Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)

1907-09-18 / 77. szám

77. szám SZATMÁ RVÁRMEGYE. 3-ik oidal. nap, csütörtökön délután 4 ómkor tart ülést s ezen fog végérvényesen az ő hatáskörébe tar­tozó dolgokban dönteni, de városunk polgár- mesterének, Debreczeni Istvánnak alább ismer­tetett javaslatai minden valószínűség szerint határozattá fognak emelkedni, annál is inkább, mert ő azokat a viszonyok beható tanulmányo­zása, kellő ismerete és előzetes megbeszélések alapján konstruálta meg. Á nagykárolyi színi-szezonok. Eddig, mint ismeretes: Szatmár, Eperjes, Nagykároly, Beregszász és Kisvárda tartoztak Krémer Sándor szini-kerületébe. Az őszi szezon 6 hetét: október 1-étől november 15-ig Eper­jes élvezte. Ez időre esik a rendes szinészvál- tozás. Szatmár, messze esvén Eperjestől: nem igen folyhatott be a szerződtetésekbe s mindig kénytelen volt az eperjesiek Ízléséhez alkalmaz­kodni, s ha jó, ha rósz volt: beérni a már szerződtetett társulati taggal. E miatt sok zok­szó hangzott el s végre is Eperjes kilépett a kerületből. Nagykároly város szinügyi bizott­sága erre — miután uj színház is épül — az­zal fordult Szatmárhoz, hogy engedje át neki az okt. 1. nov. 15-iki őszi idényt és az ápri­lisi tavaszi idényt, amely eddig szintén Eper­jesé volt, s itt a szomszédban Szatmár is be­leszólhat az őszi szerződtetésekbe. Mint érte­sülünk : Szatmár város tanácsa ebbe bele is egyezett s igy a két szakos színi évad ezután Nagykárolyban 10 hétig fog tartani: őszszel, október 1-től november 15-ig és tavaszszal áp­rilis hó napban végig, A társulat tagjai. A színigazgató köteles szerződtetni a kö­vetkező személyzetet: Női személyzet: 1. szubrett-énekesnő, 1 koloratur-énekesnó, 2 másodénekesnő, 1 szende, 1 naiva, 1 drámai anya, 1 komika, 8 karda- losnő ; Férfi szemslyzet: 1 tenorista, 1 bariton, 1 buffo, 1 naturbursch, 1 énekes bonvivant, 1 társalgási színészt és 8 férfi karénekest. Ezeken kívül: 1 karmestert 14 tagú zene­karral (a szatmári katonai zenekar tagjai) 1 súgót, 1 ruhatárost és a kellékes személyzetet. A színház beosztása és helyárai. A városi színházban csakis ülőhelyek lesz­nek ; és pedig : Páholyok: 12. földszinti páholy á 8.— kor. 12. emeleti páholy „ 6.— „ Földszint: 4 elsőrendű sor (70 szék) á 2.— 4 másodrendű sor (57 szék) „ 1.60 5 harmadrendű sor (66 szék) » 1.­Erkély: 1. sor emeleti erkélyszék (23) 2.— 2. sor emeleti erkélyszék (25) 1.60 Karzat: 1. sor (17 szék) ' —-.80 fill. 2., 3. sor (34 szék) —-.60 „ 4., 5., 6. sor (51 szék) —-.40 „ Telt háznál az összes helyek ára: 605 kor. 60 fillért tesz ki, de ebbe már bele van számítva 5 ingyenes ülőhely: 1 rendőrtiszt, 1 1 tüzoltótiszt, 1 villamos világítási tisztviselő 1 közrendőr és 1 tűzoltó számára. Azonkívül a színigazgatót terheli 3 rendőr ügyeleti pénze 3 kor, 2 tűzoltó dija 1 kor. (a karzaton) és 2 tűzoltó dija a kulisszák mögött 1 kor. 20. ösz- szesen 5 kor. 20 fillér. A tűzbiztonság. A színház nézőterének összesen 7 kijárata van, mig a karzati közönség kívülről, külön 2 bejárón közlekedhetik le és fpl az udvaron. Há­rom tűzoltó van mindig készenlétben, Vulkán­féle fecskendő készülékkel. A páholyok, a földszint és az erkély kö­zönsége az előcsarnokon át juthat a helyére, a jobb- vagy baloldalra szóló jegyek szerint, vagy balra, a karzati közönség pedig kívülről, külön feljárón. Ruhatár is kettő van, nehogy csoporto­sulás legyen. A bútorzat. A színház székei felhajtható ülőkéjü tám­lásszékek lesznek. Ezek azonban csak novem­berben lesznek készen, s igy az idei őszi sze­zonra hajlított Thonet-székeket állítanak be. Erre való tekintettel Debreczeni István pol­gármester az idei szezonra a földszinti 