Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)

1907-09-22 / 78. szám

Nagykároly, 1907. szeptember 22. 78. szám. III. évfolyam. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a. ----- Telefon szám: 58. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 40 fillér.------ _ Kéziratokat nem adunk vissza. ■■■ Felelős szerkesztő : Laptulajdonos : Schröder Béla. Szintay Kálmán. Megjelenik hetenkint kétszer: ■ Szerdán és vasárnap.-----­El őfizetési árak: Egész évre .................................................. Félévre ............................................. .. . Ne gyedévre .. .. .. .. ....................... .. __Egyes szám ára 20 fillér. 8 korona 4 korona 2 korona. A vármegye nemtöjeért. Nagykároly, szept. 21. A nagykárolyi nőegylet téli műkö­désének idején szeretettel emlékezett meg a vezetőség arról, hogy Gróf Károlyi Ist­vánná 25 esztendeje ál! az Egyesület élén és elnöki minőségében immár ne­gyed század óta jótékony őrangyala a szenvedőknek. Ezt a fordulót ünnepi keretben akarta megülni a nőegylet, de Gróf Károlyi Ist­ván betegsége útját állotta a tervezett dísznek és elmaradt a busásan kiérde­melt ünnepeltetés. Hir jutott városunk Nagyasszonyá­nak érdemeiről a trón zsámolyáig. És a király Gróf Károlyi Istvánná Úrasszonyt az Erzsébetrend I. oszt. keresztjével tün­tette ki. Vármegyénk főispánja a kormány képviseletében, ünnepi keretben akarta -a legfelsőbb elismerés kitüntető jelét vá­rosunk Nagyasszonyának átnyújtani. De beteg volt Pista gróf. Úgy hittük, re­méltük, hogy szeptemberre felgyógyul. Elmaradt a nőegylet: ünnepség, hogy tervébe szakadjon annak, hogy a vár- megyeháza dísztermében, a város és a vármegye jótékony és kulturális egyesü­leteinek részvétele mellett, impozáns kül­sőségek közepette érje Gróf Károlyi Ist- vánnét a legfelsőbb kitüntetés. Közben meghalt Pista gróf. Az özvegy kívánsá­gára el kellett maradnia minden ünne- peltetésnek, dísznek és a legfelsőbb ki­tüntetést való értékében méltányoló pom­pának. A jótékonyig angyala igy is meg­kapta legfelső *talmát. Dr. Falussy Ár­pád főispán szombaton déiután adta át özv. Gróf Károlyi Istvánnénak az Ural­kodó legfelsőbb elismerését tolmácsoló érdemjelet, az Erzsébetrend 1. oszt. nagy­keresztjét, hogy ezzel is kifejezésre jus­son: nemesítést érdemel a nemes csele­kedet. A Grófné jótékony és nemes szivét mi éreztük leginkább: nagykárolyiak. A város polgármestere ott volt az érdem­rend átadása aktusánál és a város nevében igaz szívvel osztozott Falussy főispán ama kijelentéseiben, a melyeket az a kormány képviseletében Nagykároly vá­rosa jótékony nemtőjének az érdemke­reszt átnyujtásakor mondott. Röviden szólott a főispán. Ezeket mondotta: Méltóságos grófné! A legnagyobb boldogság mások­nak örömet okozni. Ennek a boldog­ságnak a megszerzéséhez azomban nemcsak vagyon, hanem gyöngéden érző szív is szükséges. A n-emesen érző szívnek jutott ama lélekemelő feladat, hogy az elhagyottaknak, ár­váknak örömet és boldogságot nyújtson. íme: 25 éve gyakorolja Méltó­ságod városunkban a jótékonyságot. A Untaíoli Irta: Henriette Francois. A tizennegyedik században történt. Hóval födött, óriási hegyek lábánál, a vi­lágtól elzárt csöndes völgyben állt egy benedi- kánus kolostor. De amilyen elhagyatva állt a kolostor, egy nevezetessége mégis volt. Egy öreg, hallgatag szerzetes élt benne egyszerű tár­sai között. Egyszerűbb, szegényebb volt vala­mennyinél és mégis ő volt a kolostor neveze­tessége. Ez az öreg szerzetes Isten kegyelmé­ből való művész volt, korának legmegáldottabb lelkű művésze. Nem volt sem Franciaországban, sem az egész világon sehol még egy olyan illusztrátor, mint ő. Senki sem tudott olyan mesteri iniciálékat és olyan gyönyörű illusztrá­ciókat festeni a biblia-kéziratok és misekönyvek szövegébe, mint ez a szerzetes. Ez volt a mű­vészete és éppen az ő művészete szerzett di­csőséget, nevezetességet kolostorának. A kül­földi fejedelmek és főurak persze, akik egy-egy ilyen remekműnek birtokában voltak, mit sem tudtak az öreg szerzetesről; csak éppen azt tudták, hogy a bibliájuk abban a kolostorban készült. A dicsőség tehát nem az öreg szerze­tesé volt, hanem remetesége helyeé, a kolostoré. Egy napon nagy dicsőség