Szatmárvármegye, 1908 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1908-05-31 / 22. szám
6-ik oldal SZATMÁRVÁRMEGYE. 22-ik szám. bályozzák, nekünk ezen felül még oly törvényeket is kell alkotnunk, melyek körülbástyázzák alkotmányunkat, hogy kiviilrül jövő támadások ellen védelmül szolgáljanak. Nálunk tehát az igazság igy legfőbb fokon való kezelése széles látókört, nagy tapasztalatot, bölcsességet és első sorban rendíthetetlen hazafias érzést igényel. Konstatálhatom, hogy mindeme jeles tulajdonságokkal fel van ruházva igazságügyünk jelenlegi legfőbb őre, a közöttünk levő igazságügy miniszter ur, hogy gondos felügyelete alatt napról-napra erősödik, izmosodik jogéletünk jogfejlődésünk s nemsokára eléri a fejlődésnek azt a fokát, hogy nemcsak mint igazságszolgáltatási tényező, de mint jogpolitikát érő forrás is minden irányban meg fog felelni feladatának. Midőn mint e város képviselője hálás köszönetét mondok O Exellentiájának, hogy körünkben — a kormány képviseletében — megjelenni kegyeskedett, midőn arra kérem, hogy atyai gondoskodását városunkra is kiterjeszteni kegyeskedjék, azt kívánom, hogy ő Nagyméltóságát édes hazánk és a mavyar igazságügy javára az Istén sokáig éltesse. Dr. Günther Antal igazságügyminiszter állott föl ezután s általános figyelem között a következőket, mondotta Köszönöm mindenek előtt Kossuth Ferenc nevében azt a szép felköszöntőt, amely itt elhangzott, s köszönetét mondok a magam részéről is. T. barátom és képviselőtársam megemlékezett a jognak a fontosságáról, a mellyel az államok életében, s azok alakulásában bírunk. Ha már a jog felemlittetett, én a jogról körülbelől ugyanabban a véleményben vagyok, a melyben Verbőczy volt, a ki azt mondotta, hogy az „igazság minden erények között a legnagyobb, a jog csakúgy a középen áll“. És bocsánatot kérek az én tisztelt barátomtól, mert Verbőczy mondatának a befejező részei úgy hangzanak, hogy „a jogtudomány, a _ juris prudentia mindezeknek alaha van“. Én t. uraim mondhatom, hogy előttem nincs jog olyan, legyen az akár törvény, akár kormány- rendelet, a mely az igazságot nélkülözi, s ■nincs szabadság, a mely az erkölcsöt nélkülözi. Hát uraim előttem ez a hármas szempont: igazság, szabadság és erkölcs az, a mely az én politikai működésemet, az én igazságügyminiszteri működésemet irányítja. (Zajos tetszés.) És ha az én igen tisztelt barátom, Szabolcs megye főispánja megemlékezett a föL döntuli életről, midőn odafel szállnak a szellemek, én csak annyit mondhatok, hogy a magyar mithölógiának az a tanítása, az a legendája, hogy a nagyok a kik meghaltak s felmennek az égbe, — ott tovább folytatják a csatát, onnan adják nekünk a tanítást, az erkölcsöt, a példát. Ez szüli meg azt, a mi a magyar nemzet jogát, alkotmányát, szabadságát alkotja meg; azt a közlelkiismeretet, a mely bennünk lakozik,deonnan felülről,az ősök példájából származik. Önök uraim a magyar közlelkiisme- retnek egyik nagy alakját itt, e városban ércben látják megörökítve. Azt kívánom, hogy az a közlelkiismeref, a melyet ő képviselt, a mely most ott fenn van az égben, a közerkölcsöket újabb tartalommal lássa el ; és mert ezt kívánom, Nagykároly város közönségére, ennek az érczszobornak őrségére emelem poharamat. (Zajos éljenzás.) Debreczeni István polgármester a vendégeket köszöntötte fel: T. uraim ! A mai nap Nagykároly város történetében arany betűkkel lesz megörökítve, nemcsak azért, mert örök bálványt emeltünk a hazaszeretet jelképeként nemzetünk, hazánk legnagyobb fiának, hanem azért is, mert minket részint a kormány, részint idegen törvény- hatóságok és szomszédaink részéről oly megtiszteltetés ért, hogy mi azt el nem felejthetjük soha. Midőn mi a megjelenteknek ezen szívességükért a legmélyebb köszönetemet fejezem ki, kívánom, hogy Isten őket boldogan és igen sokáig éltesse! (Hosszas éljenzés.) Szentkirályi Zoltán orsz. képviselő azt hangoztatta poháröszöntöjében, hogy a nagy- károlyi ünnepély minden tekintetben a legelső ilyennemü ünnepségék között foglal