Szatmárvármegye, 1908 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1908-11-22 / 48. szám

48. szám. SZATMÁ RVÁRMEGYE. 5-ik oldal. úgy értesülünk, hogy a vármegye három leg­régibb szolgabiráján Kovács Sándor, Jeszenszky Béla és Galgóczy Árpádon kívül még követ­kezők pályáznak: Kerekes Zsigmond vm. 11-od aljegyző, Péchy Péter somkuti főszolgabíró, Jékey István, Neupauer János és Kúllay Ödön szolgabirák. Tartozunk azonban annak kijelen­tésével, hogy ezek ellenőrizhetetlen hírek. Meg­bízhatatlanok már csak azért is, merf a decem­ber hóban megejtendő avasi járás tisztviselő- karának megválasztása után az erdődi jelöltek száma lényegesen apadni fog. Városi képviselőtestületi közgyűlés. Városunk képviselőtestülete folyó hó 15-én délelőtt rendkívüli közgyűlést tartott. Debre- czeni István polgármester 10 órakor nyitotta meg a gyűlést, melyen csak csekély számmal jelentek meg a bizottsági tagok. A tárgysorozat első pontjaként városunk szervezeti szabályrendeletének a vármegye tör­vényhatósági bizottsága által is jóváhagyott mó­dosítását kihirdették s ugyanezen szervezeti sza­bályrendeletnek az orvosok s állatorvosra vo­natkozó részének a megfelelő közgyűlési hatá­rozat értelmében alkotott módosítását elfogad­ták; 15 napi közszemlére kitétetni s ezen idő elteltével jóváhagyás végett a törvényhatósági bizottsághoz felterjeszteni rendelték. Tudomásul vették a város 1907. évi zárszámadásának törvényhatósági jóváhagyását s ezzel kapcsolatban arra való tekintettel, hogy Serly György volt városi pénztárnok működési idejére eső összes számadások most már elbí­ráltattak és jóváhagyattak, felhatalmazták a ta­nácsot nevezett volt pénztárnok tiszti biztosíté­kának kiutalására. Városi számvevő előterjesztésére a kép­viselőtestület az 1908. évi költségvetés keretén belül egyes tételeknél előforduló többletbevéte­lekből a más tételeknél előforduló hiányok fe­dezését engedélyezte. Polgármester azt javasolta, hogy a 29— 1908. kgy. számú véghatározat oly módon vál- toztattassék meg, hogy a laktanyánál átalakított hivatalos helyiségekbe ne a rendőrség, hanem a városi adóhivatal helyeztessék át. Komódi Lajos ellenző és polgármester felvilágosító szavai után a javaslatot egyhangúlag elfogadták. Plachy Gyula kir. tan. pénzügyigazgató és társai kérelme a pénzügyigazgatósági épü­lettől a Gencs-utca szegletéig, egy gyalogjáró készíttetése iránt — a jog- és pénzügyi bizott­ságok valamint a tanács javaslatával egyező- leg — most teljesíthetőnek nem találták, mivel a gyalogjáró 500 korona költsége nem fedezhető, de az 1910. évi költségelőirányzatba való beállítását — ha megfelelő fedezet mutat­kozik — elrendelték. Papp Tamás és kiskorú fia. Papp József, valamint Gerő (Goldstein) Mór itteni illetősé- güeknek el nem ismertettek. A f. évi október hó 2 i -én tartott pénztár­vizsgálat jegyzőkönyve, miután különös intéz­kedés szüksége fenn nem forog, irrattárba té­tetni határoztatott. HÍREK. Erőss Lajos tiszántúli református püspök beiktatása. Folyó hó 17-én iktatták be fényes, lélek­emelő ünnepségek között Kiss Áron örökébe Erőss Lajost, a tiszántúli református egyház újonnan választott püspökét. Reggel 8 órakor sürü sorokban vonultfel a közönség a fellobogózott főiskola dísztermébe: a lelkészek palástban, a notabilitások diszmagyarban, a katonatisztek csillogó egyenruhában. Ott voltak: gróf Dégen- feld József főgondnok, Mezőssy Béla, Tóth János államtitkárok, Zsilinszky István, György Endre, gróf Tisza István, Veszprémy Zoltán, dr. Falussy Árpád főispánok, Kovács Gyula alispán, Domahidy Elemér, Kovács József pol­gármester, Antal Gábor, Baksay Sándor ref. püspökök, Dávidházy János, Biky Károly es­peresek, Dicsőffy József egyh. főjegyző stb. Dávidházy János esperes megható imája után gróf Dégenfeld József főgondnok hosszabb be­szédben nyitotta meg az egyházkerület! köz­gyűlést; indítványára bizottságilag hívták meg az uj püspököt a beiktatásra. Az érkező püs­pököt lelkes éljenzéssel fogadták, gróf Dégenfeld főgondnok