Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-04-25 / 17. szám
2-ik oldal. SZATMÁR VÁR MEGYE. 17-ik szám. s abban a hitben, hogy legalább önálló gazdasági berendezkedésünket biztosíthatjuk, helyet foglalt a király tanácsában, kormányzó szerepet vállalt. S ime azt látjuk, hogy a legnagyobb loyalitás, a legbékésebb szándék, a legnagyobb államférfim bölcsesség sem képes az osztrákok gőgjét, elbizakodottságát s merev álláspontját megtörni. Még azon jogainkat sem respektálják, melyek tételes törvényeinkben vannak biztosítva. Az osztrák politika a nagy, hatalmas függetlenségi pártot becsalni igyekezett egy sötét, titokzatos hegyszorosba, arra számítva, hogy a midőn oda ér a küzdő hadsereg, teljesen védtelenül áll majd s vagy megadja, vagy lebunkóztatja magát. Mi azonban korán észrevettük a veszedelmet. Alkotmányos fegyvereink sértetlenül vannak kezünkben. Még nem értünk a végveszedelem azon pontjára, hol összetiporhat bennünket az ellenség. A függetlenségi párt szilárdan áll helyén. Sőt azt látjuk, hogy ma már azok is, kik a 67-es törvények jóreménységébe bizakodtak, megdöbbenve ismerik be,- hogy a 67. XII. t.-c. Magyarországnak semmi alkotmányos jogot nem biztosított, így nekik is rá kell térni a függetlenségi és 48-as párt azon megdönthetetlen elvére, hogy az egész nemzet egy táborba kerülve alkotmányos fegyverekkel igyekezzék gazdasági önállóságunkat az osztrákok kabzsiságával szemben biztosítani. Mi feltétlenül bízunk abban, hogy ha együttesen, közös akarattal, a párt- politika kicsinyes taktikáinak teljes félre- tolásával, a magyar érzelemnek teljes energiájával egy táborba szállva, mint egységes nemzet követeljük az önálló jegybankot, úgy felséges uralkodónk be fogja látni az osztrákok kabzsiságának tarthatatlanságát. Hisszük, hogy e kérdésben ledőlnek a pártok között a válaszfalak. Mert hiszen most arról van szó, hogy létezik-e a magyar nemzet, van-e alkotmányunk, vagy csak egyszerű provinca vagyunk Ausztriának s csak papiros alkotmánynyal bírunk ? Értekezlet a nagykárolyi törvényszék ügyében. Mint olvasóink tudják, Günther Antal igazságügyi miniszter a képviselőház f. hó 11-iki ülésén Ungvár, Makó és Jászberényben felállítandó törvényszékekre vonatkozó törvényjavaslatot nyújtott be. E hír mélyen leverőleg hatott városunk közönségére, mert hiszen Günther miniszter két ízben is ígéretet tett arra, hogy Nagykároly visszakapja a törvényszéket. E hir hatása alatt Debreczeny István polgármesterünk városunk vezető elemeit értekezletre hívta. Ezen az értekezleten egyértelműig azt határozták, hogy a városunkban felállítandó törvényszék ügyében újra mozgalmat indítanak s illetékes helyeken megteszik a szükséges lépéseket. Mi, amikor örömmel üdvözöljük e mozgalmat, ráakarunk mutatni azon okokra, miért volt Nagykároly ez ügybeni legutóbbi fáradozása meddő ? Már Polónyi Géza igazságügyminiszter pozitív ígéretet tett arra nézve, hogy az országban felállítandó törvényszékek sorrendje: Ungvár, Baja. Nagykároly lesz. Polónyi bukása után néhai gróf Károlyi István, főispánunk társaságában felkereste Günther minisztert, ki Polónyi ígéretét magáévá tette s kijelentette, hogy az 1908. őszén kezdődő szervezések alkalmával a nagykárolyi törvényszék felállításával foglalkozni fog. Günther válaszában gróf Károlyi és főispánunk megnyugodtak s biztosan számítottak arra, hogy az igazságügyi miniszter, amennyiben külső körülmények nem játszanak közre, a legnagyobb csendben elkészíti a törvényjavaslatot s a Ház elé terjeszti. Erről