Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-12-04 / 99. szám
Nagykároly, 1907. deczember 4. Szerda. III. évfolyam. 99. szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. MEGJELENIK HETENK1NT KÉTSZER: SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a. ............inn Telefon szám: 58. zen Hir detések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 40 fillér.------------- Kéziratokat nem adunk vissza. Lapvezér: Papp Béla országgyűlési képviselő. Felelős szerkesztő : Laptulajdonos : Schröder Béla. Szintay Kálmán. Előfizetési árak: Egész évre ........................................................... 8 korona Félévre ................................................................. 4 korona Negyedévre ........................................................... 2 korona. —===== Egyes szám ára 20 fillér. — Kenyér és ruha. Nagykároly, decz. 2. Panem et circenses! . . . Kétezer esztendő előtt a haldokló Róma népe még ezt követelte. Ma már nincsen ilyen nagy igénye a nyomornak. A kenyér mellé ruhát kér, nem pedig embergyilkos czirkuszi játékot . . . És vannak jóságos tündérek, akik adnak nekik. Puha, meleg ruhát didergő testükre, fonatos kalácsot éhező bendő- jükbe. Hej! — ha minden napra jutna egy olyan kalács, mint aminőt a nagykárolyi nőegylet szombati osztogatásán adtak a szegénygyermekeknek! Ünnepük volt az ezeknek. Jósziveknek időszerüleg előlegezett karácsonya. Gróf Károlyi Istvánné egy negyedszázada áll élén ennek az intézménynek és eze- ren meg ezeren áldják jóságos tevékenységét. Száztíz gyermek kapott tetőtől talpig uj gúnyát, egy napra való fehér kalácsot. A grófnő családi ügyei miatt nem lehetett jelen a megható aktuson, de ott lebegett a szegények őrangyalának szelleme a városháza nagytermében, amikor az ő jótékony lelkére való hivatkozással áldást imádkoztak le a szegények gyámolára. A grófnét patronai tisztében Péchy Lászlóné, ez az igazán angyali jóságu úrasszony helyettesítette. Mennyit fáradt, ügyelt, gondoskodott, a mig a száztíz gyereknek minden szükséges holmija együvé került! Még a jó meleg csizmácskákat is szinte őmaga húzogatta az apróságok kékre dermedt lábaira. Mindent rendezett, intézett: nem volt ott fönnakadás, rövidülés semmi. Szinte le sem irható az a látvány. Száztíz örömkönynyel teli szemű gyermek és egy egy csoport jóságos uriasszony és leány, . . . amint adnak abból, amit Isten adott. Áldja meg őket jóságukért a Mindenható. A szombati gyermekfelruházás cselekedetének aktái különben a következők : A nagykárolyi szegénygyermekek felruházására a következő adományok folytak be: gróf Károlyi Istvánné 300 koronát, gróf Károlyi Gyuláné, Péchy Lászlóné, Nagykároly város 103—100 koronát, dr. Boromissza Tibor, Központi Takarékpénztár, Izr. Nőegylet, Nagvkárolyi Takarékpénztár 25—25 K; Dr. Falussy Árpádné 30 K; Dr. Serly Gusztávné, Nagykárolyi Kereskedelmi és Iparbank, Önsegélyző Népbank, dr. Vetzák Edéné, Ilosvay Aladárné 20—20 K; Honvéd tisztikar 11 K ; Debreczeni István, Kacsó Károlyné, Schönpflug Richárd, Madarassy Gyula, Ringelhan Gyula, Kun Árpád, Nonn Gyuláné, özv. Fűzi Istvánné, Ernecz László, Nagykárolyi Hitelbank, Kaufmann Mártonné, Tanárky Béla alezredes, özv. Áldor Adolfné, Vetzák Edéné, Nonn Gyuláné 10—10 K; ifj. Stenberg Sán- dorné 8 K, dr. Jékel Lászlóné 6 K, Wagner István, dr. Aáron Sándor, Báthory Istvánné, Nagykárolyi Keresk. és Iparbank, Nagykárolyi Takarékpénztár, Nagykárolyi Önsegélyző Népbank, dr. Aáron Sándorné, Plachy Gyuláné 5—5 K, özv. Kőszeghy Gyuláné, Róth Samuné, dr. Starke Antalné, dr. Sternberg Gézáné 4—4 K, Balogh Kálmánné 3 K, Kaufmann Jakabné, Ringelhanné, Csilléry Dávidné, Hahn Jánosné, Sztárekné, Horváth Ferencz, Tóth Sándor, N. Béla, Garzó Imre, dr. Adler Adolfné, Sziics József, özv. Báthory Miklósné, Czukor Mártonné, dr. Kovács Dezsőné, Márton Sándorné, Friedl István, Kardos Lipőtné, Opholczer Gyuláné, dr. Váradi, dr. Gózner Elek, Ferenczy István, Hangg Leó nyug. plébános, dr. Jászy Ferenczné, Nonn János, dr. Serly Gusztáv 2—2 K., Batháné 1 K. 20 fill., Szeőke Alfréd, Stau- dinszky, Harász Pálné, Saág Gyula, Lénárd Jenő, Erdösi Jenő, Maraszka József, Sternberg Jenőné, dr. Sternberg Zoltánná, Sternbergné, Miklósi Mártonné, Klein