Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-04-24 / 33. szám
Nagykároly, 1907. április 24. 33. szám. III. évfolyam. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. MEGJELENIK HETENK1NT KÉTSZER SZERDÁnVS- VASIrnAP. g Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a. —- Telefon szám: 58. =1: Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér.------ = Kéziratokat nem adunk vissza. —........... Fe lelős szerkesztő: Kovács Dezső dr. Fömunkatárs: ' Laptul Tóth Zoltán dr. Szintay Birkózás. Nagykároly, április 24. (1) Bocsássa meg a mi olvasóközönségünk, ha a kiegyezési tárgyalásokról irt cikkünkhöz a cimet és hasonlatot a cirkusz porondjáról vesszük. A kép egy kicsit drasztikus és egy kicsit elkoptatott. A magyar és osztrák államférfiak között meg-meg ismétlődő, eddig csak inkább kedélyes purpáriék a vicclapok képein mindig, mint egymást gyomrozó és öklelő cirkuszi birkózók küzdelmei testesülnek meg. Vagy esetleg a bibliai akrobata, Góliát, osztrák miniszterelnöki fejjel akar derültséget és reményt belopni a szomorú honfi keblekbe. Sőt az ellen is tiltakozunk, mintha azt a lázas hangulalot akarnók kihasználni, melybe a napok óta tartó esteli birkózások hozták ami éppen nem köny- nyen hevülő városunkat. Bár mint társadalmi kérdéssel érdemes volna vele foglalkozni. E kérdés bizonnyal nagyon sok művelt ember lelkében felvetődött. Mi ez ? Általános elfajulása a közízlésnek? Eltompulása a nemesebb emberi érzéseknek, mely a spanyol bikaviadalokhoz, a római gladiátorok küzdelmeihez gész^jví lévre yedévre fog vezetni? A test kultuszának\gfcóA zelme a lélek kultusza fölött? \\v Erről a kérdésről tehát lehem^\és'< érdemes volna beszélni. De mi rrf^st mást akarunk. Mi faji sajátosságokai, akarunk a birkózásából levezetni. Talán merész ugyan, de annak a néhány német akrobatának a birkózási modorából a mi füleinknek szinte ordit a német nemzeti karakter. Az az otromba durvaság, amellyel a német birkózik, ha erősebb ellenféllel van dolga, amikor nem ismer se embert, se paragrafust, fojtogatja, marja, harapja társát,, hasbarugja a szegény directort; az az igazi német őserő nyilatkozása. Azé a német kegyetlenségé, melyhez újabban az afrikai benszülöttek vére tapad s amely áttöri a civilizáció burkát, mihelyt bajban van. * Szükségesnek tartjuk, hogy a kiegyezési tárgyalások alkalmával a kérdés faji oldalát kidomborítsuk. Mert ez a szempont nem részesül kellő figyelemben abban a nagy küzdelemben, melyet a magyar nemzet gazdasági önállóságáért vív. Az önző, alattomos német jelleg, minden gazdasági érvnél jobban követeli a vámsorompók felállítását. Az a nagy lárma és jajgatás, pedig az az önálló Előfizetési árak: V\ :: V " \ ........... Kg 'jres szám árii 20 fillér. ■ ■yámp^jitW kifejtésével való fenyege tŐdzés;-a j’ajvel^kelés a nagyhatalmi cim és rangjérfe azt -^uljatja, hogy a német fáj bajban van. Most már nem ismer politikai illeme^ nincs szégyenérzete, megalázkodik a vnlgsaftó előtt — és megfojtaná ellenfelét ha lehetne. Május 1-én kézdődnek meg újra a kiegyezési tárgyalások. Az a kormány, mely a nemzet testéből és véréből lett, tudni fogja kötelességét. Mi csak figyelmeztetjük a német fajra, mely mennél jobban fenyegetődzik, annál nagyobb bajban van s annál inkább itt az ideje, hogy két válla érje a földet. 8 korona 4 korona 2 korona. A bükki tranzverzális ni. Az erdődi járás ismeretes útügyi mozgalmában az érdekeltség 60 tagú küldöttségének Kossuth kereskedelmi miniszternél vaió tisztelgése volt az utolsó nevezetesebb esemény. Az a meleg érdeklődés, amelyet a miniszter az ügy iránt tanúsított, bizalmat öntött ez érdekeltségbe a tekintetben, hogy régi sérelmeik végre-valahára orvosolva lesznek. Épen azért úgy határozott az érdekeltség, hogy a mozgalmat most már más fokozottabb erélylyel fogja folytatni és állandóan ébren tartani. A kiküldött végrehajtó bizottság ez ügyben e hó 21-én Erdődön értekezletet tartott, ameBecsületes ember? — A „Szatmárvármegye“ eredeti tárcája. — Irta: VÉRTESY GYULA. A