Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-06-06 / 23. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. Igazi reformja a magyar közigazgatásnak azonban majd csak akkor következhet be, ha alkotmányunkat, törvényhozásunkat, a felségjogokat olymódon kondifikáljuk, hogy az ország politikai függetlenségét a politikai szervek biztosítsák. Mivel azonban ez csak a távol jövő zenéje, — addig csak foltozzuk köz- igazgatásunkat. — A mai országos nagygyűlés iránt országszerte nagy az érdeklődés; a vidéki pártszervezetektől igen sok bejelentés történt. Ezen a nagygyűlésen az egész ország, mint egy ember követeli az önálló bank felállítását. A nagygyűlés által hozott határozati javaslat ott fogja majd döngetni Bécs kapuit. Követeli törvénybe iktatott jogaink teljesítését. Nyíltan hirdeti, hogy a magyar nemzet, jöjjön bármi, nem adja fel jogait. Pályaválasztás. Ha a tanuló-ifjuság pályaválasztását figyelemmel kisérjük, arra a szomorú tapasztalatra jutunk, hogy ifjaink nagy többsége nem a praktikus pályák felé vonzódik, hanem sokkal inkább igyekszik kisebb hivatalnok, tiszviselő lenni, mihelyt erre a szükséges előképzettséget megszerezte. Nem azt tűzi ki céljául, hogy müveit, képzett gazda, iparos, vagy kereskedő legyen, hanem hogy „ur“ legyen, ha máskép nem, dijnoki minőségben. Nincs érzéke, nincs kedve, nincs vágya a gyakorlati dolgokhoz, csak a könnyűnek látszó életmódhoz és a mennél kevesebb munkával járó foglalkozáshoz. Mig a szellemi proletarizmus hazánkban egyre jobban szaporodik, addig az ipar, kereskedelem s a gyakorlati élet másterén a munkaerő hiánya nagyon is érezhető. Ipari gyors fejlődésünk következtébe 1 komoly hiány tapasztalható közgazdasági életünkben. Hiány van az olyan kezekben, melyeket a természet ügyességgel megáldott. Midőn gyermekünk jövőjén töprengve, annak biztos, nyugodt napokat kívánunk szerezni, midőn a szülő szerető szivét magzatának kenyere, biztos jövőjének megalapítása tölti meg gonddal, szakítson az előítéletekkel! Magyar fajunk egyik régi bűne, h gy mindegyikünk ur szeretne ienni. Hivatal után lótunk-futunk és hivatalra akarjuk készíteni a jövő nemzedékét is. Pedig ki a hivatalok dohos levegőjű zárt szobáit ismeri, azokban él, de sokszor vágyik egy kis friss szabadságra, a fényes nyomorúságból, a zajos ürességből eg/ kis nyugalmas munka után! Nemes fajunk, mely oly gyorsan átérezte az uj kor intő parancsszavát, kezdi érezni már, hogy a hivatal után való futkározás torzképe egy elavult, régi társadalmi félszegségnek. A józanabb gondolkodás beláttatja népünkkel, hogy a munkáskezeké a jövő. Még látszik a tartózkodás, de dereng a hajnal. Gyakorlati életpályák felé kezd indulni ifjaink józanabb része, mert már felismeri, hogy ott övé a tér. Ha a szülök belátják, hogy az ipari pályára nem büntetésből, hanem kitüntetés gyanánt kell nevelni gyermeküket, ha a legügyesebbek kitüntetés gyanánt veszik, hogy iparosokká lehetnek, akkor iparunk képe is megváltozik. Termelésünk túlhaladja minőség tekintetében a versenyző államok terményeit és mint elsők állhatunk oda a világpiacra a többi közé. És ki látja mindennek hasznát legelső sorban? Az, ki i kor hivó szavát megértve a gyakorlat emberének nevelte gyermekét. A statisztika azt bizonyítja, hogy az a nép boldogul igazán, melynél a különféle foglalkozások arányában állanak egymással. Anglia mérhetetlen természeti kincseinek, kedvező földrajzi helyzetének köszönheti világ- gazdasági jelentőségét, de földje az anyaországban kevés, az anyaország lakosságának csak 5%-a földmivelő, ipari pályára vetették magukat >okan, a lakosság gyárikba tódul, igy a munkáskéz kínálata folyton növekszik, a munkabérek lenyomatnak, ez fokozza a tömegek nyomorát. A lakosság 49% iparos