Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)

1907-01-03 / 1. szám

2-ik oldal.

SZATMÁRVÁR MEGYE.

1. szám

teljesítő gazdasági munkáselem sztrájk, vagy munkáshiány esetén hajlandósága szerint muukát vállalhasson a később elsorolandó módozatok mellett.

Ez utón feltétlenül megmentjük a különben örökre megsemmisülő nemzeti vagyon, jövedelem hatalmas hányadát, az állami közszükségletek nagy részének fedezetét és elérjük a kapcsolatos erkölcsi, lélektani hatás révén a félrevezetett népnek a józan mederbe való visszaterelését s a már-már divattá vált sztrájkoknak végleges megszűnését.

Ekképen emez ideiglenes megoldásban még gyökeres orvosló erő is rejlik; gyógyít, de nem büntet, észre térit, de nem öl:

A tervezett munkábaállitást akként gondolom, hogy az önkényt ajánlkozó katona a munkaadó költségén szállíttatnék a rendeltetési helyre és vissza. Az ellátáson kívül járó és beajánlott munkadij a katonát illesse. Az igy szerzett összeg egyrészt kizárja azt, hogy a katonai szolgálat leteltével kénytelen legyen minden, esetleg lealázó foglalkozást vállalni, könnyebben áttelel; másrészt megértteti majd az izgatásoknak felült atyjafiaival, hogy itt élni keli, de lehet is és élni fog, ha sztrájk helyett fárad, dolgozik; hogy a hazából, melyet Isten adott, ne kívánkozzék más országba, ha magyarnak született.

A hadsereg egyúttal magasabb, erkölcsi missiót is teljesit. Emberanyadát megedzve kapja vissza s tetemes megtakarításnak jut birtokába az ellátás költségeinek számottevő megcsökkenése kapcsán.

A lelketlen agitátorok kezéből kihulland a fegyver, ha látniok, tapasztainiok kell, hogy ime, az ország learatott, a nagy munka bére határain belül maradt.

Az illúziókban ringatódzó, hamis ábrándok birodalmába csalt nép pedig feleszmél s elszalasztott krajcárai a szegény baka kezén át visszavándorol zsebeibe.

Nem a lehetetlenségnek világából hoztam tervemet, tanúm Németország és szórványos esetekben maga, testvérállamunk, Ausztria.

Fontoljuk meg kietlen helyzetünk s tegyünk valamit sanálására, hisz „Az óra már éjtélt ütött.“

Sárosd, 1906. december 6.

Fenti soraimban körvonalazott idea keresz- tülvihetöségét legyen szabad igazolnom ama körülménnyel, hogy felhozott érveim egyikét- másikát, öntudatlanul bár, de viszhangoztatta Darányi földmivelésügyi miniszter másnap a parlamentben elmondott nagy beszédében.

A kuliknak behozatala ellen szintén tiltakozik magyar fajszeretete és hasonlókep a félrevezetett népnek nem büntetését, de kijózani- tását hangsúlyozza igazságszeretete. A cél, az indító okok azonosak mindkettőknél.

A legfelsőbb katonai körök felfogása sem helyezkedik a visszautasítás merev álláspontjára. A delegációk hadügyi albizottságában ugyanis Szabó képviselőnek az enyémmel rokon s Ra- kovszky által is elvben helyeselt óhajára Schönaich hadügyminiszter kijelentette, hogy a kérdést megfontolás tárgyává fogja tenni.

igen kérem tehát t. Címed, hogy a közhangulat-, közvéleménynek ez irányban való megteremtése érdekében jóindulatával nekem s az egész gazdaközönségnek segélyére lenni szíveskedjék.

Sárosd, 1906. december 11.

Esterházy László gróf.

Ez érzékenységénél fogva megérdemli, hogy vele is foglalkozzunk.

Ennek az intentiója az, hogy ha az még csakugyan pótmunkásokra szorulna, akkor a hadügyminiszter elvileg beleegyezését adná arra, hogy tényleges szolgálatban levő katonák segítsék ki a gazdákat.

Ez az indítvány a katonának is hasznára lenne és a hadsereg sem szenvedne hátrányt. Jól tudja, hogy ez sok akadályba ütközik, de reménye van, hogy ennek elfogadásával a kormány figyelmét a gazdagyülésre irányítjuk, azért kéri, hogy ily értelemben intézzenek feliratot a miniszterhez.

