Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-03-17 / 22. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. <R MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. » Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a. — Telefon szám: 58. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 40 fillér. . .......Kéziratokat nem adunk vissza. —..............■■■ = Fe lelős szerkesztő: Kovács Dezső dr. Szerkesztő: Főmunkatárs: Varjas Endre. Tóth Zoltán dr. Laptulajdonos: Szintay Kálmán. Előfizetési árak: Egész évre .................................................... Félévre ......................................................... Ne gyedévre..................................................... ____ i__ Egyes szám ára 20 fillér. 8 korona 4 korona 2 korona. Márcziusi gondolatok. Nagykároly, márcz. 15. (—CS.) A Kristófi nevii magyarországi Kocza-Heroszíratesz, kikerülvén a szanatóriumból, mírczius 15-ike előtt két- három nappal, társadalom tudományosdit játszott Wienben, módfelett ünnepeltetvén magát ausztriai elvbarátaitól. Sok és erősen kótyagositó schwechatit ihattak a jó németek, a mi leginkább abból látszik, hogy egyikük a bankett vége felé mondott tósztjában Kristófi bécsi utazását — Kossuth Lajosnak 1848-iki bécsi utazásávaUiozta összéhasonlitásba. Annyi józanság mindamellett is maradt még a németben, hogy hozzátette merész kijelentéséhez, mikép Magyarországon bizonyosan megköveznék a hasonlatért. Kossuth Lajos, a teremtés lángeszű istene — és Krislófi Jóska, a rombolás agyalágyult démona — egymás mellé állítva! Ezt a hasonlatot igazán csak osztrák agyvelő hozhatta a világra! Bizonyos magyar köröknek azonban minden nevetségessége mellett is okulásul szolgálhat a bécsi bankett. Értjük ezen körök alatt a magyar értelmiség azon csoportjait, a melyek a szabadelvűből szinte észrevehetetlenül haladóvá lett maszlagból akkora pozitiót betaláltak venni, hogy még ma is nyomja a gyomrukat. Közelebbről meghatározva, azokat az „ájropéer“-eket, a kiket a Budapesti Napló tanít az internaczionalénak már őshazájában, Németországban is csődbe jutott elveire, — azokat a jóhiszemű protestáns papokat, a kik a Magyar Szó szemen szedett Krorruptkodásaira esküdve, a legsötétebb reakczió zászlóvivőinek hirdetnek minden koalíciós politikust, azokat a búsmagyarokat, a kik, mert a nemzeti kormány tiz hónap alatt mindazt ki nem reparáLa, a mit évtizedeken át elrontottak elődei, nemes egyszerűséggel abban a kijelentésben foglalják össze politikai hitvallásukat, hogy „ez a kormány sem ér többet egy fabatkával sem a Kristófi-félénél.“ Mindezek a körök, ha akarják, hasznos tanulságokat vonhatnak le abból a lármás ünneplésből, a melyben Wien szine-java (és e meghatározás nem gúnyos értelemben veendő) Kristófit részesítette. Soha semmi megfelelőbb világításban be nem mutathatta volna ez országnak Kristófi nemzeígyilkos szándéklat'ait, mint az a tüntetés, a melyet mellette „bécsi elvtársai“ — Magyarország legtermészetesebb és legengesztelhetetlenebb ellenségei rendeztek. * Az Ausztriával való vámközösség, a közös jegybank és általában a közös gazdasági ügyek egész komplekszuma nem politikai, hanem eminenter gazdasági kérdés. így van ez a tétel felállítva a hatvanhetediki törvényekben, de úgy tudta a közfelfogás is negyven esztendőn keresztül. Magyarországon illetőleg igy is állott a dolog mindenkor. Hiszen a műit század negyvenes éveiben s a még akkor kizárólag őstermelő Magyar- ország legkiválóbb hazafiai, élükön nem kisebb emberrel, mint Széchenyi Istvánnal az akkor Magyarország és Ausztria között fennállott közbeeső vámsorompók eltörlése mellett, tehát a közös vámterület érdekében agitáltak. A változott viszonyok változott közgazdasági felfogást honosítottak meg s ma nincs nemcsak számbavehető párt, de még számbave- hető politikus sem, aki nem a