ott. Franciaország tulnyomólag mezőgazdasági állam. A lakosságnak itt is 30<>/o-a iparos. Az ipar nem fejlődött a földmivelés rovására és a népben rejlő kereskedői szellem gazdaggá teszi a lakosságot. A kis Belgium, meg szomszédja Hollandia, Európának e két gazdag állama szintén iparának köszönheti meggazdagodását. Szomszédunknak, Ausztriának példája azonban legtanulságosabb reánk. A lakosságból körülbelül 57ä millió ember foglalkozik iparral; 13 millió földmivelő. Az ipar és földmivelés között itt meg van a helyes arány. Ezért Ausztriában általános a jólét és a nyomor nem oly szembetűnő, mint oly országokban, hol az egyik közgazdaságilag elnyomja nagy fejlettségével a másikat. Hazánk kereső népességéből csak mintegy 1.300,000 foglalkozik iparral, van mintegy 300,000 23-ik szám. önálló ipari vállalatunk, az arányszám elenyészően csekély. Ezen a téren van tehát gyermekeink jövője és ha komolyan gondolkozik a szülő gyermeke jövőjén, gondoljon arra, hogy a jövő az ügyes munkáskezeké. Az ipari pályák némelyike ma már magasabb fokú előképzettséget kíván, de ezen előképzetségnek megfelelően nagyobb előnyöket nyújt, mint sokszor nagyobb iskolázottsággal biró diplomás ember pályája. A bútor-és épületasztalos iparnak a művészettel határos produktumai tág teret engednek az alkotó erőnek és a ki mint müasztalos szeretettel függ iparán, egyéniségét mintegy beleönti munkájába, igazán szép jövőnek nézhet eléje. Külföldről hozzák be az ügyes munkást, mig ifjaink diplomával kezükben kilincselnek a hivatalok ajtaján. A mechanikus munkáját szintén igen megbecsülik hazánkban. Ennek az iparnak igen szép jövője van, mert folyton fejlődik. Hazai termelésünk igaz, még e téren nem állhatja meg a versenyt a külfölddel. Mechanikai ipartelepeink még küzdenek a kezdet nehézségeivel, de egy képzett, ügyes mechanikus igazán nagyobb eredményeket érhet el itthon, mint sok a latei- ner pályán. Fővárosunk, nagyobb vidéki városaink egymásután tökéletesítik, alakítják át a hygienia követelményeinek gáz és vízvezeték hálózatukat. Törvény gondoskodik városaink mintaszerű csatornázásáról. A gőz- és vízvezeték szerelői szakon gyáraink túlszárnyalják a külföldet. Hazánkfiai ügyesebbek, ízlésesebb munkát végeznek e téren, mint a külföld. Építő iparunk napról-napra emelkedik, fejlődik. A képzettebb munkáskezek sokkal nagyobb anyagi előnyöket érhetnek el e pályán, mint a nyomorgásra alig elég nyugdíjjal összekötött biztos hivatalokban. Nem akarom tovább elősorolni iparágaink közül azokat, melyeken a boldogulás útja nyitva áll. Az elektrotechnika vívmányai ügyes kezekre várnak, hogy még magasabbra fejlődjenek. A vegyészet tág mezején még mindég a külföld arat, pedig hazánkfiai közül sokan kedvelt emberek a külföld nagy gyáraiban. Fel tehát ifjak, kik az életbe léptek, szívleljétek meg tanácsainkat. Az iparé a jövő! És kiben igazi ügyesség lakik, e téren keresse boldogulásának útját. A munka és műveltség teszi hatalmassá, naggyá és boldoggá a nemzeteket. Mennél több a dolgos kéz, mennél fejlettebb a kultúra valamely országban, annál biztosabb annak léte, függetlensége s fennállása. hogy a két kicsi angol igy megkosarazott, nekem is elmúlt a kedvem a nagy vacsorázástól. Megegyeztünk tehát abban, hogy a >en- zióban vacsorázunk mind a hárman s vacsora után a kicsi lányok kiülnek a balkonra, én meg kiülök a szobám ablakába. A negyedik beavatott a holdvilág lett. A derék, romantikus holdvilág, amely mindig szívesen csatlakozik bolondos gyerekekhez, a kiknek a szivében elérkezett a rügyfakadás ideje. A derengő holdsugár vacsora után csakugyan elsőnek foglalt helyet a balkonon s a mikor Elli és Nelli megjelentek, mintha dicsfényt vont volna a homlokuk köré. Vacsora előtt lemezpapirból kivágtam