Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-05-30 / 22. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 22-ik szám. Kossuth Ferencz bécsi útja elé nagy érdeklődéssel néz azregész ország. Az előjelekből Ítélve úgy látszik Őfelsége még mielőtt Ischlbe menne, dönteni akar a magyar válság xérdésé- ben. Ez a kormány férfiak óhaja is, kik nem akarnak még hónapokon keresztül mint miniszterek szerepelni. Az országos függetlenségi naggyülés iránt, melyet mához egy hétre tartanak Budapesten a közp. városháza udvarán, országszerte nagy az érdeklődés. A gyűlésen a függetlenségi és 48-as párt azt akarja demonstrálni, hogy az egész ország, mint egy ember követeli az önálló nemzeti bank felállítását. Városunk az önálló bank mellett. Városunk polgársága ma egy hete pártkülönbség nélkül nagy lelkesedéssel nyilatkozott meg az önálló bank mellett s követelte annak 1911-re való felállítását. A gyűlést Reök Gyula takarékpénztári igazgató nyitotta meg néhány szóval, röviden fejtegetve az összejövetel célját. Utánna Papp Béla orsz. képviselő mondott érvekben gazdag, nagyhatású beszédet. A szerencsétlen mohácsi vész óta, — mondotta, — midőn a Habsburg-házból származó királyok uralma alatt közösségre jutottunk Ausztriával — folytonos küzdelem a magyar nemzet élete. Küzdenünk kellett saját uralkodóink beolvasztási törekvései ellen. Népszázados küzdelmeinknek az 1867-ik kiegyezés volt egyik állomása. Negyvenkét éve immár, hogy az 1867. XII. törvénycikk meghozatott s ez idő alatt a nemzet semmi téren s igy a gazdasági önállóság terén sem tett egyetlen lépést előre. Negyvenkét évig türtük ezt a visszás helyzetet, ma már azonban öntudatra ébredtünk. Tudatára jöttünk annak, hogy gazdasági önállóságunkhoz jogunk van s ezt a jogainkat követelnünk kell. 1910. év végén lejár a közös bank szabadalma. Kizárólag a nemzettől függ, hogy ezt a szabadalmat megakarja-e hosszabbítani, vagy a szabadalom meghosszabbítása nélkül önmaga, állítja fel az önálló jegykiboesájtó magyar bankot. A nemzet állást foglalt már e kérdésben. Állást foglalt a koalíciós pártok által 1905. év tavaszán a királyhoz intézett együttes feliratban, melyben kifejezetten kijelentette, hogy a gazdasági önállóságot a külön vámterülettel és önálló hitelrendszerrel ténylegesen életbe kívánja léptetni, állást foglalt a gazdasági kiegyezés alkalmával, mert a felemelt kvótát azzal dulás alkalmával őt a hajóparancsnok szobájában találja. Ám Napoleon egyenes parancsára Lisszabonban és Amsterdamban megtiltották Erzsébetnek a partra szállást. A boldogtalan fiatal asszony igy a London melletti Camberwellben telepedett meg s itt szülte Bonaparte Napóleon Jeromost. Imádott férje, ki azzal az ígérettel vált meg tőle, hogy Párisban megbékíti Napóleont és megesküdött, hogy bármikép is, rövid idő múlva visszatér hozzá a Tulleriákban uralkodó fény által elvakitva s gyönyöröktől mámorosán elfelejtette Ígéretét. Lelketlenül feláldozta becsületét, nejét és gyermekét. Hasztalan kísérlet volt levelekkel megindítani Jeromos szivét. Napoleon parancsszava megsemmisítette a házasságot, melyet pedig a pápa minden fenyegetés ellenére sem akart felbontani s nem is bontott fel soha. Jeromos nemsokára elvette, würtenbergi hercegnőt, mig a szegény, elhagyott Erzsébet lelkében fiával együtt nőtt naggyá a megvetés .. . Csak egyszer látta viszont élete megron- tóját Florenzben, a Pitti-képtárban. Erzsébet egy Madonna-kép előtt állott, annak szemlélésében elmerülve, mig Jeromos a württenbergi hercegnővel karján a terembe lépett, hangosan beszélgetve. Erzsébet megfordult az ismerős hangra s Jeromos, ki épen arcába tekintett, olyan gyűlöletet és megvetést látott azokban a szép szemekben, melyek olyan sokszor beszéltek neki szerelemről, hogy eszeveszetten igyekezett kivonszolni a teremből a hercegnőt, ki nem tudszavazta meg, hogy a bankszabadalom