Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-12-22 / 104. szám
2-ik oldal SZATMÁRVÁRMEGYE. 104. szám. egyhangú határozattal hozta javaslatba a restauráló megyegyülés előtt a kijelöléseket, sőt azok sorrendjét is. S bár minden érdek megtalálta lelkiismeretes képviselőjét a jelölő-tanácsban : az igazságos és méltányos érdek előtt meghajolt a politikai és a magánérdek is. Pedig minden politikai párt súlyos és erős egyéniségekkel volt képviselve a jelölő-tanácsban. A vármegye legelismertebb tekintélyeiből alakult az. S.ű fiig- getleuségi főispán elnöklete alatt egyaránt érvényesült minden más politikai árnyalatnak méltányossági szempontból megindokolt igazságos kívánsága. Es méltán nézhetett várakozással teljesen a res- tauráczió elé minden párt, és figyelhette becsületes bizodalommal, szorongva, szűkülve vagy ádáz kajánsággal, hogy: miként fog viselkedni a függetlenségi és 48-as párt, amikor vezető-szerepe van tisztujitáskor ? . . . Hát a függetlenségi párt, a függetlenségi főispán letette a tüzpróbát! Nem- csakhogy hatalmi kérdést nem csinált a restauráczió intézéséből, de még politikait sem. Átengedte az intézés és határozás jogát a vármegye közönségének, amelynek erre ezer esztendős autonom jussa van. És a vármegye választott erőszak, külső befolyás felső nyomás nélkül. Választott — becsületesen . . . Ilyesféle idők visszatértéről álmodhatott Beöthy Ákos, amikor megírta: töredékben, befejezetlenül reánk maradt könyvét „A magyar államiság fejlődéséről.“ És igy legyen időtlen időkig: . . . A vármegyei restauráczió lefolyásáról itt adjuk tudósítónk kimerítő jelentését : A gyülésterem. A restauráczió külső képe is nagyarányú már: féltiz óra tájt már egymást éri a vármegye székháza előtt 3 tömérdek magánfogat és bérkocsi. A törvényhatósági bizottsági tagok csakúgy tolonganak föl a márványlépcsőkön. Négy diszhuszár őrködik a lépcsőházban és a terem előtt. A karzaton száz- meg száz virágos kalapu urihölgy, — az előkelőbb idegenek a megyetagok sorai között bejutnak a nagyterembe, — bajos ezt ellenőrizni — és zsúfolásig telik az Presse! Akkor aztán lecsillapodtam. Ma már alig hallom. Villers kinyitotta az ablakot: — La Presse! — kiáltotta le az utczára és ügyesen egy soust dobott a camelot elé a kocsiutra. Azután hosszú spárga-fonalat bocsátott le a hatodik emeletről, melynek végére a camelot rákötötte az újságot, — de megint felhúzta. — Felolvassam ? — kérdezte tőlem, — talán akad benne valami, amit megírhattál ? — Ugyan! — feleltem fitymáló mosoly- lyal — csak azt írom meg, amit magam látok. Villers vállát vonogatta és széthajtotta a lepedőnagyságu újságot . . . Mosolyogva néztem a lelkes olvasót, de egyszerre megijedtem: arcza elsápadt, keze remegett. Attól tartottam, hogy elájul. — Qu‘ y a-til! — (Mi a baj ?) — kérdeztem. — Juliette! . . . Oh, Juliette! . . . szólt zokogva és magánkívül felpattant helyéről. Révedező, kimeredt szemmel nézett rám. — Qu’ est ce qu’ il ya ? Parle ! — (Mi történt ? Beszélj! szóltam újra. Villers nem felelt, csak nézett bambán, ostobán, mint akit doronggal fejbe vágtak. Egy perczig. Aztán kalap nélkül elrohant. Felvettem az elejtett újságot és hamar megtaláltam a kis napihirt, mely Villers barátomat megőrjítette. Csak annyi volt benne, hogy Juliette Macon varrólányt délután félkettőkor egy autombil elgázolta, mikor a Place de la Bastille-on leszállt az omnibuszról . . . már 10 órára. A hatszáz választó közül (290 virilis, 290 választott és 20 szavazási joggal biró tisztviselő közül) idebenn lehet vagy 500. Igen nagy az érdeklődés: a főispáni