hivatalosan üdvözölte az uj püspö­köt. Erőss Lajos szép szavakban köszönte meg a választást s mindeneknek szeretetét s támo­gatását kérte. A közgyűlésről a harangok zúgása között a nagytemplomba vonultak át. A Jövel szent lélek ur Isten 1 dicséret magasztos dallamának eléneklése után a uj püspök érces hangon mondotta el az esküt. Ezután az egyházkerület összes megyéinek főgondnokai és esperesei a püspök elé járultak a tulajdonképeni fölavatást jelentő kézfogás végett. Ennek megtörténte után az uj püspök a szószékre lépett és gyönyörű, tartalomban gazdag, mélyen megható beszedet intézett a gyülekezethez. Istentisztelet után a tisztelgő küldöttsége­ket fogadta Erőss Lajos, majd délben diszebéd, este pedig díszelőadás volt a színházban. Az ebéden igen sok és szép felköszöntő hangzott el. Egyik legérdekesebb toaszt a gróf Tisza Istváné volt. Beszédében azt fejtegette, hogy a protestántizmus a kultúrának milyen nagy szol­gálatot tett. A püspöki beiktatás fényes ünnepe méltó volt a kálvinista Rómához és a nagy muhu egyházkerülethez. A püspök beiktatásán vármegyénkből dr. Falussy Árpád főispán, Domahidy Elemér, Do­mahidy István, Luby Géza, Helmeczy József, dr. Vajay Károly, Uray Géza s Tankóczy Gyula vettek részt. — Erzébet királyné emléke. Folyó hó 19-én, a helybeli róm kath. plébánia templom­ban Istenben boldogult Erzsébet királyné lelki- üdveért Récsei Ede, Horváth Jenő és Pallmann Péter segédlete mellett fényes szentmisét mon­dott. Dr. Falussy Árpád főispán vezetése alatt a vármegye tisztviselői, Nagy Tamás helyettes igazgatóval az élén a pénzügyi, Debreczeni Ist­ván polgármesterrel a városi, az Ecsediláp tár­sulat tisztikara Péchy László műszaki tanácsos vezetése mellett mind jelen voltak a gyászün­nepélyen. — A polgári leányiskola tantestülete délután az intézet nagytermében Erzsébet-ün- nepélyt tartott, melyen igen szép és intelligens közönség jelent meg. A műsor minden egyes pontja teljes megelégedésére szolgált a jelen­voltaknak. Az intézet vezetőségét teljes elisme­rés illeti. — A honvédség és csendőrség köréből. A király Kiss Zsigmond, a honvédfőparancsnok­sághoz beosztott vezérőrnagyot, ki pár évvel ezelőtt a szatmári honvéddandár parancsnoka volt, a szegedi II. honvédkerület parancsnokává, al- torjai Altorjay Imre csendőrezredest pedig a magyar korona országaihoz tartozó csendőrség feliigyelöhelyettescvé nevezte ki. — Kinevezés. Kelen Sándor mérnök, hely­beli lakos a Na^ykároly-Csapi h. é. vasút osz­tálymérnökségéhez mérnökké neveztetett ki. — Ä Szécheny^-Társulat választmánya f. hó 9-én dr. Falussy Árpád főispán elnöklésé­vel űlé;t tartott, melyen az országból több ol­dalról nyilvánított óhajtásra kimondta, hogy Széli Kálmán v. b. t. t. az országos közmű­velődési tanács elnökének a Széchenyi-Társulat október 25-iki ünnepén elmondott országos jelentőségű beszédét hasábosán román nyelvre lefordítja s a nemzetiségi vidékekre az ország­ban szétküldik — Tanfelügyelői előléptetés. A vallás és közoktatásügyi miniszter Vértessy Gyulát lapunk jeles tollú munkatársát, Torontál vármegye tan­felügyelőjét hason minőségben Temes vármegye s Temesvár város tanfelügyelőséghez helyezte át, egyben a VII. fizetési osztályba léptette elő. Vértessy előléptetésének mi is őszintén örven­dünk s kitüntetéséhez szívből gratulálunk. Az ő nagy tudását, párailan szorgalmát s munka­erejét a minisztériumban is méltányolják. A tan­ügy iránt érdeklődők azt is jól tudják, hogy az elemi népoktatás újjászervezése az ő nevéhez fűződik, igy a kitüntetés minden tekintetben ér­demes embert ért. — A helybeli dalegyesület működő tes­tületé elhatározta, hogy a jövő év aug. havá­ban Kecskeméten rendezendő országos dalár­versenyen részt vesz. Miután azonban ott ed­dig elért szép sikereit gyarapítani óhajtja, a kart megerősíteni szándékozik s azért felhívja a dalkedvelő közönséget, hogy a dalegyesület működő tagjai sorába való belépéssel segítsék elő az egylet, jó szándékát. — A Kölcsey Egyesület estélye. Városunk ezen közkedveltségnek örvendő irodalmi egye­sülete az idei téli szezon alatt is több élveze­tes estét szándékszik a nagykárolyi irodalom s müpártoló közönségnek szerezni. Az első estély, a mely programríijának összeállításán most fá­radoznak Klacskó István főgimn. tanár, az iro­dalmi szakosztály elnöke, — december hó 6-án lesz a vármegyeház nagytermében. — Az Oltáregylet ma este 6 órakor a városi színházban felolvasó-estélyt tart a követ­kező műsorral: Megnyitó beszéd mondja: Pall­mann Péter, Oltáregylet igazgató. 