Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-07-07 / 54. szám
Nagykároly, 1907. julius 7. 54. szám. III. évfolyam. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. « MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. » Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a. = Telefon szám: 58. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. ...... Kéziratokat nem adunk vissza. .... Fele lős szerkesztő: Kovács Dezső dr. Főm unkatárs: Laptulajdonos: Tóth Zoltán dr. Szintay Kálmán. Előfizetési árak: I Egész évre ......................................... .. . ; Félévre .......................................................... Negyedévre..................................................... íj ——1 Egyes szám ára 20 fillér. 8 korona 4 korona 2 korona. Az osztrák szociálisták programmja. Nagykároly, jul. 6. Semtniképen sem akarjuk tagadni, hogy az a váratlan fordulat, mely az osztrák politikai viszonyokban az utolsó választás folytán előállott, nagyban foglalkoztatja a közvéleményt, foglalkoztat bennünket is. Mig egyrészt igyekszünk az okokat lehetőleg alaposan megállapítani, amelyeknek az eddigi eredmény köszönhető, másrészt természetszerűleg törjük fejünket azon, hogy hogyan fog alakulni Ausztria jövője, amely bennün- bet oly közelről és közvetlenül érdekel. A kérdés fogas, helyes feleletet adni rá nem könnyű, nem pedig azért, mert ami a jövőt illeti, ezernyi nehezen kiszámítható tényező öszmunkálásának eredményét kellene kihüvelyeznünk. Erre pedig a legiskolázottabb, legbeavatottabb parlamenti tehetségek sem mernek könnyen vállalkozni. Mindamellett már most, a fejlődés jelen fokán is nagyon érdekes és szükséges ismerni azt a prog- rammot, melynek alapján az osztrák szocziálisták állanak, s amelyet ők Brün- ben 1901-ben tartott pártgyülésükön állapítottak meg. Az alapelvek természetesen Marx tanításából folynak. A proletárok tömege nő, ezzel együtt erősödik a kizsákmányolás s a munkásoknak erősbülő nyomora éles ellentétben áll munkájuk értéktermő erejének szaporodásával. A proletároknak öntudatra kell ébredni, szervezkedni az osztályharcra, mert enélkül jobb jövőt megvalósítani nem lehet. így folyik ez tovább az ismert nyomokon. Ennél azonban érdekesebbek a gyakorlati követelmények, melyek között ott látjuk nemcsak a nőknek szavazati jogát 20 évtől fölfelé, hanem az úgynevezett referendumot is. Ez a referendum egy svájci intézmény és abból áll, hogy a törvényhozást a szavazó polgárok közvetlen ellenőrzése és hatalma alá helyezi. Megengedik ugyanis bizonyos feltételek mellett azt, hogy a meghozott törvények elfogadása vagy visszautasítása tekintetében a szavazó polgárság közvéleménye kikérdeztessék és az legyen a döntő. Követelik az ingyenes jogi tanácsadást és igazságszolgáltatást, az államnak szétválasztását az egyháztól s a kötelező polgári házasságot. Ellene vannak a közvetett adóknak, az állandó hadseregnek és azt kívánják, hogy a hadüzenet és a békekötés tekintetében a nép választottal döntsenek. A további részletes kívánságok főleg az ipar munkásainak helyzetét igyekszenek jobbá tenni. A mezőgazdaság munkásairól alig emlékeznek meg. Követik ebben német társaik példáját, sőt az osztrák szociálisták mulasztása erősebb, mint a németeké. Ha már most ezt a programmot elemezzük, azt találjuk, hogy a referendum meghonosítása, a béke és háború jogának a nép választottal által való eldöntése, az egyháznak az államtól való szétválasztása elégséges arra, hogy az osztrák monarchiát alapjában rázza meg, illetőleg, hogy az osztrák császárságot megvalósítása esetén lehetetlenné tegye. Szinte bizonyosnak látszik, hogy azok akik Ausztriában a választó-reformot tervezték és csinálták nem számítottak a szociáldemokraták ily gyors