2 első sorra is csak 2 kor. jegyárat javasol holnap a szinügyi bizottságnak, amelynek módjában lesz tavaszon ezt a két sort 2 kor. 40 fillérüre emelni. A jövő hét folyamán tartja meg a villám- telep a színházban a világítási próbát 4 órán keresztül, ha vájjon nem melegesznek-e át a vezetékek. Helyáremelés. A színigazgató kivételes alkalmakkor csakis a szinügyi bizottság előzetes hozzájárulásával emelheti a helyárakat. Bérletszünetet azonban bármikor tarthat, de a hirdetett bérletelőadáso­kat természetesen le kell játszania a szezon alatt. A vasárnap vagy ünnepnap-délutáni elő­adások helyáraira nézve holnap dönt a szinügyi bizottság. A megnyitó előadás. Az uj színház megnyitó előadása okt 1 -je és 5-ike közt lesz, már amint az építkezés és berendezés elkészül. Megnyitó előadásul — az eredeti tervtől eltérőleg egészen helyesen — Herczeg Ferencznek „Déryné ifiasszony“ czimü darabját adják, amelylyel tavaly a kolozsvári Nemzeti Színházat is megnyitották. Ezt megelő­zőleg a nagykárolyi dalegyesület fog énekelni és Horváth Jenő piarista tanár Prologus-át ad­ják elő. A vendégek. A szinházavatásra a város tanácsa — mint értesülünk — Nagykároly város vendégeiül fogja hivni és látni: Herczeg Ferenczet, a megnyitó darab íróját, gróf Festetich Andor orsz. színé­szed felügyelőt és Molnár Viktor államtitkárt, a kultuszminisztériumban a szinügyek vezetőjét. A szinügyi bizottság holnapi ülése dönt afö­lött is, hogy lesz-e a megnyitással kapcsolato­san ünnepi lakoma. HÍREK. — A Kazinczy ünnep. Jelentettük legutóbbi számunkban, hogy Fráter Loránd, a XX. szá­zadbeli magyar hegedős Érsemlyénben emlék­szobrot emeltetett Kazinczy Ferencznek, a nagy nyelvreformátornak. Vasárnap délután 3 órakor leplezik le az emlékszobrot és a Kazinczy szü­lőházára a M. Tud. Akadémia által illesztett emléktáblát. Nagy ünnepségek keretében törté­nik mindez. Az esti müvészestélyen közremű­ködnek Herczeg Ferencz, Paulay Erzsi és Frá­ter Loránd. — Nagykárolyból— mint értesülünk — igen sokan rándulnak át erre az alkalomra a szomszéd Biharba. Falussy Árpád főispán, aki egyébiránt egyik diszelnöke is az ünnepély­nek, Ilosvay Aladár alispánnal a vármegyét fogja képviselni. Cseh Lajos főgymn. igazgató a Köl- csey-egyesület nevében fog koszorút helyezni ez emlékműre, s a piarista tanári kar is kép­viselteti magát. A nagykárolyi és szatmári részt­vevők ez eddigi megállapodások szerint: va­sárnap d. e. 3A,10 órakor indulnak vonaton Érmihályfalvára. — Eljegyzés. Marschalkó Leó nagyváradi gyógyszerész e hó 15-én váltott jegyet Balika Sándorné szül. Bernáth Ilona úrasszony nevelt leányával: nedeczki és rutkai Ruttkay Jolán kisasszonynyal. — Vizi érdekaliségi közgyűlés. A Szamos jobb és és a Tisza balparti vizi érdekeltségi társulat e hó 12-én a szatmári városház nagy­termében Ilosvay Aladár alispán elnöklete alatt közgyűlést tartott, melyen az érdekelt tagok igen nagy számban jelentek meg. Alispán, mint elnök üdvözölte a megjelenteket, majd előadta a közgyűlés tárgyát, mely Gacsály községen kívül hat szomszédos községnek kérvénye volt, az ártéri költségek felének elengedése iránt. Mintegy 11 év előtt ugyanis Gacsály és hat község pert indított az érdekeltség ellen azért, mert őket bevitték a vizi érdekeltségbe, holott ők úgy a Szamos, mint a Tisza folyótól messze esnek és igy nekik nem áll érdekükben a sza­bályozással járó árvízvédelmi költség. A tizen­egy éven át húzódó pörben a közigazgatási bíróság végérvényesen, végre is az érdekeltség javára döntött s egyben kötelezte a hét közsé­get az idáig felszaporodott 143 ezer korona ár­téri költségek megfizetésére. A közigazgatási bíróság ugyan megadta a jogot arra nézve