Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-07-04 / 27. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 27-ik szám. Kristóffy kísérlete után is vannak-sajnos - Magyarországon erkölcsileg elzüllött ala- kpk, kik mindenre kaphatók. Ámde ilyen alakokkal a koronás király többé kormányozni nem fog. És ha mégis akadnának a hóhérmunkára gyászmagyarok, akik hatalomért, koncért, kegydijért vállalkoznak ideig-óráig a kormányzatra, ennek senimi célja nem volna a korona szempontjából sem, mert ez a kormány a mai parlamentből egyetlen egy ember támogatását sem nyerné meg és egy megkisérlett választás esetén — bármennyi pénzzel s bármilyen erőszakkal is történjék az, — ezt a hazaáruló kormányt s annak minden politikai közegét elseperné a nemzetnek mindég fokozódó ellenállhatatlan ereje. A „császári lovag“-ról mi az eddig történtek után semmi jótföl nem teszünk. De bármily erős legyen is neki és társainak hatalomvágya, ennek a furfangos örménynek sokkal kevesebb esze van, semhogy belátná azt, hogy sem a parlamentben, sem vármegyékben nem kap egyetlen egy becsületes embert sem az alkotmány letörésére, mert minden ember előtt tisztán és világosan áll az, hogy az erőszakos kísérletezés legfeljebb 3—4 hónapig tarthat s azután mint megbélyegzett hazaárulókat fogja őket elseperni a nemzet felháborodása és mint hitvány rongyot fogja őket magától eldobni a korona is, mert hazudozásukkal gálád módon félrevezették. Erős a meggyőződésünk, hogy a korona a múltakból szerzett tapasztalatok után mély meggondolással és bölcsességgel fogja elhárítani a nemzetről a jelentkező sáskahadnak veszedelmét. Az európai politikai viszonyok még mindég tartó feszültsége óvatosságra intik a dinasztiát s akkor, midőn a nemzet kipróbált ereje, becsületessége s loyalitása és a Lukács László-féle eszelős kísérlet között kell választania, nem fog sokáig Minthogy azonban szereplésemet Obhol- czer bátyánk s az orvosok konoksága miatt le nem mondhattam, ime itt ülök s elmondtam, milyen bosszúság történt velem Igen ám, de hát ez nem elég az üdvösséghez, ha csak ezt mondod el, — feleié Ob- holczer tata. A felolvasás nem maradhat el. De ha ellopták — felelém. Van más, — feleié ő, Nincs, féleíém én, Miért', — feleié ő, Csak, — felelem én, Hiba, — feleié ő, Miért, — felelém én. — Mert minden fórumon s pódiumon szereplő irka- firkász embernek készenlétben kellene tartani egy pár irkafirkáját, hogy szégyent ne valljon, ha baleset éri. Ez igaz, — felelém én, Ugye, — feleié ő. Legalább a Péchy Laczi bátyánk szolgája lenne ott — felelém, — minden könnyen menne. Jóízű kacagásával bizonyára ezúttal is segítségemre jönne, mint télen. Ö rósz vicceimen, a közönség pedig ő rajta nevetne. Szóval meg volnék mentve. Obholczer bátyánk azonban ezt sem engedélyezte, thémát sem adott; mitévő legyek hát, niről beszéljek? Hopp, meg van. Express jött egy pompás gondolatom. Nem törődöm már a szivek kríziseivel, sem a férfiakával, sem a nőkével, sem az if- jakéval, nem az öregekével, mert tartok tőle, hogy az a kis leány a milyen nagy imposztor, beváltja szavát, bosszúját. Elmondok há egyet- mást, néhány érdekes epizódot katona életemből. Merthát voltam én katona is. Kezdtem az einjáhhabozni a választás között, mert eszébe jut Napoleon nagy mondása: „Szuronyokra támaszkodni lehet, de ülni nem“. A dinasztiának pedig békére és nyugalomra van szüksége, mert Magyarország felforgatásával Ausztria és a nagyhatalmi állás sorsa is meg van pecsételve. De ha a „császári lovag“ mégis a letörési kísérlet kommandójával jönne le Bécsből, erős meggyőződésünk, hogy úgy a hazafias magyar pártok, mint a vármegyéknek tisztességesen gondolkozó, hazafias közönsége egy érzéssel fogja fölvenni a harcot alkotmányos jogainknak megvédelmezésére. —yA Széchenyi-Társnlat közgyűlése. A Szatmármegyei Széchenyi-Társulat szerdán, múlt hó 30-án délelőtt tartotta Szatmáron a városháza tanácstermében, dr. Falussy Árpád elnöklete alatt ez évi közgyűlését. A közgyűlés iránt úgy a megye, mint a városbeliek részéről igen nagy volt az érdeklődés. Ott voltak: dr. Vajay Károly alelnök, Madarassy Dezső igazgató, dr. Antal Sándor, Bartha Kálmán, Bodnár György aligazgató, dr. Böszörményi Emil, Csulyán János, Domahidy István, Erdélyi István, dr. Fejes István, Fényes Elek, Ferenczy János, Faragó Ignác jegyző, Fodor György, Jákó Mihály, Kölcsey Antal, b. Kováts Jenő, Kótay Lajos, Kossuth István, Küszner Albert, Kőrösmezey Antal, Madarassy Gyula, Maróthy Sándor, Nagy Béla, Papp Tamás, Pemp Antal, Sárközy Ándor, Spiegel Ferenc, Szarka Andor, Szaleczky Ferenc, Tan- kóczy Gyula, Világossy Gáspár, dr. Vetzák Ede és igen sok tanító. Dr. Falussy Árpád főispán,' mint elnök, eszmékben gazdag, magas röptű, a társulat működését teljesen felölelő beszéddel nyitotta meg a közgyűlésit-1 . Teljes önérzettel s büszkén tekint vissza a lefolyt évre. Azt a TáfStiIaf ujjászületési évének mondja. Ebben az évben volt üdvös működésének 25 éves jubileuma/ melyben a halhatatlan úttörők emlékét felidéztük s ellentétben a szokott hagyoniáríyos magyar indolenciával, mindenki igyekezett tehetségéhez képest itt a határon a magyar állameszme kiépítésében terig-freiwillfngosságDn, végeztem a főhadnagysá- gon. Hogy a freiwilligosságon kezdtem, annak oka azazközgyüIölt,átkos véderőjogi §., mely elrendeli, hogy minden épkézláb embernek akár akarja akár sem, szolgálni kell a császárt, (mert nem is a hazát.) Hogy pedig a főhadnagyságon végeztem s nem lettem zupás százados, — mert őrnagy ma már csak generálstábler, azaz hogy pardon, generálstréberekből lesz, — annak oka: Vak vagy óh szerelem, — hályog van szemeden stb. stb. ... A többit tessenek hozzágondolni. Az epizódok elsorolásában is tartsunk sorrendet. Kezdjük a kezdeten, végezzük a végen. A berukkoláson s a távozáson. Az einzel- marschon s a szerelmen. * Tehát besoroztak. Tauglich voltam. Arra a kérdésükre, hol akarok szolgálni, kijelentettem — Bécsben. — Maga Bécsben ? — válaszolt az er- gánzung—bezierkS—commandáns—őrnagy ur— hiszen maga egy szót sem tud németül, még azt sem tudja, hogy Wien s nem Bécs. — Az igaz, — felelém. — De tudok én annál sokkal többet. — S az ? — Hallgatni. A katonaságnál pedig ez a fő. — Igaz, — felelte mosolyogva az őrnagy. S azt is hozzá tette: — Nem féltem magát freiwilliger, magából még tiszt is lehet. De hát miért akar maga Wienbe menni szolgálni ? — Szeretném megismerni a legfőbb hadúr székhelyét, meg az udvart, mely mindig ádáz ellensége volt a magyarnak. Az ádáz ellenséget persze csak hozzágondoltam. * hetsége szerint segíteni. Vaskos kötetet lehetne irní ez év munkásságáról. Föleleveniti a Társulatnak a múlt évi október 25-én tartott országos nagy ünnepélyét, mikor is Széli Kálmán, az országos magyar közművelődési tanács elnöke, a vármegye, a város és messze vidék lakóinak jelenlétében proklamálta a magyar nemzeti és nemzetiségi politika irányelveit, mely alkalomból az ország egész figyelme ide fordult. Dr. Boromisza Tibor püspököt ez évben választottuk meg tiszteleti elnökké, ki bőkezű adománynyal nyújtott példát a Társulat anyagi támogatására, mit számos előkelőség követve, a tagok sorába alapitóul belépett. Reá mutat arra, hogy jövőre nézve az óvodák, gyermekmenhelyek és esti tanfolyamok erősebb istápolásával, különösen a nemzetiségi vidékeken, mélyebben kel! szántanunk és szélesebb rétegekben vetnünk. A vármegyei tanítóságot szorosabb kötelékkel kell magunkhoz csatolnunk, a nemzetiségi iskolákat látogatnunk, a szorgalmas tanítókat és jóelőmenetelii növendékeket jutalmaznunk. Örömmel konstatálja, hogy a vármegye lelkesen csatlakozott a Társulat mozgalmaihoz, az eszme nem aludt el s mind nagyobb hullámverésekben terjed. De nem elegendő már a régi keret, melyben működtünk, ki kell azt lángoló buzgalommal terjesztenünk. Különösen azt a tényt kell az állameszméért folytatott szívós harcba szerencsésen bele vinnünk, hogy a lángra lobbantott nemzetiségi békétlenségnek okai egyedül csak a bujtogatók s hogy az államnyelv és a magyar műveltség terjedése a hazában ma már mindenkire valódi életszükséglet. Kéri aztán a Társulat tagjait, hogy a nagy ügy iránti lelkesedés maradjon meg kitörölhet- lenül mindenki szivében, mert csak kitartó munkával s vállvetett buzgalommal lehet nagy eredményeket elérni. Erős ez a mi várunk, ahol összeforrt lélekkel, közös érzelemmel kell küzdenünk nemzeti nyelvünk, ezer éves fennállásunk megvédel- mezéséért és a magyar kultúra fejlesztéséért. Társulatunk várfalaihoz nem csaphatnak fel a napi politika zavaros hullámai. Véssük jól emlékünkbe, — hogy itt nem a pártpolitika béklyói nyűgöznek le minket, hanem a magyar alkotmány alapján állva, egyformán magyarok vagyunk s minden áldozattal, magyar szívvel és magyar lelkesedéssel igyekezzünk valór i váltani a társulatnak azt a szép és hatalmas jelszavát: „Legyen e hazának Szóval katona lettem. Október elsején berukkoltam a császárváros legnagyobb kaszárnyájába, egy valóságos fellegvárba, melynek nagy tornyos, oszlopos kapualját parádés Őrség s két ágyú őrizte. Egy nyugtalanul eltöltött éjszaka után — ez volt a megszakított civil élet legutolsó éjszakája :— reggel fél 6 órakor már az őrmester után kérdezősködtem. Megmutatták a kanz- lei-t, melyben szépséges álmait aludta a kis zupásisten, — mint a hogy a bakák csúfolták. Kopogtatásomra egy álmos hang herein-ja volt a felelet. Benyitottam. Még köszönni sem hagyott, máris rámrivalt. Was wollen sie. Berukkoltam — felelém magyarul. No volt erre nemulass. Hogy merek én egy k. u. k einjährig freiwilliger egy k. u. k. feldwebellel magyarul beszélni. S maga tiszt akar lenni? Pfui. Szé- gyelje magát. Maga intelligens embernek tartja magát s még németül sem tud. Pfui. Hallgattam, de ezt gondoltam : No megállj te vén zupás. Á ragyogóját ennek a komisz katona életnek, most már csak azért is megtanulok svábul, hogy tiszt lehessek s visszaadjam a kölcsönt. Meg is tanultam, hadnagy lettem, aktiváltattam magam s a potrohos zupás őrmester fölebbvalója lettem. Hogy duplán, triplán visszaadtam neki a kölcsönt, mondanom sem kell. * Volt a századomban egy cigány trombitás, végtelen nagy gázember volt a more, de kitűnő katona. Rengeteg gazságot vitt véghez, de mindég enyhén büntettük, mert mi a tisztek is jót nevettünk mókáin. Egyszer az újoncok között egy félénk zsidógyerek került századomhoz, ki sehogy