térhódítására. Azt hitték, hogy egynéhány ilyen képviselő jó lesz ott a parlamentben ellensúlyul a polgári és nemzetiségi pártokkal szemben. Most azonban, amikor bizonyossá vált, hogy a szociálisták hatalmas párt gyanánt vonultak be a birodalmi gyűlésbe s amikor nincs kizárva az, hogy a programmjukba foglaltakat komolyan fogják követelni, az osztrák választóreform alkotói megnyugtathatják magukat Álarcos bál. Irta : Imrei Ernő. Február végére estek a farsang utolsó napjai. A tavasznak végtelenül halvány sejtelme járta át a földet. A nehéz hólepel, mely egész télen át meg sem moccant: szakadozni, fosz- lani kezdett. Rongyos leánykák nagy kitartatással kinálgatták városszerte a kedves hóvirágokat. Erre az időre volt kitűzve a kis vidéki városkában az előkelő, zártkörű álarcos bál. A bál előtt öt-hat héttel valóságos lázban volt a város fiatalsága. S most, végre-valahára vége lesz a sok pletykálásnak, szaladgálásnak, titkolódzásnak : itt a várva-várt este! A város virágkereskedője épen most adja át a legszebb két virágcsokrot egy legénynek. — A kaméliás-csokrot Havranek Lulu, Havranek gyáros fiához viszed ; a tubarózsacsokrot meg kiviszed a Liget-utcza 105. szám alatt lakó Kovács Jenő dr.-hoz. Siess ! * A legény belép Havranek gyáros házába, átadja a kamélia-csokrot, zsebre teszi a korona borravalóját és elsiet. A csokrot beviszik Lulu urfi öltöző-szobájába. Lulu átveszi, megelégedéssel nézegeti és asztalra fekteti. Kényelmesen folytatja az öltözködést. Igaz élvezettel szokott öltözködni. Az öreg Havranek egy karosszékben ülve nézegeti egyetlen csemetéje kényelmes mozdulatjait. Ar- czán egy neme a boszuságnak ül. — Tehát nem engedsz! Megmaradsz a szándékod mellett ? — Ugyan apa, hogy beszélhetsz igy most is még, amikor már rendben van ? — Beszélni fogok addig, amig késő nem lesz ! — De hiszen ez mind olyan hiábavaló beszéd! — Hogy lehetsz oly bolond oly leányt elvenni, aki nemcsak hogy szegény, de még csak nem is szeret ! — Az egész város tudja, hogy a Kovács-fiút szereti ! — Bizd rám apa ! — Ha nem szeret, majd meg szeret! — A Simonyi Lillyre kerek félmillió korona vár. És milyen müveit milyen előkelő leány ! — Tőlem kaphat az háromszor egy félmillió koronát, lehet műveltebb a műveltnél, előkelőbb az előkelőbbnél: én a Lenkei Jolánt veszem el! — Az a rongy . . . rongyos szegénységet ... azt a ... azt a .. . — Nem tűröm sértegetéseidet! Jolán tiszta mint a harmat! — Bomolj meg egészen, te ostoba kölyök! — Apa ! Az öreg kiment. Köpködött a dühtől. Lulut is felrázta egy kissé az epéje, de flegmatikus természetű lévén, csakhamar mosolyogva pillantott a kamélia-csokorra. Csengetésére belépett az inasa. — Lenkei tanító özvegyét tudod hol lakik ? — A Virág-utczában. — Ott! Vidd oda e csokrot és add át e kártyával ! — Igenis, kérem ! Lulu lusta kényelemmel fütyörészve folytatta öltözködését. * A kertészlegény a Liget-utcza 105. számú házban magának Kovács dr.-nak adta át a tubarózsa-csokrot. Jenő bevitte a szobába és anyja kezébe adta. A szoba alacsony, kis petróleumlámpa füstölög az asztalon. Egy különös párbeszéd fejlődött ki, az asszony és fia között. Oly párbeszéd volt ez, melyben, ha mondott valamit az egyik, mindjárt hozzá is gondolt valamit, amit azonban semenynyiért sem mondott volna ki. Az asszony kezdte: — Ah ! milyen gyönyörű virágok ! (A szivemet hasogatja e virágok illata.) — Ugye szép csokor! Hiába! Öreg kertészünk ügyes ember! (Bár a keresztfámra köthetnétek e mestermüvét!) — Szinte látom mint emeli ajkához Lilly, hiszen anynyira szeret téged, fiam ! (Szegény áldozati bárány te !) — Szeret! — oh igen ! Nagyon szeret! (Bár mást tüntetett volna ki a nagy szerelmével.) — A legfessebb ... a legdrágább ruha lesz ma este az övé! Úgy hallottam ezer ko-
