Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-01-20 / 6. szám
2-ik oldal. SZAT MÁRVÁR MEGYE. 5. szám ben tapasztalható is volt hatása abban, hogy a vármegye önkormányzatát, politikai önállóságát képviselő törvényhatósági bizottságnak egyre több és több jogait ragadta magához, nyilván a tendenciával, hogy idővel, észrevétlenül az egész érdemleges törvényhatósági hatáskört magába szívja fel. Ezen a vármegye politikai önállósága ellen irányuló tulkapási törekvésre, melyet a régi kormányok melegen támogattak, leghathatósabb orvosság az, hogy a bizottságban olyan választott tagok üljenek, a' kik előtt a vármegye önkormányzati és politikai szabadsága a legfontosabb vezető elv s a kik soha szem elől nem tévesztik, hogy nem a kormány kegyéből, de vármegyéjük bizalmából tagjai a törvényhatóság eme legfontosabb bizottságának. A kivándorlás megakadályozása tárgyában Szatmár sz. kir. város törvényhatósági bizottsága e hó 14-én tartott közgyűlésén a főispán indítványára feliratot határozott intézni a törvényhozáshoz aziránt, hogy azok, akik 32 éves életkorukat be nem töltötték és igy törvényes védkötelezettségüknek eleget nem tettek, semmi esetre se kaphassanak kivándorlás céljára útlevelet. E radikális, de mindamellett teljesen igazságos intézkedés által épen azoknak kivándorlása akadályoztatnék meg, a kiknek munkaerejére leginkább szüksége van az országnak. Szatmár város törvényhatósági bizottsága egyhangú helyesléssel emelte a javaslatot határozattá, melyet pártolás céljából megküld az ország összes törvényhatóságainak. Így vármegyénknek is alkalma lesz a februári rendkívüli közgyűlésen foglalkozni ezzel az ügygyei, a mely kapcsolatban az anarchista-tendenciájú mezőgazdasági sztrájk-mozgalmakkal gazdatársadalmunk egyik legégetőbb sebe. A kultusztárcza. Az országgyűlés január 10-én újra megkezdte tanácskozásait. Hosszabb pihenő után újra megindul a munka, a honatyák folytatják ott, ahol abbahagyták a kultusztárca költség- vetésének tárgyalásánál. A nemzeti kultúra — koldusasszony áldása teljesedésbe ment, nagy örömében rögtön elhunyt kislánya ruháiba öltözette a gyermeket s küldött férjéért, a kinek mindent elbeszélt. Giovanni Contarini őkegyelmessége azt felelte, hogy a gyöngyöt valószínűleg egy tolvaj vitte el s helyébe itthagyta a gyermeket; de mert felesége oly boldog, ő sem ellenzi, hogy fölneveljék a gyermeket. Épen Szent Margit napja volt. A gyermek Margaréta nevet kapót, ami annyit jelent, hogy gyöngy. De mikor beszélni kezdett a leányka, Malgarinak nevezte magát, úgy hogy utóbb mindenki ezen néven szólította. Malgari gyorsan fejlődött s Velence legszebb leányának lehetett volna mondani, ha arcszine nem lett volna oly szokatlanul sápadt. A Contarini-ház szolganépe s Velence irigy hölgyei azt mondták róla, hogy ereiben nem nemesi vér foly s hogy banditáktól, vagy czigányok- tól származik; de olyan előkelő, édes arca volt, oly finom hangja, hogy ez állítás csak nevetségesnek tűnhetett fel. Élénk, értelmes, vidám, leányka volt, egész nap játszadozott s hallani lehetett mindig ezüst csengésű nevetését, mely olyan volt, mint az ujjongó pacsirtaszó. Ha csúnya pletyka, illetlen, vagy gonosz szó jutott fülébe, ha igazságtalan, vagy rut tettet látott ha az emberiség szenvedéséről és bánatáról beszéltek neki, vagy ha valaki jelenlétében hazugságot mondott, ilyenkor néma busongás fogta el. Négy esztendős volt, amikor egy nyári éjszakán a Rio della Madonna del Orton fölhangzott egy dal a palotában. Az éneket gitáron kisérte valaki. Malgari, a ki anyjával egy szobában aludt, fölébredt álmaiból, kiszállott az ágyból és figyelt az énekre mindaddig, mig az utolsó akkord is elhangzott s aztán eszméletlenül esett a padlóra. hála Istennek — olyan vezetőre talált, aki egész életét a nemzet ügyeinek szentelte. Apponyi Albert gróf politikai törekvése mindenha a nemzet függetlenségének, önállóságának megteremtése, a nemzeti állam kiépítése volt. A munka folyamatban van, hatalmas alkotások mutatják, hogy a nemzet uj korszaka felvirradt s az alkotások egész sora mind annak a törekvésnek eredménye, mely a szabad, a független Magyarországban látja céljának megvalósulását, fáradságos munkájának legszebb eredményét. Az államélet összes szerveiben friss vér pezseg ma, mindenki dolgozik. És ha a politikai látóhatár felett hirtelen össze is futnak a felhők, ha az építés munkája elé akadályok gördülnek, ha a fontos és talán a nemzet életébe vágó kérdések megoldását késlelteti is az idő, azokon a perifériákon, ahol a nemzeti kultúra fejlesztésén serénykednek nincs pihenő, ott nem ismernek akadályt, ott az idő sem késleltethet semmit, mert nincs határidőhöz kötve a magyar kultúra művelése ; ez a nagy munka a nemzet életének meg nem határozható idejére szól. Olyan ez, mint a tengerfenéknek a forrása, mint az a kiapadhatatlan ezer és ezer vizsugár, amely az Óceánba önti csepp- jeit és láthatatlan munkájával gyarapítja a tenger vizét. Az Óceánt járó vizi óriások közül vájjon észreveszi-e valamelyik is, hogy micsoda munka folyik odalenn a csendes tengerfenéken ? Csak a búvár, aki leszáll a mélységbe, az látja azt a titokzatos erőt. Egy nemzet életében a kultúrának ilyen szerepe van, láthatatlanul működik az az éltető elem, amely széles néprétegeket jár átal a művelődés, a szellemi gyarapodás erejével. Az iskolák, ahol a betűvetés mesterségére oktatják a nemzet reménységét, annak az erőnek forrásai, ahonnan a nemzet közművelődése, kultúrája első táplálékát szedi és a nemzet egészséges vérkeringése elosztja azt a táplálékot egyenletesen és annak az óriási szervezetnek, amelyet nemzetnek nevezünk, minden részére eljut egy sejtje a tudásnak, az értelmiségnek, a műveltségnek. Ámde a mi életünkben még más célja is van a kultúrának, a nemzeti eszme is általa Mikor anyja ágyában ismét magához tért, könyörgött, hadd mehessen vissza az ablakhoz, hadd halgassa újra azt az éneket. Aztán heves láz kezdte gyötörni, három nap, három éjszaka feküdt önkívületien s mindig arról beszélt, hogy valaki hívja, hogy el kell mennie, hogy ő nem velencei, hogy hallott egy hangot a hazájából. S megölelte a szegény, kétségbeesett Contarinát e szavakkal: Mama, mama, vigy el engem. Most eszébe jutottak Contarinának az álomban hallott szavak s mert lehetetlennek látszott, hogy Velencében távoltartsa Malgaritól a költészetet s a zenét, azt ajánlotta férjének, hogy költözzenek. Sira szigetére, hol eredők és babérligetek, olajfák és narancsligetek közt van egy palotájuk, mely a tengerre néz. A szigetet csak benszülöttek és Contarina kertészei lakták. Ö kegyelmessége azt válaszolta, hogy ezt tiszta őrültség és hogy ő nem hagyhatja el Velencét. Contarina megmaradt kívánsága mellett s egyedül utazott el Malgarival. Sira összes lakosai közös parancsot kaptak, hogy sem énekelniük, sem hangszereket tartaniok többé nem szabad. Contarina még e harangszót is betiltotta, mert Malgarit megérkezések estéjén megragadta aharangszó, minidamellett a gyermek nem nyerte vissza jókedvét. Ritkán játszott s úgyszólván sohasem nevetett; de elégedettnek látszott, hogy a tenger veszi őt körül és órákat töltött a parton figyelve a tenger hatalmas zúgására. Mikor idősebb lett, az olvasás lett kedvenc foglalkozása; sokat időzött a kastély könyvtárában, a hol egy nap meglepte anyja, amikor