Ignáczné, Gy. Kovács Józsefné, Peizner Lajosné, Kálmánné, id. Blau Ignáczné, Balika Sándorné, Zanathy, Solcz Ferencz, N. N., Beckmann Józsefné, Bérezi Jánosné, Makai Lajos, Lochmájer, Némethi Sándorné, K. J., Illés Józsefné, Veinberger Ferencné, Kató Árpád, Lang Samuné, ifj. Gindele János, Bing, Mór, Zinger Lipót, N. N., Afándok Lászlóné, Horváth Jenő, Csipkés Károly, Reszler Györgyné, özv. Prém Józsefné, Kerekes Ödön, Kudla László, Reich Jánosné, Szilágyi Miklós, Ács Mihály, Vida Elekné, Mándi Ödönné, Jakab Imréné, Riskó Györgyné, Janitzky Györgyné, Temetés ntán. Irta: Lengyel Sándor dr. I. Húsz éves legényfia halt meg Popa Sámsonnak. Lefektették deszkakoporsóba, két gyertyát tettek a fejéhez, kettőt a lábaihoz és hagyták aludni. Csinálhat már akármit Popa Sámson, föl nem ébred az többet. Süthet minden gabonájából szent kenyeret az Isten szolgájának, odaadhatja fele vagyonát a templomnak, a másik felét „pománában“ a falu szegényeinek, akkor is aludni fog az a fiú. Este eljön hozzá, a ki jó embere. A mig a pálinkából tart, isznak, kurjongatnak, káromkodnak, és ha nagy a Popa Sámson szomorúsága, reggelig haza sem ereszti őket. Viraszta- nak annak, akinek nem fog többet megviradni! Az is megtörténik, a milyen verekedős az oláh, hogy hajbakapnak, ütik egymáshoz a padot, pálinkás csuprot és még nem történt meg az a csoda, hogy kinyitotta volna a szemét az, aki a koporsóban alszik, ha mindjárt őt magát döngetnék is. A Popa Sámson fia nem ébred föl. Délután eltemetik. Popa Sámsonnak nincsen felesége, gyermeke is csak egy volt, — hát nincs, aki segítene neki a sírásban. Pedig a temetésig kifogytak a könnyei. Nem volna, aki sírjon, mikor kiteszik a koporsót az udvarra, aki jajgatna, a mikor a temetőbe kisérik. Úgy temetnék el, mintha a falu fizetné, pedig Popa Sámson meg tudna venni az egész falut a pénzével és még akkor is maradna annyija, hogy busásan kifizesse a papot, a ki fiát temeti, a harangozót kántort és mindenkit. Popa Sámsom úgy teszi, hogy vásáról olcsó pénzért sok sírást. Csak odakenjen a Baba Varvarának, Li- nának, Savetanak és a többinek, vagy akár ne izenjen, úgy is eljönnek kínálni a portékájukat a sírást. Botorkázó, ránezos, görbe vénasszonyok, a kiknek fizet Popa Sámson külön hatvan kraj- czárt, (ne mondják, hogy fösvény) és ő maga akár egy könnyet se hullasson, elvégzik azok helyette. Úgy ömlik a szemükből a viz, mint a csatornából, ha meg épen húsz éves ember, a kit elsírnak, óbégatnak olyan litániákat hozzá, hogy cudar az a pap. Okvetlenül mátkája is volt, szép is volt, erős is, jó, igazlelkü, jámbor, ha mindjárt gonosz is volt, verekedő, korcsmás. Popa Sámson lekuporodik egy alacsony székre a ravatal mellé és várja, hogy jöjjenek a sirató asszonyok. Az elsőtől megkérdezi: — Becsületes a ruhád ? — Egyszer sírtam vele. A többit mondja kérdezés nélkül a banya. Hogy milyen kár azért a fiúért, élhetett volna száz esztendeig is. Ha meg sem fizetnék, akkor is tudna sírni utánna. A másik előre dicsekszik a maga holmijával, amikor még nem is kérdezte Popa Sámson. — Láttál a Dochia temetésén ? — Jobban is sírhattál volna. — Ne mondd, Sámson. Akkor a Danila temetéséről érkeztem. Szegény .Danila, az is csak olyan fiatal volt, mint a te fiad. Szép, egyenes, becsületes. A harmadik mindjárt mutogatni is akarja a mesterségét. Sir, mint a zápor. — Te Sámson, megmondtam, hogy hagyj békét annak a doktornak. Hívtad volna a Bába Rafilát, többet tud az, mint az okulárés szamár. — Eljöhetsz délután. Menj! . . . Az utolsó megvárja, hogy kihúzódjék a többi a szobából. Meggörbíti egy kicsit az egyenes derekát, a kendőjét lehúzza az arcára, hogy ne sok lássék belőle. Magas, sugár, halo- vány leány. Megáll Popa Sámson előtt és várja, hogy reá nézzen. — Te is itt vagy Aneta? . . . sokáig nézte Popa Sámson, a mig megismerte. A leány körüllopja szemeit a szobában. Mikor azt látja, hogy egészen üres, közelebb megy az emberéhez és lehajlik hozzá. — Én is eljönnék délután sírni, ha akarod. — Te Aneta? Mit mondana az anyád... — Tudja már. Először, mikor mondtam majd, hogy meg nem vert. Azután mégis szidott, hogy semmit sem keresek a házhoz, mert éhes volt. Utóljára ő mondta, hogy jöjjek el. — Nem vagy te öreg asszony, Áneta. í A*'