B. Kovács Jenő meglepetéssel értesült arról, hogy a munkások egy küldöttsége be akart jönni a terembe, hogy gondolkodását előadja. De minthogy a munkások ellenkező nézeten vannak velünk, nagyon helyesen cselekedett az elnök, hogy ezt nem engedte meg. Ámbár nem fél, de mellékesen megjegyzi, hogy őket itt a csendőrség őrzi. Azt a tanácskozást, I

a mit itt folytatnak, a legnagyobb nyilvános- i ságra akarják hozni, Tudtára akarják adni nemcsak a gazdatársaknak, hanem az egész publicumnak azért, hogy a paraszt lássa, nem akarjuk mi gazdák az ő bőrét Dnyuzni, hanem ők húznák le rólunk a 7-ik bőrünket. Mindnyájan gazdák vagyunk, tudjuk, hogy terményeink a—át odaadjuk a munkásnak. A szénánknak, búzánknak, zabunknak stb. 1 :i-át elveszi. Azután jön a fődolog, az aratás. Adunk neki aratórészt bőven, úgy hogy aratás idején egy becsületes munkás 5 forintot keres naponként. Az arató és cséplő rész, hozzá számítva a szalmát, húst, rizst, kiteszi a másik 1 :t-ad részt. És még csak ezután jön a hordás. Ő fizetett naponta nem egyszer, hanem folytonosan 5 K napszámot egy embernek. Ennél nagyobb fizetést nem hiszi, hogy Amerikában is adjanak. Most jön a másik dolog. A birtok ’Vad részét odaadjuk conventióba, fizetjük a napszámost, kovácsot, kerekgyártót és akkor nem marad egyéb, mint a harmadik rész, melyből családunkkal együtt meg kell élni. Ily körülmények közt tönkre kell mennünk. De ha mi gazdák tönkre megyünk, tönkre megy a paraszt is. A szociálista izgatások illusztrálására felhozza, hogy cselédeihez éjjel 11 órakor jöttek az izgatok, mikor ö már lefeküdt és dacára annak, hogy cselédeinek magától, minden felszólítás nélkül javította bérüket, egy szép napon minden cselédje lemondott, kivéve egy pár vén cselédet, kik 49—50 éve óta szolgainak nála, kiknek az apja, nagyapja is szolgált náluk. Ott állott cseléd nélkül. Egyszer csak bejönnek a munkások és kérdik, hogy mit akar? Erre ő kérdi a munkásoktól, hogy mit akartok ti barátaim. Hát mi' elmegyünk — felelik a munkások. Erre azt mondta, hogy jó! van barátaim, ezután nem szántunk, nem vetünk, nem aratunk, hanem felveszünk kölcsönt a birtokainkra, meglátjuk, ki fog tudni megélni.

Erre cselédeinek nagyrésze karácsony után visszajött. Ő érintkezik cselédjeivel és látja, hogy a lelketlen izgatások teszik őket szociá- listává. Az ő tanyáján éjjel 11 órakor volt szociálista gyűlés, melyen egy birtokos társa is résztvett, — neveket nem említ, mert nomina sünt odiosa — és ekkor Íratták be mind a cselédjét a szakszervezetbe. De beiratkoztak nemcsak a cselédek, hanem a paraszt gazdák is. Azokkal szemben, kik azt mondják, hogy a cselédnek évente 350 forintot kell keresni az élelmen kívül, a gazdagyülés mai határozatait a legnagyobb nyilvánosságra kel! hozni.

Ennélfogva elfogadja a munkás-bizottság indítványát, elfogadja báró Vécsey memorandumát és elfogadja különösen az indítványnak azt a részét, mely szerint gazdakörök alakuljanak falunként, esetleg szolgabirói járásonként, hogy az együtt működés módozatait megállapítsák és ha kell, az egyöntetű eljárásra becsületszóval is kötelezzék magukat. De különösen hangsúlyozni akarja, hogy a gazdaköröket legkevésbé sem akarja abban az irányban befolyásolni, hogy a munkabéreket lenyomják, hanem hogy a munkásnak illő bért fizessenek, de szervezkedni kell az izgatok ellen, a lelketlen zsaroló emberek ellen és ekkor hiszi, hogy á magyarok Istene megsegíti azt az elemet mely ezer év óta fentaríja ezt az országot. (Helyeslés).

Domahidy István nagyon örül annak, hogy olyan polgártársakat van szerencséje itt tisztelni (a megjelent kisgazdákra mutat) kik itt az uralkodó szellemet továbbítják és a maguk körében tudomására hozzák a munkásoknak, hogy ők nem ellenségei a munkásoknak, a kik szépapáinkkal testvéri szeretetben éltek. Mi vezette a gazdákat a mai lépésre ? Régebben ha neki aratni valója volt, bejött hozzá, aki maj- tényi, kaplonyi, vagy domahidai munkás és ajánlkozott, hogy 1 i—ben felvállalom. Erre ő azt felelte, hogy nem adja csak tizennegyedé- ben. Ha tetszett jó, ha nem tetszett jött más munkás. Most az a munkáscsoport, mely 32 év óta kötött vele szerződést, a nemzetközi szociálisták által felizgattatván, éjfélben gyűlést tartott és elhatározta, hogy 7 K napszámért szerződik julius 1-től október 1-éig és az aratásból részt kíván, mert miénk a föld, nem a magáé.