helyet, úgy az elhangzott szónoklatok magasztos színvonalánál, mint az azokban kifejezett magasztos érzelemnél és általában az ünnepség külső fényes lefolyásánál fogva is. Az itt tapasztalt hazafias buzgóság buzdításul és lelkesítőül szolgál a népképviselet tagjainak. Hálás köszönetét mond a szép fogadtatásért. Szentkirályi toasztját élénk tetszés kisérte. Jékey Zsigmond is szép toasztot modott, s poharát a nemzet vezérére és a jelenlevő Giintherre iiritette, kívánva, hogy a nemzet javára folytatott munkásságukban vezérelje őket az egek Ura. Ezután sokan óhajtották hallani az ifjúsági vezért, Melha Tibort, aki erre lelkes beszédben hangoztatta a hazafias ifjúság hivatását és kötelességeit s hangsúlyozta, hogy a magyar ifjúság teljes szívvel és lélekkel igyekszik mindenkoron hazája iránti kötelességeinek eleget tenni. Majd Gyapai Pál, Esztergomniegye főispánja emelt poharat. Önkéntelenül eszembe jut most, — mondá, — az a nagy életigazság, hogy minden embernek az életében vannak feledhetetlen napok, amelyeket a feledés el nem homályosithat, amelyeknek fénye áttör a múltakon és lelkűnkben a megnyugvás, a bizalom és a remény érzetét kelti föl. Ilyenek rámnézve azok a kedves napok, amelyeket én 1901-ben itt önök között töltöttem. És amidőn látom azokat, akikkel összefont lélekkel együtt vívtuk meg a nagy harczot, akkor lelkemet a büszkeség érzete emeli fel, hogy Nagykároly városnak és a nagykárolyi kerületnek jelöltje lehettem. Mert,— bár akkor a gyjőzelem pálmáját elnyernünk nem is sikerült, — mégis minden szerénytelenség nélkül kijelenthetem, hogy akkor alapoztuk meg ezt az utat, amelyen kevés idő múlva diadallal jött vissza Nagykárolyba a függetlenségi zászló. Akkor politikai célok vezettek ide főképpen, most pedig mindennél nemesebb s mindenek felett álló érzés vezetett: a szeretet. Eljöttem uraim, hogy az önök elvhüségét, tántoríthatatlan hazaszeretetét hirdető Kossuth-szobor előtt üdvözöljem önöket, üdvözöljem az én egykori kedves nagykárolyi választóimat. Azt mondtam az elébb, hogy mi is hozzájárultunk a megalapításához azon útnak, amelyen a 48-as lobogó ide diadalmasan visszatért. A logika törvényéi szerint arra kellene üríteni poharamat, aki a függetlenségi zászlót ide diadalmasan visszahozta. Fájdalom azonban, azt a férfiút már közzülünk elszóllitotta a halál. Ez alkalommal azonban — azt hiszem, hogy mindnyájuknak az érzését tolmácsolom, midőn annak az elhunyt kiváló férfiúnak fenkölt hitvesére, Ő exellentiájára, a grófnéra emelem poharamat, aki Kossuth Lajos szobrának lábaihoz tette le a koszorút. Szivem és lelkem mélyéből kívánom azt, hogy őt az Úristen sokáig éltesse, tarsa meg, hogy például szolgáljon a magyar hölgyeknek, hogy mily érzésekkel kell szolgálni azon nagy eszméket, amelyek a mi szivünk és lelkűnknek egyúttal felmutató elemét képezik. Ü exellentiáját az Úristen sokáig tartsa meg ! (Hosszas, zajos éljenzés.) Csomay Imre ügyvéd, a szatmárnémeti függ. és 48-as párt elnöke toasztja elején humorosan adott kifejezést annak, hpgy bizonyos irigységet érez, hogy Nagykároly megelőzte az ő lakóhelyének, Szatmárnémeti sz. kir. városnak azon szintén nemes törekvését, hogy Kos- suth-szobrot állítson. Én azért büszke vagyok erre a városra, Nagykárolyra, — mondotta tovább, — mert ez az én szülőföldemnek fővárosa, igaz, becsületes magyar fészek! (Élénk éljenzés.) Ennek a városnak két prófétája van a mai naptól kezdve: az egyik Kölcsey, aki arra intette a nemzetet: „Hass, alkoss, gyara- pits;ahaza mindenekelőtt!