Szatmárvármegye, 1908 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1908-01-26 / 4. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 4. szám. sőbb felfogás szerint is, de viszont az alkotmányos és törvényes többség jogait is biztosítja a horvátok, nemzetiségek és velük szövetkezett nyilt és titkos haladópártiak obstrukciója ellen. No hát, ez az egy dolog magában véve csinál olyan különbséget a mai s a régi kormányok kormányzati szelleme és működése között, ;— mint amilyen bizonyára nincsen az Ó-Budán antikoali- cióvá tömörült s a politikai spectrum minden színében tündöklő, vagy inkább homályoskodó elemek között. A házszabályrevizió. A politikai közvélemény fhanapság kizárólag a házszabályrevizió kérdése körül buzog. A malkontens elemek persze ebből is tőkét kovácsolnak az uj korszak ellen. Azt hirdetik, hogy ez sem akar egyéb lenni, mint a Tisza István-szándé- kolta szájkosár. Pedig dehogy az! Az — a Tisza-féle — a nemzeti ellentállásnak mindenkori elejevételére és letörésére készült, emennek pedig éppen az a czélja, hogy a nemzetiségi és nemzetközi, netalán nemzetellenes vel- leitásokkal szemben védje meg mindenkor a nemzeti álláspontot. Ez a különbség a két tervezett házszabályrevizió között. Csak természetes, hogy annak buknia kellett s emennek győznie kell. Annak indítéka Ausztria, Bécs és a dynasztia érdeke volt, emezé a nemzet érdeke. Azt elejtette a nemzet fölháborodása, emezt meg fogja csinálni — minden lengyeleknek, bánffyknak és vázsonyiknak kellemetlenségére is. Félreverik a harangokat. Az általános választójog kérdése sok ember lelkét foglalkoztatja. E kérdás valóban alkalmas arra, hogy a lelkeket izgalomban tartsa. Vannak emberek és vannak hírlapok, melyek ez izgalmat rosszaka- ratulag, mesterségesen szítják és fokozzák. Lármáznak, ordítanak, tüzet kiáltanak, félreverik a harangokat, viharágyuval lövöldöznek . . . Miért e nagy izgalom és türelmetlenség? Hiszen Andrássy, Kossuth, Wekerle már több tehénnel szántanak, szeptemberben aratják a zabot és a kutyát nem házat őrizni tartják, de terhet huzatnak vele, e barátságtalan, rideg pátriában október elején csak igen kivételesen szokott melegük lenni a szorgalmatos deuísch- bőhmöknek. Ilyen kivételesen meleg nap virradt reájuk 1756. októberének épen első napján, csakhogy e meleget nem az égi hatalmak árasztották reájuk, hanem Frigyes porosz király, a kit később nemcsak az ő junkerei, de az egész világ a Nagy melléknévvel fog felruházni s a ki épen e napon aratja első győzedelmét ama háborúnak, a melyet a világtörténelem a hét éves háború nevezete alatt fog el protokollálni az ö nagy könyvében, A győ; hetetlennek mondott osztrák ármádia akkor is épen olyan készületlenül ugrott bele a háborúba, mint száztíz esztendővel később, 1866-ban. Merészen támadóból mihamar , védekező, majd szorongatott, végre tönkrevert lett; megverték, megverték és megverték; azután békét kötött, tartományokat vesztett, fizette a költségeket; a bellicum rákent minden hibát a diplomatákra és viszont; egy-két kisebb parancsnokot haditörvényszék elé állítottak, de a mikor az kezdett kisülni, hogy a nagyobb sarzsik az igazi bűnösök, megelégedtek a kisebbek nyugdíjazásával; a nagyobbak persze kitűnő rendjeleket és még kitünőbb donácziókat kaptak. Végezetül megiratták a hadjárat történetét egy tudós Hofrathtal, a ki oknyomozóan kiderítette, hogy a háború összes magyar huszár bravúrjait a tiroli jägerek követték el, ellenben minden csatavesztés a magyarok megbízhatatlanságának köszönhető. — Mindezek megtörténte után pedig kegyetlenül megfenyegették Európát — az uj háborúval, a mely persze úgy hasonlított az előbbihez, mint egyik tojás a másikhoz. Azonban amig igy elmélkednénk az osztrák hadi erények felett, a hét éves háború első nagyobb, — természetesen osztrák részről vesztett csatájának, az 1756. október 1-én megizben kinyilatkoztatták, hogy a kormány néhány hónap múlva a képviselőház elé terjeszti az általános választójogról szóló törvényjavaslatot. Andrássy legutóbb is kijelentette, hogy „az ünnepélyesen tett ígéretet a kormány be fogja váltani.