Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)

1907-02-17 / 14. szám

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP.

<8? MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. »

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a.

—

..... Telefon szám: 58. —

Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér.

. - Kéziratokat nem adunk vissza. . :

Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Kovács Dezső dr.

Szerkesztő:

Varjas Endre. Főmunkatárs: Tóth Zoltán dr.

Előfizetési árak:

Egész évre ....................................................

Félévre .........................................................

Negyedévre ....................................................

Eg

yes szám ára 20 fillér.

8 korona 4 korona 2 korona.

Kavarodás.

Nagykároly, febr. 16.

(Z.) a görög mithologia káoszából kialakult a létező, szép világrend. A magyar közélet mai zűrzavarából mi válik, azt ember aligha tudná megmondani.

Hasznára válik-e a nemzetnek, vagy kárára ez az ideges dulakodás? A távoli szemlélő előtt úgy tűnhetünk már fel, mint az őskori ember, ki saját kicsinyes érdekeiért szomszédjának, sőt rokonának a testén gázolt át. A ragadozó tört ki belőlünk, harcolunk a honért, harcolunk képzelt érzelmeinkért. íme a huszadik század küszöbén a barbár magyar!

Kultúránkkal, nyugodt törekvéseinkkel, nemes aspirációnkkal nem tudtuk magunkra vonni a külföld figyelmét. Bizonyára elérjük azt botrányainkkal.

Képzeljük el, hogy egy érdeklődő angol, vagy francia az Osztrák-magyar monarchia magyar népfajára is kiváncsi volt. Véletlenül oly munkákat olvasott, a melyek jóindulattal emlékeztek meg rólunk. Olvasott magyar politikai érettségről, lovagiasságról, önzetlen haza- és fajszeretetről. Szimpátiával fordult a jogaiért küzdő nép felé.

Hová lesz e szimpátia, ha a mai

botrányokról, fölfordulásokról s öklelőd- zésekről értesül ? Legjobb esetben is azt kell hinnie, hogy becsapta az iró, akinek a müvét olvasta.

Azt fogja gondolni, hogy ez a nép csakugyan nem Európába való. Föltétlenül igazuk van az osztrák államférfiaknak, kik állandóan azt hirdették, hogy ez a nép csak erős marokkal, korbácscsal és szuronnyal kormányozható. S tagadhatatlan, gondolkozásuk egészen következetes.

Azt Írja Lengyel Zoltán, hogy még a rabló-gyilkostól is szívesen fogad céljait szolgáló adatokat. Bizonyára használta Lengyel beszédében már azt is, hogy oly kevesen vagyunk, hogy még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni. Nem fogom rá, hogy hallottam, vagy olvastam tőle, de szinte lehetetlen, hogy sok agiíációs beszédjében ne használta volna az ismert mondást.

Nem ébred-e fel a lelkiismerete, hogy ő, aki a magyarság egyetértéséért oly sokat küzdött, most az egyenetlenséget szítja. Nem a gazt, a dudvát irtja pusztán, hanem a hasznos, az életet adó növényt szintén tövében támadja.

Nemcsak hogy a latroknak, az apagyilkosoknak nem bocsát meg, hanem

azoknak a munkáját teszi lehetetlenné, kiknek nevét, önzetlen törekvéseit azelőtt a legnagyobb tisztelettel emlegette.

Kétlem, hogy Lengyel Zoltán s azok, kik őt támogatják, valóban a nemzet javára munkálkodnának? Annyira megyek, hogy Lengyel Zoltánnak a jóhiszeműségét kétségbe sem vonom. Segítőtársai azonban már nem a tisztességes küzdők sorából kerülnek ki. Nehány exaltált embert kivéve a dögre leső varjak azok. Oly egyének, kiknek lelkében nem a haza, a nemzet szent fogalmai élnek, hanem a rombolás, a pusztítás vágya. Nekik, mint minden élősdinek, a zűrzavar, a kavarodás a kedves állapot. A felfordult viszonyok közt érzik jól magukat, mert akkor innen is onnan is harácsolhatnak. A darabontok egykori, kész eszközei azok más gúnyában.