Vegyük ki tehát munkásainkat a nemzetközi izgatok karmai közül és világítsuk fel, hogy nem az ő bőrükért, hanem életükért szervezkedünk. Csak azok ellen az emberek ellen

szervezkedünk, kik mint egy meteor behullanak a mnnkások közé, lángra gyújtják őket, azután ott hagyják a faképnél, kényszerítve a gazdákat, hogy idegen bolgárral, kulival, vagy galíciaival munkáltassanak. Ök a munkástakarjak megmenteni azáltal, hogy tudomására hozzák mindazokat, miket itt hallottak, megnyerni akarják őket, hogy a gazdának is szüksége van keresetre, miből'az adót fizesse, hogy az idegen izgatok félrevezetik a munkásokat, ezek pénzért kényszerítik a munkásokat, hogy ne dolgozzanak.

B. Kovács Jenő. Hogy gyújtsák fel a termést. Szervezkednünk kell a munkások érdekében, tehát az a kérdés, hogy legyünk tolmácsai a szellemnek, ami átaílengi a gazdaközönséget, hogy hozzunk védelmükre biztositó szabályokat, hogy élni-élni hagyjuk a népet. Ezelőtt ha cselédeinek ügyes-bajos dolga volt, szolgabirónál, törvényszéknél, mindég jöttek hozzá tanácsot kérni, most 32 éves cselédje ott hagyja a szolgálatot. Az a kérése, hogy hozzák tudomására munkásaiknak, vegyék elő jobbik eszüket, mert ők a munkást munkára nem kényszerítik, de arányosítani kell a nr.m- kabérkövetélésekét a jelenlegi terményárakhoz. Az indítványt elfogadja.

Böszörményi Emil szerint az alapfogalmak tisztázva vannak. Az előtte szólók kifejtették, hogy, nem a munka szabadság ellenségei, ha- num a • Terrorizmusnak erőszakoskodásoknak, szerződésszegésnek, kizsákmányolásnak akarják útját állani. Elve a teljes egyenlőség, testvériség. Ma fel van kapva egy fogalom, a sztrájk fogalma, a miről ellentétes felfogások vannak napirenden. Azt látjuk, hogy nálunk erőszakoskodások vannak, hogy mi gazdák a nem munkásokkal, hanem a comminusmussal állunk szembe. Micsoda más, mint erőszak, aki ilyen cédulát osztogat (felmutatja.) A munkások megkívánják a gyülekezési szabadságot, és nem engedik meg, hogy a gazdák saját érdeküket megvédjék. Micsoda más ez, ha nem erőszak, mikor azt mondja a gazdákra a kizsákmányolok éhes hada, kik a földmunkások zsírján élősködnek: „Meglátjuk, hogy milyen lesz a kötél, mit tenni akarnak a munkások nyakára.“

Domahidy István. Ez lázitás !

Lázitás nemcsak a gazdák, hanem édes magyar hazánk ellen is. Kérdi, hogy ha mi a földmunkások zsírján élösködnénk, meg volna-e a földbirtok terhelve adósággal? Hisz akkor ők bőségben élnének. Most pedig csak adóságuk van. A másik ok, a miért összejöttek, a szerződésszegés kérdése. Nem a munkaszabadsága ellen akarnak állást foglalni. Mert sztrájkszabadság alatt azt érti, hogy mindenkinek joga van munkát vállalni vagy nem vállalni, Ellenben a szakszervezetekben 10—20 pár munkás az összes munkásokat úgy rángatja, a hogy akarja. A gazda meg Van kötve. Vele szemben a munkás biztosítva van, de a munkásokban nincs semmi biztosíték, hogy a szerződést velünk meg fogják tartani.

Ez nem munkaszabadság, hanem anarchia, ez nem testvériség, nem egyenlőség. Hogy a másik fél, a munkás is kötve legyen, azért gyűltek ma össze. És azért, miután a munkások, helyesebben az izgatok — mert az ember természetében fekszik, hogy felül a nagy szavaknak és a magyar nép olyan, hogy mindég akadhat köztük egyén, ki ezt a gyengeségét kihasználja — rákényszerítik a munkásokat arra, hogy szerződést ne kössenek „a kizsákmányo- lókkal“.

A munkás bérét ma mindenki megadja, de itt egy tulköveteléssel állunk szembe, mit nem teljesíthetünk. A gazda közönség csak velük élhet, azért kiszipolyozzák a gazdaközönséget úgy, hogy felhajtják a munka értékét és ezt a sztrájk fogalmába burkolják.

A kik sztrájkra buzdítanak, előidézik a munkások szomorú helyzetét. Egy szaklapban olvasta, hogy Amerikában a kőszén bányászok osszeállottak és magas munkabért követeltek. A tulajdonosok megadták. Erre magasabb és még magasabb munkabért követeltek, a tulajdonosok mindent megadtak. Csakhogy ennek az lett a következménye, hogy a szénmunkásokat egy százezerre menő munkástömeg támadta meg, hogy követeléseiket mérsékeljék, mert épen a munkások nem tudták a magos árakat fizetni. Erre a kőszénbánya munkások mentek küldött- ségileg a tulajdonosokhoz, hogy szállítsák le a munkabért, mert természetes, hogy ha a pénz