lejárta után az önálló magyar jegybank felállításához való jogát kifejezetten fentartja. És mégis mit tapasztalunk. Most, midőn a nemzet az önálló magyar jegybankot megvalósítani kívánja, dacára, hogy ahhoz szentesített törvény alapján, királyi szó alapján, előzetes megalkuvás alapján kétségtelen joga van, ezzel a joggal mereven szembe helyezkedik a korona. A korona állásfoglalása nem legyőzhetetlen. Hiszen a király kijelentette, hogy az önálló bank ellen elvi kifogása nincs, annak felállításához való jogunkat elismeri, csupán azt köti ki, hogy erre vonatkozólag Ausztria és Magyarország közt megállapodás jöjjön létre. A bankkérdés ma már nem közgazdasági, hanem alkotmányjogi kérdéssé vált. Az önálló jegybank kérdése nem pártkérdés többé, hanem a nemzetnek egységes küzdelme alkotmányos jogaiért és az osztrák perfidia ellen. És ebben a küzdelemben le kell omolnia a pártkereteknek, egyesülnie kell pártkülönbség nélkül minden magyarnak. Meg kell mutatnunk Ausztriának, hogy alkotmányos jogainkhoz ragaszkodunk, abból mitsem engedünk s készek vagyunk azt egy emberként megvédeni. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után Adler Adolf dr., pártelnök fejtegette szakszerűen az önálló bank létesítésének jogosságát és szükségességét. Végül Vetzák Ede dr. a következő határozati javaslatot terjesztette elő: A nagykárolyi választókerületnek 1909. évi május hó 23-án Nagykárolyban pártkülönbség nélkül megjelent polgáraiból alakult népgyülése kimondja azt, hogy az önálló nemzeti jegybank 1911. évi január hó első napjára leendő felállítását, mint a mihez a nemzetnek törvényben gyökerező joga van, feltétlenül óhajtja és a leghatározottabban tiltakozik az ellen, hogy a közös bank szabadalma, bár a legrövidebb időre is, de meghosszabbittassék, miért is azon kéréssel fordul az országgyűlés képviselőházához és ebben az ország valamennyi pártjához, tegyék félre a nemzetre nézve ezen annyira életbevágó kérdésben az ellentéteket és mutassák meg azt, hogy az önálló nemzeti bank mint a gazdasági önállóság egyik elenged- hetlen feltételének megvalósítása az egész nemzet óhaja s az összes erőket e célra egyesítve, szerezzenek a nemzet ezen törvényes joga számára érvényesülést. A gyűlés a határozati javaslatot egyhangú lelkesedéssel elfogadta, mire Reök Gyula elnök a gyűlést bezárta. ván mire vélni a dolgot, meglepetten tekintett hol az egyikre, hol a másikra. Jeromos ötölt-hatolt, mig végre távol az épülettől kitudta nyögni: — Első feleségem volt . . . Erzsébet fia, ki legjobban hasonlított Napóleonra, miután elvégezte a Cambridge]' egyetemet, hol jogot hallgatott, szintén fiatalon nősült, feleségül véve Lusan Mary Viliamsot. Boldog családi élete alatt két fiúval — kiknek idősebbike 111. Napoleon hadseregében szolgált — szaporította a Napoleonidák raját. Nehezére esett Erzsébetnek, hogy fia, kit apja iránti gyűlöletben nevelt, később kibékült apjával s azt Párisban többször meglátogatta. Fia helyett unokáiban bízott s remélte, hogy ha közülök valamelyik trónra kerül, megfogja bosszulni őt a Napoleonidákon. Erre azonban már nem került a sor s túlélve fiát, unokáira óriási örökséget hagyva halt el az egykor ünnepelt szépségű Erzsébet, ki egy rövid évig tartó boldogságát egy életen át tartó keserűséggel váltotta meg . . . De nemcsak Erzsébet volt az egyedüli, kit egy Napoleonida szerelme tett szerencsétlenné. Van még egy hasonló sorsú, ki annál is inkább érdekel bennünket, mert — magyar. Nagy Napoleon fia, a reichstadti herceg, Bécsben ismerkedett meg Sz. Marie magyar grófkisasszonnyal 1830-ban, — a bécsi árviz alkalmával megmentett csolnakán, minek következtében később gyakran találkoztak K. grófnővel, a herceg bizalmasánál. Azonban a szép grófkisasszony, — aki bizonyára belátta, hogy egy ilyen viszony csak árthat jó hírnevének — váratlanul jegyet váltott H.