elfogadóban és az alispáni kisteremben dohányozni is lehet, a közgyűlés kezdetéig odahuzódnak hát a benfentesek, a korifeusok és csoportokra oszolva, fontoskodva mérlegelik az esélyeket. Pedig hát kiszámithatlan ez a félezernyi megyeeleje. De tiz óra múlt. A főispán megnyitája. Dr. Falussy Árpád főispán néhány percz- czel tiz óra után lép a pódiumra, ahol a lemondásra kész tisztikar várja, rendes helyein. Harsány és lelkes éljenzés fogadja a pazar disz- magyarba öltözött, népszerű főispánt, aki az éljenzés csillapultával, kalpagját maga elé téve szólni kezd: — Tisztelt törvényhatósági közgyűlés! Önkormányzati életünkben nevezetes határjelző állomáshoz jutottunk a mai nappal. Szatmárvármegyének 6 évvel választott tisztikara mond le ezennel. Ez a tisztikar a mai napon elbúcsúzik a tek. törvényhatósági bizottságtól és a vármegye közönségétől. Szeretném remélni, hogy csak néhány pillanatra, rövid órákra búcsúzik el, hogy közeli múltjához híven : becsületes és hazafias működésre ismét visszatérjen. (Éljenzés) Erre a tisztikarra, amely 6 éve került a vármegye közigazgatása vezetésének intézésére egybe: két esztendő előtt nehéz idők, súlyos viszonyok nehezedtek, ("Úgy van!) mert az államhatalmat bitorló darabant- kormány azt követelte tőle, hogy hazáját, az ország e részének népét megfossza azon jogaitól, amelyeket egy évezreden által élvezett. (Gyalázat!) Szatmárvármegye törvényhatósága és közönsége azonban kiállotta a tüzpróbát es különösen a törvényhatóság tisztviselői voltak azok, akik megmutatták, hogy megvan bennük az őserő, amely ezeréves múltat adott e hazának. (Éljenzés.) Ebben a küzdelemben edződött erőssé ez a tisztikar. (Éljenzés.) Azok a megtévelyedett emberek, akik nem tudtak kitartani az igazság és a becsület mellett a nemzeti megpróbáltatás nehéz óráiban, már nem ülnek itt az ő soraikban. Akik itt vannak, mind egytől-egyig kifogástalan, becsületes, hűséges katonái voltak a nemzeti küzdelemnek. (Éljenzés. Taps.) Kérem tehát a tek. közgyűlést, hogy amikor ma, ismét hat esztendőre rakja le azokat az alapokat, amelyeken várunk emelkedik mindenféle bitorló hatalommal szemben : tegyenek félre minden anyagi, családi, rokoni, baráti köteléket és hozzák vissza a kipróbált gárdát. (Éljenzés.) Én a magam részéről kijelentem — fejezte be nagyhatású megnyitó beszédét a főispán, — hogy sem politikai, sem rokoni, sem semmiféle tekintetek a választások vezetésében irányítani, vagy befolyásolni nem fognak s kérem a tek. közgyűlést, hogy támogasson abban az igyekezetemben, hogy a választásokkal a vármegye közönsége megelégedett legyen. (Hosszas éljenzés és Taps.) A főispán magvas beszéde osztatlan jóhatást tett a közgyűlésre, amely lelkes éljenzésben és tapsban nyert kifejezést. A tisztikar lemondása. Ilosvay Aladár alispán emelkedett ezután szólásra, (Halljuk! Halljuk!) s röviden szólott : — Szatmárvármegye választott tisztikarának — úgymond — ez év végével lejár az a 6 éves cziklusa, amely időre a vármegye közönsége kitüntette őket bizalmukkal. Ezennel tehát lemond az egész tisztikar nevében. (Éljenzés.) Amidőn ezt teszi, nyugodt lelkiismerettel teszi, mert ha nem is váltottak be minden várakozást olyan nagy sikerrel, mint azt ők maguk is szerették volna: minden igyekezetükkel azon voltak, hogy kötelességeiknek megfeleljenek. (Úgy van ! Éljenzés.) Mikor most az irántuk megnyilatkozott bizalmat az egész tisztikar nevében a leghálásabban megköszöni, kéri a közgyűlést, hogy bizalmát tartsa fönn továbbra is ama tisztviselőkkel szemben, akiket arra érdemeseknek itél. (Éljenzés.) Ismételten megköszöni a törvényhatósági bizottság bizalmát, a vármegye pecsétjét és irattára kulcsát átadja a főispánnak és kéri, hogy rendelje el a tisztujitást. (Éljenzés.) Á tisztikar erre eltávozik a pódiumról. A restauráczió intézősége. A jelentős pillanatokban fellépni szokott ideges nyugtalanság lesz úrrá a teremben. Az egyeseket csakúgy elfogja ez, mint a tömegeket. De nagyban ez kifejezésteljesebb. Az individuum uralog magán, de nem a tömeg. Ez erre képtelen. Nincs meg az a rutinos, fegyelmezett össz- játéka, mint az egyes ember idegeinek. — Miként e pillanatban is: a pódiumon nem marad senki más, mint a diszruhás főispán, az ideges tömeg morajlik, zug, helyezkedik. A karzat hölgypublikuma is előrehajol — mintha virágos rózsa-lugast lendített volna elébbre a ze- fir, — és hallik az elnöki szó: Midőn a lemondott alispán úrtól átveszem joghatósága szimbólumait: a vármegye pecsétjét és az irattár kulcsát, egyben tudomásul veszem az egész tisztikar lemondását és intézkedem az 1886. évi XXI. t.-cz. 81. §-a értelmében a megejtendő tisztujitás iránt. (Halljuk! Halljuk!) A választási jegyzőkönyv vezetésére fölkérem Debreczeni István polgármesler urat, (Éljenzés.) az ügyészi teendők ellátására pedig dr. Jármy Béla tb. főügyész urat. (Éljenzés.) A két funkczionárius elfoglalja helyét a pódiumon. A főispán még a rend fenntartására Ma- darassy István volt (és csakhamar újra lett) nagykárolyi főszolgabíró parancsnoksága alatt öt tagú gárdát kért föl, akik a csaknem tizenkét óra hosszat tartott kampány alatt derekasan feleltek meg nehéz feladatuknak. A szavazatszedő küldöttségek. A főispán javaslatára azután a szavazatok szedésére két bizottságot küldött ki a közgyűlés, amelyeket közfelkiáltással ekként alakított meg: I. küldöttség: (főispáni elfogadó terem, ahol a törvényhatósági bizottság virilis tagjai szavaznak) elnök : Domahidy István ; tagok: dr. Adler Adolf és Madarassy Gyula; jegyzők: Szintay Kálmán és Luby László. II. küldöttség: (alispáni kisterem, ahol a választott megyebizottsági tagok szavaznak) — elnök : Berenczei Kovács Jenő ; tagok: Rébay Dezső és Nonn Gyula; jegyzők : Szilágyi Tihamér és Kossuth István. A kijelölő küldöttség. Dr. Falussy főispán : A beérkezett pályázatok elbírálására, a jelölések niegejtésére még egy kijelölő bizottságot is ki kell küldenie a közgyűlésnek, kér erre nézve indítványt. Luby Géza, a vármegyei függetlenségi párt megbízásából a következő bizottsági tagotat hozza javaslatba a kandidáló bizottságba: Farkas Sándor, Madarassy Dezső és Luby Géza. Dienes Lajos ezzel szemben, tekintettel arra, hogy koalicziós korszakot élünk, nem helyesli, hogy csak a függetlenségi párt legyen képviselve a bizottság részéről, javasolja a következő urakat: Luby Géza, Madarassy Dezső és Kende Zsigmond. (Éljenzés.) Falussy főispán: a maga részéről is Dienes Lajos javaslatát ajánlja elfogadásra. (Elfogadjuk ! Nem fogadjuk el! Zaj. Elnök csenget.) Ajánlja az egyhangú választást, mert a szavazás maga is legalább másfél órát venne igénybe. (Szavazzunk! Válaszszunk!) Luby Géza: szívesen hozzájárulna a főispán által is támogatott Dienes-féle indítványhoz, de őt köti a pátrhatározat: vagy együtt lesznek beválasztva, vagy együtt buknak. Ő sem bánja: szavazzunk! (Zaj! Elnök csenget,) Domahidy István: 1861. óta, tehát az alkotmány ujjáébredése óta tagja Szatmárvármegye törvényhatósági bizottságának s ő is furcsának találja, hogy a függetlenségi párt e fontos hivatás teljesítésére olyan kimondottan jelölte a bizottság delegátusait. Bizalmatlansággal egyikőjük iránt sem viseltetik, de mert igy