épen kipirult arccal, lázas érveréssel Tassót olvasta. Contarina kihordatta a könyvtárból az összes, versben írott munkákat s elégette. Conterjed. Minden intézményünk, amely a közművelődésnek a szolgálatában áll, egyszersmind a nemzeti eszme oltára, nemcsak betűvetésre tanít, hanem hazaszeretetre is. Ennek a nagy munkának jelenben való vezetője Apponyi Albert gróf. Egész életében és akkor is, amikor politikai tevékenysége alig engedett neki pihenőt, akkor is talált időt arra, hogy kulturális intézményeink törekvései iránt érdeklődjék, azok munkásságát serkentse. És most, amikor a nemzeti kormány a közművelődés nehéz munkáját az ő kipróbált erejére bizta, lehetett-e mást várni tőle, mint azt, hogy tudásának gazdag kincseivel ezt a munkát hatékonyabbá, a nemzeti célok szolgálatában eredményesebbé teszi. Alkotásairól még nem adhat számot, ideje sem volt még rá. De eredmények már jelzik tevékenységét. A legszélesebb rétegekbe is behatolt a nemzeti művelődés ereje és felköltötte mindenütt kultúrintézményeinek iránt az érdeklődést. Városok nemes versenyre kelnek a harmadik egyetemért. Bár a kormány még nem döntött ebben a fontos kérdésben, egymást érik az ajánlkozások, hogy a közművelődésnek ezt a hatalmas faktorát, a maga számára reklamálja: Pozsony, Kassa, Szeged, Temesvár. Évek hosszú során a nélkülözésnek keserű kenyerét ették azok, akiknek egész élete a nemzeti kultúra ápolásában, fejlesztésben telt el. Apponyi első dolga volt, hogy ennek a nélkülözésnek véget vessen, ha mindent nem is, de valamit juttasson a nemzet napszámosainak, a tanítóknak. Megtette, s a nemzeti közművelődésnek ezer és ezer katonája kevesebb gonddal járja az élet kálváriáját, s bizonyára több bizalommal tekint életének alkonya felé, mint eddig. Való igaz tehát, hogy a nemzeti közművelődés irányítása, fejlesztése jobb kezekbe nem kerülhetett, mint amelyben van. Apponyi hatalmas beszéde, amely tárcájának tárgyalása kezdetén elhangzott, bizonyságot tehet állításunk mellett. De nemcsak a nemzeti kultúra látja az ő bölcs vezetésének, nagy hasznát, hanem a nemzeti eszme is, amely benne egyik leglelkesebb, leghűségesebb és legkitartóbb harezosát találja. tarini kegyelmes ur évenként csak egyszer látogatott el Sirába és sohasem maradt két napnál tovább. Eleinte nagyon fölháboritotta felesége viselkedése, melyről azt mondta, hogy ostobaság utóbb megszokta. Malgari titokban bánkódott, a mikor látta, hogy apja és anyja nem szeretik többé egymást s többször kérte anyját, hogy menjenek vissza apjához, mert származása titkát nem ismerte s azt hitte, hogy ő követett el valami hibát, a miért el kellett hagyniok Velencét. De anyja minden alkalommal csókkal és beczéző szavak kíséretében köny- nyes szemmel kérte, hogy álljon el ettől a kívánságától. Tizenhárom esztendős lehetett Malgari, a mikor egy komorna, kinek fölmondták, bosszúból elbeszélte neki, hogy őt vagy brigantik, vagy cigányok lopták be a Contarini palotába. Malgari összeborzadtfehérebbé lett, mint a gyöngy s ezt felelte a komornának: Megbocsátok neked. Azzal elment annyjához s egy kis királynő komoly határozottságával csikarta ki tőle a titkot. Contarini elbeszélte neki a csodás esétet és Malgari szép, halvány arca fölragyogott, mintha hajnalpir öntötte volna el. — Igen anyám — mondotta — érzem, hogy nem vagyok cigányleány, érzem hogy én vagyok a gyöngy. De most mondd meg azt is, miért nem tűröd, hogy valaki közelemben énekeljen vagy zenéljen s miért vetted el tőlem azt a csodás könyvet ? Contarina megtagadta a világot s Malgari nem ostromolta többé. Csak megölelte annyját s fülébe súgta : Szeretnék visszamenni Velencébe. (Folyt, köv.)
