Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-06-16 / 48. szám
48-ik szám. SZATMÁRVÁRMEGYE. 3-ik oldal. hangoztatták és a miniszterek megvalósításukat már hosszú éveken keresztül Ígérték. De most reméljük tettek is következnek. Nem mondhatjuk ugyan, különösen a legújabb időben, hogy nem tettünk semmit a kisemberekért ; sőt sokat tettünk, de ezen tevékenység leginkább a munkás osztály javát célozza. Nagyon rászolgált már erre a támogatásra a munkás osztály, de még jobban rászorul a kisgazda és a kisiparos. Ha ezeknek a bajain sürgősen nem segítünk, nagyon könnyen megesik az, hogy a tőke és a munkásosztály prédájává lesznek. A kisiparos most még ki van szolgáltatva, a külföldi gyáripar versenyének, mely nem mindig mondható tisztességesnek, a kisgazdát pedig Amerikába kergeti az aránytalanul nagy adó, a rossz hitel- és munkás viszonyok. Alapjában véve az akció oda irányul, hogy ezeket a tarthatatlan állapotokat szanálja és a kisgazdák meg a kisiparosok exisztenciáját biztosítsa. Ami a mai adórendszerünket illeti — különösen a kisgazdákat illetőleg — teljesen tarthatatlan. Az még abban az időben készült, a mikor a paraszt volt az állam fejős tehene. És ez a rendszer fentartja magát még ma is. A tőkepénzes — kinek legnagyobb a teherviselő képessége — majdnem teljesen ki van vonva az adó alól. Hány millió korona uzsora kamatra van kiadva ebben az országban, anélkül, hogy a kamataiból az állam csak egy fillért is kapna. Börzén a spekulánsok sokszor rövid idő alatt vagyonra tesznek szert és ebből az állam kincstárba mi sem jut. Tőkepénzes a vagyonát többnyire még életében örököseire ruházza oly módon, hogy az illeték alá nem esik. Ellenben a gazda a földjét el nem rejtheti; ha fizetni kell nagyon könnyen megtalálja a végrehajtó. Sőt még a földbirtok megadóztatása is aránytalan. A kinek alkalma volt kataszteri birtokivekbe betekinteni és azokat csak némileg tanulmányozni : annak bizonyosan feltűnt, hogy még egy és ugyanazon dűlőben, ugyanolyan minőségű nagybirtok harmadik, negyedik osztályba van sorozva, addig az apró parcellák ugyanott első, második osztályba tartoznak. Ennek megfelelőleg a tiszta jövedelem és a jövedelem arányában az adó is nagyobb a kis- birtokon, mint a nagybirtokon. A másodosztályú keresi adó meg valóságos bünfészke az adó rendszerünknek, mely a szegény embert legjobban és legigazságtalanab- bul sújtja. Az aránytalanságot legjobban mutatja az a tény, hogy még fél hold földdel rendelkező ember 6 koronát fizet e czimen egyenes adóba, addig százezer holddal biró nagybirtokos csak 32 koronát fizet. Ezenkívül a nagybirtokos több olyan adó alól van kivonva, mely a kisbirtokost terheli. Így pl. mindenféle felekezeti járulékok, tandíj stb. Joggal állíthatjuk tehát, hogy a mostani adórendszer a kisgazdára hátrányos, sőt sokszor az adóterhek kényszerítik a gazdát, hogy a földjétől megváljon és azt eladja. Nem lesz talán érdektelen ha egy példát felhozunk arra nézve, hogy mennyi és milyen adóval van megterhelve egy hold földet biró kisgazda. Egy hold föld után — annak közepes minőségét véve alapul-fizet körül-belül 6 koronát ; másod osztályú kereseti adó czimen (ha feleséges ember) fizet 6 koronát; ezen két ösz- szeg után 30 százalék általános jövedelmi pótadó 3 kor. 60 fillér ; 5 százalékos országos betegápolási adóba 50 fill., községi pótadóba (helyi viszonyok szerint változó) nálunk 80 százalék 9 Kor. 60 fill., útadó czimen 2.40 korona.' Össszesen 28 korona 20 fillér. Ezenkívül fizetendő még egyházi adó, tandij, esetleg hadmentességi dij czimen szintén igen jelentékeny összeg. Ha az ilyen ember számit, vájjon mit fog tenni a földjével! ? Biztosan szabadulni fog tőle eladja, mert földjének hasznát úgy sem látja. Ha ennek a földnek haszonbér értékét 30 koronára becsüljük és abból több mint 28 koronát adóba kell befizetnie, akkor a szegény embernek nem marad semmije. Sokkal okosabb is ilyen körülmények között eladni a földet, és cselédnek beállani. Sokan igy is tesznek, de nem állanak szolgálatba, hanem éppen az eladott föld árából Amerikába kivándorolnak. Látjuk ebből, hogy az ilyen aránytalanul megterhelt föld nem alkalmas arra, hogy a földmivelőt magához lánczolja, sőt sokszor eszköze a kivándorlásra. Már a 20—30 holdas kisbirtokos ügye aránylag sokkal jobban áll e tekintetbe, de ha a birtokot nagyobb kölcsön terheli, akkor csak teng, de egészséges üzletet nem képez, különösen ha a kamatláb magas. Éppen az a bajuk a parczellázásoknak is. A tejfelt leszedik a pénzintézetek, közvetítést végző vállalatok, a gazdának pedig marad az adósság és a gond. Ilyen körülmények között igazán csak az igen szorgalmas józanéletü ember tud boldogulni ; a könnyelműbb része előbb-utóbb tönkre megy. Azért bizonyos tekintetben előnyösebb is a hosszú lejáratú bérleti rendszer, mely a földet jobban biztosítja a kisgazda kezében, s megóvja a könnyelmű emberek elprédálásától. A mozgaiom igen helyes alapon megindult, most csak azon kell lennünk, hogy előbbre is vigyük. Első sorban a kis embereknek kell összefogniok, s arról gondoskodniok, hogy ezen mozgalom el ne aludjon, sőt feltárva a hibáinkat, még helyesebb irányba tereljük. Erre nagy szükség van azért is, mert az ügynek a mint vannak barátai, úgy vannak ellenségei is. Vannak olyanok, még pedig igen sokan, akik mindent lebecsmérelnek, hol politikai okból, hol pedig önző czélokból. Amint elnevezték a cselédtörvényt deres törvénynek, úgy bizonyára a kisgazda jövőjének biztosításában a jobbágyság visszaállítását fogják látni. Ezt a lármát a kisgazdáknak és a kisiparosoknak állásfoglalásával értéktelenné kell tenni. Ez azonban nálunk nem megy könnyen, mert éppen ez az osztály van a legrosszabbul szervezve. A kisiparosok még előbbre vannak, de a kisgazdáknak alig van itt-ott valami összetartó kapcsuk. így történik sokszor, hogy a kisgazdák ügyébe olyanok tolják fel magukat érdekelteknek, akiknek semmi közük hozzájuk. A szervezkedésnek azonban nem szabad sokáig _________________________ Be h sokszor is belekivánta magát abba a tornyos ősi hajlékba, amely olyan büszkén sár- gálott ott a falu végén, mintha egyenesen Budavára lett volna ! S mennyire hívogató voit ám pompás kertje is, amelyben még a kripta is vonzó volt. Épen nem keltett zord benyomást, ellenkezőleg derűst. És magas dombról hirdette a büszke ősök örök álmát, mely felett mintegy őrt állottak a diófák Odább aztán fényes levelű kaniiliák, öreg fikuszok, olasz szerelemről suttogó citrom- és narancsfák illeszkedtek gőgös sudaru fenyők- hez. Egyesítették a komor északát, a mosolygó déllel. Gondozott bokrok alján meg némán suhanó patak kanyargóit, amelyen karcsunyirfa- hidak hajoltak át. Az egyik borostyánnal befuttatott tölgyfatörzshez vezetett, amelynek odújában nehány ember meghúzhatta magát, a váratlan nyári fergeteg