a perlekedő községeknek, hogy uj osztályozást vehessenek fel, de ennek költsége körülbelül egy fél millió koronába kerülne, miért is ennek költséges volta az ujszabályozási munkálattól visszaszorította a hét községet. így most azt kérték az érdekeltségtől, hogy az idáig felsza­porodott 143 ezer kor. költségek 50 százalékát engedjék el, a másik 50 százalékra pedig öt évi kamatmentes törlesztést engedélyezzenek. A kérvény sorsa szavazással lett eldöntve, még pedig úgy, hogy a hét községnek megenged­ték, hogy a megítélt összeg 50 százalékát, 71500 kor. összeget egy év alatt kamatmentesen fizessék vissza. A különben elég izgatott hangú közgyűlés ezután véget ért. — Halálozás. Hoiváth Ernő oki. gyógy­szerész folyó évi szeptember hó 17-én éjjel VHl órakor, életének 56-ik évében meghalt Nagy­károlyban. — Kinevezés. Dr. Falussy Árpád főispán a nagybányai állami elemi és polgári leányis­kolái gondnokság elnökévé Stoll Béla ügyvé­det, helyettes elnökévé Dr. Makray Mihály pol­gármestert, rendes tagjaivá Neubauer Ferencz miniszteri tanácsost bányaigazgatót, Szabó Adolf, Doroghy Ignácz, Dr. Weisz Ignácz, Bernhard Adolf, Dr. Rencz János, Szellemy Géza, Égli Mihály és Gurneserits Lajos nagybányai lako­sokat kinevezte. — A nagykárolyi nőegylet folyó hó 22.-én d. u. fél 3 órakor a városházán, a polgármes­ter hivatalos helyiségében tartja évi rendes köz­gyűlését, melyre az igen tisztelt tagokat van szerencsém ezennel meghívni. Az ülés tárgya: 1. Titkári jelentés. 2. Pénztárosi jelentés és fel­mentvény megadása. Nagykároly 1907 szep­tember 6. Teljes tisztelettel: Serly Móricz Ilka, I. alelnöknő. — Anyakönyvi kinevezés. Dr- Falussy Ár­pád főispán. Serényi Jenő jegyzői gyakornokot a szaniszlói kerületbe korlátolt hatáskörrel anya­könyvvezető- helyettessé kinevezte. „Szatmárvármegye“ példányokat keres a kiadóhivatal 1906 évről és pedig 40, 49, és 51, számokat. Kéri a t. olvasókat, kik esetleg a lapot meggyiijtötték, de tőle megválnának, hogy kiadó hivatalunkba kegyeskedjenek azokat be­küldeni.- Pályázati hirdetmény. A nagykárolyi ,,Melinda“ árvaháznál megüresedett két helyre ezennel pályázatot hirdetek és kérem a folya­modni kívánókat, hogy keresztlevéllel, szegény­ségi és orvosi bizonyitványnyal ellátott folya­modványukat 1907. évi szept. 20-ig hozzám beadni szíveskedjenek. Teljes tisztelettel: Dr. Vetzák Ede nőegyleti titkár. — Elveszett értéktárgyak. A Jókai utcza 21. számú háztól a Nagymajtényi utczában Je- ney Géza házáig elvesztek a következő érték­tárgyak : Egy hosszú nyaklánczon egy dupla fedelű női aranyóra, egy domború üveg alatti Mária-kép faragott gyöngyház kerettel és egy kinyitható huszfilléres-nagyságú aranyarczkép- tartó amulett, benne egy női arczképpel. A károsult kéri a becsületes megtalálót, hogy az értéktárgyakat a város rendőrkapitányi hivata­lánál adja át ahol illő jutalomban fog részesülni. — Kimutatás a Magyarországi tej szövet­kezetek működéséről az 1906. évijén. Ily cí­men egy füzetbe állította össze a m. kir. föld- miveléstigyi minisztérium, a hazánkban 1906. évben működésben volt tejszövetkezetek terme­lési eredményeit. Sajnosán kell azonban e fü­zetből tapasztalnunk, hogy vármegyénkben egye­dül csak Nagybányán működött egy szövetke­zet. Erre vonatkozólag közöljük a statisztikai adatokat: Alakult 19)6. március hóban 98 tag­gal 232 üzletrésszel, évi termés 70,507 liter tej 1244 kgr. vaj, melyet a szövetkezet 14,144 ko­ronáért értékesített. Legkisebb napi termelt tej- menyiség volt 175 liter, legnagyobb 237 liter. GÁL JENŐ okleveles mérnök magánmérnöki irodája = Szatmár, Eőtvös-uicza 13. = 160—104—3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom