Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-02-24 / 16. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. « MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER' SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. » Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a. — Telefon szám: 58. ................— Hi rdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 40 fillér. ..............- Kéziratokat nem adunk vissza. : Fele lős szerkesztő és laptulajdonos: Kovács Dezső dr. Szerkesztő: Varjas Endre. Főmunkatárs: Tóth Zoltán dr. Előfizetési árak: Egész évre .................................................... Félévre .......................................................... Negyedévre .................................................... Eg yes szám ára 20 fillér. 8 korona 4 korona 2 korona. Hamis jelszavak. Nagykároly, febr. 23. (Z.) A nemzet ünnepre készül. Árpádnak, a nagy honalapító halálának ezredik évfordulóját akarják megünnepelni. A rendezők szerint az ünnepség egyik főcélja, hogy a honalapító korának nemzeti érzését és eszméit ébresszék fel a honfi keblekben. Szóval valami nemzeti újjászületésre gondolnak az ünnepség tervezői. Ez közvetett vád a mai nemzedék ellen. Úgy látszik, nem látják a ma élő magyarságban azt a tüzes honszeretetet, mely a honfoglaló hősöket hevitette. Nern találják fel azt a nemzeti érzést, mely a tömörülésre vezetne. Olynemü tömörülésre, mely nagy feladatokat tűz ki és valósit meg. Igazán csodálkozunk, hogy jobban szét nem néznek. A vádnak még indirekt formában sem kellett volna kiszaladni szájukból ? Hisz nem állítjuk mi, hogy a kuruc kor hőseinek ivadékai el nem fajzottak. Nem mondjuk, hogy a szabadelvű Magyarország megalapítói és utódaik el nem csenevésztek. E törpe fajzat kiadta erejét az imént lefolyt nemzeti küzdelemben. Az uralomra képtelen a párt. A vezérek tehetetlenek. Ezek uralma alatt a munkások védelem nélkül maradnak? A népnevelők még régi fizetésüket sem kapják meg ? A magyar nyelvet és nemzetet megvédelmezni semmi téren sem tudják? Nem csodálatos, mert a modern eszméket ha befogadták is, azt nem tudják átérezni ? Vérükben van valami, a mely őket a múlthoz, az ősökhöz fűzi. A jogfolytonosság teréről nem tudnak eltántorodni. Szeretnék a múltat a jelennel összefűzni. Valahogy úgy cselekszenek, mintha csakis* inlvtmenyeket akarnának alkotni. De talán még nagyobb tervük is van, azt óhajtják, hogy az ország ne csak névleg, hanem tényleg szintén magyar maradjon. Merő képzelődés, légvárak építése. Nem a huszadik századba valók már az ily emberek. Ideje, hogy a kripta ajtaja lezáródjék mögöttük. Egykor a római nép is nagy erényekkel dicsekedett, nagy műveltséggel kérkedett. Hiába túlélte magát. Az erőteljesebb germán faj foglalta el a helyét. így van manapság a magyar. Nincs benne többé életrevelóság. A vezető elem legalább is férges már. Közel van a pusztuláshoz. A népből helyes vezetés mellett még talán lehet valamit csinálni. Igen, a vezetőket kell felcserélni. A tekintélyek kora lejárt! Név, származás, jellem, becsület, a múltban munkával szerzett elismerés számításba sem jön! Ide nézz te ostoba nép, ábrándulj ki valaha halvány képeidből. Itt vagyunk mi vezetőknek az uj magyarok. Mi nem tanulunk, hanem tanítunk. Azelőtt a betelepülők, az Ankerschmidt-ek a vezető elemhez simultak, hogy boldoguljanak. Mi nem simulni, hanem simítani akarunk. El akarjuk simítani előled az akadályokat, Nyugat, de nagyobbrészt Kelet bölcsességét tárjuk fel előtted. Ez az uj honfoglalás. Vezetőiddel nem boldogulunk, tehát piszkoljuk, szidjuk őket. Rájuk ne hallgass, mert még megvédelmezik gyapjadat, a melyet mi akarunk lenyirni. Tagadd meg vallásodat, nemzetiségedet, apáidat, kövess minket. Minket, kik egyedül mutatjuk meg a