Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)

1907-01-06 / 2. szám

2-ik oldal. SZATM ÁRVÁRMEGYE. 2. szám kíséretében megjelentek a láthatáron, Thouvenot revolvert rántott s a csoport felé lőtt, de senkit sem talált. Közelebb ment hozzájuk, újból kétszer rájok lőtt, de megint nem talált. A fiatal asszony és anyja erre a rendőrség irányában futni kezdtek, mig a fiatal Thouvenot atyjára rohant, aki revolverét a fiú hom­lokának szegezte. De a fiú kiütötte ke­zéből a gyilkoló szerszámot, azután sa­ját revolverét kirántva, elsütötte, de nem atyját találta, hanem anyját, aki egy fa mögé bújva néma szemlélője volt a je­lenetnek. A fiatal Thouvenot erre utánna futott nejének és anyósának a csendőr­séghez. A mikor a csendőrök kíséreté­ben visszatértek, borzalmas látvány tárult szemük elé. Az öreg Thouvenot házas­párt vértől elborítva a kövezeten fekvő állapotban találták. A volt rendőr be­vallotta, hogy a mikor fia kilőtte a re­volvert, s az öreg asszonyt arcán találta, utóbbi könyörgött hozzá, hogy ölje meg, mert nem bírja el a kinokat. Ekkor elő­vette kését és több helyen megszurta az asszonyt, majd a saját hasába döfte a kést. A nélkül, hogy az ideghálózatunk szövevényes utait ösmernők, vagy annak beteges vibrációiról szakszerű Ítéletet mondhatnánk, az eseteknek részletei min­tegy kéznél fogva vezetnek bennünket az alkohol elé, hogy azt számadásra vonjuk a bártfai kisleányka szenvedé­seiért, haláláért, valamint a Saint Denis- ben lezajlott véres drámáért. Az első órában a tények szem elé tartásánál az alkoholizmus képviselői azok, kik nagyszájjal és nyomatékos han­gon hirdetik, hogy mértékletes ivók lelki megborzongással mondanak mea kuipát, de már a másik órában telt pohárral a kezükben gyönyörködnek az alkohol szí­nében és illatában. s Ellenben a közjó iránt egészséges érzékkel bíró egyének ilyen esetek al­kalmából mondhatni lázasan kutatva ku­tatnak azon eszközök után, melyekkel a siker reményével lehetne a küzdelmet felvenni a társadalomnak ezen vadállata ellen. Svájcz, Német, Franczia és Angolor­szág az iszákosok részére menedék há­zakat épit, és azokat állam költségén tartja fenn. —' Dánia, Svéd, Norvégia — de még a velünk rokonságot tartó kis finland, a védekezés terén az iszákosok menedék házainál már tovább mentek. Ugyanis, ünnep és vasárnap senki fiának szeszes italt ki nem szolgálnak, a korcs­mák számát a lehető legkisebb mini­mumra leszállították, hol a napnak csak bizonyos óráiban mérnek szeszes italt. Részeg embernek, továbbá a nők és j gyermekeknek italt nem adnak. Most: nagyban foly az agitálás a mellett, hogy gyárak és iparmühelyek csak olyan mun­kást alkalmazzanak, ki valamelyik alko­hol ellenes egyesület tagja, ezzel súlyos erkölcsi nyomást akarnak gyakorolni azon néprétegre melyből az alkohol leg­több áldozatot szed. Nálunk sajnos az alkohol elleni vé­dekezésünk lapja úgyszólván üres és tiszta. Az az egy néhány Good templár alkohol ellenes páholy a mi van, azok vajmi csekély eredményt képesek fel­mutatni miután az első páholy alapítása j az az 6 év óta még mindig küzdve! küzdenek a kezdet nehézségeivel. Kebe-j lükben alig számolnak egy pár száz; tagot, és azoknak az összetartása egy egy néhány ügybuzgó emberbarátnak óriási munkájába kerül. Az állam elis­meri, hogy ezen a téren neki teendője: van, — de annak a segítő keze annyira! igénybe van véve, hogy ide el nem ér­het. Társadalmi utón akcziót kezdeni! egyenlő a kudarczal — mert ez még az államnál is erősebben van minden ol­dalról és annyira igénybe véve, hogy ma napság ha egy jótékony egyleti úrnő Ív­vel a kezében hozzánk az irgalom nevé­ben bekopogtat, szintén megérezzük, és ha csak lehet otthon nem léttel, vagy más egyéb kegyes hazugsággal szép szerével kitérünk előle. E két igénybevehetetlen ut mellett jelentkezik egy harmadik is, melyre ha letérünk, elvezet bennünket az iszákosok menedékházainak felépítése, berendezése és fentartásának módozataihoz. A külföldön levő iszákosok mene­dékházaiban a fő gyógymód a kézi­munka. Alkoholista ügyvéd, orvos, pap, tanító, iparos, földmunkás és favágó nyáron egymás mellett kapálnak tenge­rit, és végeznek mindenféle mezei mun­kát. Télen pedig az ipar valamelyik ágá­ban fúrnak, faragnak, kalapálnak, gya­lulnak stb. Erre való figyelemmel csak egy kis erkölcsi áldozatkészségre van szükség — és emberbarátokból összeverődhetnék egy bizptt$ág, — mely mindenütt a megyék alispánjait felkérnék, hogy rendelje el mikép minden kis és nagyközség, to­vábbá a rendezed tanácsú városok évente egy bizonyos cikluson át az előre nem látott költségek terhére a kisközség 10, a nagyközség 20, és a rendezett tanácsú város legalább 100 koronát vegyenek fel és ezt az összeget a bizottság rendelke­zésére bocsássák, a bizottság