Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-09-22 / 78. szám
Nagykároly, 1907. szeptember 22. 78. szám. III. évfolyam. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a. ----- Telefon szám: 58. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 40 fillér.------ _ Kéziratokat nem adunk vissza. ■■■ Felelős szerkesztő : Laptulajdonos : Schröder Béla. Szintay Kálmán. Megjelenik hetenkint kétszer: ■ Szerdán és vasárnap.-----El őfizetési árak: Egész évre .................................................. Félévre ............................................. .. . Ne gyedévre .. .. .. .. ....................... .. __Egyes szám ára 20 fillér. 8 korona 4 korona 2 korona. A vármegye nemtöjeért. Nagykároly, szept. 21. A nagykárolyi nőegylet téli működésének idején szeretettel emlékezett meg a vezetőség arról, hogy Gróf Károlyi Istvánná 25 esztendeje ál! az Egyesület élén és elnöki minőségében immár negyed század óta jótékony őrangyala a szenvedőknek. Ezt a fordulót ünnepi keretben akarta megülni a nőegylet, de Gróf Károlyi István betegsége útját állotta a tervezett dísznek és elmaradt a busásan kiérdemelt ünnepeltetés. Hir jutott városunk Nagyasszonyának érdemeiről a trón zsámolyáig. És a király Gróf Károlyi Istvánná Úrasszonyt az Erzsébetrend I. oszt. keresztjével tüntette ki. Vármegyénk főispánja a kormány képviseletében, ünnepi keretben akarta -a legfelsőbb elismerés kitüntető jelét városunk Nagyasszonyának átnyújtani. De beteg volt Pista gróf. Úgy hittük, reméltük, hogy szeptemberre felgyógyul. Elmaradt a nőegylet: ünnepség, hogy tervébe szakadjon annak, hogy a vár- megyeháza dísztermében, a város és a vármegye jótékony és kulturális egyesületeinek részvétele mellett, impozáns külsőségek közepette érje Gróf Károlyi Ist- vánnét a legfelsőbb kitüntetés. Közben meghalt Pista gróf. Az özvegy kívánságára el kellett maradnia minden ünne- peltetésnek, dísznek és a legfelsőbb kitüntetést való értékében méltányoló pompának. A jótékonyig angyala igy is megkapta legfelső *talmát. Dr. Falussy Árpád főispán szombaton déiután adta át özv. Gróf Károlyi Istvánnénak az Uralkodó legfelsőbb elismerését tolmácsoló érdemjelet, az Erzsébetrend 1. oszt. nagykeresztjét, hogy ezzel is kifejezésre jusson: nemesítést érdemel a nemes cselekedet. A Grófné jótékony és nemes szivét mi éreztük leginkább: nagykárolyiak. A város polgármestere ott volt az érdemrend átadása aktusánál és a város nevében igaz szívvel osztozott Falussy főispán ama kijelentéseiben, a melyeket az a kormány képviseletében Nagykároly városa jótékony nemtőjének az érdemkereszt átnyujtásakor mondott. Röviden szólott a főispán. Ezeket mondotta: Méltóságos grófné! A legnagyobb boldogság másoknak örömet okozni. Ennek a boldogságnak a megszerzéséhez azomban nemcsak vagyon, hanem gyöngéden érző szív is szükséges. A n-emesen érző szívnek jutott ama lélekemelő feladat, hogy az elhagyottaknak, árváknak örömet és boldogságot nyújtson. íme: 25 éve gyakorolja Méltóságod városunkban a jótékonyságot. A Untaíoli Irta: Henriette Francois. A tizennegyedik században történt. Hóval födött, óriási hegyek lábánál, a világtól elzárt csöndes völgyben állt egy benedi- kánus kolostor. De amilyen elhagyatva állt a kolostor, egy nevezetessége mégis volt. Egy öreg, hallgatag szerzetes élt benne egyszerű társai között. Egyszerűbb, szegényebb volt valamennyinél és mégis ő volt a kolostor nevezetessége. Ez az öreg szerzetes Isten kegyelméből való művész volt, korának legmegáldottabb lelkű művésze. Nem volt sem Franciaországban, sem az egész világon sehol még egy olyan illusztrátor, mint ő. Senki sem tudott olyan mesteri iniciálékat és olyan gyönyörű illusztrációkat festeni a biblia-kéziratok és misekönyvek szövegébe, mint ez a szerzetes. Ez volt a művészete és éppen az ő művészete szerzett dicsőséget, nevezetességet kolostorának. A külföldi fejedelmek és főurak persze, akik egy-egy ilyen remekműnek birtokában voltak, mit sem tudtak az öreg szerzetesről; csak éppen azt tudták, hogy a bibliájuk abban a kolostorban készült. A dicsőség tehát nem az öreg szerzetesé volt, hanem remetesége helyeé, a kolostoré. Egy napon nagy dicsőség érte a kolostort. A dauphin, Franciaország koronájának örököse, kilenc esztendős lett. Még négy év volt hátra királylyá koronázásáig és az anyakirályné a koronázási ünnepély fényének emelésére egy remek kivitelű misemondó-könyvet rendelt meg a klastrom priorjánál. Az öreg szerzetes valósággal mohósággal esett neki a munkának, minden művészi érzését, minden álmát, lelkének egész poézisét bele akarta önteni abba a műbe. A hajnal legelső halvány sugára, amely szűk cellájának gótikus, ólmozott keretű, keskeny ablakán beverődött, már felverte az öreget kemény fekhelyéről és dolgozott a késő sötét éjszakáig a lobogó mécses szűkös világa mellett. Sőt ha nyugodni tért is, pár óráig tartó rövid pihenésében is cirádákról, finoman összefonódó hajszálvonalakról álmodott. Angyali alakok népesítették be álmait és a hajnal pirkadásával ott fogta álmai árnyalakjait a pergamenteken. És igy készült el egyik lap a másik után anélkül, hogy egyik csak egy vonalban, egy díszítésben hasonlított volna a másikhoz. Az arany, az ezüst és a színek száz válfaja, árnyalata, gyönyörű, égi harmóniában olvadt egész- szé. A szöveg között pedig hihetetlen finomságú miniatűrökben tárult a szemlélő elé Krisztus élete. Naiv, igazi, öntudatlan, mélységes művészet volt a képekben. A művész szive beszélt a néző szivéhez és meg kellett érteni belőle a Krisztus istenségében fekvő mélységes filozófiát, meg kellett érteni azt a nagy széretetet, a mely őt a világ Megváltójává tette. Ilyen volt a mű, mire elkészült. Egy gyönyörűséges álom megrögzitve. Nehány hónappal a megállapított határidő előtt az aggastyán gondos vigyázattal ösTanuja voltam én is nemes szive áldozatkészségének, a mikor nemcsak az elhagyott és szegény árvák arczán láttam kigyulni a boldogságot, de a jótékonyság gyakorlása közben Méltóságod angyali leikéből is kisugárzott az őszinte öröm és megelégedés. Sok nemes cselekedetéért Méltóságod nem kért és nem várt soha elismerést, mert igaz lelkében érzett öröm és megelégedés minden külső elismerésnél többet ér. Méltóságod jótékonyságának és áldozatkészségének hire a trón zsámolyáig is eljutott, a midőn is Felséges Urunk és koronás királyunk Méltóságodat a legszebb és legnemesebb érdemrenddel, Erzsébet királynénk, boldog emlékezetű Nagyasszonyunk I. osztályú érdemrendjével tüntette ki. Nekem jutott az a kiváló szerencse, hogy a m. kir. kormány meg- bizásnból ezt a kitüntetést Méltóságodnak tudomására "hozzam, s Erzsébet királynénk I. osztáju érdemrendjét tiszteletteljesen átnyújtsam. Midőn a legfelsőbb elismerés és kitüntetés alkalmából Méltóságodat tisztelettel üdvözlöm, egyidejűleg hálámat és köszönetemet fejezem ki az emberi jótékonyság terén eddig kifejtett tevékenységéért s kérem a jó Istent, hogy hitvesi szive mély fájdalmában a királyi elismerésben is találszecsomagolta a pergament-leveleket, még egy csókot nyomott a borító, kemény bőrlemezre és visszafojtva egy kiperdülni készülő fájdalmas könnyet, hallgatagon indult meg a prior cellája felé. Kincsét letette az asztalra és úgy, ahogy jött, eltávozott szótlanul. A pergament-lapokat aztán egy másik szerzetes vette munkába, aki a könyvkötés művészetének volt nagymestere. Majd egy évig tartott, amig az aranyverettel, drágakövekkel, metszetekkel ékes bőrkötés elkészült. Kelet legdrágább szattyánjából alkotta meg a mester az öreg szerzetes müvének méltó foglalatát, amelyik éppen olyan egyedül álló művészi remek volt a maga nemében, mint maga a könyv. Végre ütött az óra, a misekönyvet el kellett küldeni rendeltetési helyére, a francia királyi udvarba. Külön futárra bízták a kincset, akit fegyveres legények kisértek el hosszú utján. Az öreg szerzetes, mielőtt örökre megvált volna remekétől, még egyszer megcsókolta és megáldotta áhitatosan, mint az apa gyermekét, aki elhagyni készül a biztos szülei ház szelíd tűzhelyét. Aztán elment a könyv a messzi útra . . . * Az udvar bámulattal fogadta a remekművet. Az anyakirályné maga is elragadtatással szemlélte az emberi művészet és türelem e remekét, és hogy mindenki megcsodálhassa, a trónteremben egy külön asztalra helyezték közszemlére a gyönyörű kéziratot. És aki látta,