Nagykároly közönségének is tudomása volt. Gróf Károlyi halála után a város közönségének egy része szükségesnek vélte, hogy ebben a kérdésben deputáció járuljon a miniszter elé, dacára annak, hogy illetékes helyről azon véleménynek adtak kifejezést, hogy a kül- döttségjárással csak felhívják a mindég féltékeny Szatmár figyelmét. így is történt. Hozzájött e hibához még az a körülmény, hogy a budapesti lapok — szándékosan vagy véletlenül, nem tudjuk,1 — a küldöttség eljárásáról azt a téves hirt hozták, hogy a nagykárolyiak a szatmári törvényszék áthelyezését kérik s ezt az áthelyezést Wekerle miniszter- elnök meg is Ígérte. Pedig nem ez a valóság. A küldöttség 3 járásból alakítandó területen, Nagykároly székhellyel a régi törvényszék visszaállítását kérte, mi Szatmár érdekeit egyáltalán nem érintené. A téves hírlapi közlésre, de talán külön heccelődésre a szatmáriak is megmozdultak s agilis és eszes képviselőjük dr. Kelemen Samu úgy a függetlenségi pártban, mint a Pesti Hírlapban olyan támadást intézett Günther ellen a végrehajtási törvény módosítása alkalmából, hogy az egész sajtó már-már a miniszter bukásáról beszélt. így aztán Günther többé a nagykárolyi törvényszék kérdésével nem mert vagy nem akart foglalkozni. Kiderült tehát, hogy dobbal verebet fogni nem lehet. Ekkor történt aztán az, hogy vármegyénk főispánja, ki minden erejét megfeszítette e törvényszék érdekében, városunk polgármesterével együtt egy memorándumot dolgozott ki s ter- jeszlett fel a bel és igazságügyi miniszterekhez. E memorándum alapján nemcsak a törvényszék kérdése, de a székhely, valamint Nagykároly város jövője végleges megoldást nyerne és vége szakadna a két város közötti évtizedes torzsalkodásnak, mely mindkét város további fejlődését rendkívül hátráltatja. Ezen tervezet megvalósítását azonban a jelenlegi kormányválság akadályozza. Azért hát örömmel üdvözöljük Nagykároly város polgárságát, hogy e kérdésben a város polgármesterével egyetemben ismét mozgolódik. Megvagyunk ugyanis arról győződve, hogy a törvényszék visszaállításának kérdése feltétlenül jogos kívánsága e városnak. Azt is hisszük, hogyha a mostani politikai viszonyok tisztázódnak, a nagykárolyi törvényszék visszaállítása sokáig nem késhet. Hangoztatjuk azonban, hogy tapintatosan, óvatosan kell ebben a kényes kérdésben erőinket összegyűjteni. Mindenkinek, kinek némi befolyása lehet ez ügyben, meg kell nyerni. Ez annyival könnyebb lesz, mert mindazok, kiket Nagykároly fejlődése közelebbről érdekel és a kormány előtt befolyással bírnak, Nagykároly közönségével egyetértenek. . Ha azon férfiak, — kiknek nevét említeni nem szükséges — kellő eréllyel s kitartással állanak az ügy élére, azonosítják magukat Nagykároly érdekével, úgy a siker nem maradhat el. Már pedig ezek a férfiak szívesen állanak a mozgalom élére, állanak aktióba, igy reményünk lehet, hogy Nagykároly jogos kérelme teljesedésbe megy! Ä Kölcsey Egyesület közgyűlése. Egy évi működéséről számolt be ma egy hete a nagykárolyi Kölcsey Egye sülét. A teljesített kötelességek megnyugtató érzetével számolhatott be, mert azokért a szép célokért, melyeknek megvalósítása érdekében megalakult, minden lehetőt megtett. vető, fagyos mosollyal teszi le elébe azt a könyvet, melyből azelőtt olvasott. Lássa, — mondja ironikusan — ilyen émelygősen érzelgős emberek maguk irók mindannyian. Azt hiszik, hogy tökéletesen elég, ha a szerelmi frázisok egész zuhatagját öntik a szegény olvasóra. Abban a tévhitben leledze- nek, hogy Ámoristen