eg/ nagy darazsat s megszerkesztettem egy furcsa könyököslénia félét, hogy a darázs egyenesen oda ereszkedhessen a balkonra s ne kelljen az elsőemeleti Pensionsmutter ablaka :lőtt fölhuz- gálni az esetleges üzeneteket. A mikor a leányok megjelentek a balkonon, leeresztettem közéjük a papir-darazsat. Elli elcsípte a madzagra kötött szárnyast s gondosan átvizsgálta, mert tudta, titkának is kell ienni. Az egyik szárnya alatt csakugyan meghúzódott az én első [angol levelem, amelyet úgy írtam ki a szótárból, s amelyben bocsánatot kértem a délutáni meghívásért. A leányok csak a fejükkel intettek. Én elővettem a furulyámat s elkezdtem magyar nótákat fújni. A leányok beleültek a magas fonott strandkosarakba s láttam csak hamar, hogy a szőke Nelli elszunnyadt. Elli, a barna valamely csodás változáson ment át. Mintha csakugyan értené az én nótáimat, mintha tényleg megértette volna az üzenetemet. Reám szegezte a szemét s abban a két ragyogó fekete szemben mintha egy egészen más, egy ismeretlen világ tükrözött volna. Egyszerre olyan üresen, olyan primitiven hangzott a tilinkó szava. A hangok mintha el- siklottak volna s mintha a dalból kiveszett volna minden varázs. Éreztem, eltörpül az a poézis, amely a pásztorsipból árad és ott ragyog azokban az élénkleányszemekben. Letettem a furulyámat s belebámultam a kicsi angol leány szemébe. És mintha elveszett volna egyszerre minden. Múlt és jövő. Mintha az egész világ egyszerre sülyedt volna el. Nem láttam, nem hal- 'ottam sem i it a körülöttem levő éíet zajából. Csak egy hangtalan hang ütötte meg a szivemet. Azok a villogó, bársonyos leányszemek beszéltek s hallottam, amint mondják: — Miért tekintsz ide, te furcsa idegen ? Mi vonz ide hozzánk, miért kell hogy keressük mi, angol leány-szemek a te bolondosán gyújtó tekinteted ? És válaszoltam reá hangtalanul. — Ha én tudnám ? Meg sem is láttalak, észre sem vettelek mindaddig, amig az utamat nem álltad s attól a perctől fogva, hogy megláttalak, nem tudlak elfeledni egy pilla latra sem. — A te különös hazád bűbája vonz talán engem tehozzád, — mondták az angol leány szemei. — A puszta költészetet csak a boldog emberek érzik, akiknek még el tud kalandozni a leikük. A te szemeid a tengert juttatják az eszembe, de mit tudhatsz te, angol leány, a róna varázsáról ? — Tanulni, igaz, nem tanultam róla semmit, de a te szemed szilaj nézéséből szinte meghallom a vihar orgonájának lelket reszket- tető hangját. Vágyom az ismeretlen után. — Es megunod mindazt, ami ismerős ? — Ne hidd! A vágyódás nem egyéb, csak boldog sejtések testet öltése. Néni tudom, mi vonzott hozzád, nem tudom, mi fűz hozzad, csak azt érzem, hozzád nőtt a szivem. — Talán azért, mert az én lelkem elmerült a te két mélységes szemedbe. — S úgy érzed, fogva tartt m ? — Azért esedezem, hogy fogva tarsd 1 — Különösek vagytok ti szabad, független férfiak 1 Minden vágyatok, hogy rabságba adjátok magatokat. — Semmi sem gyötör, amire önként szántuk rá magunkat, de a Paradicsom is sötét börtön, ha idegen kényszer tart benne fogva. — Nektek tehát nem a valóságok fájnak ? — A valóság csak úgy nem gyötör, mint ahogy boldogítani sem tud, a magunk akarata nélkül. Cs ik amit magunk kívánunk magunknak, azt érezzük igaznak. — S mi csak azt boldogítónak, amit ajándékba kapunk. A hold, úgy látta, semmi szükség nincs reá. Ha egyetlen szó nélkül mngértjük egymást, ha beszélgetni tudunk anélkül, hogy egymás nyelvét értenők, bizonyára meglátjuk egymást a sötétben is. Ezt gondolván, szép csöndesen elbújt a szemközti háromemeletes ház tűzfala mögé s ekkor egyszerre valamely tüzes, emésztő vágyakozás ragadott meg. Most már beszélnem, vagy legalább is írnom kellett. Egy fehér papirosra, ökölnyi betűkkel írtam fel : „I love vou!“
