Szatmárvármegye, 1908 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1908-01-26 / 4. szám
6-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 2-ik szám. — Czáfolat. Lapunk múlt számában megjelent eljegyzési hirünket Gájássy, Sándor uradalmi erdész ur megczáfolta. — Halálozás. Ferenczy Imre, krassói ref. lelkész, megyebizottsági tag e hó 19-én elhunyt. — Kinevezés. Dr. Bodoky Zoltán börvelyi lakost a debreczeni kir. ítélőtábla elnöke díjtalan joggyakornokká nevezte ki és szolgálattételre a nagybányai jbirósághoz osztotta be. — Aranybánya vétel. Lapunk zártakor értesülünk, hogy a kapnikbányai Czerbich-féle aranybányát a kincstár megakarja vásárolni s e czélból a nagybányai bányaigazgatóság már alkudozásokba is bocsátkozott a tulajdonossal. Kétségtelen, hogy ha az állam kezébe megy át a bánya, a most elbocsáttatásuk előtt álló munkások is visszanyerik kenyerüket s zendülő szándékukkal félbehagynak. — Kéménytiiz. Folyó hó 23-án reggel Dr. Roóz Samu ügyvéd házában kéménytüz keletkezett, amelyet a minimax-szal kivonult tűzoltóság csakhamar ártalmatlanná tett. — A tót bocskor. A minap egy ecsedi menyecske állított be Tóth Dániel fényi-utczai füszerkereskedésébe s nagy fontoskodva nézett körül az üzletben. — Mit kíván néni? — kérdi a segéd a fiatalasszonyt. — Nem látom, ami nékem kéne. — Mi volna az ? — Hát adjon az ur nekem egy pár tót bocskort. — Az már csakugyan nincs. — Na látja az ur, aztán mégis kiírják, hogy tót — (t. i. Tóth, de Dániel.) — Gazdasági előadások Szatmáron. A Gazdasági Egyesületek Orsz. Szövetségének kezdeményezésére a kassai gazdasági akadémiai tanárok közreműködésével február hó 8-án és 9-én délelőtt és délután Szatmáron, a városháza tanácstermében gazdasági előadásokat fognak tartani. Az előadások tervezete a következő: Február 8-án d. e. 9—10 óra között: A gümőkór elleni védekezésről. 10—11 : A tejszövetkezetekről. 11 —12: Az ipari növények — különösen a cukorrépa — termesztésének fontossága. D. u. 3—4: A gyümölcsfák terméketlenségének okai és a terméketlenség elleni védekezés. 4—5 : A szövetkezetekről. Február 9-én d. e. 9—10: A zöldségfélék nagyban való értékesítése. 10—11: Az okszerű takarmányozásról. 11 —12: A fekáliák gyakorlati alkalmazása. D. u. 3—4: Hol és minő körülmények között indokolt a tarka marha tenyésztésére való átmenetei. 4—5: Az okszerű trágyakezelésről. — Szabadságon. Dr. Péchy Péter nagy- somkuti főszolgabíró e hó 19-én kezdette meg 6 heti szabadságát. Távollétében a hivatalt Dr. Teleky Jenő gróf vezeti. — Borzalmas szerencsétlenség. Lukács Mihály és felesége zazari lakosok a minap eltávoztak lakásukból s másfél éves fiukat őrizetlenül hagyták otthon. Távollétük alatt egy sertés bedöntötte az ajtót s a bölcsőt felborítva a kis fiúnak mindkét karját lerágta. A gyermek elvérzett. — Országos vásárok februárban. Szat- márvármegye területén február hónapban következő helyeken fognak országos vásárokat tartani: Nagykárolyban 3-án, Szatmáron 4-és 5-én. — Dj tanítói állás. A közoktatásügyi miniszter a kővárhosszufalui áll. elemi iskolánál uj tanítói állást rendszeresített, melyre Grád Bazil herendi g. kath. tanítót nevezte ki. — Sikeres vizsga. Juhász Ernő, nagykárolyi pénzügyigazgatósági számtiszt a napokban az államszámviteltani vizsgát Budapesten kitűnő eredménynyel letette. — Vasutas-táncesiély. A Máv. nagykárolyi alkalmazottai február 15-én a polgári olvasókör helyiségeiben táncvigalmat tartanak, mely iránt illetékes körökben nagy érdeklődés nyilvánul. — Nagy verekedés Kaplonyban. Kind Mihály 41 éves kaplonyi mészáros a közel múltban egy ottani korcsmából hazatérőben gyanútlanul ment végig az utcán, mikor négy be- szeszelt duhaj legény botokkal minden ok nélkül megtámadta s úgy helyben hagyta, hogy felépüléséhez semmi remény. Az ügynek a bíróságnál fog folytatása következni. — Seprőkötési tanfolyam. A helybeli gazdasági ismétlő-iskolában e hó 27-én cirok- seprő-kötési tanfolyam veszi kezdetét. A tanítás díjtalan, sőt keresetre is alkalmat nyújt, amennyiben a seprők darabjáért az igazgatóság 20 fillért fizet. — Elfogott rablóbanda. A mózesfalui csendőrség a napokban egy már