érte a kolostort. A dauphin, Franciaország koronájának örököse, kilenc esztendős lett. Még négy év volt hátra királylyá koronázásáig és az anyakirályné a koronázási ünnepély fényének emelésére egy remek kivitelű misemondó-könyvet rendelt meg a klastrom priorjánál. Az öreg szerzetes valósággal mohóság­gal esett neki a munkának, minden művészi érzését, minden álmát, lelkének egész poézisét bele akarta önteni abba a műbe. A hajnal leg­első halvány sugára, amely szűk cellájának gó­tikus, ólmozott keretű, keskeny ablakán beve­rődött, már felverte az öreget kemény fekhelyé­ről és dolgozott a késő sötét éjszakáig a lobogó mécses szűkös világa mellett. Sőt ha nyugodni tért is, pár óráig tartó rövid pihenésében is cirádákról, finoman összefonódó hajszálvona­lakról álmodott. Angyali alakok népesítették be álmait és a hajnal pirkadásával ott fogta álmai árnyalakjait a pergamenteken. És igy készült el egyik lap a másik után anélkül, hogy egyik csak egy vonalban, egy díszítésben hasonlított volna a másikhoz. Az arany, az ezüst és a színek száz válfaja, árnya­lata, gyönyörű, égi harmóniában olvadt egész- szé. A szöveg között pedig hihetetlen finomságú miniatűrökben tárult a szemlélő elé Krisztus élete. Naiv, igazi, öntudatlan, mélységes művészet volt a képekben. A művész szive beszélt a néző szivéhez és meg kellett érteni belőle a Krisz­tus istenségében fekvő mélységes filozófiát, meg kellett érteni azt a nagy széretetet, a mely őt a világ Megváltójává tette. Ilyen volt a mű, mire elkészült. Egy gyö­nyörűséges álom megrögzitve. Nehány hónappal a megállapított határ­idő előtt az aggastyán gondos vigyázattal ös­Tanuja voltam én is nemes szive ál­dozatkészségének, a mikor nemcsak az elhagyott és szegény árvák arczán láttam kigyulni a boldogságot, de a jótékonyság gyakorlása közben Méltó­ságod angyali leikéből is kisugárzott az őszinte öröm és megelégedés. Sok nemes cselekedetéért Méltóságod nem kért és nem várt soha elismerést, mert igaz lelkében érzett öröm és megelé­gedés minden külső elismerésnél töb­bet ér. Méltóságod jótékonyságának és áldozatkészségének hire a trón zsá­molyáig is eljutott, a midőn is Felsé­ges Urunk és koronás királyunk Mél­tóságodat a legszebb és legnemesebb érdemrenddel, Erzsébet királynénk, boldog emlékezetű Nagyasszonyunk I. osztályú érdemrendjével tüntette ki. Nekem jutott az a kiváló sze­rencse, hogy a m. kir. kormány meg- bizásnból ezt a kitüntetést Méltósá­godnak tudomására "hozzam, s Erzsé­bet királynénk I. osztáju érdemrendjét tiszteletteljesen átnyújtsam. Midőn a legfelsőbb elismerés és kitüntetés alkalmából Méltóságodat tisztelettel üdvözlöm, egyidejűleg hálá­mat és köszönetemet fejezem ki az emberi jótékonyság terén eddig kifej­tett tevékenységéért s kérem a jó Is­tent, hogy hitvesi szive mély fájdal­mában a királyi elismerésben is talál­szecsomagolta a pergament-leveleket, még egy csókot nyomott a borító, kemény bőrlemezre és visszafojtva egy kiperdülni készülő fájdal­mas könnyet, hallgatagon indult meg a prior cellája felé. Kincsét letette az asztalra és úgy, ahogy jött, eltávozott szótlanul. A pergament-lapokat aztán egy másik szerzetes vette munkába, aki a könyvkötés mű­vészetének volt nagymestere. Majd egy évig tartott, amig az aranyverettel, drágakövekkel, metszetekkel ékes bőrkötés elkészült. Kelet leg­drágább szattyánjából alkotta meg a mester az öreg szerzetes müvének méltó foglalatát, amelyik éppen olyan egyedül álló művészi remek volt a maga nemében, mint maga a könyv. Végre ütött az óra, a misekönyvet el kel­lett küldeni rendeltetési helyére, a francia ki­rályi udvarba. Külön futárra bízták a kincset, akit fegyveres legények kisértek el hosszú utján. Az öreg szerzetes, mielőtt örökre megvált volna remekétől, még egyszer megcsókolta és megáldotta áhitatosan, mint az apa gyermekét, aki elhagyni készül a biztos szülei ház szelíd tűzhelyét. Aztán elment a könyv a messzi útra . . . * Az udvar bámulattal fogadta a remekmű­vet. Az anyakirályné maga is elragadtatással szemlélte az emberi művészet és türelem e re­mekét, és hogy mindenki megcsodálhassa, a trónteremben egy külön asztalra helyezték köz­szemlére a gyönyörű kéziratot. És aki látta,

Next

/
Oldalképek
Tartalom