Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-10-20 / 86. szám
2-ik oldal. SZAT MÁRVÁR MEGYE. 87. szám'. háttá. S mikor Wekerle egy közbeszólásra válaszolva kijelentette, hogy a kormány nem várt érte tapsokat, igazat mondott. Végre is azt hiszszük, a kormány is tisztában van azzal, hogy ez a kiegyezés nem fogja megvalósítani azokat a jogos várakozásokat, amelyeket az ország remélt, de a parlamentnek is tisztában kell lennie azzal, hogy minden megegyezés jó vagy rossz volta a hatalmi erők mérkőzése s két egyenlő erős és egyenlően szívós alkudozó fél csak kölcsönös kompromisszumok utján tud egymással megegyezni. Ausztria már az alkudozások kezdetén is kedvezőbb helyzetben volt, mint Magyarország, mert hisz már az a kényszerhelyzet is, amelyet a külföldi szerződések teremtettek, Ausztriának szolgált. Hozzájárult ehhez az a kétségbevonhatlan tény is, hogy Ausztria gazdaságilag erősebb fél volt s a tavasz óta az Osztrák-Magyar Bank is minden eszközt megragadott, hogy egy gazdasági krízis felidézésével Magyarországot az Ausztriával való kiegyezésre kényszerítse. Megengedjük, hogy a függetlenségi pártot ez a kiegyezés nem mindenben elégítheti ki, de azért mégis két dolog az, amit nem hallgathatunk el. Az egyik, hogy Kossuth és Apponyi, a függetlenségi eszmének ez a két lelkes és tán- íorithatlan harczosa mindenesetre mindazt biztosítani igyekezett számunkra, ami emberileg elérhető volt s hogy helyükben senki többet az osztráktól kivívni nem tudott volna, a másik pedig az, hogy mindenki, aki ezeket a javaslatokat elfogadhatatlanoknak tartja, számoljon egyúttal azzal a gazdasági és politikai krízissel is, a melyet a parlament felidézne, ha a javaslatokat visszautasítaná. Aki erre nem képes, vagy aki a lelkiismeretén akar könnyíteni, az foglaljon állást a javaslatok ellen, ezt végre a kormány sem veheti rossz néven. De azt nem kell figyelmem kivü! hagyni, hogy nem nézhetett az ország vérmes reményekkel a javaslatok elé s azért a csalódás sem akkora, mint azt nehány zajgó magyar el akarja hitetni. Mert ez a kiegyezés, ha nem is jobb, de nem is rosszabb, mint volt a Széli — Körber-féle, sőt közjogi tekintetben majdnem kifogástalan. Az állami monopóliumok szaporítása. A kiegyezés révén vállalt uj terhek és az állami költségvetés természetes nagyobbodásával járó kiadási többlet fedezése érdekében a pénzügyminisztérium az állami monopóliumok szaporítását tervezi. Ez különben már régi terve Wekerle Sándor miniszterelnöknek, aki több ízben hangoztatta, hogy a szeszt alkalmasnak tartja az egyedáruságra. De megokolttá teszi az uj monopóliumok fölállítását az is, hogy egyes árucikkekkel a kartelek határozott áruuzsorát űznek. Ha tehát az állami uj monopóliumokat a kartelek túlkapásai ellen szervezik, ezzel a köznek tesznek jelentős szolgálatot. A monopóliumok szaporítása mellett azt is tervbe vették, hogy uj állami üzemeket létesítenek és ez okból annak a kérdésnek tanulmányozásán fáradoznak, hogy miként lehetne a kereskedelmi és iparszabadság korlátozása nélkül olyan állami egyedáruságot kreálni, amely a szabad kereskedelmi versenynek kartelek alakítása utján való elnyomását meggátolná. Az ebben az irányban a pénzügyminisztérium által folytatott tanulmányok szerint erre nézve csak egy mód kínálkozik és ez az, hogy az állam az egyedáruság tárgyait tevő áruknak nem a belföldön való gyártását és a hazai gyártmányokkal való belföldi kereskedést, hanem a behozatali és külkereskedelmet monopolizálná. Ennek az elvnek alapján a jövőben a külföldi nyers dohány és a külföldi dohány-gyártmányok behozatala, valamint a hazai nyers dohány kivitele, szóval a dohánynyal és dohány-árukkal való import- és exportkeresked s szintén állami monopólium tárgya lenne. Ilyen módon több más árura, különösen fényuzési cikkekre is ki lehet terjeszteni az állami egyedáruságot, azaz az állam monopolisztikus jellegű bevételei lényeges emelkedést mutatnának, anélkül, hogy a belföldi ipar és kereskedelem az állami egyedáruságok szaporításának kárát vallanák, illetve anélkül, hogy az állam a hazai gyártmányok megdrágítása utján jutna jövedelmi többlethez. Megemlítendő, hogy az egyedáruságot semmi szin alatt sem terjesztik ki a közszükségletet alkotó árukra, legyenek azok akár hazaiak, akár importáltak. Ezt a rendszert különben Franciaország már több árunál teljes sikerrel alkalmazta. Ügyvédek dolga. Nagykároly, okt. 18. Nagygyűlésre gyűltek össze közelebbről Budapesten az ország ügyvédei, hogy a kar bajait megbeszéljék s a közvélemény és a kormány figyelmét felhívják arra a körülményre, hogy az ügyvédség helyzete napról-napra rosz- abbodik. Teljesen igazuk van az ügyvédeknek, midőn szociális helyzetüket rossznak mondják és minden eszközt felhasználni igyekeznek, hogy megélhetésüket szolidabb, illetve biztosabb fundamentumra bazirozzák. Elég súlyos szimptóma az ügyvédeknek ez a keserves panaszkodása a rossz megélhetési viszonyok mellett. Mert az ügyvéd a lelke, az ereje minden gazdasági és társadalmi előny részese volt eddig. A kvalifi- kácionális törvények értelmében a jobb közhivatalok 95 ®/o-a a jogi diplomához van kötve. Minisztereink közül talán csak az egy Hierorrymi Károly nem volt jogász, államtitkáraink, miniszteri tanácsosaink, bankigazgatóink, főispánjaink, alispánjaink, szolgabiráink, képviselőink, részvénytársasági igazgatóink, szóval az egész vezető és szereplő Magyarország csaknem kivétel nélkül az egyetem jogi fakultásán szerezte meg a legjobb boldogulás előfeltételeit. — Ügyvédek látják el mindezen kitűnő hivatalok zömét s ime mégis összegyűl az ügyvédek kara, hogy belesirja panaszait a nagyvilágba, akárcsak a szervezkedő kézi munkások. Valóban nagyok lehetnek már a bajok Magyarországon, ha már az ügyvédek is panaszkodnak. Érdekes kijelentések hangzottak el a kongresszuson.. Azt hangoztatta a kongresszus egyik vezető tagja, hogy az ügyvédségnek magára kell vonnia a közvélemény figyelmét és vissza A mérnök ideges mozdulatot tett. Radnothy folytatta : — Bsak semmi idegesség. A lovagiasságra esetleg ráérünk máskor. Hagyd most hüvelyében kardodat, mert ezt a históriát úgyis elmondom neked. Elmondom még akkor is, ha revolvered csöve előtt kellene elszavalnom, vagy izom izom ellen feszülne. Elmondom neked tanulságul, neki büntetésül s magamnak 'elégtételül. Nem szerettem soha ezt az asszonyt. Talán ő sem engem . . . Aztán mitevő legyen az ember egy ilyen nyomorult fészekben, ha pláne szigorú az ezredese. Ide voltnnk kötve, láncolva ennek a helyőrségnek kisszerüségéhez. Itt vergődtünk, mint valami rigó a helybeli jukker asszonyok és jukker leányok óvatosan kihelyezett lépvesszői között. És menynyi juk- kerség tombolt itt ezen a vidéken. Émelyítően sok, butitóan sok, barátom ! Olyan sok, amennyi egy eféle kis városban csak lehet, ahol az úri dámák is jukker asszonyokból telnek ki, meg a postás kisasszonyok. Én véletlenül a Vilma lépvesszőjén ragadtam, de az sem lépett volna meg, ha egy harmatos nyárvégi alkonyon a Sarki boltosnak leányát kérem meg. Mint a hogy megkértem tengernyi tenniszezés, különböző zöldbeli kirándulások után a Vilmáért. Vilmát ez nem találta készületlenül, mint a hogy nem hatotta volna meg különösebben az sem, ha svadronunk bármelyik daliájával találja magát olyan csókos összeállításban, amikor mi koldus férfiak szerelemért esengünk, s ők, a királynék, kassirozott megindultsággal hullatják kinyújtott csákónkba a „hozzád megyek“ kopott polturáját. Ez a koldus én voltam akkor, mert én voltam véletlenül a soros udvarló. Ez a mátkaság természetesen változást okozott viszonyunkban. Az erős füszerü flirtöl- getés helyett, aminek művészetét itt vidéken francia disznóságokból szokták az úri leányok eltanulni, decens, ártatlan jegyesi viszony lett. Mondhatom több gyöngédséggel mátka még nem borult férfi nyakába, kitartóbban még nem követelt jegyes leveleket s meginditóbb bőséggel szerelmes még nem könyezett, mint Vilma akkor. Nagy súlyt helyezett arra, hogy megkülönböztessen azoktól a léha udvarlóktól, akikkel körüllebzseltette magát, s akikkel szédülésig képes volt elbosztonozni a szalon sarkában egy rekedt zongora hangja mellett, csakhogy édes szomorúsággal, kiváltságos gyöngédséggel folyamodhasson hozzám otthon egy-egy aspirinért váltamra hajtott feje érdekében. Az én Vilmám volt a komoly, édesen panaszkodó, okos Vilma; az övék a kacagó, merész, kihívóan bátor Vilma. A mi szerelmünk mély, tartalomdus volt s egyéb flirtjei csak tág keret voltak az ő nagy egyéniségének beilleszkedésére. Igen, az egyénisége ! Az a hires nagy egyénisége ! Valóságos disszertációk folytak annak az arányairól, arról a nagy stílről, amit ő képvisel itt Kerelőszent- pálon. Mert tudd meg, barátom, hogy a városbeli életnek szintén követelései vannak a stílusok hiányában Kerelőszentpálon. Szóval boldognak kellett magamat éreznem, hogy rábukkantam arra a kincsre, amit régóta kerestem. Regényt csináltam Kerelőszentpálon. Érdek- feszitő, színes regényt: egy nagy egyén, egy bóditóan. összekuszált, szélsőséges lelkiélet meg nem érettsége volt itt rám bízva. És én vittem az oltár elől, vittem kiábrándultán ezt a zsákmányt, unottan, gyötrelmes rákényszeredettség- gel, ahogy csak egy igavonó barom . . . Az asszony itt egyszerre felsikoltott, s lerogyott az otthoánra. Huber Pál keze ökölbe szorult, s dobbantott egyet a lábával. Radnothy erre a jelenetre elkezdett ka- czagni rekedten, ördögi konoksággal. Aztán megfogta Huber Pál összeszoritott öklét. Ujjai, mint aczélsodronyok vésődtek csuklójába : — Hova sújtana legszívesebben ez az ököl, — kérdezte hahotázva — ide, vagy oda ? — s előbb a saját, majd a mérnök homlokára mutatott. — De most talán egyéb dolgunk volna — folytatta Radnothy.— Az első az asszony. Fogd és vezesd el innen ezt a szegény romot. Vidd innen — s Radnothy belehelyezte felesége kezét Huber Pál tenyerébe. ... Az asszony aztán megindult lassan, imbolygó lépésekkel kifelé. Huber Pál követte. Künn már alkonyuk. Lassú, csöndes eső szitálta be a rétet, ahol keresztülhaladtak egymástól távol, lecsüggesztett fővel. Radnothy házuk erkélyéről követte őket tekintetével és — fiityörészett. Strolin Emelj az étvágyat és a testsúlyt, megszünteti a köhögést, váladékot, éjjeli Izzadást. Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés, skrofulozjs, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roehe" eredeti csomagolást, F. Hoffmann-La Roche & Co. Basel (Svájc)
