Szatmárvármegye, 1908 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1908-01-12 / 2. szám

2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 2. szám. vezérli a történelmi múlt, ezer éves al­kotmány, a dicső tradíciók s a nemzeti ambíció, őket a pillanatnyi jólét, egyéni haszon s érdek politikája vezérli s eb­ben találják ők boldogulásukat, nem pe­dig a hazafiaserény s a hazaszeretet leg­szentebb érzésében. Céljuk tehát igen közelfekvő, hogy függetlenségi politikánk ne 'győzedelmeskedjék, mert akkor a nemzet szabad, gazdag s boldog lesz; ami pedig érdekük ellen van, mivel ők minket csak gyarmatnak szeretnének látni, hogy annál inkább kizsákmányol­hassanak s önző céljaikat annál inkább megvalósíthassák. Függetlenségi politikánk megbuk­tatására szövetkeztek összes ellenségeink s elsősorban az osztrák, ahonnan az iz­gatás maszlaga kikerül. Ez pedig intő példa arra nézve, hogy azon nemes, szent törekvéseinkben annál szilárdab­ban kitartsunk s igyekezzünk okos, bölcs politikával ezen nagy eszme szolgálatá­ban harcolva függetlenségünket diadal­lal kivívni. A katonai kérdések megoldása. Azon ígé­retek közül, melyeket a nemzeti kormány meg­valósítani tervbe vett, ismét szőnyegre került egy, amely bár nem teljes mértékben elégíti ki az ország kívánságát, mindazonáltal öröm­mel tölti el minden igaz magyar szivét, mert a sokszor emlegetett és sürgetett katonai kérdés jut közelebb a teljes megoldáshoz. A katonai köröket a rendezésre nem annyira a beismerés, mint inkább az ujonczlétszám emelésének szük­ségessége sürgeti, melyet a mai viszonyok kö­zött a magyar kormány nem akceptálhat, vi­szont pedig a kormányt is sürgeti e kérdések végleges megoldására az átmeneti idő végének közelgése. A kérdés most úgy áll, hogy már január végén vagy február elején kénytelen lesz a magyar kormány a politikai helyzet első so­rába odaállítani- a katonai kérdések egész komp­lexumát. A kormány megfog állapodni a ka­Kiért a szabadba. A kőépület előtt ráakadt a lovára. Eloldotta a fától, ott nem ült fel reá. Mogfogta a kantárszárat és maga mellett ve­zette lovát, lassan megindult a város felé. IV. A végtelennek látszó fehér homokban szomorúan ül a magános szürke kőépület. Az egyes tárgyak körvonalai elvesznek az egyre növekvő homályban. Leszállt az alkony. Ho­mály és csend. Gyér világu éjjeli olajlámpa ég a keskeny folyosón. Sárgás fény világítja be a vastag falakat. A fehér imbolygó árnyak nesztelenül su­hannak el egymás mellett. Hang nem hagyja el az ajkukat. Az éjszaka éppen olyan itt, mint a nappal. Csendes. A szűk folyosón ráakadnak a szobájukra. Az egyedül maradt szüzek a magukra zárt aj­tók mögött kezdenek eszmélni. Háttérbe tűnik a kötelesség. Felszabadulnak a titkos gondo­latok. Hosszú, sötét az éjszaka. Egyik éppen olyan, mint a másik. Sivár, üres, reménytelen. A cél rejtély. Jövője csak annak van, aki hisz benne. Kinos gyötrődés között peregnek le az órák. Valami láthatatlan erő nem engedi őket nyugodni. Kiveri az álmot a szemeikből. Mint megannyi árnyak nőnek a gondok. Sziveikben a lopva olvasott szerelmes versek akkordjai zengenek. Emlékükből kivész a mélabus orgo­nahang. Nem látnak mást maguk előtt, mint az elhagyott ideálokat. Egyre sötétebb van. Az éjszaka reáborult a földre. A nyitva feledett ablakon bezug a denevér . . . A kemény fekvőhely nem ad pihenést. Álmatlanul virrasztják át az éjszakát. Olykor-4 olykor nehéz, fájdalmas sóhaj száll az égnek és a sok elfojtott szenvedély egy-egy titkos könycseppben fut össze . . . tonai körökkel, melyek kénytelenek lesznek eddigi rideg álláspontjukból engedni. Az első engedmény lesz a zászlókérdés olyatén rende­zése, hogy az ezredzászlók egészen megszűn­nek. Sokkal érdekesebb hir azonban, hogy kilátás van arra, hogy a szolgálati nyelv kér­dése is lekerül a holtpontról, és meg fog szü­letni a magyar-német kommandónak valami ke­veréke. Ezenkívül Bécsben meg akarják csi­nálni a katonai bíráskodás magyar tárgyalási nyelvét is. Ilyen eredmények birtokában azután a kormány előáll a létszámemelésre vonatkozó követelésével. Hogy a függetlenségi párt haj­landó lesz-e ilyen engedmények mellett a lét­számemelésre, az lehetséges, de hogy ezek az engedmények egyáltalában nem jelenthetik a 48-as párt szempontjából a katonai kérdés vég­leges megoldását, az bizonyos. A 48-as párt az átmeneti idő lejártával küzdeni fog programja teljes megvalósításáért és nem fog megelégedni a „közös kommandó“ vívmányával. Darabont-vakondokmunka. A gonosz lel­kiismeretű elhunytak lelkei csak haza-hazajárnak kisértgetni. Most Virradás czimen indítottak Budapesten egy hétfői újságot a nemzeti közér­zület fölháborodásakor elsöpört haladók. És persze; hazudoznak szemérmetlenül a szennyes kis nyomtatvány hasábjain. így egyebek között azt is írja a Virradás legutolsó száma, hogy Nagykárolyban a polgárság tömegesen csatla­kozik a radikális párthoz, amelynek szervezése már a vidéken is megindult s hogy a párt leg­közelebb Nagykárolyban népes népgyülést fog tartani. Mi, idehaza tudjuk, hogy mindez elve­temedett emberek rágalma városunk becsületesen érző és hazafiasán gondolkodó polgársága felöl, amely a legutóbbi képviselőválasztáskor is csaknem ezer főnyi többséggel nyilatkozott meg a függetlenségi és 48-as párt eszményei mel­lett, amelyeknek kerékkötőivé szegődtek a ha­ladók, akik most a radikálizmus tetszetős jel­szava alatt próbálkoznak föltámadni. Mi, ide­haza tudjuk, hogy Nagykároly polgársága felől ilyesmit hirdetni valótlanság. De vájjon tudja-e ezt az ország, amelynek szemében olybá tűn­hetik ez a hazafias polgárság, — ha nyoma­tékosan meg nem cáfolja a felőle szórt rágal­makat, — hogy azok vagyunk-e még ma is, akik voltunk Károlyi István vezérlete alatt a nemzeti ellentálláskor? Vájjon mikor telik már be a mértéke annak, hogy Nagykároly város becsületes polgársága tűri, hogy az ország színe előtt hazaaruló-munkának melegágyaként tűnjék fel. Ne tudna ez a polgárság alkalmatos formát találni arra, hogy radikálisan útját szegje az ilyen gonosz indulatu rágalmaknak? Nem hisszük! . . . Tessék csak e felől egy keveset gondolkodni az arra hivatottaknak! . . . Régi munka, uj munkások. Ahogy befordultunk az uj esztendőbe, egész sereg régi ismerősünket látjuk viszont megoldásra váró feladataink között. Régi pro­blémák, rég vajúdó kérdések uj öltözetben, vagy uj ügyek régi, kopott köntösben, ami majdnem egyre megy a mai világban, ahol a forma a divatos a lényeg fölött. A régi ismerősök között nehány jóbarát s nehány régi ellenség. Alig­hogy befejeztük a nagy harcot: a nemzeti küz­delmet velük és ellenük, alig pihentünk egy-két esztendőt, újra nekiláthatunk a nagy birkó­zásnak. Az országos politikában és a községi élet­ben, a képviselőházban, uj legények vannak a sorban. Uj hadvezérek, uj harczosak, uj hadi­szellem, uj szituációk, uj harcmodor. Régi vá­rak, régi problémák, régi megoldhatlan kérdé­sek, régi bajok, régi panaszok. Ezek megettek már nehány hadsereget, vájjon ez az uj meg­birkózik-e velük? * Jön a hir, hogy a katonai kérdések újra napirendre kerülnek. Hogy most véglegesen meg akarják oldani ezeket a függő kérdéseket. A jelvények, a szolgálati nyelv, a létszámeme­lés és a vezénylési nyelv. Micsoda országmeg­váltó kérdések voltak ezek két év előtt, három év előtt! Hogy ugrott a magyar, ha ezekről esett szó ! Micsoda erőfeszítések történtek mind­két részen, mig végre el tudtak jutni oda, ahol lettek volna, ha el sem indultak volna. Mennyi erő használódott föl haszontalanul! Mennyi iz­galom, mennyi vész ! És most újra kezdődik a nagy háború, újra felveszik a régi munkát az uj munkások. Megbirkóznak-e vele ? Ki lesz a vesztes: ők-e, vagy a nemzet? Sikerül-e megoldani ezt a hi­res osztrák-magyar gordiusi csomót? — Nem az a gazember, aki kéri, hanem aki megszavazza, — mondotta egy előkelő kép­viselő a létszámemelésről. És hozzátette, hogy megfelelő ellenszolgáltatások nélkül ne jöjjön elő a kormány a katonai kérdésekkel, mert az­nap megbukik. Mi azt szeretnők, ha abból az előkelő képviselőből a függetlenségi párt több­sége szólna s ha ez a többség fel tudná újra szívni magába azt a lelkes, önérzetes, törhetet­len határozottságot, melylyel kisebbség korában harcolt a katonai kérdések körül s amely végre is győzelemre segítette. Bécsnek kell most a győz­tesekkel tárgyalnia, ő róka, mi a hollók va­gyunk. A nemzet összessége állt a függetlenségi párt mögött, mikor gigász-harcát vívta a 67-es uralomnak Bécsből mozgatott hadműveletei ellen. Ismétlődjék meg, ha kell, ez a harc, kezdjük újra a küzdelmet, győzzünk vagy bukjunk, de se létszámemelést, se más áldozatot az ország nem ad se ingyen, se ígéretre, se szerelemből, se hozómra. A kiegyezés és a kvóta kényszerű meg­szavazása már jókora eret vágott elveinken, ön­érzetünkön, függetlenségünk hitén, 'reményén. Népszerűségünk a legkevesebb, ami — politi­kailag — effektiv veszteségnek mondható. Itt azonban parancsoló érdekek, az ország gazda­sági viszonyai kényszeritettek áldozatok hozá­sára. A létszámemelés azonban nem gazdasági érdek, nem országos érdek, nem nemzeti érdek. Itt alkuszunk, itt üzletet kötünk kényelmesen, megfontolva. Ráérünk, nekünk nem sürgős se a létszámemelés, se az uj ágyuk, se a hadi­hajók . . . . . . Befordultunk egy újabb esztendőbe s ami elénk kerül, csupa reminiszcencia, régi esetek uj formában, régi alakok uj köntösben. Az emberek azonban újak, nézzük : mivé lesz­nek, mire végzik? Közigazgatási bizottsági ülés. — Saját tudósítónktól. — Szatmárvármegye közigazgatási bizottsága folyó hó 10-én délelőtt fél 11 órakor tartotta meg ez évben első rendes havi ülését Dr. Fa- lussy Árpád főispán elnöklete alatt. Az ülésen a bizottság tagjai, egynek ki­vételével teljes számban jelentek meg. Papp Béla országgyűlési képviselő jelentette be távol maradását Budapestre történt elutazása miatt. Elnök üdvözölve a jelenvoltakat, N. Szabó Antal emelkedett szólásra s keresetlen meleg szavakban adott kifejezést a bizottság nevében is azon érzelmének, melylyel a főispán személye és kiváló tehetségei iránt viseltetik. Örömmel van eltelve — úgymond — a főispán működése iránt, mert mindutalan alkalma nyílik a vármegyének tapasztalnia azt a lelkes odaadást, mit érdekében fáradhatatlanul kifejt. Midőn további sikeres munkálkodásához az uj év küszöb jn szerencsét kíván, megújítja a bi­zottság nevében jó kivánatait. (Lelkes éljenzés.) Dr. Falussy Árpád főispán hálás s/.ivvel köszöni a szívélyes üdvözlést, majd igy foly­tatta : Működésemet ismerik a t. bizottság tagjai, amelyről számos alkalommal volt módjukban meggyőződést szerezni; többször mutatott rá szóló azon kötelességekre, amelyek a közigaz­gatási bizottságra hárulnak e poliglott várme­gyében és bár eddig is minden igyekezetével azon volt, hogy a közigazgatás terén minden akadályt legyőzzön, de sajnos, ezek még nem voltak elhárithatók. Különösen a nemzetiségi kérdés és szocializmus azok, amely téreken fészkelődés tapasztalható s ezek terjedésének szükséges elsősorban gátat vetni egyöntetű összetartással és munkával. Ismeri kötelességé­nek súlyát s jövőben fokozottabb erővel lesz azon, hogy Szatmárvármegye közigazgatása tö- kéletesbedjék, amely munkához kéri a bizottság támogatását. (Zajos éljenzés.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom