Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)

1907-06-02 / 44. szám

4-ik oldal. SZATM ÁR VÁRMEGYE. 44. szám részegen állított haza és szüleit s testvérét szi­dalmazta. József és Lajos a két testvér közt karóra került a dolog s a verekedésnek az lett a vége, hogy József mintegy tiz napi szenvedés után belehalt sérüléseibe. Holttestét orvostör­vényszéki bonczolás alá vették. Visszautasított szabályendelet. A szat­mári közkórháznak az elmúlt' hóban a m. kir. belügyminiszterhez felterjesztett szabályrendelete a napokban visszaérkezett a városi tanácshoz. A miniszter a szabályrendeletet nem hagyta jóvá, mivel abban hiányokat talált a gondnoki állás betöltésére vonatkozó intézkedéseknél. Megtébolyodott muzsikus czigány. Be­állított a minap dr. Csomay Aladár községi bíróhoz egy Nyúzó nevű muzsikus czigány azzal a panasszal, hogy Ingük József szabó vonakodik neki a herczegi ruhát megcsinálni, ami pedig őt, mint született herczeget megilleti. A biró rögtön látta, hogy a czigány esze meg­bomlott és a közegészségügyi bizottsághoz uta­sította. Nyúzó oda is beállított és előadta pa­naszát. A főorvos megállapította, hogy a parelítikus s utasította a főkapitányi hivatalt, hogy a sze­rencsétlen embert kórházban helyeztessék el. Lopás. A bikszádi vasút Szentvér állo­máson a napokban mintegy 10 kg. ágynemű egy csomagban eltűnt, a tolvajlást csakhamar észrevették és jelentést tettek a csendőrségen. A megejtett nyomozás kiderítette, hogy a lopást Stefán Ferencz nevű egyén követte el, kinél az ellopott tárgyakat megtalálták. Nagybányai hírek. Tisztújító bankett. Dr. Makray Mihály polgármester, dr. Stoll Tibor t. ügyész és Hal­mai Imre alkapitány szombaton este barátságos vacsorát rendeztek a Polgári Kör nagytermében megválasztásuk alkalmából, melyre a városi képviselő-testület tagjai s a város előkelő tár­sadalmából számosán voltak hivatalosak. A va­csorán mintegy száztizén vettek részt. Ipari kiállítás. A nagybányai ipartestü­let azon célból, hogy a Nagybányán alkalma­zásban levő iparosok és tanoncok munkáit és képzettségét a közönségnek bemutassa s a kö­zönség támogatását a magyar iparnak meg­nyerje, továbbá, hogy az egyes kiválóbb mun­kák díjazása által a segédmunkásokat a tovább haladásra buzdítsa, mint azt már jeleztük, 1907. évi julius hó 7. és 8. napjain az állami főgim­názium tornatermében ipari kiállítást rendez, melyen versenyen kivül a mesterek is részt ve­hetnek saját készítményeikkel. Az ipartestület, mely a kiállításon való részvétel jelentkezési határidejét 1907. évi junius hó 15-iki napjáig meghosszabbította, lelkes hangú felhívásban fordul az iparosokhoz és segédmunkásokhoz, hogy minél számosabban vegyenek részt e ki­állításon s azon az összes ipari szakcsoportok képviselve legyenek. Felsőbányái hírek. Tisztujitás. Felsőbányán a tisztújító köz­gyűlés szavazás nélkül folyt le, amennyiben egyhangúlag választották meg az egész tiszti­kart és pedig: polgármesternek Farkas Jenőt, közigazgatási tanácsosnak Spáczay Gyulát, gaz­dasági tanácsosnak Münnich Sándort, tiszti ügyésznek Stoll Bélát, számvevőnek Pap Már­tont, pénztárosnak Háder Ferenczet, ellenőr közgyámnak Bernovits Emilt, adótisztnek Bre- schneider Bélát. A megválasztottak a hivatali es­küt azonnal letették. Választás után bankett volt a Korona vendéglőben. Öngyilkosság dinamittölténynyel. Smil- lár József bányatulajdonos betegsége miatti el­keseredésében rémes módon vetett véget éle­tének. Kertjében a földre egy dynamittöitényt helyezett el, majd a kanócot meggyujtva, fejét a töltényre tette. Néhány másodperc múlva, mi­dőn a robbanás megtörtént és a füst elszállt, a zajra odasietők egy fejnélküli szétroncsolt hul­lát találtak. A tragikusan elhunyt nagy családot hagyott hátra. Lázári hírek. Kuruzsló cigányok. A napokban Lázári községben mintegy 50—60 főnyi cigány-kara­ván ütött tanyát. A cigányasszonyok maguk köré csalták a falu eladó leányait és minden­féle babonákkal elhitették