Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-01-20 / 6. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. « MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a. ..........—Telefon szám: 58. ----Hi rdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 40 fillér.--------: Kéziratokat nem adunk vissza. ... ......... La pvezérlö-bizottság: Kovács bezső dr., felelős szerkesztő. Vetzák Ede dr., Gózner Elek dr. Szerkesztő: Varjas Endre. Laptulajdonos: a lapvezérlö-bizottság. Előfizetési árak: Egész évre ........................................................... 8 korona Félévre ................................................................ 4 korona-'-.. Negyedévre ......................... 2 korona. Eg yes szám ára 20 fillér. Á közigazgatási bizottságról. Nagykároly, január 19. (—CS) A nemzeti ellenállás tisztitó vihara után bekövetkezett alkotmányos átalakulás, aránylag rövid idő alatt, vármegyénk egyetlenegy intézményét sem vetette oly általános személyi változásnak alá, mint a közigazgatási bizottságot. Egy évvel ezelőtt a Fehérváry-félévé vedlett november 18-as rendszer legel- vakultabb, fanatikusan őrjöngő hívei képezték a bizottság választott tagjainak nagy többségét, s a Nagy László kegyelméből, szemszurásként megtűrt egy-két ellenzéki ember elszigetelt helyzetében teljesen akcioképtelenül volt kénytelen nézni a többség hatalmi erőszakoskodásait. Ma egy esztendeje még javában dühöngött a legvadabb abszolutizmus ; sőt még csak két hónap múlva lesz az évfordulója annak, hogy Nagy László azt a nevezetes üzenetet küldte az ellentálló tisztviselőkhöz: ,,Nyolcz nap alatt térjenek meg az egyedül üdvözítő haladópárti hitvallásra, mert különben kitekeri a nyakukat az abszolutizmus, a mely legalább 10—15 esztendőre rendezkedik be.“ így mondta Nagy László, ezt hirdette a Szatmármegyei Közlöny és ehez adta a khórust a közigazgatási bizottság, az egyetlen vármegyei testület, a mely Nagy László hazaáruló szándéklatainak támasztékául szolgált, a mi különben nem is csuda, ha figyelembe vesszük, hogy abban az időben a választott tagok közül alig kettő-három volt a szövetkezett pártok hive, de Nagy László joghatóságát el nem ismerve, ezek sem jelentek meg épenugy, mint az ellentálló vármegyei tisztviselők, a bizottság ülésein, a melyek igy mintegy predestinálva voltak arra, hogy az abszolutizmus hatalmaskodási orgiáinak tanyájává legyenek. Innen, ebből a bizottságból indult ki az ellentálló tisztviselők hivatalvesztését czélzó akczió. Kemény Alajos volt pénzügyigazgató megrendelt interpellációjára, itt futottak össze azok a szálak, a melyekkel a vármegye behálózását, leigázását, nemzeti ellenállásának megtörését szándékolták és remélték elérni. Ma a régi rendszer hívei közül egyetlen egy sem tagja a közigazgatási bizottságnak s vármegyénk, valamint a nemzeti ellenállásban, majd az alkotmányosság helyreálltával a tisztikar megtisztításában, úgy a közigazgatási bizottság újjá alkotásában is országos példányképül szolgáló vezető szerepet vitt. Hozzá tehetjük még azt is, hogy olyan vezető szerepet, a melyet szükebb keretekben is csak kevés törvényhatósága követett az országnak. Avagy tekintsünk csak a szomszédos Biharra, a melynek kizárólag függetlenségi képviselői vannak, sa mely ennek dacára a régi rendszer bevehetetlen várának csúfos szerepét játsza ma is, úgy törvényhatósági, mint közigazgatási bizottságában. Nagyon fontos dolog, hogy a mi vármegyénk közigazgatási bizottságában, ilyen rövid idő alatt azoké lett immár nemcsak a többség, de a kizárólagos hatalom, a kik a nemzeti ellenállás har- czában a vármegyét vezették. Nagyon fontos különösen abból a szempontból, mert a közigazgatási bizottságnak rejtett politikai jelentősége van, a mely jelentőség súlyos voltát, daczára ezen intézmény harmincz esztendős fenállásának, csak a legutóbbi időben kezdték észrevenni. A közigazgatási bizottságról szóló 1876: VI. t.