Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-08-07 / 63. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁR MEGYE. 63. szám. vüli megyegyülést már szeptember első napjaira ] szándékozik összehivatni s ezen a közgyűlésen az indítvány értelmében kifejezésre juttatni Szatmárvármegye közönségének jogos felháborodását Majos Károly kineveztetése fölött. Ugyanennek a közgyűlésnek excellens és első tárgya az lesz, hogy a vármegye törvény- hatósága impozáns kifejezést adjon gróf Károlyi István elhunyta fölött érzett részvéteinek és ezt ünnepies formában, Írásban adja a gyászoló család tudtára. Az odiózus Majos-ügyön kívül aztán sorát ejti ez rendkívüli megjelenés a megérett vármegyei folyó ügyek tárgyalásának is. Egy kis párhuzam Szatmár és Nagykároly között. — Levél a szerkesztőhöz. — Úgy ez alkalommal, mint jövőben is: szívesen nyitunk teret lapunk hasábjain minden olyan felszólalásnak, amely a mieinkével párhuzamos érdekek sértése nélkül, okszerű alapon propagálja lapunk egyik célját : Nagykároly városának öntudatos fejlesztését arra a niveaura, amelyre megyeszékhely léttére emek kednie kell anélkül, hogy természetes és korszerű haladásával, és annak szükségessége átérzésével lekötné a maga számára mindazoknak az illetékes tényezőknek a jóindulatát és erejét, amelyeknek érvényesülésével méltó helyét kell elfoglalnia a vármegyei székvárosok sorában. De hadd beszéljen ez a levél, amely minden féltékenység nélkül Szatmár-Németi városára: igaz szemmel, igaz szóval von párhuzamot a vármegye két gyúpontja között: Nagykároly, augusztus 5. Tisztelt Szerkesztő Ur! A „Szatmárvármegye“ múlt szerdai számában megjelent „Bemutatkozójá“-ból azt olvasom ki, hogy t. Szerkesztő ur teljes egészében átérzi hivatását és a „Szatmárvármegyét“, mint legtekintélyesebb sajtóorgánumunkat nemes célok szolgálatában akaija a jövőben is a nagyközönség körében szívesen olvasottá tenni. Hát nem is arra való az újság, (már mint a becsületesen és céltudatosan szerkesztett újság) hogy hat-nyolc alcímmel bevezetett ordító cikkekben embert, egyént, közhivatalnokot, közméltóságot okkal, oknélkül lepiszkoljon, megmarjon, vagy legalább is a lába kásája után kapkodjon, hanem arra való, hogy a publicitás, a tárgyilagos szemlélődés, megfigyelés és lelki- ismeretes bírálat alapján kiforrott hatalmi szóval — a közfigyelmet és a közérdeklődést egy- egy olyan közkérdésre irányítsa, amelynek megoldása, vagy csak fölvetés, tárgyalása és megbeszélése is — már közérdeket képez. A zugzsurnalisztika szokott egyének, magánosok vagy közhivatali exponensek ügyein rágódni azért, hogy csak valamelyes sovány piacot is teremtsen a nyomdafestékkel és egyebekkel lepiszkolt papirosának úgy, hogy a társadalom ocsuja körében népszerűségre és olvasóra tegyen szert. Hangsúlyozottan bocsátottam előre, hogy tudom, miként a „Szatmárvármegyé“-nek már a múltja is kizárja azt, hogy ilyen perverz ambíciói legyenek. Maradjon lapunk, mint eddig volt mindig, ezutánra is: a legtisztább értelemben vett köz orgánuma. Ezzel mindent megmondottam ! ... De tulajdonképpeni tárgyamra akarok térni. S ez mindjárt meg is magyarázza, hogy miért fordulok bizalommal a „Szatmárvármegyé“-hez, mint a valódi közvélemény kipróbált kifejezőjéhez és tolmácsához. Vasárnap odaát voltam Szatmáron. Üzleti dolgaim vittek oda, de meg arra is kiváncsi voltam, hogy milyen szabású lesz az a zászlóavatási ünnepség, amelyen még az iparosok főmestere, Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter is képviseltette^ magát vármegyénk főispánjával, dr. Falussy Árpáddal. Hát bizony : nem vagyok irigy indulatu, avagy féltékeny természetű ember, de biz elszorult a szivem azoknak láttára, amiket annak az ünnepségnek a kapcsán ott tapasztaltam. Tudom, hogy nem mondok vele újat, de kétségtelenül konstatáltam, hogy Szatmár-Németi városával szemben elmaradottak vagyunk, mi nagykárolyiak. Milyen impozáns megnyilatkozásra képes ott — csak egy iparos egyesület is. A főispán vasúti fogadtatásától kezdve a zászlószentelés ünnepségének befejeztéig ezernyi alkalmam nyílott tapasztalni azt, hogy a szatmári közélet egészen más, mint a miénk! Egészségesebb, haladottabb, természetesebb, igazabb és ami a fő — őszintébb. Egy ilyen város közéletéé a jövő. Nem is í csoda, hogv olyan európai niveaun áll már külső jelentkezésében is. Nagy város az a Szatmár! Tudom, hogy nem mondok ezzel újat, de a toliamra tolakszik az igazság . . . És mi tette Szatmár-Németit nagyvárossá? Társadalmi és politikai közéletének öntudatossága és őszintesége. Nem támaszkodtak ők soha másra, mint önmaguk erejére és keményen törtettek előre azon az utón, amely a siker és a nagvság magaslatára vezet. Távolról sem célom, hogy ezzel az írásommal talán kétségbevonnám, avagy elvitatni próbálnám várospolitikánk hivatott intézőitől szerzett és tapadhatatlan érdemeiket, de még sem tartom fölöslegesnek, hogy a sajtó, mint a nagynyilvánosság hatalmas eszköze, minden alkalmat meg ne ragadjon, arra, hogy tevékenységre ösztökélje, alkotásokra sarkalja az intéző köröket. Ne arról legyen szó, és ne az legyen a végcél eszköze, hogy rivalizáljunk a testvér- várossal és esetleg annak hátrányára emeljük a mi városunkat, hanem az legyen a vezérelv, hogy a magunk számára keressünk és teremtsünk anyagi forrásokat, amelyekből a fejlődés folyamata alatt erőnk táplálkozzék. Most pl., hogy megindult az uj vasútállomás építése: számtalan mód kínálkozik arra, hogy helyi iparunk és kereskedelmünk egy millió korona építési összeg forgalmának áldásos gyümölcseit élvezze. Ha pedig meg lesz már az uj állomás- épület, azzal Nagykároly városa már a keresztül utazó idegen szemében is egyik első vidéki város benyomását fogja kelteni. ‘ Iparkodjunk valami céltudatos ipartelepitő intézménynyel : lehet az társadalmi utón megalkotott magán- testület, avagy képviselötestületileg delegált albizottság, amelynek feladata volna, hogy Nagykároly városának ismertetésével a külföldön — ipartelepeket, gyárakat édesgessen ide. Az aradi polgármester a tavaszszal hetekig tartózkodott Párisban, amig a hírneves Westingshouse-céget rábírta arra, hogy 3 millió koronás gyártelepét Aradra építse. Micsoda lendületet ad majd egy akkora iparvállalat üzleti forgalma Arad gazdasági életének ! A nagybecs- kereki polgármester pedig németnyelvű, képekkel díszített füzeikében ismerteti városa előnyeit, fekvését, viszonyait s ezt a kis füzetkét sok sok ezernyi példányban küldözi külföldre. Mert az a német, osztrák, morva meg cseh gyáriparos már tudja, hogy az önálló vámterület rövidesen meglesz, már pedig neki akkor ide- benn kell gyártani a portékáját., ha árak tekintetében versenyezni akar a külföldi árukkal. Hát gyárat kell építeni. Érdeklődik is már minden vállalkozó szellemű külföldi gyáriparos cég, amelynek itt sok fogyasztója, nagy piaca van, hogy hová építsen majd. Mozogjunk és hívjuk fel magunkra a külföld figyelmét, hogy majd annak idején tudják felőlünk, hogy Nagykároly ,is van a világon s hogy ennek a Nagykárolynak a speciális viszonyai mennyire előnyösek a gyáripari letelepedés céljaira. Majd nem lesz akkor ilyen horribilis arányú a vármegyénkből való kivándorlás, ha a nincsetlen munkás-embernek keresete lesz a gyárakban. Igaz, hogy fel fog szökni a napszám, de fokozottabban szökik fel a mezőgazdasági termék ára is, mert nagyobb lesz a kereslet és módosabb a fogyasztó. Közös érdeke tehát az őstermelőnek és a kereskedőnek, hogy iparunk is legyen. Az volna tehát célom ezzel a levéllel, hogy az illetékes tényezők hangulatát megnyerjem annak az eszmének, hogy Nagykároly városában lelkes férfiakból, akik önzetlenül és a közjó érdekében vállalkoznak: olyan telepítő és városunkat mindenfelé, úgy bel- mint külföldön propagáló testületet vagy bizottságot alakítson, amely más városok hasonló bizottságainak példájára, öntudatos politikával Nagykárolyt is kiemelje az ismeretlenség homályából. ___Lj. Zászlószentelés Szatmáron. Nagy iparos-ünnep a vármegyében. — A „Szatmárvármegye“ kiküldött tudósítójától. — Nagykároly, aug. 5. Nagyszabású ünnepség keretében avatta föl e hó 4-én, vasárnap a szatmárnémetii önálló asztalos-iparosok egyesülete zászlóját. Az ünnepségen Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter is képviseltette magát vármegyénk főispánjával, dr. Falussy Árpáddal. A zászlószentelésről kiküldött tudósítónk a következőkben számol be. Szombat este már kezdetét vette a szatmári asztalosok zászlószentelési ünnepe. Szerenáddal egybekötött lampionos felvonulás volt dr. Vajay Károlyné, a polgármester neje, zászlp- anya tiszteletére. Vasárnap reggel 8 órakor érkezett Szatmárra Kossuth miniszter képviseletében dr. Falussy Árpád szatmári főispán, akit a vasútnál ifj. Szabó Lajos rend. biz. elnökkel élén, az egyesület nagyszámú küldöttsége fogadott és üdvözölt. Tíz és fél órakor kezdődött a diszfelvo- nulás. Az iparos-otthon tágas udvarán gyülekeztek az ünneplők. Mikor a zászlóanya a pazar diszmagyarba öltözött főispán kíséretében az otthon elé hajttatott, az öt esztendős Szabó Mariska kedves csacsogással előadott versikével üdvözölte és egy hatalmas virágcsokrot adott át neki. Ezután megindult a szinte végnélküli menet a Kossuth-kertbe, ahol az ünnepség lezajlott. A menet élén a dalárda ^haladt zászló alatt, utánuk, a zászlóanya a főispánnal virágos, négyes fogaton. Itt következett a fölszentelendő zászló. Nehéz selyem, nemzetiszinü lobogó, dús aranyhimzéssel, szegélylyel, rojtokkal. Közepén az asztalos-emblema: „gyalu-, vinkli- cirkli“, körötte a hazafias jelmondat: „A haza minden előtt“. A zászló 14 nemzetiszinü szalagját sátorformán apró 4—6 esztendős leányka vitte. Mellettük és a zászlóanya fogata mellett 12 diszmagyaros ifjú lépdelt. Ezekhez 103 pár nászkiséret sorakozott: fiatal leánykák, fehér, rózsaszín és világoskék ruhában, a diszmagyaros vagy fekete ruhás vőfélyekkel, majd aztán a félváros ünneplőbe öltözött közönsége. A második fogaton dr. Vajay Károly szatmári polgármester és dr. Kelemen Samu szatmári orsz. képviselő ült. Előbbi sötétzöld, utóbbi fekete diszmagyarban. így ért a menet a közeli Kossuth-kertbe, ahol az ünnepség szereplői emelvényen helyezkedtek el. Itt a programm első pontjaként a szatmárnémetii dalárda elénekelte a Hymnuszt. Azután dr. Glatz József, az egyesület ügyésze rövid, hazafias beszédben üdvözli a zászlóanyát és a főispánt. A főispán a kereskedelemügyi miniszter nevében válaszolt és inti az egyesület munkás, becsületes tagjait, hogy soh’ se tántorod- janak el a nemzeti zászlótól és törhetetleniil ragaszkodjanak, viseltessenek szeretettel és odaadással a zászló által képviselt nemzeti eszme és Kossuth Lajos fia iránt. A zászlóanya ezután fölkötötte az ajándék szallagot a zászló lándzsájára. A fehér szalag aranyhímzésű felirata ez: „Emlékül, 1907. augusztus 4. dr. Vajay Károlyné, Szeöke Irén.“ Kelemen Samu orsz. képviselő nagyhatású és magas szárnyalásu ünnepi beszéde következett ezután. A magyar nemzeti zászló színeinek jelentőségét elemezve, arra figyelmezteti a szatmári derék asztalos-iparosságot, hogy a zászlóból a vörös szint kiszakítani és jelvénynyé tenni: halálos bűn a nemzeti érzés ellen. A vörös szin, a vér és tűz színe: fáklya legyen, de csak világitó, nem gyújtogató; máglya legyen, amelynek enyhet adó melege mellett megvonuljunk, de ne pusztítsunk, perzseljünk fel rajta évezredes alkotásokat. Ha ezt fogja vezérelvül maga elé tűzni a testület, úgy áldás lesz ezen a zászlón (Viharos éljenzés.) Ezután a zászlószögek beverése következett. Elsőnek a zászlóanya verte be a cimer- paizs vésetü szeget a zászló rudjába, ezzel a jelmondattal: „Isten nevében“. Dr. Falussy Árpád főispán, Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter képviseletében a következő beszédett mondotta, mielőtt a miniszter nevében a szeget elhelyezte. Nemzeti zászlónk, ezeréves küzdelmünk dicsőséggel teljes jelvénye: a hazáért való élet és halál fenséges szimbóluma. Alája tömörülnek népünk milliói. Nagy idők ádáz harcaiban, dúló csatáiban némelykor letört ugyan, de meg nem hajolt soha! . . . Ezrek hullottak el védelmében, de zászlónk a megújult nemzedék kezében magasan lobog. Uj korszabot élünk, a munka korszakát. A kard