régóta garázdálkodó rablóbandát lett ártalmatlanná. Különösen érdekes, hogy a szövetkezetnek két aktiv szereplő női tagja is volt, névleg Pilát Flóra és Nica. Jelenleg az egész társaság a szatmári kir. ügyészség fogházában ül. — Összeszurkált legény Boksa László és Virágos László bikszádi legények a minap egy ottani korcsmában korhelykedtek s illuminált állapotukban az utcán vasvillával összeszurkálták Márkus Györgyöt, akinek csak az volt a vétke, hogy az apjára a legények haragusznak. A tetteseket a csendőrség letartóztatta. Márkus életben maradása bizonytalan. — Hajtóvadászat. A nagykárolyi hegyközség megengedte a helybeli vadászegyesületnek, hogy ma reggel 8 órától kezdődőleg az elszaporodott nyulakra hajtóvadászatot rendezzen. Nyúl tehát már csak lesz; de hát róka lesz-e ? — Mindenki fizessen pótadót. Az állami és törvényhatósági tisztviselők tudvalevőleg nem fizetnek községi adót. Kolozsvár város törvény- hatósága azon elvből, hogy a polgárok az adózásban is egyenlők legyenek, feliratot intézett a képviselőházhoz, kérve, hogy a küszöbön levő adóreform során olyan törvényes intézkedés történjék, hogy a községek jogosítva legyenek az állami és köztisztviselőkre is községi adót kivetni. Ezt a feliratot pártolás végett megküldte Szatmármegye törvényhatóságának is. — Elnökváltozás egy pénzintézetnél. A nagysomkuti Kereskedelmi bank elnökévé a napokban Dr. Keresztszeghy Lajos szatmári ügyvédet, alelnökévé pedig Dr. Péchy Péter ottani főszolgabírót választották meg. — A kamara az uj adótörvénytervezet ellen. A debreczeni kereskedelmi és iparkamara deczemberi közgyűlésében foglalkozott az uj adótörvénytervezettel és annak jó és rossz oldalát ismertette egy füzetben, Ezt megküldte a kamara kerülete minden városának, de úgy látszik a városok kezelésén ez a hasznos füzet irattárba került. Minthogy az uj adótörvény feltétlenül épen a városok lakosságára nehezedik ólomsulyával, a kamara az adótörvénytervezetre külön átiratban is szélszerünek látta felhívni arra, a városok figyelmét. Tettre sarkaló körirata, mit a városok polgármesteri hivatalához intézett, a következő: Kiadványaink rendes sorában volt alkalmunk m. é. deczember 23-án nyomtatott füzetben megküldeni a t. hivatalnak az egyenes adók tervbe vett reformjáról kidolgozott munkálatunkat s abba. foglalt javaslatainkat. Amint a hirek elárulják, e törvénytervezetek törvényhozási tárgyalása közvetlen küszöbön áll, anélkül, hogy az érdekelt közönség azoknak természetével és anyagi kihatásával megismerkedett s foglalkozott volna. A kamara figyelmeztetni kívánja kerületének városait, hogy egyenes adók tervbe vett reformja a 46 millió koronában kontingentált uj személyes jövedelmi adóval, a külön 28 millióban kontingentált ál- találos kereseti adóval, mindkettőnél a kontingens el nem érése esetén kilátásba helyezett s 40 százalékig terjedhető adótermeléssel, továbbá az uj házbéradóval, mely a városokat külön körzetek kihasitásával V3nja részben vagy egészben karjai közé, épen a városi lakosság adóterhét fogja rendkívüli mértékben s meglepetés- szerüleg emelni. Ezért a városok t. hatóságai helyesen teszik, ha adótervezetekkel maguk is foglalkozva, polgáraikat e súlyos meglepetések bekövetkezése elől megfelelő eszközökkel mentesíteni igyekeznek. — Ifjúsági hangverseny. A nagykárolyi róm. kath. főgimnázium február 1-én délután 5 órakor az intézet tornatermében hangversenyt rendez a következő műsorral: 1. Boieldieu: Nyitány. Játssza a főgimnáziumi zenekar. 2. Megnyitó beszéd. Mondja a főgimnázium igazgatója. 3. Kersch F.: Ima Kai. szt. Józsefhez. Előadja a főgimn. énekkar. 4. Szepessy-Lányi: Szt. Imre sírja. Melodráma: Szavalja: Nonn Gyula VII. o. t., zongorán kiséri: Pintér Nándor. VI. o. t. 5. Haydn: Consummation est: Vonós négyes. Játsszák: Mangu Gyula, VIII. o. t. (1. hegedű), Nagy József, VII. o. t. (2 hegedű). Rupprecht Béla, Vili. o. t. (mély hegedű) és Ilosvay György. VII. o. t. (gordonka.) 6. Himnusz szt. Imréhez. Előadja a főgimn. énekkar. 7. Jakab Ödön: Az irgalom. Szavalja: Erőss Tibor, VIÍ. o. t. 8. Meiszner: Induló. A főgimn. zenekar kísérete mellett énekli a főgimn. férfikar. — Kisiklott egy személyvonat Szatmár mellett. A Szatmárról Nagykárolyba este 8 órakor érkező személyvonat utasait nagy veszedelem fenyegette csütörtökön Szatmár állomás mellett, a fehérgyarmati vonal kiágazása közelében. Említett helyen ugyanis az utasokkal megzsufolt vonat kisiklott, aminek nyomában óriási pánik keletkezeit. A pánik és kisikláson kiviil azonban semmi nagyobb kalamitás nem történt. A kisiklás miatt a Nagykárolyba este 8 órakor Szatmár felől érkezni szokott vonat éjjel 11-kor jött be. — Az árvák vagyonának kezelése. Az árvák és gondnokoltak vagyonának az eddiginél megbízhatóbb kezelése érdekében a belügyminiszter rendeletet intézett az ország árvaszé- keíhez. Az ehhez csatolt útmutatás részletesen megállapítja a jövőben követendő számadási eljárást és kezelést s az ellenőrzést országszerte egyöntetűvé teszi. A rendelet szerint a gyámok kötelesek az általuk kezelt vagyonáról minden évben, legkésőbb február 17-ig Írásbeliig elszámolni a vármegyei árvaszék előtt. A számadás bevételei tételi a haszonbérlők és vevők ellennyugtáival, a kiadásaik pedig szintén szabályszerű nyugtával igazolandók. A bevételi tételeknél igazolni kell, hogy a kiskorúak tulajdonában lévő ingatlanok haszonbérbe-adá- sát megengedte-e a gyámság ? Ha az ingatlanok házilag kezeltetnek, a jövedelem helyességét és a helyi viszonyoknak megfelelő voltát a községi elöljárósággal kell igazoltatni. Ugyancsak ez által a nyugtákkal nem igazolható apró kiadásokat is. A kiskorúak vagyonáról évről- évre leltár készítendő és az abban felsorolt adatok realitását a községi elöljárósággal kell igazolni. Az uj vagyonkezelési rendszer f. hó 31-én lép életbe. — Tűz a szövetkezetben. Csütörtök délben a helybeli tisztv. fogyasztási szövetkezetben kéménytüz támadt, amelynek lehulló szikrái az üzletben levő alsó tisztitólyuk melletti zsákokat meggyujtotta. A tüzet a személyzet oltotta el. — Pál fordulása. Tegnap volt Pál fordulása, amelyhez a régi néphit babonákat fűz. így például azt tartja, hogy : „Ha Pál fordul köddel, Hull az ember döggel.“ Továbbá : „Ha Pál fordulása tiszta, Bőven terem mező, puszta.“ S végül: „Ha szeles lesz: hadakozás, Amely sok embernek sirt ás.“ Ezek szerint konstatáljuk az idei Pál fordulását: Hajnalra kelve köd volt, tehát döghalál lesz. Szél nem volt, tehát nem lesz háború. Egész nap tiszta idő volt, tehát bő aratásunk lesz. No, majd elválik! — Pályázat. Damokos Ferenc nagybányai főszolgabíró a hidegkúti körjegyzőségben lemondás folytán megüresedett segédjegyzői állásra, mely 1000 koronával van javadalmazva, pályázatot hirdet a vármegyei hivatalos lapban. A kellően felszerelt kérvények címére február hó 1-ig nyújtandók be. A választást Hidegkuton a körjegyzői hivatalban február 8-án tartják meg. — Pályázat körorvosi állásra, ifj. Péchy László mátészalkai főszolgabíró a Nagyecsed, Fábiánháza, Nyircsaholy és Gebe községekből álló nagyecsedi körorvosi állásra pályázatot hirdet. A szabályszerűen felszerelt kérvények címére február 10-ig nyújtandók be. A körorvos fizetése 1600 korona fizetés és a szabályrende- letileg megállapított látogatási dijakból áll. A választást Nagyecsed községházánál febr. 20-án tartják meg, és a megválasztandó körorvos állását a választás után azonnal köteles elfoglalni. — Kinevezés. A debreczeni kereskedelmi és iparkamara Kinczel János nagykárolyi ipar- testületi elnököt a kamara levelezőtagjának nevezte ki. . — Elvi döntés vadászati ügyben. A belügyminiszter közelebb határozatilag kimondotta, hogy vadkacsát tilalmi időben is szabad lőni. — Ezüstlakodalom. Bekker Orbán nagykárolyi tekintélyes szabóiparos és neje, sz. Mészáros Terézia a múlt héten ünnepelték meg házasságuk 25-ik évfordulóját, amely alkalomból számosán fejezték ki jókivánataikat a jubiláló házastársaknak. — Jóváhagyott szabályrendelet. Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter Szatmárvár- megyének a kéményseprésről alkotott szabály- rendeletét jóváhagyta. — Farkasaszón január hó 16-án uj postai ügynökség lépett életbe, mely bárhova szóló levélpostai küldemények, továbbá csak a belföldre, Ausztriába s a megszállott tartományokba