pedig ezen összegről évente elszámolna az alispán­nak. Maga bizottság a megye terjedelme és a rendelkezésére bocsájtott pénzösz- szeghez képest birtokot bérelne, és- azt az alkoholisták megművelnék. E két ol­dalról folyna be annyi jövedelem, hogy a szegény sorsuak ingyen, a vagyonosak pedig igen mérsékelt árért volnának el­helyezve. Hisz tudjuk, hogy a hazai té­bolydákban a 111. osztály szerinti ellátás­ból az élelemre naponta 40 fillér esik. Vagy ott vannak a csendőrőrs laktanyák, 20—24 koronáért havonta minden csendőr nagyon jó élelemben részesül, pedig ezek Tovább egy lépéssel. Ébren senki egyetlen pillanatig sincs gon­dolat nélkül. Elménk gépjében szüntelen sziporkázik a képzet-, fogalomalkotás, ítélés, következtetés munkája. Ez a bámulatos folyamat oly átalános, oly megakadás nélkül való, hogy többen a tehet­ség s a köznapi szellem között csupán abban látnak választófalaí, hogy az előző ki tudja fe­jezni eszméit, érzéseit, mig az utóbbi képtelen ugyanazon meglevő tartalom kiöntésére. Való­ban, hány költői lelkűiét élheti át a gondolko­dás, érzés minden gyönyörét, minden kínját — némán. Tehát mindenki és mindenkor gondol­kodik. Mégis az unalomig közhelyek: te nem gondolkodok ő nem gondolkodik; ti nem gon­dolkodtok, ők nem gondolkodnak Furcsa. Igazán, nincs világosság árnyék, ismeret rejtély, lény talány, esemény gordiusi csomó nélkül. Hajh, — ha minden árnyéknak, rejtélynek, talánynak oly könnyedén végére járhatnánk, mint a miénknek, akkor a részvétre méltó Heine sohase keseregne igy: . Óh szóljatok hát: mi az ember? Honnan jő és hová megy ? S ki lakik ott a csillagok fölött? Csak zúg a hullám örök moraja, Csak fú a szél, a felhőt kergető, A csillagok csak fénylenek hideg Egykedvűséggel — s egy bolond Csak vár, csak vár a feleletre. (Kérdések.) Mily őszinteség. Hanem a tárgyra. Mindenki és mindenkor gondolkodik. így, ha lehet szó: nem gondolkodásról, e vélt hiány a helytelen gondolkodással azonos. Mi czélt nem ér, az semmi, az valójá­ban nem létezik. A téves oktalan elmei műkö­dés nem üti meg fenséges hivatásának mérté­két : tehát semmisnek tekinthető. A nyelvszökás igen egészséges alapon indult. A rosszul gondolkodó csupán annyiban gondolkodik, a mennyiben a gondolkodás formá­ját, mekanizmusát teljesiti, mig leikétől, törvé­nyétől elfordul. Noha egyébként igen főhet s főhetett a fő, de helytelenül. A gondolkodás méltóságos nevét csakis azon észbeli ipozgalom érdemli, mély a józan értelem örök törvényeinek alapján nyilvánul. E szabályokra való ügynemvetés szüli a felületes, kapkodó, ellenmondásos lelkeket, kik­nél nem jár gonddal a gondolat. E szabályokra való ügynemvetéssel páro­sult rosszakarat szülte azt a rettenetes fogalom­zavart, melyet csattanósan jellemez ez a kiáltás : Nevezzétek nevén a gyermeket. (Restituantur vera rebus vocabula.) A kísérletezés, hogy eszünk működését al­fától ómegáig a józan értelem elveihez szabjuk, hatalmas feladatot vet felszínre megoldásul. Hangzik igy: Ismerd tenmagadat. Ezek az igék aranyba metszve ragyogtak a delosi jósló homlokzatán. Arany szavak arany betűket érdemelnek. Ha az embereket megakarod ismerni: is­merd meg az embert, az ént. A habzó elevenségü világ igaz színben akkor tárul eléd, ha kis világoddal eleve tisz­tában vagy. Önmagunk megismerésének súlyos ára van: az önmagunkba való mélyedés; ennek pedig az önmagunkkal való bizalmas egyediili- ség, magány a föltétele. Sohasem békülök ki a gondolattal, hogy az emberek futnak önmagáktól s igy irtóznak a magánytól, melyet Hugo Viktor kéj-nek nevez. Az önmagunknak szentelt pár óra üdvös, hálás foglalkozás. Young szerint: Ki önmagá­ban nem olvas, mellőzi könyvtárának legbecse­sebb könyvét. E fürkészés talán iszapot hoz fel a mély­ből. Néni baj. Az iszapban akadnak majd aranyszemecskék is: jellemednek esetleg homá- lyosult, de pusztithatatlanul természetes, jó haj­lamai. Félre a félelemmel. Pillants oda, hová leg- kevésbbé szeretsz: önmagadba. Az első tekintetet kövesse a második, ezt a harmadik, ezt a negyedik és igy tovább — tovább. A gondolkodásnak elsőben kellemetlen, aztán mind kevesebb perczei önismerettel aján­dékoznak meg. Ki önmagát ismeri, sohasem kerül abba a drámai helyzetbe, hogy az eljátszott élet, ha­lomra dőlt légvárak romjain keseregjen. Azok az emberek, kiknek minden érdem­leges szavát, tettét bizonyos vezérelvekből ma­gyarázhatod, higyjed nekem: mind keresztüles­tek az önmegismerés tisztítótüzén és mindvégig bámulatosan tisztában vannak az én porcikáival. Ha az idő tapasztalatoddal ölelkező esz- mélkedésed aranytárnájából kifejti számodra ez alkut nem ismerő következetességet, emelt fővel mondhatod: gondolkodom, — mert gondol­koztam. Huttkay Lipót dr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom