Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)

1907-11-27 / 97. szám

4-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 97-ik szám. drágábban is elkel. Különös helyzetbe került egy a főváros közelében lakó nagyobb szőlő- birtokos, aki egyúttal borkereskedő is. Őt való­sággal megrohanták az idén a bécsi kereskedők. De miután neki vannak rendes vevői és nem akarta magát annak az eshetőségnek kitenni, hogy a bécsiek, akik talán most az egyszer jöttek a boráért, azt mind elvigyék és rendes vevőinek ne jusson, egy lehetetlennek tetsző árt kért a borokért, hogy el ne vigyék. És ime, a bécsiek megadták neki azt a lehetetlen árt is és alig tudott a vevői számára némi bort visszatartani. Az illető borkereskedő azt állítja, hogy idén legalább 10—15-ször annyi bort eladhatott volna jó áron, mint amenyi bora termett. — A kosztosdiákok és a tanárok. Meg­int egy reform, s megint vége egy darab poé- zisnek. A napokban a középiskolai tanárokat mélyen éédeklő miniszteri rendelet látott nap­világot, Apponyi Albert gróf kultuszminiszter ugyanis elrendelte, hogy a jövő iskolai évtől kezdve egy középiskolai tanár se tarthasson olyan kosztos diákot a házánál, akit ő maga is tanít az iskolában. Hiszen elvégre a kosztos diákok tartásának ilyetén való megszorítása rendkívül helyes és üdvös, mert bizony minden egyébtől eltekintve, egy cseppet sem egyeztet­hető ez össze az ideális tanári állás természe­tével, de mégis valami méla borongás lesz úrrá rajtunk, ha elgondoljuk, hogy ime vége van annak a régi szép időnek, mikor egy-egy tanár szépen kihúzta a diákot a szekundából, amiért a mama a kosztpénzen felül még egy hízott disznót is küldött a tanár urék konyhá­jára. — Ahol éhen halna az adóvégrehajtó. Az ember nem hiszi el úgy egyszeri hallásra, de pedig csakugyan úgy van, hogy van még eb­ben a szegény országban város, ahol pontosan adóznak az emberek. Sőt annyira adóznak, hogy még túl is adóznak. Akár csak, mint a mikor valaki annyit iszik, hogy túlságosan is sokat iszik. A temesvári városi adóhivatalnál ugyanis nemcsak az egész 1907. évre előirt adóösszeg folyt be már a mai napig, hanem az adófizetés már túl is haladta az előírást. Az egész évre 1,110.073 korona volt előírva és a tegnapi napig 1,136,007 kor. folyt be, ami 25.934 korona többletet tüntet fel. A mai nyo­morúságos pénzügyi állapotok között szinte hi­hetetlenül hangzik csakugyan ez a példátlan adózási kedv. Irigyeljük ezt a várost. Amelyik akkora lelkesedéssel és pontossággal (azt his­szük, inkább — pontossággal) fizeti az adóját, ott sok lehet a pénz. GÁL JENŐ okleveles mérnök magánmérnöki irodája = Szatmár, Eötvös-utcza 13. = 4707—1907. tksz. r Árverési hirdetményi kivonat. Az erdődi kir. járásbíróság, mint telek­könyvi hatóság közhírré teszi, hogy Dr. Nagy Sándor erdődi ügyvéd által képviselt Gottlieb Gyula királydaróczi lakosnak Papp Endre ugyan­ottani lakos ellen folytatott végrehajtási ügyé­ben 318 kor. 48 fillér tőke, ennek 1996. évi június 12. napjától járó 5% kamata, 77 kor. 34 fill, költség, továbbá a már csatlakoztatott dr. Sternberg Endre ügyvéd, mint Márkus Já- nosnénak Márkus János elleni végrehajtási ügyében lefoglalt követelések behajtására ki­rendelt ügygondnok 185 kor. és jár., Dr. Wag­ner és társai egyesület gyárak, mint betéti tár­saság czég 800 kor. és jár. iránti követelések­nek, nemkülönben a most csatlakozódnak ki­mondott Funkenhauser János királydaróczi la­kos 200 kor. s jár. iránti követelésének kielé­gítése végett is árverés alá bocsátja a szatmár­németi kir. tszék és az erdődi kir. jbiróság területén levő, Királydarócz községben fekvő 1. a királydaróczi 783. sz. betétben A. f 1. rsz. 231/2. hrsz. alatt felvett ingatlant 15 kor., II. ugyanezen betétben A. f 2. srsz. 234/1. hrsz. alatt felvett ingatlant 16 kor., III. és az ugyan­ottani 69. srsz. betétben A. f 1. rsz. 234/2. hrsz. alatt felvett ingatlant 1600 kor. kikiáltási árban. 2. Az árverés megtartására határidőül 1907. évi deczember hó 23-ik napjának délelőtt 9 Óráját helyéül pedig Királydarócz községhá­zát tűzi ki, mikor a fent körülirt jószágtest a kikiáltási áron alul is el fog adatni. 3. Árverezni szándékozók tartoznak bá­natpénzül a kikiáltási ár 10°/0-át készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-cz. 42. §-ban jelzett ár­folyammal számított és a 3333/1881. I. M. sz. rendelet 8. §-bau kijelölt óvadékképes értékpa­pírban a kiküldött kezéhez letenni, vagy annak előleges elhelyezéséről kiállított elismervényt átszolgáltatni. Erdődön, 1907. november 9-én. Sándor Lajos, kir. albiró. ELADÓ Szaniszló község határában jó minőségű 66 hold kiterjedésű homoki tag igen előnyös feltételek mellett. Czim a kiadóhivatalban.-2—1 iiiiiííiii-4«í'-H>KI 441 4-®5Í —*H>Ki 44jl 44& — •"»fr 4-®» —4-®f^i -4~»£§ —H>É 4«f§-4-opf-4~»P§ —4“®s§ —4-0 Jel u r t t-t-9 9 4 |rÉÍ:4i:á<H­ÜZLET ATVETEL. Van szerencsém a helybeli és vidéki vásárló közönség szives tudomására hozni, hogy helyben a Kölcsey-utcza 18. szám alatt, eddig Ferenczy István czég alatt vezetett fűszer-, csemege- és borüzletet átvettem. Üzleti főelvem jó minőségű áruval pontos kiszolgálás és jutá­nyos árak mellett a m. t. közönség igényeit kielégíteni. Becses pártfogást kérve vagyok —3—1 kiváló tisztelettel EÖRDÖGH GÉZA.-v -v Jic-V v v. Ch-VvÜu w VWli 3jG SiG ajc ajG öjC'JíC JIG ftltJtílfílttl? fä<H— :í<h*­{•+­BHt­Í&H­;‘*­s-Ze-i— I $«H— <v+­N®-i— i<H­íi5c-í— ü«h­b{<H— líe+­«*+>­Í«H­B?<H­:{*-+­Í8*+­§S*H<­K<H­i>+­í»+­it»»1 E35SE^§E3S3S^38E£3E3BSSSS3©S2£ Meghivó. A Nagykárolyi Takarékpénztár-Egyesület 1007. évi deczember hó 8-án (saját helyiségében) délelőtt 10 órakor rendkívüli közgyűlést tart, melyre a t. részvényesek tisztelettel meghivatnak. A közgyűlés tárgyai: 1. A közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére két részvényes tagnak meg­választása. 2. Két igazgatósági tagnak az alapszabályok 33. szakaszának figyelembe véte­lével leendő megválasztása. 3. A közgyűlést megelőzőleg 8 nappal előbb beadandó indítványok tár­gyalása. Kelt Nagykárolyban, 1907. évi november hó 20-án tartott üléséből. 188—3—2 Az igazgatóság. 's%3S388gBaaBsgBg3aaBS38BS3Baag3aB3BS3aaag> Nyomatott a Kölcsey-nyomda r. t. Nagykárolyban. 1907.

Next

/
Oldalképek
Tartalom