Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)

1907-04-24 / 33. szám

33. szám SZATMÁRVÁRMEGYE. 3-ik oldal. rését fejezte ki. Maga a kiállítás a nagy és kis termet" ízléses elrendezésben teljesen megtöltötte, mintegy 800 darab különböző tárgy volt kiál­lítva, mely 24 növendék készítménye, mindan­nyi szalmafonatból. Az egyes tárgyak kiváló gonddal és ízléssel készültek, melyek mind­egyike a szalmafonás igen szép példányai. Szatmárvármegye monográfiája. Budapest­ről értesítenek bennünket, hogy a „Magyaror­szág Vármegyéi és Városai“ cimü országos mo­nográfia vállalatot az eddigi tulajdonostól (Apolló irodalmi részv. társ.) átvette az „Országos Mo­nográfia Társaság“. A szerkesztőség a régi ma­radt és tagjai dr. Borovszky Samu a M. Tud. Akadémia tagja, ismert történetiró főszerkesztése alatt, Vende Aladár és Virter Ferencz szerkesz­tők. Szatmárvármegye és Szatmárnémeti város, valamint a vármegye területén fekvő többi vá­rosok monográfiájának munkálatai nagyban foly­nak. Úgy értesülünk, hogy Vende Aladár szer­kesztő legközelebb ismét vármegyénkbe érke­zik, hogy a tavaly hónapokon át folytatott mun­kálatokat befejezze és a vármegye őstörténetét nek tüzetesebb feltárása céljából, a régészeti ásatásokat is folytassa. A munkálatok ez idö- szerint annyira előrehaladtak, hogy a monog­ráfia ez év őszén már sajtó alá kerül. Nagykároly—margittai vasút előmunkálatai gyorsan haladnak előre, Fogarassy Sándor vál­lalkozó mérnök vezetése alatt két traszszirozó mérnök dolgozik a létesítendő vasút vonalán s már eddig Terem, Vezend, Portelek határában végezték el a munkálatokat. Ha az időjárás akadályokat nem gördít a munkálatok elé, úgy a külső és belső munkálatok május hó végén készen lesznek, úgy hogy a közigazgatási be­járás junius havában megtartható lesz. Nyilatkozat. A nagykárolyi Hitelbank ala­pitói félreértesék elkerülése céljából kijelentik, hogy az alapítók között az alapítást érdeklő semmiféle nézeteltérés fel nem merült; Jeney Géza és Gózner Elek uraknak az alapításból való kilépése pedig egyedül a vezérigazgató állás mikénti betöltését illető személyi okokból történt. Nagykároly, 1937. ápril. 22-én. A nagy­károlyi Hitelbank alapitói. A májusi esküdtszéki ülésszakra kisorsolt esküdtek névsora a következő: Rendes esküd­tek : Márton László csizmadia Sz.-Németi, Ser­gei Lajos földbirtokos Milota, Szeőke Sándor földbirtokos Udvari, Szentiványi Károly lakatos, Szegedi István bizt. hivatalnok, Trattner Sá­muel ügyvéd, Tóth János sertéskereskedő, Un­ger Ulman Sándor gyógyszerész (Sz.-Németi), Madarassy Dezső földbirtokos Pátyod, Lükó Sándor takarékp. főkönyvelő, Lehóczki József főgimn. tanár (Sz.-Németi), Kaufman Albert kereskedő Tiszakóród, Varga Imre kereskedő Nagykároly, Kossuth István földbirtokos Kom- lódtótfalu, Orosz Miklós szabó, Németi Ferencz asztalos, Roóz Mihály kereskedő (Sz.-Németi), Reisman Adolf földbirtokos Amacz, ifj. Némethy Sándor iparos Nagykároly, Kálmán Ignácz ügy­nök Sz.-Németi, Szász János birtokos Nagy­bánya. Csűri Elek földmives Lázári, Nasshy Géza kereskedő Nagybánya, Nagy József ház- tulajdonos, Neuvirt Nándor magánhiv. (Sz.-Né­meti), Petki Gyula mészáros Nagybánya, Man- del Mór földbérlő Uszka, Letlinger Béla köny­velő Nagykároly, Naszódi Géza bérlő Nagype- leske, Osztoviczki István földbirtokos Mikola. Pótesküdtek: Markos Sándor kerékgyártó, Kcr- vács István mérnök, Rácz István szíjgyártó, Mester József timár, Komáromy József timár, Kovács Jenő gazdálkodó, Mészáros István ház- tulajdonos, Mátray Lajos főgimn. tanár, Kind- ris Miklós kovácsmester, Rácz Károly asztalos (Szatmár-Németi). Cáfolat. A „Szatmármegyei Közlöny“ leg­utolsó száma azon „megbízható forrásból“ eredő hirt bocsátotta közre, hogy a megalakult nagy­károlyi tisztviselői fogyasztási szövetkezet nem veszi igénybe az állam által részére biztosított