teljes közgazdasági önállóság hive. Ámde Ausztria politikai kérdéssé tette a maga szempontjából a tisztán gazdasági kérdést s már olyan hangok is hallatszanak Laj án túlról, hogy még a katonai kérdésekben is inkább hajMárcmus 15. Tavaszról álmodom, fényes napsugárról, A dicső szabadság fölkelt hajnaláról. Márczius 15! Üdvözöllek téged, Dicső szép múltadba lelkem is betéved. Ott vagyok, ott vagyok, hol feljött a hajnal Csatára szólító riadóval, dallal: Talpra magyar! hangzott és a magyar talpon, Győzni vagy meghalni a szentséges harcön. Kard lett a bilincsből, fényes acél szablya, Mely az ellenségnek a végórát szabja; Kard lett a bilincsből és a kardból villám: Menyköveket szór az az ellenség sorján. Tágas harcmezöin a had istenének Egy szívvel áldoznak az ifjak és vének; Fiatal férj megvált siró hitvesétől S emelte a kardot amerre sötétült. Ah, dicső szabadság, aranyos szabadság: Éltüket-vérüket népek neked adják, Mégis olyan vagy te, mint a zengő hajnal: Mely sötétből kelsz ki tűnő viradattal . . . Szabadság! Igazán ha eljönnél végre: Vérünkkel festenénk utat fel az égre, Megmondanák ott fenn az ég Istenének: A csillagok közé fogadjon be téged: — Tavaszról álmodom, fényes napsugárról. A dicső szabadság fölkelt hajnaláról. — Ragyogj fel, ragyogj fel, oh te dicső hajnal S tündökölj az égen örök viradattal! Taksonyi ‘József Leány lélek. — Irta: Géczy István. — A „Szatmárvárniegye“ eredeti tárczája. A méltóságos és valóságos belső titkos tanácsos úr körúti lakásában lábujjliegyen jár, kel a fényes libériába bujtatott cselédség. Orcákon ott ül a jól begyakorlott szomorú aggodalom, mögötte pedig elbújva a titkolt káröröm. Miközük nekik ahoz, hogy a méltóságos ur lázbetegen fetreng puha vánkosain ? Uj helyről gondoskodni még van idő, az orvos szerint egy kis meghűlés az egész, valahol az Isten háta mögött, az erdélyi határszélen fázhatott meg, hol a magas kormányt képviselte egy vicinális ünnepélyes megnyitásánál. A nagy ernyős lámpa kéken hulló sugarai, misztikus fénynyel vonják be a szobát s a falakon szeszélyes árnyékot játszanak az ide-oda mozgó alakok, a termetes méltóságos asszony, a száraz hosszú orvostanár és az orvosságos üveget tartó inas. Az orvos fontoskodó komolysággal csóválja a fejét és tapogatja a méltóságos beteg ütereit. A betegség hirtelen fordult rosszra. Ezelőtt egy órával még semmi veszély nem látszott, a beteg vígan beszélgetett a méltóságos asszonnyal, aki épp uj toilettjét mutatta be, amit a mai bálra csináltatott. Hogyhogy nem, a láz egyszerre emelkedni kezdett és egy óra alatt oda szökött, ahol a tudomány már megcsóválja a fejét, felhúzza a szemöldökét, egy eleven kérdőjellé változik át és ilyenforma hangot ád : Hm ! Hm ! A méltóságos asszony arca egyszerre elborult, felhőt vont rá a szerető anyai aggodalom. Nem attól félt, hogy árvaságra jut a kis Giziké, mindkettőjük szemefénye, ki gondolna erre? de sajnálja aranyos kis leányát, mert ez a hirtelen változás a legédesebb örömtől foszthatja meg, nem mehet el a bálba, az első rég várt bálra. Ez töltötte el aggodalommal az ő anyai nagy szivét. A beteg lassan fölemelkedett, lázas tekintetével keresni látszott valakit, s mikor nem találta meg, szólott az ő lassú vontatott orrhangján. — Merre van Giziké, látni akarom jól néz-e ki báli ruhában ? A méltóságosasszony szemében megvillant az anyai büszkeség csodás fénye, elbizakodott mosoly játszadozott széles ajka körül, és ez a mosoly azt mondta: Szép-e, jól áll-e Gizikének a báli ruha? — Mit feleljek ere, hisz az oly természetes dolog, a mi kérdés tárgya sem lehet. Nem is válaszolt reá, csak ennyit: Ide hozom, s a szája körüli mosoly azt is hozzá tette hang nélkül, de érthetően — aztán bámulj. A méltóságos beteg szeme mohó vágy- gyal tapadt rá az ajtóra, amelyen az asszony eltűnt. A tudomány embere rosszalólag csóvált