Karády Laczi öngyilkosságáról beszélgettünk. A tiszteletes ur egyszerűen isten jósága ellen való megbocsáthatatlan bűnnek minősítette azt, hogy ha egy ép testű, egészséges szép fiatal ember, a ki előtt tárva áll a jövő, — eldobja magától az életet, melyet isten kezéből kapott. Steinisz ur, a Konyáry grófok bérlője pedig azt mondta, hogy a gentry fajnak az már vérében van, hogy henczegni akar a halálával is. Karády Laczi is félmilliót kapott volna a feleségével, ur lehetett volna, de nem kellett neki. Inkább meghal kódusan, csak ne kelljen a vén pékmester-após kegyelméből élnie. Csak a kis aljegyzőcske az védelmezte — Laczinak igaza volt. Azt nem vehette el, a kit szeretett, olyannal meg nem élet az élet, a kit nem szerét az ember, akármennyi pénze van is ! — Bolond idealizmus! dörmögi a mérnök úr — hanem azért van benne valami! Mindenesetre van benne valami . . . Karády Laczit sokkal nagyobb urnák nevelte az apja, minthogy dolgozni tudott volna akkor, mikor már nagy szüksége lett volna a munkára. Néha pillanatokra megvillan előtte egy-egy napsugaras kép a jövőből és meleg színekkel ecseteli ki gondolatában azt a képet, melylyel tétlenül töltött hangzatos óráiban úgy szeret foglalkozni. Elfogja venni azt a leányt, a kit szeret. Ha szegény is mit bánja ő, két keze munkájával keresi meg számára a kenyeret, annál jobban fog az esni! Igen, igen elfogja venni Hedry Idát, mert érzi, hogy igaz az, a mit egyszer mondott néki, hogy meghalna nélküle. Elfogja venni és élni fog vele szegény, de nagyon nagyon boldog életet. Elmennek majd innen messze, a hol nem kell senki előtt sem restelniök azt, hogy szegények és hogy dolgoz- niok kell, elmennek oda, a hol senki sem fogja tudni róluk, hogy a felesége hedrefalusi Hedry Barnának, a hires volt alispánnak a leánya, ő pedig karancsszegi Karády László, a kinek az apja valamikor plenipotencziárius ur volt a megyében, hatalma erős bástyájául szolgálván az a kétezer hold fekete föld, melynek minden röge busás perczentet hozott, A hatalom erős bástyája persze már az öreg életében ingadozni kezdett, László urra pedig, mikor túladott az utolsó göröngyön is— egyenesen reá roshadt. És koldusabb lett a koldusnál mert annak legalább nincs olyan hires predikátumos neve, mint neki és nem restelhet odaállani az utczasarokra fillért kunyorálni.- Két arczkép hever az asztalon a fiatal ember előtt. Az egyik az Ida arczképe. Nagy fekete szeme csak úgy villog még a képen is, kivágott báli ruhájának csipkéi alól kidomborodik ruganyos bájos testének minden vonala, mosolygásra álló ajkai mintha most is valami édes, kedves szót suttognának. A másik arczképről pedig egy fakó arczu hiuzszerü, csúnya kis leányka bámul reá. Keskeny ajkai vértelenségét még igy is látni, csontos hegyes vállai közül gémszerüen nyúlik elé vékony nyaka. Ez Brant Gizi, a félmilliós pékmesternek Brant Sebestyénnek a leánya, a ki halálosan szerelmes volt az urfiba, de a kire az reá sem akart nézni. Most is undorral löki félre az arczképet s kapja fel a másikat és egy darabig nézi, nézi, majd elárasztja csókjaival s úgy suttogja. Enyém leszel te édes, te drága! És két hétre rá megkérette a Brant Gizi kezét. Furcsa história volt ez. Laczinak ebben az időben valami rég elveszettnek hitt pörböl került pár száz forintja. Persze már az nap este ott kártyázott fen a kaszinóban. A sorsban bizó tehetetlen emberek szokásaként ő is azt hitte, hogy hátha most fordul jobbra a dolga. Az eredmény pedig az lett, hogy nemcsak a pénzét vesztette el, de ráadásul még elveszített becsület szóra vagy négyszáz forintot. Másnap azután megjelent a lakásán Glück ur, polgártársaink egyik legélelmesebbike és kijelentette neki, hogy csak egy feltétel alatt keríthet neki pénzt, ha megkéreti Brant Gizella kisasszonyt: Úgy is tudom, hogy szereti a nagyságos urat. A verebek is „csiripelik:“ És akkor még kerithetet többet is. Persze hogy kidobta az ajtaján a csúnya vörös zsidót, hanem az azért még egyszer bedugta a fejét az ablakon. — Nagyságos ur!