adómentességet; rendes üzletet nyit és abba a nem tagoknak is árusit. Ezen hir min­den alapot nélkülöz, mert a nagykárolyi tisztviselői fogyasztási szövetkezet igénybe fogja venni az állam által a szövetkezetek részére biz­tosított adómentességi kedvezményt és a szö­vetkezetből, csak is annak tagjai vásárolhatnak és kaphatnak árut. Tagja a szövetkezetnek az, aki legalább egy üzletrészt jegyez. Nagykároly, 1907. április hó 23. A nagykárolyi tisztviselői fogyasztási szövetkezet Igazgatósága. Dj postaügynökség. Kányaháza községben 1907. évi május hó 1-én postai ügynökség lép életbe, mely bárhova szóló levélpostai külde­mények, továbbá csak a belföldre, Ausztriába, a megszállott tartományokba és Németországba szóló, 1000 korona értéket meg nem haladó pénz- és csomagküldemények felvételével, to­vábbításával, leadásával és utalvány, nemkü­lönben postatakarékpénztári ügyletek közvetí­tésével van megbízva. A postaügynökség kéz­besítési köre Kányaháza, Kőszegremete és Le- kencze községekre terjed ki. Rendőri hir. Veres Mihályné, nagykárolyi lakos, Martinovics-utca 9. sz. alatt levő lakását, a tulajdonos távollétében ismeretlen tettes fel­törte és onnan minden értékesebb dolgot elvitt. Vidék. Szatmári hírek. Dóczi Imre a tiszántúli egyházkerület középiskolai felügyelője Szatmárra érkezett, hogy hivatalos látogatásait az ev. ref. főgimnáziumban, a prot. leányiskolában és ta- nitónőképzőbenN megtegye. — Vörös-kereszt egylet helyi fiókja szombaton tartott választmá­nyi ülésében e hó 27-ikére tűzte ki az egylet közgyűlését, melynek javaslatba hozza, hogy tiszteletbeli elnökké dr. Falussy Árpád főispánt, tiszteletbeli alelnökké dr. Vajay Károly polgár- mestert válassza meg, továbbá, hogy a választ­mányt megfelelően egészítse ki és az egylet 1905—6. évi jövedelméből 218 koronát jótékony Nőegylet és a Népkonyha közt osszon föl. Az egylet készpénz vagyona 2825 K 87 fillér. — A szatmári ev. ref. egyházmegye tavaszi köz­gyűlése a tagok szépszámú érdeklődése mellett folyt le e hó 17-én, a ref. főgimnáziumi tanács­teremben, Biki Károly esperes és Luby Géza egyházmegyei gondnok vezetése mellett. — A kereskedelemügyi miniszter Gregersen G. és fia vállalkozó cégnek a szatmár—mátészalkai vasút biztosítékának letételére április végéig haladé­kot adott. Nagybányai hírek. Az országos iparegye­sület, jótékonycélu nőegyesületnek ipari tevé­kenységéért a bronz diszérmet ítélte oda. — A nagybányai ifjúsági kör f. évi második köz­gyűlésén Lovag Berks Leót, Csüdör Lajost, dr. Kádár Antalt, dr. Lovrich Gyulát^ Molcsány Gábort, Moldován Lászlót, Stoll Bélát nagy lel­kesedéssel tiszteletbeli ifjúsági köri tagokká vá­lasztotta. — A minisztérium az áll. elemi isko­lához f. évi szeptembertől kezdve hat uj tanítót engedélyezett. — A nagybányai iparos ifjak köre f. évi május hó 5-én délután 3 órakor rendkívüli közgyűlést tart, melynek egyetlen tárgya az elnökválasztás lesz. — Szerencse föl, szerencse le, ilyen a bányász élete. Csak egy hajszál választja el a haláltól azt, aki földalatti üregekben, dynamittal, sokszor mélységekben, sokszor magaslatokon nehéz munkával keresi a kenyeret. Pénteken a kereszthegyi bánya két áldozatot kívánt. Aki jókedvvel szállott alá haj­nalban a munkaszakaszra, azt délben, bányász szokás szerint, létrára fektetve hozták ki meg­halva. A dolog úgy történt, hogy Libik Pál és Pap György egy vájatvégben dolgoztak tegnap, ott kellett volna lenniük még két más társuknak is, t. i., hogy négyen dolgozzanak azon a he­lyen, ezeket azonban a mérnök szerencsére el­vitte magával valami bérmérésre, s igy kerülték el e biztos halált. Papnak és Libiknek az volt a feladata, hogy 50 cm. mély lyukat fúrjanak a kőzetbe. A repesztő olajat, (dynamitot) saját- szerű puha alakban szabály szerint egy fával kell benyomni, régi rossz, tiltott és titkos bá­nyász