mont-Philip és Szt.-EtoiI erődítmények körül járó-kelő kutyákat jól tartsák étellel, mivel azok ugatások által az ellenség állását, tervét mindig elárulták. — Hogy a kutyák igen jó szolgálatot tesznek a katonaságnál azzal a francziák már rég tisztában vannak; nálluk úgy látszik már egész története van a hadi kutyáknak. Be van bizonyítva, hogy Bonaparte az olaszok elleni hadjárata alkalmával néhány kutyát magával vitt, melyek között egy Moustache nevű a történelembe is föl van jegyezve s a mely arról lett nevezetessé, hogy a franczia táborban az olasz s osztrák kémeket jó szaglása által felösmerte. 1830-ban Algier megszállásakor az őröket ugyszólva minden éjjel legyilkolták a ben- szülöttek; a francziák aztán úgy segítettek magukon, hogy a mezőkön gazdátlanul bolyongó éhező kutyákat*) jól tartották s igy ezek hűek maradtak uj gazdáikhoz. Azután minden őr mellé egy kutya lett állítva s ez időtől kezdve többé egy őr se lett lemészárolva. Az algieriai gyarmatokon előőrsi s kém szolgálatra még most is használják a kutyákat. *) Ismeretes dolog, hogy a törökök a kutyákat nem szeretik s igy házuknál nem is tűrik őket.