A tavalyi áprilisi szellő micsoda szép reményeket hordott is össze halomba. Azt hittük, hogy elérkeztünk végre a boldogulás kapujához. A nemzet csekély töredéket leszámítva egy táborban volt. De még a letörtekről is gondolhattuk, hogy felülkerekedik bennök magyar mivoltuk s a nemzet boldogulásának útjába akadályokat nem gördítenek.

S kisül, hogy mindaz csak ábránd

Temetnek ...

Temetnek egy kis faluba :

Sírva, riva szól a harang —

Deli legény nyugszik ott a Kék bakacsin árnya alatt.

Koporsóján a kalapja, Rozmaringszál mellé tűzve — Körülötte áll a falu Minden leánya, legénye.

Megtört anyja reá borul Arr’ a deszka koporsóra;

Égre kiált, szivet tépve Fájdalmának siró szava:

„Lelkem fiam, egyetlenem,

Hová legyek te nélküled ?

Miért hagytál itt? óh, csak tudnék Elmehetni én is veled.

Isten, Isten ! miért adtad ?

Miért hagytad felnevelnem ?

Hogy mire örömem lenne,

Akkor meg elveszed tőlem ! ?“

Hajlott vállu, öreg ember Némán áll a koporsónál;

Úgy érzi, hogy szive, lelke Gyermekével a sírba száll.

*

Felnézek az égre hosszai!

Uram, örömöd van ebbe?

Neked — több lett egy lélekkel S ezeknek — ő volt mindene.- Gulácsy Ilonka.

Álmok.

Irta: Kovács Lajos.

Délután volt. Kint a folyóson vígan folyik a munka. Bábi, az énekes Bábi teregeti a ruhákat. Azonközben dalol. Mert Bábi mindig dalol. Tralala . . . tralala . . . Azt mondja, ő jobban dalol, mint a színésznő. Igaz, Bábi tegnap színházban volt. A falu rosszát adták. Oh én Istenem, milyen szép volt! A fényes színpad. Csillogó ruhák. Minden, s most, a mint Bábi teregeti a ruhákat, elképzeli magát a szép ruhában s vígan dalol tralala .. . tralala . ..

— Bábi, Bábi! — kiált az ablakból Törökné — mikor adja be a kávét? már négy óra. A fiuk mindjárt itthon lesznek. Oh én Istenem, maga mindig csak nevet, mindig csak dalol.

így Törökné, a kosztadóné. Mert Törökné

diákokat tartott. Szegény volt. Férje a múlt télen hal el s abból élt, a mit egy-két diák tartása hozott. No meg a nyugdíj.

Sebesen mentünk a szobánkba, Józsi és én, Törökné kosztosai. Bábi, a dalos Bábi ekkor már behozta kávét.

De eh! Miért beszélek én a dalos Bábi- ról ? Miért Töröknéről ? Mikor tavasz van és hársfák illatoznak. Itt a füzesek alatt pedig álmodhatom álmaimat heverve a puha réten.

Igen lent a füzesek alatt. Oh én Istenem, ez is megtörtént ? Vagy tán álmondtam e pázsi- tos füvön ?

Sebesen jártam könyvemmel a kezemben. Tanultam .. . Akkor volt. Igen, gimnázista voltam, telve reménynyel és szívvel. De mit tehettem róla. Olyan ábrándos fiú lehettem, a ki házasodni akar.

De előbb elmondok egyet-mást a Ká- rászékról, a kik laktak a gát mellett fehérre meszelt, tornácos házban.

Kárász bácsi jó ember volt. Okos is. Többször mondta:

— Öcsém, ha meg nem házasodom, ma püspök vagyok. No nem igaz-e? He-he-he. Püspök. Vigyázz öcsém a szivedre!

így a jó Kárász bácsi, a ki nem vigyázott a szivére s odaadta a püspöksüveget egy pár szép szemért. De szerették is egymást Kárász bácsi és Kárász néni.

I