szokás azonban, hogy egy-egy elromlott, vagy lefejezett vésőt dugnak el az altiszt szeme elől valami üregbe, ott lent a föld alatt s mi­kor gondolják, hogy nincs közelben vizsgaszem akkor vassal ütik be a dynamit-galuskát a fúrt lyukba, hogy jől beledagadjon. Józaneszü bá­nyász tudja azt, hogy ez élet-halál játék, azért maga is óvakodik tőle, minden tilalom nélkül is, a könnyüvérü azonban, mikor teheti áthágja a parancsot s szászor sikerül neki a műtét, 101- dikszer azonban szalvét lő a dynamit, mint ez meg is történt. D. e. 10 óra tájban Libik Pál vasütője alatt nagy robajjal explodált a galuska. Libik rettenetes sérüléseket szenvedett s azon­nal meghalt, az arca össze volt törve, zúzva, marcangolva. Két létrával felette, vagyis 8 mé­terrel magasabban dolgozott, a mitsem sejtő Pap György, akihez szintén elért a robbanás ereje, őt a földre vágta 8 m. magasságból, il­letőleg a kőzetre, hol egy nagy kő keresztül törte a mellkasát, kinyomta a szivét, pár percig élt még, a bányásztársak hallották hörgését, arra futottak oda. Iszonyú látvány tárult elébök, a bányamécsek pislogó világó mellett, két rette­netesen kiszenvedett alaktatan tömeget láttak. Miután mentésről, élesztősről szó sem lehetett, átkötötték a derekukon kötéllel s úgy húzták fel őket a 300 méternyi mélységből. Majd a gépháznál létrára fektették, betakargatták a hal­doklókat s aztán megindult a szomorú menet. A bánya szájánál nagy néptömeg várta őket, mert a távbeszélőn hire járt, hogy szerencsét­lenség történt. Sírtak, jajveszékeltek, ott voltak a hozzájuk tartozók s a kegyetlen viszontlátásra vigasztalan zokogásban törtek ki. Jelentek azon­nal a doktorok is, azonban már mitsem segit- heftek a borzasztóan eltorzult alakon, s haza szállították őket. Mindkét kimúlt bányász az ér­telmesebb munkások közé tartozott, annál kü­lönösebb, hogy ez velők megtörténhetett, akik mások ügyeletével is megvoltak bízva. Egyéb­iránt az is meg lehet, hogy a kvarczos kőzet robbantotta el a dynamitot. A vizsgálat mitsem tudott kideríteni. Vasárnap d. u. temették őket el. Tisztelettel kérjük az előfizetések szives megújítását. Anyakönyv. Születtek: Ápril. 17. Schmidt Márton napszámos és Rist Anna fia György rk. — Gerzsenyi László megyei hajdú és Papp Juliánná leánya Anna g. kath. Ápril. 18. Szentmiklósi János cseléd és Varga Ágnes leánya Erzsébet ev. ref. — Veres Gábor napszámos és Sipos Terézia fia Miklós ev. ref. Ápril. 19. Ruha Lajos zenész és Bogdán Mária leánya Ilona rk. Ápril. 20. Herskovits Herman szabó és Spitz Máli fia Jenő. Ápril. 21. Krammer Mihály kőmi vés és Orosz Mária fia György rk. — Szilágyi Mihály csizmadia és Pék Fáni fia József gk. Meghaltak: Ápril. 17. Csipkés Endre 38 éves ág. hity. ev. tüdövészbe. — Netreba György 56 éves gk. tüdőgyulladásba. — Tájerling Mária 2 éves rk. agyhártyagyulladásba. Április 18. Balog Károly 12 napos gk. görcsökbe. — Szentmiklósi Erzsébet 1 napos ev. ref. görcsökbe. Ápril. 19. özv. Tóth Ferencné, Vekker Terézia 56 éves rk. tüdővészbe. Ápril. 22. Tógyer László 27 éves gk. tü- dőglimőkórba. — özv. Sefler Mihályné, Prin- czinger Márta 60 éves rk. gyomorrákba. — Thanhoffer Pál 59 éves rk. gümősagyhártyalobba. Házasságot kötöttek: Április 20. Szabó Ignác özv. állami vég­rehajtó ev. ref. és Földessy Irén, Mária rk. A „SZATMÁRVÁRMEGYE“ Csókás László könyv-, irón- és papirkereskedésében írer kapható. Nyílttéri) E rovat alatt közlőitekért nem felelős a Szerk. Másolat. 1907. B. 9 4. szám. Ő Felsége a Király nevében! A mátészal­kai kir. járásbíróság, mint büntető bíró­ság rágalmazás vétségével terhelt Kup­ferstein József elleni bűnügyben a Klein Ignácz főmagánvádló által emelt vád fölött a Mátészalkán, 1907. évi január hó 21-én a Deme Kálmán kir. albiró, Dobránszky Antal jegyzőkönyvvezető, fő­magánvádló Dr. Fuchs Jenő ügyvédje;

Next

/
Oldalképek
Tartalom