velük, hogy még az idén férjhez mennek. A mikolai csendőrség ne­szét véve a dolognak, néhányat elcsípett kö­zülök, a többi pedig elszéledt a szélrózsa min­den irányában. Pályázat. Mezőterem és vidéke fogyasztási és értékesítő szövetkezet üzletvezetői állásra pályázatot hirdet. Fizetése évi 800 K, a nyers bevétel 1%-a, egy szoba és kony­hából álló lakás. — Biztosíték 1000 K. Ajánlatok alulírott elnökhöz adandók be. Nős egyén előnyben részesül. Mezőterein, 1907. május 26-án. Koncz Jakab, in5—2—2 szöv. elnök. Tiz darab bármilyen szatmári részvény PSÍ^ mégvételre kerestetik. “^KSI Ajánlatok e lap kiadóhivatalába „Rész­vény“ jeliige alatt kéretnek. Négy lóra való •• istálló és kocsiszín kiadó Kölcsey-utca 21. szám alatt. Magyar királyi államvasutak menetrendje. Érvényes 1907. május 1-től. Budapest k. p. u. Máramarossziget. Máramarossziget—Budapest k. p. u. Budapest . k. p u. ind érk Ujszász jnd Szolnok j^Jj trk Kisújszállás jnd érk Karczag ind érk P-ladány J Debreczen ^dl , érk Érmiháty- ind falva érk Nagykároly inH érk ind!; Gilvács Tvsz, Szatmár- érkj Németi ind érki Királyháza jntj| ~ i .. érk I äräczkoz juji Márama- rossziget érk 610 746 921 1037 1045 1148 1153 1225 1226 103 113 248 Gyv. 725 859 859 916 937 1030 1035 1051 1052 1108 1118 1204 1219 102 103 135 136 154 154 216 220 308 313 414 415 437 Szv. 900 1119 1121 1140 1152 1252 1259 119 124 144 220 320 354 501 513 600 612 637 640 711 721 824 846 1010 ion 1043 Gyv. Szv. 235 406 407 423 430 518 519 534 535 550 602 648 656 743 744 821_ 823 8« 844 907 1220 321 341 407 438 6JH 626 654 700 727 820 950 1052 1217 1233 135 145 217 2Í8 253 3§ 423 437 647 650 734 Szv. Szv. 705 839 840 90; 927 1039 1044 1106 1 108 1237 122 2]8 241 336 344 430 444 510 5^2 539 601_ 712 733 909 912 95o| 400 503 5J0 622 633 726 729 754 758 82* Márama­Taracköz • Királyháza ^ Szatmár- é Németi int Gilvács Nagykároly érk ind érk ind Érmihály- érk falva ind Debreczen d'd P.-ladány Karczag Kisujszálásjr Szolnok Ujszász Budapest k. p. u. ind 'k ind érk ind erk ind Szv. Szv. Szv. Gyv. Szv. Gyv. Szv. 402 5£6 540 1158 431 625 609 1217 432 626 610 1217 548 820 732 117 544 840 740 131 657 959 844 219 722 1009 320 630 853 221 238 741 1046 352 653 920 242 315 743 1049 353 654 921 242 310 802 1122 423 715 946 300 350 822 1130 434 717 949 301 406 910 1232 529 754 1036 334 512 9]8 1240 539 759 1043 337 522 1016 164 648 847 1 140 421 643 1035 219 857 1205 442 829 1134 339 944 117 532 954 1155 551 1001 145 551 1215 616 1017 203 607 1228 617 1018 208 608 1247 646 1034 228 624 1252 653 1039 235 625 200 825 1131 335 717 224 917 1138 349 732 247 944 1155 411 749 248 949 1156 414 750 545 1225 135 640 935 Nagykároly—Csap. Nagykároly—Zilah. Szv Szv Vv. Szv Vv. Szv 458 1040 410 ind. Nagykároly érk. 658 355 746 (524 1207 558 érk. Mátészalka ind. 5i2 208 621 632 1214 6]_5 ind. érk. 525 2°o 614 719 102 713 ind. Vásáros­ind. 437 J03 527 726 112 727 érk. namény érk. 429 1250 510 910 257 944 érk. Csap ind. 245 1043 335 Vv. Szv Szv Vv. 51° 823 833 952 400 6Ü 649 82J ind. Nagykároly érk. érk. 0 * ind. i„d. Sarmasag crk érk. Zilah ind. 706 431 423 33Ö 705 3Ö2 340 225 Szatmár-Kossuth-kert—Bikszád. 900 1250 726 1114 ind. Szatmár-Kossuth-k. érk. érk. Bikszád ind. 808 426 624 24Ö Szatmár-Németi—Felsőbánya. Vv. Vv. Szv. Vv. Vv. Vv. Vv. Vv. Szv. Vv. ~ CJ N 620 246 726 ind. Szatmár-Németi érk. 804 150 636 CXJ ■-0 Ü TSS 4> •O Ö£ 756 402 901 érk. Sz.-Váralj. BiSdi ind. 632 1235 5O6 •°_bíi ■6 -Á T00 912 5°6 1011 érk. Nagybánya . ind. 522 1]37 342 <0 2. 3 Cf) +­SS 753 937 512 ind. Nagybánya . érk. 733 1132 317 83? cfl -£3 3 N t/i c 3 3 b/y CC 932 833 1012 543 érk. Felsőbánya . ind. 700 1 1°6 24G 800 zi Szatmár-Németi Fehérgyarmat. Vv. Tvszsz. Vv. Tvszsz. Vv. Vv. IO0« 1263 Szerdán köz­lekedik. 4^ to (O 10 — 73 1 92» ind. Szatmár-Németi . . . érk. érk. Fehér-Gyarmat .... ind. 1 N 3* é 655 .B -a — ■gü 406 b <u “ N co 749 600 ■628 430

Next

/
Oldalképek
Tartalom