birodalmában uralkodnak, kifejtett nézeteikkel hódítanak. Mondhatom, szánalomraméltó módon nevetséges figurák maguk. A szép asszony éles, gúnyos kacaja valami fantasztikusan pokoli koncertben olvadt egybe a kékes lánggal égő szamovár barátságosan duruzsuló hangjával, mely Pusztayt, a hintaszékben ábrándozó irót erőszakosan rázta fel lelki kalandozásaiból. Pusztay érdekesen sápadt, markáns vo- násu arcán lanyha, bánatos mosoly húzódott végig, amint gondolkodó szemeit a grófnőre függesztette. — Pedig ha tudná méltóságos asszonyom, — mondta halkan, — hogy hányszor ragadjuk ki az élet tengeréből novellánk alakjait, hányszor dobjuk oda olvasóink elé saját énünket a hős alakjában, talán nem ítélne felettünk olyan szánalmasan, megvetően. — Lássa, hogy igazam van ! — diadalmaskodott a grófné. — Maga most kedves barátom éppen azon az utón halad, hogy elakarja velem hitetni, miszerint maga az ideális szerelemről az életben is ugyanazon nézeteket vallja, melyeket jónak lát a novelláiban nekünk „beadni.“ — Kétségtelenül. — Nos hát — kacagott a grófnő — akkor engedje meg, miszerint legnagyobb hálámat fejezzem ki önnek azért, hogy elbeszélésének hősnőjéül engem választott. — Tehát észrevette? A grófnő szinte megvetőleg tekintett végig Pusztayn. — Lehetetlen volt észre nem venni. Azonban kijelenthetem, hogy egyetlen szavát sem hittem el. Ne higyje, hogy ama naiv asszonyok közé tartozom, kiknek fejét néhány nyomtatásban megjelent szép szólammal el lehet csavarni. Jól tudom, hogy magának thémára volt szüksége s jobb hiányában engem választott hősnőjéül. De azt már ne kívánja, hogy elhigyjem, hogy „szinte bűnös márvány hidegségem a mindent gyógyító sírba kergette“ magát. Bizony, kedves iró uram, igy könnyű volna a maguk „hódítása“. A grófnő elhallgatott. Szemei egy pillanatra elveszítették hideg fényüket, fürkészve, várakozásteljesen tekintett az előtte ülő Íróra, kit szinte lehangolt a szép fiatal asszony borzalmas higgadtsága, de a felé lövelő ostorcsa- pásszerü tekintetéből reményt merített. — Higyje meg méltóságos asszonyom, — mondta halálos komolysággal, — hogy abban a novellában a lelkemet öntöttem ki az emberek, de elsősorban méltóságod előtt. Kérem hallgasson meg, aztán ítéljen felettem. Találhattam-e én, a szerény toll munkása más módot, mint azt, amelyet választottam arra, hogy azon érzelmeket, miket bájos lénye bennem keltett, kegyednek eláruljam. Igen. Az a novella, melyet ön fantáziám szülöttének tart s melyet jónak látott kigunyolni, nem egyébb, mint keserűségében túláradó szivem őszinte tolmácsa. — S mi célja ezzel ? — Hát van az ideális szerelemnek célja ? A grófnő ismét előbbi gúnyos modorával felelt : — Ideális szerelem ? Nos jó ! Mondjuk, hogy van olyan is. De magam sokkal inkább materialista vagyok, semhogy ez érzelem önzetlen voltában ne kételkedjem. Tehát a cél ? — Ha méltóságod tényleg ragaszkodik e kitételhez, úgy hát célja a szerelemnek az, hogy viszont szeressenek. — S aztán? — Tovább nincs mit mondanom ! — S azt hiszi, hogy létezik a földön olyan férfi, akinek én azt mondom, hogy „szeretem“ ? Az iró mosolyogva tekintett maga elé, mint aki nem hisz azok valódiságában, amiket hallott. De érdekelte ennek a szenvedélyes lelkű s mégis márványkülsejü asszonynak a lelki világa. Tovább folytatta hát az ostromot. — S méltóságos asszonyom azt hiszi, hogy elegendő emésztő szerelmem elpusztítására egyetlen hideg szava, rideg visszautasító modora ? Óh nem! Önnek joga van engem kikacagni, meg nem hallgatni, de nem tilthatja
