Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-08-22 / 34. szám
34. szám. SZATMÁRVÁRMEGYt. 3-ik oldal. nehéz, akkor annál inkább ambícióját kell képezni a kormányzó hatalomnak, hogy necsak a könnyűeket vegye elő, hanem azt, amihez erős elhatározás és akarat kell. Hisz minő példa a többi állampolgárokra, hogy itt nálunk csak szembe kell helyezkedni minden törvénynyel és akkor mindjárt affelett állhatunk? De nem el- keseritő-e, hogy inig itt minden ember adót fizet, a cigány nem fizet; mindenki köteles gyermekét taníttatni, a cigány nem; itt mindenki katona lesz, a cigány nem; mindenkinek kell fegyverengedély, a cigány ezen is tulteszi magát; földje nincs, de tarthat a másén lovat; háza nincs, de lakhat a másén, ott ahol akar; illetékessége nincs, vallása szerint is ott és úgy keresztelkedik, esetleg többszörösen is, ahogy ez valami csalárd cselekvéséhez megkivántatik. Ma itt rabol, holnap pedig lopott lován már a harmadik megyébe száguldva gyilkol és a csendőr — az gyalog bandukol utánna. Neki nincs se kenyér, se husdrágaság! Kiássa a vészes sertésdögöt, amivel az állatbetegségek terjesztőjévé válik s mindezeket látja, tapasztalja, közvetlenül szemléli tétlenül ez az ország, melyről azt vitatjuk, hogy — kulturállani volnánk. Tessék csak tanulmányozni, ilyen állapotok sehol a művelt világban nincsenek. S ha van valami, ami miatt joggal mondhatja a külföld hogy nálunk, kezdődik Ázsia, úgy ez a tűrt kóborcigány-világ teszi jogosulttá ezt a véleményt. Sajnos, a mi politikai viszonyaink sokszor a legaktuálisabb kérdéseket háttérbe szorítják ; — de végre is a magyar közélet, a társadalom és légióként a legjobban sújtott magyar gazdatársadalom joggal megkövetelheti hogy végre a cigányt is, a törvény legalább is egyformán korlátozza, mint más polgárát az államnak! Sokszor halljuk a külföldiektől, hogy Magyarország — cigányország! Hát ez nem igaz! De sajnos az igaz, hogy a magyar államban csakugyan van egy második, mindenek felett álló független cigány állam ! A helyzet e kérdésben immár tűrhetetlen s a cselekvésben az álhumanizmussal való szakítást várja, nehogy maga a társadalom mondja ki és hajtsa végre — a statáriumot 1 Nagy művészi hangverseny városunkban. Nagyszabású s minden izében művészi hangverseny lesz városunkban a színházban szeptember hó folyamán, melyen Benes Ida operaénekesnő, dr. Vúrady Antal, Tarnay Alajos zongora és Moshammer Román hárfanrüvész, a m. kir. Opera tagja működnek körze. Dr. Varady Antalt és Tarnay Alajost jól ismeri az ország közönsége; a nagy iró s akiváló zongoraművész fellépései eseményszámba mennek mindenütt. Benes Idát még nem ismerik Magyarországon, de egy-két fellépése után minden bizonnyal országos neve lesz. A magyar születésű, kiváló, tehetséges művészeket rendszerint a külföld fedezi fel, élvezi, gyönyörködik művészetükben. Így van az Benes Idával is. Külföldön tanult, ott lett naggyá, ünnepeltté. De a szive, a honvágy őt is, mint a többit hazahozta. A jövőben idehaza akarja a babérokat aratni. S fogja is, mert értékes, bensőséges, bársonyos hanganyaggal rendelkezik. Gyönyörű mezzoszopránja köny- nyeket csal a szemekből, megremegteti a sziveket, magával ragadja az embereket. Előadásában annyi melegség s érzés van, hogy nem lehet éhekével betelni. Németországban művészi szenzáció volt minden egyes fellépése. A kisasszony az európai hirü Orgeni