-czikk az ő homályos, nagy latitude — őket adó szövegével mintegy előkészítő akart lenni a közigazgatás államosításában és igen sok vármegyéA hol dicsérnek ... A hol dicsérnek, és a hol gyaláznak, A hol lármával ejtik szép neved, Hol hangos szóval, ócsárló beszéddel, Illetlen szájjal száz bolond fecseg: Fényes termekhez, úri társasághoz A koldusnak nincs, jól tudom joga, De hogyha volna is, hidd el nem vágynék, Lelkemre mondom nem vágynék oda. De ott, hol a szemeknek mély füzében S a szótlan, égő, sóvár ajkakon Egy folyt ott köny, egy reszkető sóhajtás A Te neved az édes fájdalom, S panasza nincs az ájtatos seregnek, Hol cifrasággal senki sem ragyog, Hol el vagy rejtve a szivekbe mélyen, Ott én is, hidd el, én is ott vagyok. Mártonffy Mária. A gyöngy. Irta: Antonio Fogazzam. Sok, sok száz esztendővel ezelőtt, távoli országban, a tenger partján hősi dalt énekelt egy fejedelmi költő aggastyán s dala annyira meghatotta öt, hogy sírnia kellett. Könnyei az óczeánba peregtek s ott gyöngyökké váltak. Kerek háromszáz eszténdővel e gyöngyök leg- drágábbikát kihalászták. Szivalaku volt s a velen- czei dogé odaajándékozta Contarina Contarini ő kegyelmességének, a velencei Cato feleségének. Szép volt az asszony, gazdag és erényes, de nem boldog. Házasságának harmadik évében elveszítette egyetlen leánykáját s minthogy e gyászesettől egészen addig az időig, mikor elbeszélésünk kezdődik, tizenkét esztendő múlt el, a szülők már nem is merték remélni, hogy elhalt gyermekükért uj áldással fogja kárpótolni őket a Mindenható. Egy napon, a mikor Contarina a San Zanipolo előtt kiszált gondolájából, hogy betérjen a templomba, egy szegény asszony járult elébe két, rongyokba burkolt gyermekkel s alamizsnát kért tőle. Contarina egy zecchinót adott neki s a szegény asszony háladatosságában igy kiáltott fel: „Isten áldjon meg, kegyelmes asz- szonyom, téged és gyermekeidet! Adjon nektek a Madonna vidámságot és boldogságot.“ Contarina erre elszomorodott s belépett a San Zani- polóról nevezett templomba, ahol egy jámbor testvér épen a nevelésről prédikált s a figyelmes sokaságnak elmondta a római Cornelia történetét, a ki azt szokta volt mondani gyermekeiről : Ezek az én ékszereim. És Contarina ezt gondolta önkéntelenül magában: Ah, bár a dogé ajándékozta gyöngyök helyett inkább leánykámat bírhatnám újra! Mikor Contarina a prédikáció után ismét a gondolába ült, hogy visszamenjen a Madonna del Orto közelében levő palotájába, az történt vele, hogy elaludt s álmában egy hangot hallott, mely ez érthetetlen szavakat kiáltotta feléje. „Ha nem akarod őt elveszíteni, őrizd őt a költészettől és zenétől“. Hirtelen fölriadt álmából, meglehetősen elcsodálkozva és nyugtalankodva. Mikor palotája előtt kiszállott, nagy lárma ütötte meg a fülét, a szolgák ide-oda futkostak és zajong- tak. Aztán mind köréje tódult, össze-vissza beszéltek zajosan és zavarosan s Contarina csak nagy nehezen érthette meg, hogy egymást vádolták, a miért egyikök a vízre nyíló kaput nyitva feledte. Valaki ugyanis behatolt a palotába egy gyermekkel, akit utóbb elárult sírása s akit aztán egészen egyedül és elhagyatva a kegyelmes asszony hálótermében leltek még pedig a tizenkét esztendeje üresen álló ezüst-bölcsőben. Contarina fölsikoltott, egy kézmozdulattal elutasította magától a szolgahadat s berohant a palotába. És csakugyan, az ezüst bölcsőben egy leánygyermek feküdt, fehérbőrű, mint gaz ala- bástrom ; szeme olyan színbe játszott, mint a tenger vize. Contarina belépésekor a gyermek abbahagyta a sírást s feléje nyújtotta kis kezecskéit. Contarina az ékszeres szekrényhez sietett. Nyitva volt, s a drágagyöngy, a dogé ajándéka eltűnt belőle. Ekkor megértette Contarina, hogy Isten megértette ki nem mondott fohászát s a
