Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)

1909-06-13 / 24. szám

•<1. •*

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP.

nfg MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaszínó-utcza 2. sz.

Hirdetések jutányos áron közöltéinek.

■ - Kéziratokat nem adunk vissza. — ■ :

Lapvezér:

Papp Béla

országgyűlési képviselő.

Felelős szerkesztő : Laptulajdonos :

Erdőssy Vilmos. Fráter István.

Előfizetési árak:

Egész évre ........................................................... 8 korona

Félévre ................................................................. 4 korona

Negyedévre ........................................................... 2 korona.-Tzs Egyes szám ára 20 fillér. ==---Küzde

lem.

(K—) Az ország -ggetlenségi párt

az elmúlt vasárnap -..„árira országos

népgyiilést hívott egv .. dudapesten. Az arányaiban hatalmas nép^'”'!lés az önálló magyar bank mellet' toglalt áilást. Szokatlan és csodás túrelemnek adta tanu- jelét az utóbbi nőnapokban a függetlenségi és 48-as párt. Az önálló magyar bankért folytatott küzdelmében belátta, hogy ezt az elvitázhatatlanul jogos kívánságát milyen eszközökkel, milyen taktikával igyekeznek lehetetlenné tenni, hogy mennyi akadályt gördítenek annak megvalósithatása elé. A párt mégis szinte válasz nélkül hagyta a jpgos magyar érdekek lábbaltiprását. És minden nem azért történt, mintha a helyzetet a kellő időben fe.k-.pem ismerték volna az „önálló bank hívei, de mert reménykedtek a sima, rázkódtatás nélkül való megoldásban.

A függetlenségi párt teljes három esztendőn keresztül tűrte sarkalatos elveinek mellőzését és tette ezt a legtisztább hazafiságból, a béke biztosítása érdekében. S áldozatkészségében any- nyira ment, hogy tűrte az ország népének zúgolódását, gyanúsítását, — egy jobb jövő reményében.

Az utolsó napok azonban a maga ridegségében, leplezetienségében tárták fel a helyzetet. A függetlenségi pártnak, mely az országgyűlés többségét alkotja, mint már annyiszor, most is meg kellett győződnie arról, hogy Ausztriától Magyarországnak semmit sem szabad várnia, ha bármilyen jogos, még olyan természetes volna is az, amit akar.

A király a választói reform megvalósítását követeli elsősorban. Az ország- gyűlés össze nem hívható, az önálló bank megvalósulása elé ezidő szerint leküzdhetetlen akadályokat gördítenek. A királytól hatvanhetes oldalról olyan nyilatkozatokat eszközöltek ki, melyek szerint ő nem hajlandó a kormányzatot a függetlenségi-partra bízni, és nem volna hajlandó a független-égi párt kordinális követeléséhez.az öu.iló bankhoz hozzájárulni. Ez a mai politikai helyzet. S ezzel szemben mi a legközelebbi feladata a függetlenségi pártnak? —hogy a maga álláspontját nyíltan, félreérthetetlenül meghatározza és köztudomásra hozza. Tartozik ezzel a királynak, nehogy továbbra is félrevezettessék ebbeli álláspontjának következményei felől. De tartozik a függetlenségi párt a megbízójának: a nemzetnek is, mert méltán elvárhatja e nehéz napokban bizalmának letéteményesétől azt, hogy a királyi elutasítással szemben meghátrálás nélkül férfiasán megálja helyéi s gátat vet minden alkotmányromboló törekvésnek.

Ezek az intenciók vezették Kossuth Ferencet az országos gyűlésen tett előterjesztésénél, melyhez a párt egyhangúlag lelkesedéssel hozzájárult. Ez a lelkes megnyilatkozása a pártnak bizonyítéka annak, hogy kebelében méga taktikai kérdésekben sincs semmi eltérés. Hiába volt tehát minden kísérletezés; bebizonyult, hogy a függetlenségi párt mint mindig, úgy most is a legszorgosabban van ösz- szeforrva vezérével, Kossuth Ferenccel, kinek hivó szavára tömörülni fog a kezében levő zászló körül, s magukra hagyja azokat, kik kicsinyes önérdekekért iparkodtak hazánk önállósága és függetlenségére irányuló törekvéseinket megbuktatni.

Kossuth Ferencet a függetlenségi párt vezérét pedig mindig ott s azok táborában fogjuk látni, kik a király s nemzet közti harmóniát helyreállítva, komoly céltudatos munkával akarják előbbre vinni az ország ügyét.

Gondolsz-e arra .Gondolsz-e arra, hogv tán évek múlva,

De egyszer mégis még találkozunk ?

Te tisztes asszony, én őszbe borulva,

S a múlt fölött majd elábrándozunk.

Elmondjuk egymásnak busán, nyugodtan, Hogy rég volt bár, boldogok nem vagyunk, Mintha hű szivünk egymásért dobbant És mégis, mégis széjjelváltunk.

Elmondjuk, hogy hideg van a szivünkben, Hogy rég volt bár, de nem feledhetett.

És forró könnyek szöknek a szemünkbe, Siratjuk azt, mi régen elveszett.

Erdőst Dezső.

Hét krajcár.

Jól rendelték azt az istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacagni.

Nemcsak sirás-rivás haitik a putriban, hanem szívből jövő kacagás is elég. Sőt az is igaz, hogy a szegény ember sokszor nevet, mikor inkább volna oka sírni.

Jól ismerem ezt a világot. A Soósoknak az a generációja, amelyből az apám való, meg- : próbálta az Ínségnek legsúlyosabb állapotát is.‘ Abban az időben napszámos volt az apám egy

gépműhelyben. Ő sem dicsekedik ezzel az idővel, más sem. Pedig igaz.

És az is igaz, hogy soha már én e jövendő életemben nem kacagok annyit, mint gyermekségem e pár esztendejében.

És még ő sem kacagott úgy soha, mint mikor egy délutánt azzal töltöttünk, hogy hét krajcárt kerestünk ketten. Kerestünk és találtunk is. Hármat a gépfiókban, egyet az almáriumban ... a többi nehezebben került elő.

Az első három krajcárt még maga meglelte az anyám. Azt hitte többet is talál a gépfiában, mert pénzért szokott varrni s amit fizettek, mindig odarakta. Nekem a gépfia kifogyhatatlan kincses bánya volt, amelybe csak bele kell nyúlni s mindjárt van terülj asztalkám.

El is bámultam nagyon, mikor az édes anyám kutat, kutat benne, tűt, gyűszűt, ollót, szalagdaraboka*, zsinórt, gombot, mindent szétkotor s egyszerre csak azt mondja nagy bá- mulva:

— Elbújtak.

— Micsodák?

— A pénzecskék, — szólt felkacagva az anyám.

Kihúzta a fiókot.

— Gyere csak kis fiam azért is keressük meg a gonoszakat. Huncut, huncut krajcárkák.

Leguggolt a földre s olyanformán tette le a fiókot, mintha attól félt volna, hogy kirepülnek, úgy is borította le egyszerre, mint mikor kalappal lepket fog az ember.

Nem lehetett azon nem kacagni.

— Itt vannak, benne vannak, — nevetgélt s nem sietett felemelni, — ha csak egy is van, itt kell neki lenni.

Leguggoltam a földre, úgy lestem, nem buvik-e ki valahol egy fényes pénzecske? Nem mozgott ott semmi. Tulajdonkép nem is nagyon hittük, hogy van benne valami.

Összenéztünk és nevettünk a gyerekes tréfán.

Hozzányúltam a fenekével felfordult fiókhoz.

— Pszt! — ijesztett rám az anyám, — csendesen, még kiszökik. Te még nem tudod, milyen fürge áltat a krajcár. Az nagyon sebesen szalad, csak úgy gurul. De még hogy gurul ...

Jobbra-balra dőltünk. Sokat tapasztaltuk már, hogy igen könnyen gurul a krajcár.

Mikor felocsúdtunk, én megint kinyújtottam a kezem, hogy felbillentsem a fiókot.

— jaj! — kiáltott rám újra az anyám s én megijedtem, úgy kaptam vissza az ujjom, mintha a spaarherdhez ért volna.

— Vigyázz te kis tékozló. Hogy sietne már kiadni az útját. Addig a miénk, mig itt van alatta. Csak hadd legyen ott még egy kis ideig. Mert látod mosni akarok, ahoz szappan kell, szappanra legkevesebb hét krajcár kell, kevesebbért nem adnak, nekem már van három, még kell négy, az itt van ebbe a kis házikóba; itt lakik, de nem szereti, ha háborgatják; mert ha megharagszik, úgy elmegy, hogy sose látjuk többet. Hát vigyázz, mer a pénz nagyon kényes, csinnyán kell vele bánni. Tisztességgel.