drezdai énektanárnő egyik legjobb s legked /esebb tanítványa volt. Moshammer hárfamüvész gyönyörű játékát Budapesten jól ismerik. A hol ő hangversenyezett, még mindig zsúfolásig tömve volt a terem. Városunk közönségének hárfamüvész játékában még úgy sem volt alkalma gyönyörködni, igy még egy ok, hogy egyetlen egy helyet se hagyjon üresen a színházban. E nagyszabású mii vészestély rendezése Erdőssy Vilmos, lapunk f. szerkesztője kezdeményezésére történik. A hangverseny intéző Luria Arthur féle hangverseny iroda városunkban és Szatmáron az ő avatott kezeire bízta a rendezést. A müvésztársaság Szatmár után M.-Szigeten, Nyíregyházán és Nagybányán hangversenyezik. APRÓSÁGOK. Dalárdánk kecskeméti sikere napok óta a beszéd tárgya. — Sokat tanultunk, tapasztaltunk az országos dalversenyen, — hangoztatta egy hős dalos. — A koccingatásban is ? — jegyezte meg egy csípős nyelvű polgártárs. * A Szentistvánnapi istentisztelet végeztével, amikor a hívők a Hymnuszt énekelni kezdték, lefújt a zászlóaljkürtös. — Ha a Gotterhaltét énekelték volna, bizonyára nem fújt volna addig le, mig végig nem éneklik, — jegyezte meg egy bus magyar. * Egy jókedvű társaságban ug / hajnal felé történt meg ez a mulatságos eset: A társaság egyik tagját, kit Bagoly-nak hívtak, folyton bosszantották tud-e repülni ? Az illető egy darabig csak tűrte a tréfálkozást, végre azonban megsokalta a heccelődést, dühbe gurult, széket ragadott s elkiáltotta magát: — De most már azt mondom elég volt s ha nem pusztultok ki innen, megtanítalak benneteket repülni ......... S ha nem engedelmeskedtek volna neki, alighanem be is váltja szavát. * A népünnepély pompásan sikerült. A nagyszámú közönséget azonban a legjobban mégis a főnyeremény, a fejős tehén kisorsolása izgatta. Alakult egy conzorcium abból a célból, ha úriember nyeri el a tehenet, kényszeríteni fogják, hogy ő maga vezesse haza. Erre nem került sor, mert a nyerőszám a megmaradt sorsjegyek között volt. — No most már nemcsak serlege, de fejőss tehene is van a mi koszorús dalárdánknak, — viccelődött Dinike. dig ő is. Hogyha hűvös volt az idő, önmagától hozta a nagykendőmet, hogy meg ne fázzak. — Sejtelmesen megszorította néha a kezedet, ugy-é? — Nem szorította, alig merte megfogni. A kis szolgabiró, ha a falunkba téved, ez már úgy tesz. De biztos vagyok benne, hogy nem szeret. Énnekem se kellene. Ő egészen más! — Elhódított a szellemével! — Nézd, édes Margit, én benne élek, benne találom föl a boldogságomat, túlzásra még sem vagyok hajlandó. Találkoztam sok emberrel, aki elmésebb, mint ő, aki jól tud sziporkázni, — mégis őt szeretem. Hozzá mehettem volna azóta is, hogy ismerjük egymást, gazdagabbhoz, — nem kellett. Te mosolyogni találsz rajta, de kimondom: mi akkor éreztük a legjobban magunkat, amikor órákon keresztül ültünk némán egymás mellett. Most már a másik lány álmélkodott el. Annak a szeme előtt karikázott valami ismeretlen világrész, ismeretlen érzésekkel, alakokkal. De a részletek kellettek még neki. — Amikor más, megkért hogy viselkedett ? — Én mondtam el neki, tanácsot is kértem tőle. — Az idegentől ? — Édes lelkem, hiszen már akkor nem volt idegen! — Megijedt? — Csak elszomorodott és nagyon fehér lett. — Nem mondott semmit ? — De igen, azt, hogy legjobban tudom magam, mit csináljak. _____________________ A szakaszban forró lett a levegő, le kellett ereszteni az