boldogulás útját. Azt mondod, nem ismersz bennünket. Higyj! Csak hihetsz nekünk, mikor mondjuk. Nem látod-e a nagy szeretetet, amelylyel irántad viseltettünk? Uj betegség. Mostanáig én voltam a világ legboldogabb embere. Annak dacára, hogy már másfél éve házas vagyok, életem olyan zavartalan és derűs volt, mint az olasz festemények ege, mely tudvalevőleg mindig a legszebb és legtisztább kékség még bárányfelhők sem úszkálnak rajta. Azonban az istenek megirigyelték ezt a boldogságot s hogy megmaradjak a sikerült és eredeti hasonlatnál, a múlt héten házaséletem ege beborult fölöttem fekete és vészterhes felhők tornyosultak rajta; nyomasztó és puskaporszagu volt a tevegő, mint a falat döntő és embereket ölő villámcsapások előtt — amikor egyszerre kitisztult minden és én ismét .... De menjük sorra! A múlt héten történt, hogy a feleségem a leves után igy törte meg a csendet: — Apuskám, ugy-e te szereted a kis feleségedet? Kérem szépen — nem tudom, hogy másutt is igy van-e, de nálunk ez a kérdés mindig egy uj kalapot vagy slaffrokot jelent. Azért tehát én igy feleltem, — Hogyne, de hallottad-e azt a legujjabb szerencsétlenséget — mely lázban tartja az egész Pestet. Az emberek másról sem beszélnek, csak erről. Egy szegény hivatalnok — olyasforma állásban lehetett a pénzügyigazgatóságnál mint én — s itt egy jelentősei és laposat pislantottam és nehány másodpercig vártam — majd igy folytattam, — tehát egy pénzügyigazgatósági hivatalnok borzalmas módon vetett véget életének. Föbelőtte magát . . . A feleségem olyan — kétkedő és sajnálkozó pillantást vetett rám — de én nyugodtan folytattam tovább. — Aztán beleugrott a Dunába. Azonban szerencsésen kihúzták a mentők, gyorsan beauto- mobilozták a klinikára, ahol azonnal kivették a fejéből a golyót. És már azt hitték, hogy megmentették és a tudós tanár kezében a golyóval már szép előadást is tartott a hallgatóknak, apost- rophálva Széchényit, hogy még az apagyilkosokat is meg kell menteni (az illető t. i. családos ember volt) amikor a hallgatók egyike rámutatott a kétszer megmentett pénzügyigazgatósági hivatalnokra, hogy úgy látszik három a magyar igazság, — meg is mérgezte magát, mert az arca el van torzulva. Csak egy pillanat müve volt a tudós tanárnak odaugrani, kimosni a gyomrát és harmadszor is megmenteni. És ekkor képzeld mi történt! A tudós tanár hátrafordult, hogy újra egy szép és tanulságos előadást tartson a hallgatóinak, az orvosi tudomány fejlettségéről és előrehaladottságáról — amikor a 3-szor megmentett pénzügyigazgatósági hivatalnok — arcán egy diadalmas és egyszersmind lesajnáló mosollyal — szétrobbant. Mert egy dinamittöltény volt a mellényzsebébe dugva. Nagyot lélegzettem — a hosszú előadás kifárasztott, — a feleségemre néztem, lesve a hatást. Ő nyugodtan, szelíden, mint egy ma született bárányka, vagdosta darabokra a tányérján fekvő disznó karéjt. Én igy folytattam: — És mit gondolsz Mariska, miért követte el az a szegény ember azt a rettenetes dolgot ? — Hát azt is tudják? — Igen — egy levelet találtak a zsebében. — Hát az nem robbant szét? — Nem — az hála az Istennek megmaradt épen. Felbontották es igazán megható és szomorú, amint írja benne az a szegény pénzügyigazgatósági hivatalnok — 'egyszer olvastam el, mégis majdnem szóról-szóra tudom : — Szervusz világ! Nagyon szerettelek, és nagyon jól éreztem magam benned, — de itt kell hogy hagyjalak mert nem tudtam kifizetni a feségem ruha számláját! 75 forint havi fizetésem volt s a feleségemnek csak a ruhaszámlája 92 forintot tett ki. Hát a kalap, hát a cipő — És utána 3 nagy kérdőjel. Nagyon szépen adhattam a levelet elő, mert a feleségem nagyon meghatódott. Két könycsepp gördült az arcán végig és egészen elérzékenyülve remegő hangon mondta: — Látod — látod Tamás és te mégse