“ A függetlenségi pártnak régtől fogva programjában van az általános választói jog megalkotása. Kötelezettséget vállalt e programjának megvalósításáért az egész ország előtt. E kötelezettséget akarja is, fogja is teljesíteni. Általánosságban már el is készült három tervezet. Hogy véglegesen milyen tervezetben állapodnak meg, azt most még nem tudhatjuk. Addig, mig a tervezetet a ház asztalára nem teszik, alap nélkül való kombináció, üres szalmacséplés minden találgatás. Erős kritikával szólunk majd hozzá mi is annak idején a javaslathoz, melynek olyannak kell lennie, hogy itt Magyarországon a magyarság hegemóniáját biztosítsa, hogy azok az uj elemek, akik az általános választójog tor- vényrejutásával a magyar alkotmány sáncaiba bekerülnek, ne lehessenek olyanok, akik a magyar állameszmének ellenségei. Addig az egy-két hónapig azonban, mig a javaslat a ház elé kerül, ne izgassuk a kedélyeket, ne lövöldözzünk viharágyuval a javaslat elé. Mert csak itélőtehetségüktől megfosztott, fanatizmustól elvakult emberek verik félre a harangokat vihar közeledtére, akik nem tndják, hogy ilyenkor leghamarabb a harang- zóba üt a menykő. Andrássy. A függetlenségi disszidensek leginkább gróf Andrássy Gyulát mardossák a házszabályrevizióért. Azt az Andrássyt, akit éppen a Tisza István házszabályreviziós tervezete késztetett disszideálásra s aki köré ebben a lépésében a megboldogult szabadelvüpárt legjobbjai gyűltek. Ma is ott vannak körülötte, mint alkotmánypárt. Mardossák Andrássyt, aki politikai múltjának minden percét eleddig a nemzet konszolidációja megalapozásának szentelte, mardossák Kossuthot, aki még súlyos beteg állapotában is csak a nemzeti erőfejlesztésért aggódott, mardossák Apponyit, aki hatvanesztendős korában lett függetlenségivé, mert a meggyződése ösztökélte, sarkalta. Mardosnak mindenkit, aki lelkének becsületes meggyőződését követi. És kik azok? Lengyel Zoltán, Bánffy Dezső, Bozóky Árpád és — Vázsonyi Vilmos. 1. Vilmos, Budapest székesfőváros bezápuit fővivott lobositzi ütközetnek már vége is van. Kora hajnalban rajta ütött Nagy Frigyes az osztrákon és olyan sietősen végzett, hogy mire a felkelő nap nagy álmosan végig pislantott az istenverte kopár cseh tenyéren, egyebet sem látott, mint eszeveszetten menekülő osztrák hadi népet, nyomukban a Ziethen halálfejes porosz huszáraival; azokat a- helyeket, ahol még egy pár órával előbb nyugodtan táborozott a császári hadsereg, reggelre kelve semmi más sem jelezte, mint egy csomó halott és igen sok sebesült, közöttük véres fővel, bezúzott mellkassal egy magyar gyalogezredbeli alezredes: az alig 24 esztendős Károlyi Antal gróf, cs. és kir. kamarás, Szatmár vármegye örökös főispánja, fiatal kora daczára az impe- riumnak máris nevezetes férfia, a ki nem hiába kilencz éves gyermek kora óta kitüntetett ked- vencze Mária Teréziának: ime ifjú élete első csatájában felvette a bájos asszony királyért a vérkeresztséget. Szerencse, hogy a seb bár súlyos, de nem életveszélyes és még nagyobb szerencse, hogy egyszer csak vége szakad mindennek, igy a Ziethen huszárok kergetőzésének is, mire azután maga az ezredparancsnok, gróf Eszíerházy József jön a sebesült felkeresésére, kit a rangját megillető gonddal vesz kezelésbe a tábori felcser, kijelentvén, hogy miután a méltóságos vice kolonellus urnák jelen állapotában bizony- nyára nehezére esnék olyan tempóban követni bajtársait, mint a hogy azok megindultak, legjobb lesz neki szállást keresni az Elbe túlsó partján fekvő Leitmeritzben, a mely nagyobb városka lévén, benne talán másik felcser és olyan a milyen kényelem található. így is történt. A sebesült grófot bevitték Leitmeritzbe és a város egyik jómódú polgárának, Götz pékmesternek házában helyezték el. Azért esett a választás épen Götzre, mert volt egy siheder fia, a ki a prágai egyetemen már egy év óta tanulta