elöl. A júliusi napok hősége ellen meghitt sűrűségek nyújtottak menedéket. Egy-egy csöndes estén megszólalt aztán a fülemile. Édes-bus csattogása belevegyült a virágok mámoritó illatába és a mesék hangulata vált valóra a sok bánatot hordó világ ama kis darabkáján. Amidőn Vaszil a tilalom ellenére is belopódzott ebbe a kies kertbe, még jobban elfogta az irigység azok iránt, akiket kegyébe fogadott a sors, a mindennél nagyobb hatalom. Úgy forrongott bensőjében a gonosz indulat, mint kohóban a salak. Vágy szomjja! vágyta az elérhetetlent állati dühvei. És lázadáson törte eszét. Kezdte is izgatni a népet. Nem is tudta azonban eléggé fölkorbácsolni a kedélyeket. Legalább is vele nem akart senki sem összefogni. Sőt azon gondolkoztak, hogy a közbiztonság érdekében útlevelet váltanak neki tengeren túlra. Félre fordult már akkorára az idő. Dermesztő északi áramok seperték végig a síkságot. Megállították a Szamos folyását. Fölfutottak a bércekre, cibáltak az erdőség csupasz lombtalan fáit. Félvállra vetett subával — mint aki még a csontig hatoló hideggel is dacol — igyekezett egy ünnepnapon Vaszil a korcsmába. Rejtelmes,arccal integetett a kastély felé. Tekintete meg felettébb különös volt. Elkövetendő gonosztettnek módozatait hányta-vethette meg. Még késő éjjel is fogyasztgatta az erkölcsgyilkoló szent, mialatt váltakoztak a cimborák. Aki csak bevetődött a korcsmába koccintott vele, féltek ellenszegülni. És reggelre kelve szörnyű hir támadt a faluban, futótűzként terjedt tova: — Meghalt Vaszil! — — Megölték! — — Utólérte megérdemelt sorsa! — Ámde csak félve-lopvást rebesgették, hogy más keze oltotta ki áldatlan életének izgága lángját. Eltemették annak rendje s módja szerint. És amikor már a sötét hant alatt feküdt, fölkérte a kevéssé gyászoló rokonság a pópát, hogy szentelje föl azt a két rőf szobát, amelyben akkor amikor meghúzta volt magát, s a mely holttetemét tartogatta a törvényszabta ideig. Teljes díszben ki is vonult az ur alázatos szolgája. Kenetes arccal lépegetett a csikorgó hóban. Sivitott a szél. S egyre-másra hullatták a fáradhatatlan, fehér-fehér pihék. Tárva-nyitva volt a zsupfedeles szegényes hajlék ajtaja-ablaka. Úgy járt benne az Isten hidege, mint a puszta kellő közepén. A kiváncsi nép a küszöbön erről maradt a pap ellenben bátorségosan belépett, de nyomban rá úgy visszahőkölt, mint riadt ló az örvénytől. Szemben a falon egy ügyetlen krétarajz függött. A Vaszil képmása volt. Katonakorában kontárkodta valami müvészlelkü bajtársa. Dacos szemmel látszott a tolakodóra nézni mintha megakarta volna fenyiteni, hogy szentelt vízzel merészkedett hozzája közeledni. S a másik pillanatban már megtántorodott a pap. Menten rá úgy elvágódott, mint egy darab élettelen fa. Föl sem kelt többé. Szörnyű rémülettel ugrott szét a babonás nép. Egymás hátán menekült a szerencsétlenség színhelyéről. És megindult a beszéd. Szóból szó fakadt. Nőtt mint hegyről legördülő hótömeg. Sok idő telt bele, mig megcsendesettek a fölizgatott kedélyek. De mai napig is állítják, hogy a falu rossza szelleme ölte meg a pópát, amiért a lábát betenni bátorkodott az ő birodalmában ... A Vaszil sírját fölverte a giz-gaz. Mérget- adó bürök, kaján tövis, szurtos levelű csalán vetekeszik rajta. Ősz hajú anyókák fejcsóválva mutogatják s nem győznek eléggé siránkozni a derék Pópán, aki hivatása közben áldozatul esett a hatalmaskodó gonosznak.