“ S itt van mától kezdve a Kossuth szobra, ez azt hirdeti: „Az erős akarat nem ismer akadályt,“ tehát előre! Ahol ilyen két dicső alak szelleme vezet, annak a városnak polgársága okvetlenül hazafias lesz. Szilárd a reményem hogy ez a város mindig az igaz hazafiságnak, a függetlenségnek hive és buzgó harcosa marad. (Élénk éljenzés.) Mert én végig néztem a tribünön ülő és a szobrot körülvevő hölgyközönséget, láttam a szemükben az igaz hazafiság, a lelkesedés lángját tüzelni, lobogni; itt pedig egy ifjú ember, akinek oroszlán-körmeit látom, azt mondja, hogy az ifjúság lesz a nemzetnek védője, és én hiszem is, hogy a legközelebbi Jövendő ifjúsága meg fog felelni ennek a hivatásnak, — mert lelkes anyák „fogjáh azt nevelni, irányítani. (Zajos éljenzés.) Öméltósága felköszöntőjében kiemelt a hölgyközönség közzül egyet, a legméltóbbat, akit Szatniárvármegye hölgyközönségének virágaként, díszeként ismerünk. Én nemcsak a legfőbbért, a legtiszteletreméltóbbért hanem Nagykároly összes hölgyeiért emelem poharamat! (Hosszas éljenzés és tetszés.) Dr. Kelemen Samu Szatmárnémeti orsz. képviselője gróf Károlyi Gyula aradi főispánra emelte poharát. • Dr. Falussy. Árpád főispán az ünnepségen jelenlevő s vármegyénk két tiszteletre méltó nesztorát, Jékey Mórt és Kölcsey Antalt köszöntötte fel. Kölcsey Antal dr. Falussy Árpád főispánra mondott igen szép felköszöntőt. Debreceni István polgármester a rendezőbizottságra emelte poharát. Rooz Samu Debreceni Istvánt a szoborbizottság elnökét éltette. Dr. Antal István dr. Falussy Árpád főispánt, Gyapay Pál főispán pedig az öreg 48-as honvédeket köszöntötte fel. A miniszter elutazása. Ebéd után Günther Antal miniszter dr. Falussy Árpád főispán s az országgyűlési képviselők kíséretében a 3 órai gyorsvonathoz hajtatott. Távozásakor az ebéden jelenlévők felállással s hangos éljenzéssel üdvözölték a minisztert, ki a legszivélyesebben intézett búcsút a közönségnek. Az állomáson aztán a gyorsvonat elindulása előtt dr. Falussy Árpád főispántól mégegyszer a lehető legszivélyesebben búcsúzott el. Ismételten hangoztatta, hogy a nagykárolyi Kossuth-szobor leleplezésének ünnepsége örökre feledhetetlenül kedves lesz neki, mert ilyen jól vidéken talán sohasem érezte magát. Nagy elismeréssel nyilatkozott a polgárság méltóságteljes magatartásáról s a nagy rendről, melyet e napon nálunk tapasztalt. Debreczeni István polgármestert fel is hatalmazta, hozza tudomására a tapasztaltak feletti meg-, elégedését a nagyközönségnek. A vonat már megindult, Günther miniszter még mindég az ajtóban állt, és kezével szívélyes búcsút intett Falussy főispánnak, s az éljenző közönségnek, mely egészen megtöltötte a pályaudvart. A miniszter távozása után sokan meg visszahajtattak a Magyar-Királyba, s a vendégek és helybeli polgárokkal együtt az esti óráig maradtak együtt. A Kossuth kertet pedig este felé újra megtöltötték a kiváncsi emberek, a kik a délelőtti ünnepségen nem vehettek részt, hogy Kossuth szobrában gyönyörködhessenek. Lezajlott a szép ünnep, de kedves emlékét nem feledi el egyhamar Nagykároly hazafias közönsége. SZÍNHÁZ. A múlt heti műsor a „változatosság“ jegyében folyt le. Volt operette bőven, jó is, rossz is: Madarász, Tatárjárás, Vig özvegy, Vigadó özvegy, Varázskeringő. De akadt komoly, sőt értékes darab is: Tanítónő, Bíboros, Keresd a szived. Szombaton és vasárnap Bródy Sándornak f. évi március 21-én a Vigszinházban bemutatott falusi életképét, a „Tanítónőt“ adták. A szép, kedves és feltétlenül tisztességes tanítónő, akinek a népnevelés terén magasztos eszméi vannak, ezen eszméi megvalósításával belebotlik a falu elöljáróiba, az iskolaszék tagjaiba, akik szeretnék őt megejteni. Mivel azonban ez sehogysem sikerül nekik, elcsapják őt. Egy darab élet a mi romlott társadalmunkból, a társadalom romlott erkölcsi felfogásából. Azaz hogy nem is egy darab élet, hanem az életnek különböző viszonyaiból és helyeiről kikapott és tömöritett élet. A különböző bűnöket szedte össze és tárta elénk Bródy Sándor, hogy lássunk és — javuljunk. E nemes tendencia elfeledteti a darab sok gyenge oldalát. Színészeink minden igyekezetüket belevitték a darab alakításába és el kell ismernünk, hogy igyekezetük nem veszett kárba. Takács Mariska szép és kedves tanítónője nemcsak az egész falut hódította meg, hanem a nagykárolyi közönséget is. Vidor Nagy Pista nem könnyű szerepében magas színvonalon álló, átgondolt, művészi alakítást nyújtott. A többi szereplők szintén hozzájárultak az előadás sikeréhez.