2. Élőkép. Jákob álma. Szereplők: Patay Béla (Jákob) angyalok: Schnébli Ilonka és Rózsika, Hetey Józsa, Serényi Erzsiké, Papp Lea, Gyu- rovits Magda, Csernus Irmuska, Kubinyi Ma­riska, Huszthy Erzsiké, Papp Róza, Nonn Laczi, Liebhauser Margit, Makay Évike, Ja­kab Böske, Nagy Böske, Petz Margit, Csep- reghy Mariska, Patay Vilma, Ujfalussy Incsike, Mándy Margit, Gellért Margit, Gellért Anna, Schiffbeck Bandi, Schiffbeck Emil, Nagy Ilonka, Rok Ilonka. 3. Ünnepi előadás. Tartja Dr. Wol­kenberg Alajos. 4. Művész Ábrándja. Zongorán játsza Dragoner Lajos. 5. Melodráma. Előadja Sikolya István, zongorán kiséri Gáspár Anicza. 6. „Magyar dal“ és „Egy szempár . . .“ Rész­letek énekli Dombai Gyula főgimn. tanár, zon­gorán kíséri Dragoner Lajos. 7. Salamon íté­lete. Élőkép. Szereplők : Salamon : Csipkés Ká- rolyné, anya: Csepreghy Józsefné és Tóth Jolánka, udvarhölgyek: Csernus Józsefné, Irsik Miczi, Gorzó Erzsiké, udvarnagy: Holczinger István, udvari testőrök : Papp Kornél, Kiss Zol­tán, Suták József, Csepreghy Ernő. — A dalegyesület választmánya f. hó 14-én választmányi ülést tartott, melyen meg­állapították, hogy e hó végén közgyűlést tar­tanak, melyen megejtetik a tisztujitást is. El­határozták, hogy jövő hó 5-én tagilletményes dalestélyt fognak rendezni. — Házasság. Szele Alajos jászkiséri gyógy­szerész f. hó 17-én esküdött örök hűséget Bo- rody György ügyvéd, városi tiszti ügyész lá­nyának, Irénnek. A polgári házasságkötést Deb­reczeni István polgármester végezte. Tanuk vol­tak a vőlegény részéről: Szele Ambró jászárök- szállási lakos, a menyasszony részéről: Papp Béla orsz. képviselő. Az egyházi esketés folya­mán Horvát Jenő plébánossegéd intézett be­szédet a fiatalokhoz. Esküvő után a nászház­nál lakoma volt. — Eljegyzések. Nagy Mihály, helybeli építő iparos eljegyezte Komlóssy Mariska kis­asszonyt Baján. — Fehér István, debreczeni banki könyvelő e hó 8:án eljegyezte borzovai Nagy Elekné leányát, Margitot Nagykárolyban. Csetneky István, zilahi fogházfelügyeló eljegyezte Balázs Márton, nagykárolyi lakos leányát, Bertát. — Kinevezés. A nagyváradi posta- és tá- virdaigazgatóság Szentgyörgyi Eszter csoma- közi postaügynököt a hagymásiáposi posta- mesteri állásra kinevezte. — Dj jogtudor. Melinda László ügyvéd- jelöltet folyó hó 14-én a kolozsvári tudomány- egyetemen a jogtudományok doktorává avatták. — Közjegyző áthelyezés. Az igazságügy­miniszter dr. Makai Pál szilágycsehi kir. köz­jegyzőt Nagyszőlősre helyezte át. — Djitás a hadseregben. Mint a fővárosi lapok írják, a hadapród tiszthelyetes neve a jö­vőben zászlós lesz, s hogy a tábornoki kar legmagasabb rangosztályában az eddigi két el­nevezés : lovassági tábornok, táborszernagy mel­lett egy harmadik: gyalogsági tábornok is lesz használatban. Táborszernagyok: a tüzérségi s műszaki, lovassági tábornokok: a lovassági ; gyalogsági tábornokok: a gyalog s vadászez­redbeli törzstisztek lesznek. — Egy anya rémtette. Gazdagh János huszti járási számvevő felesége, kit városunk­ban is ismernek, szombaton délelőtt, mig a férje hivatalban volt, revolverrel szivén lőtte hét éves Pali nevű fiát, öt éves János fiának a szemébe lőtt, azután konyhakéssel saját nya­kán és kezein fölvágta az ereit. Tette elköve­tése előtt a cselédséget eltávolította, mig fér­jét levélben értesítette szándékáról, azonban mire férje hazaért, már végrehajtotta tettét. A hét éves Pál azonnal meghalt, az asszonyt és a kisebbik fiút súlyos sérüléseikkel'a máratna

Next

/
Oldalképek
Tartalom