-ky magyar testőrhadnaggyal s hazautazott Magyarországba. A gyűlésen megjelent városunk társadalmának szine-java. Ott volt dr. Falussy Árpád főispán, Plachy Gyula kir. tanácsos p. ü. igazgató, dr. Aáron Sándor vm. t. főorvos, Péchy László műszaki tanácsos. Tttzoltóügyfink. Az önkéntes tűzoltó egyesület április hó 11-én megalakult. Városunk polgárai közül 40-en jelentették belépésüket. Az első lépés tehát meg van téve. A második azonban úgy látszik soká késik, sőt félő elmarad, mivel — sajnos — e végtelenül nagy- fontosságú ügy iránt nincsen kellő érzéke Nagykároly város polgárságának. Hogy tehát valahogyan nehogy a feledés fátyolét borítsák ez ügyre is, felszínen tartjuk e kérdést s igyekszünk városunk polgárságát meggyőzni, milyen fontos ez egy oly városra nézve mint Nagykároly is, hol az épületek egy tizedrésze sincsen tűzbiztos fedéllel ellátva. Mielőtt saját érveinket felsoroljuk, leközöljük dr. Ováry Ferenc orsz. képviselőnek a Magy. Tűzoltó-Szövetség alelnökének az áprilisi veszprémi nagy tűzvészről a „Tűzrendészed Közlönyében megjelent cikkének egy részét. Városunk polgárai okulhatnak abból: „Sok hasznos tanulság merült fel a veszprémi tűznél. Legelőször is az, hogy szaporítani kell a tüzőrség számát. Meglevő gépeinket a tüzoltószergyárosok által újból tömittetni kell. Több létrát kell beszerezni s azok kezelését minden tűzoltóval s a honvédséggel is jól be kell gyakorolni. A tetőlétrákat 6 évenkint okvetlenül ujakal kell kicseréltetni. Nem tűzbiztos fedémü házak az ereszen felül érő létrákkal, minden udvar vizes hordóval látandó el. Végzetessé válhatott nagy baj volt az is, hogy a tömlők nagyrésze mézgás volt. Minthogy ezek vízzel telitett állapotban sem vizesednek át, a reájuk hullott sziporkáktól és zsarátnokokoktól számtalan helyen kiéptek, lyukat kaptak, igy gyorsan tfasznavehetetlenné váltak.“ Az itt idézettek után vessünk egy szem- pillantást a mi tűzoltó intézményünkre s tegyünk egy kis összehasonlítást. Veszprémnek van 22 tagú városi, 60 tagból álló önkéntes tűzoltósága, 8 tűzoltó gépe, — ezek között két gőzszivattyu? Nálunk van 9 fizetéses tűzoltó, a vészvonattal együtt 5 fecskendő, 1 vizes lajt, 1 szerkocsi, szóval alig valami, úgy hogy nagyobb tűzvész esetén képtelenség lenne a pusztító elemmel a harcot fölvenni. A herceg nagyon bánkódott elutazása miatt és kérlelte atyját helyezné át a szász vértesekhez, kik akkor Sopron Környékén állomásoztak. E Kérésnél a viszony folytatása lehetett csak a cél, mert Sz. gróf birtoka Sopron közelében feküdt. A császár nem volt hajlandó kérését teljesíteni, hanem azon fáradozott, hogy más irányt adjon a herceg érzelmeinek. S Montbel, a herceg egykori nevelője, elmondja, emlékirataiban, ki volt a herceg szenvedélyének villámhárítója: Európa egyik legszebb és lehiresebb táncosnője. Akkoiiban hárman játszották a bécsi udvarnál a politikai sakkot: Karolina, Auguszta császárné és Metternich, a hatalmas kancellár. A császárné, aki tudta, hogy Metternich hozatta a táncosnőt Bécsbe, abból a célból, hogy az ifjú herceg figyelmét első szerelmétől elterelje, csupán csak azért, hogy Metternich számadását megzavarja, megsértette a táncosnőt, ki erre összeszedve sátorfáját és Bécsből dühösen távozott . . . Ezek után már nehéz lett volna az ifjú herceget Bécsben megtartani, annál is inkább, mert Lajos Fülöp francia király trónfoglalása után a napoleonisták veszedelmesen kezdtek fészkelődni Párisban s egyik leg- agilisabb tagjukat küldték Bécsbe azzal a megbízással, hogy az ifjú herceget Párisba hozza. De Metternich, kinek titkos kiadásokra évente tizenkét millió állott rendelkezésére, megtudta a francia emisszárius célját, s még mielőtt az beszélhetett volna a herceggel, már Marie grófkisasszony Bécsbe hozatta. Okot talált rá, amennyiben apjának helyet ajánlott fel az államtanácsban, ami után az úgyis régen epekedett.