az orvosi tudományokat, de megpolgármester-jelöltje. A- Vilmos. Még Eötvös Károlyban volt annyi jóizlés, hogy beteg lett az óbudai nagynapra. És ezek a hazafiak beszélnek Andrássyról, Kossuthról, Apponyiról!... A szahnárvármegyei Széchenyi- társulat jubiláns közgyűlése. Nagy fénynyel ünnepelte meg múlt vasárnap a szatmári városháza dísztermében fönállásá- nak huszonötödik évfordulóját, a szatmárvár- inegyei Széchenyi-társulat. Á díszközgyűlésen jelen voltak: Boromissza Tibor dr. püspök, a székeskáptalannal, dr. Falussy Árpád főispán, Neubauer Ferenc miniszteri tanácsos, Ilosvay Aladár alispán, Vajay Károly polgármester, Kelemen Samu, Luby Géza és Papp Béla országgyűlési képviselők, Nagykároly, Nagybánya, Szatmárvármegye küldöttségei, a Kölcsey-kör, a Nőegyesület, a kulturegyesületek küldöttségei és vagy ötszáz főnyi közönség. A Széchenyi-társulat fönnállása óta 200,000 koronát adott ki kulturcélokra, 10 menedékhelyet és felnőttek részére 24 iskolát tart fönn s eddig 230,000 gyermeket segített a magyar nyelvhez és szegénysorsu gyermekek százait látta el könyvvel és ruházattal. A díszközgyűlést Madarassy Dezső üdvözlő szavakkal nyitotta meg, mire Boromissza püspök nagy tetszéssel fogadott beszédet mondott. Megemlékezett a társulat volt diszelnöké- nek, Károlyi István grófnak érdemeiről s kijelentette, hogy 1000 korona alapitványnyal a társulat alapitó tagjai közé lép s hogy minden évben 500 koronát bocsát a társulat rendelkezésére, hogy magasztos céljait előbbre vihesse. Meggyőződése, úgymond, az, hogy mig ez a társulat arra törekszik, hogy a Kárpátok övezte földön ne legyen senki, aki a Kárpátokon túlra kacsintgasson, vagy onnan várja a szabadulást, addig jogos és igaz ügyet szolgál és hogy ez a társulat továbbra is arra fog törekedni, hogy itt mindenki magyarnak érezze magát, ha nyelvünket nem is beszéli. A Kárpátok övezte föld magyarsága soha ezer év óta senki jogát meg nem sértette, soha jogtalanságra nem vetemedett. Ezután Falussy Árpád főispán a következő nagyszabású beszédet tartotta: Tisztelt díszközgyűlés! A ma megtartott kezdődvén a háború, ki adták a bizonytalan ideig tartó vakácziót és igy otthon lebzselt az apjánál. Ez volt Götz Ferencz, történetünk hőse, ha ugyan hősködésnek lehet nevezni az ö passiv élete folyását, melyről bizonyára senki sem gondolta volna a jámbor leitmeritziak közül, hogy az milyen különös fordulatot fog venni az isten háta megetti Kurutzenlandban, ott, a hol a nyíri homok az érmelléki dombok alá szalad. A dolog úgy történt, hogy a Göt: fiú ügyesen forgatta magát az illustris beteg körül. Azonkívül, hogy mint diákos ember, latin és német felolvasásokkal szórakoztatta a grófot, szorgalmatosán keverte a „sátán lőtte fü“ dekoktu- mait, melyekből a holdjárása szerint rakott ki- sebb-nagyobb porcziókat a sebekre és — asepsis ide, antisepsis oda — a vitéz alezredessel is az tör ént, ami még napjainkban is megesik akárhány beteggel; az orvosi kezelés daczára napról-napra javult és mire a novemberi ködök végképen kiállhatatlanná tették az Elbe part homokkődombjait, Károlyi Antal előkerestette „rubinszinü selyemposztó mentéjét“ felrántotta sárga karmazsin csizmáját, fejébe csapta sastollas zöld kalpagját és munificenter megfizetvén kosztért, kvártélyért, búcsút mondott Bohémiának. Azonban nem a nélkül, hogy hűséges ápolóját magával ne vitte volna. Áz egyetemi előadások még mindig szüneteltek s bár lobositzi csata után a háború folyamata néminemű képen megakadt (mert hát ahoz csak idő kellett még a mindenható bellicumnak is, hogy a Bud- veisztól Nagyszebenig szerte futott hadi népet összeszedje) ámde az is bizonyos volt, ismerve a hadakozó felek naturáját, hogy tavaszra újra kezdődik a csetepaté. Különben is, ki a manó látott olyan hétéves háborút,' a melynek két hónap alatt vége van. Ha pedig folytatódik a háború, annak kezdő szintere megint csak Csehország lehet; a mi ha bekövetke ik, vice colo- nellus uram sértetlen állapotban visszahozni