ablakot. Leáldozóban volt a nap, széles korongja már a végtelenség szélét érintette, a hol nem következik semmi. Munkásemberek kezében megállt a munka, bámulták a prüszkölő gőzmasinát, az asszonynép integetett a vonat felé, mint mindennap, amikor órákkal előbb gondolnak erre az eseményre és várják, lesik, hol tűnik föl a füstje. Jolán beszélt, most már belejött, mégis mintha inkább önmagának szólna. — Olyan szép a mi falunk, hogy el tud az ember benne.felejteni mindent, ami volt. A házak egyformák, tiszták, épp olyan a mienk is, mint a többi emberé. Esténkint elüldögélünk a lóczán, a fiuk sok minden bolondot összebeszélnek, mi pedig hallgatjuk. Aztán jó éjszakát kívánunk egymásnak másnapig. A mienk a legtisztább levegő, de az is tiszta, ami a szivünkben hajtja a vért. — Tánczoltatok az eljegyzésen ? — Nem. Semmi ünnepséget nem csináltunk, de nem is csinálhattu ík. Áz öreg jegyzőnk meghalt, akkor kijött a főszolgabíró és őt bízta meg a helyettesítéssel. Azt monta neki, hogy ismeri a szorgalmát, tehetségét, örülni fog az előmenetelének, csak viselje továbbra is igy magát— Ö lesz az utód? Ez biztos? — Hogyne, annyi, mintha meg is volna választva, te nem ismered a vármegyét, de ez igy van. Akkor ő bement a városba, mert dolga volt a pénzügyigazgatóságnál, és én dobogó szívvel vártam haza, mert tudtam, hogy mi következik. ____Margit bánulva nézett rá. ____________ Vi lly. — Mi? A kis lány felmutatta a gyiiriis kezét. — Ez. — Akkor mégis volt eljegyzés. — Ahogy vessszük. Este künn ültünk a ház előtt, szokás szerint elbeszélgettünk tiz óráig. Mi egymás mellett voltunk, ő megfogta a kezemet és ráhúzta a gyűrűt. Akkor én a vállára hajtottam a fejemet s ő megcsókolta a hajam. A szemem tele volt könynyel, de azt hiszem, az övé sem volt száraz. Ennyi volt az egész. Elhallgattak, idegenben kószált megint a gondolatuk. A telefonkarók vágtatva rohantak az ablak előtt, hüvöskés szellő csapott be, kiverve a meleget, a pipacsok feje mintha lekonyult volna egy arasznyit, a buzatenger pedig hajlongott, himbálódzott, bókolva a vasút felé. Talán köszöntöttek is valakit a kalászok. Aztán éleset íüttyentett a vonat s lassúbb lett a járása. Jolán fölállt. — Azonnal otthon leszek. Tudom, várni fog, bár nem volt róla szó. Még félórát megyünk kocsin. A két lány összeölelkezett, megcsókolta egymás száját, arczát, aztán elvált. A kis föltételes állomáson egy karcsú fiatalember fogadta Jolánt. Magasabb volt nála egy fejjel, kezében egy szál leándervirág, — mögötte könnyű kocsiba fogva két ló rúgta az agyagot. Jolán a fiú karjába fűzte a magáét, aztán a zsebkendőjét lobogtatta a vasút felé Margitnak. Az csókot intett feléje egész addig, amig elvitte előle a vonat azt a képet. Akkor pedig bement újra a fülkébe, lefeküdt a pamlagra és sirt, sokáig és szomorúan sirt, mintha nem volna jó a világ úgy, ahogy van. sz. Szigethy Vilmos Fnittpfok flVvPlmphe 1 Van szerencsém Szatmárvármegye és Nagykároly város építtető közönségének ^ ________* szives figyelmébe ajánlani, hogy úgy tervezéseket, valamint költségvetések készíté sét és a legkisebb javításoktól kezdve, bármily átalakításokat és uj építkezésekéi a legszakszerübb kivitelben jutányos árban vállalok. — Miért is kérem a nagyérdemű közönség szives pártfogását, magamat ajánlva kitűnő tisztelettel ; IFI. KINCZLI GYÖRGY építési vállalkozó Nagykárolyban, Tompa-uicza 47. szám. 425—6—5
