Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)

1906-07-21 / 29. szám

2-ik oldal.

SZATMÁRVÁRMEGYE.

29. szám.

az' arány a mi állapotaink stagnálása mellett határozottan a mi rovásunkra változott.

Már maga ezen nagy iparos, tehát tömeges áruk olcsó kiszállítására csak másodsorban utalt nyugati államok példája elegendő gyakorlati útmutatást ad teendőink iránt; de hatalmas szószólója csatorna-rendszerünk megalapításának az a szempont is, hogy az önálló vámterület előbb-utóbb (remélhetőleg inkább előbb) megvalósuló, nem csak „jogi“, de tényleges állapota mellett az átmeneti időszak elkerülhetetlen nehézségeinek leküzdésében rendkívüli nagy segítségére lesz a magyar őstermelőknek a tömegterményeknek az eddiginél jóval olcsóbb szállítását biztositó közlekedési ut, minő a hajózási csatorna.

A főmunka, a Duna-Tisza csatorna mellett természetesen megvalósitandók az ország távolabbi vidékeinek érdekeit szolgáló mellékmunkák is — és ezek között első sorban a vármegyénket különös módon érdeklő Tisza—Szamos csatorna.

A debreceni kereskedelmi és iparkamara ebben az ügyben széleskörű mozgalmat indított meg. Helyesnek és szükségesnek tartjuk, hogy e tervet úgy a hivatalos vármegye, valamint a társadalom teljes erejével felkarolja. Itt is csak két gyakorlati szempontra utalunk. Az. egyik a szántóvas alá került ecsedi- láp, a másik a fejsze alá kerülő Avas óriási tömegtermelése mezőgazdasági, illetve erdészeti produktumokban. Azt az anyagi előnyt, mely a vármegye minden részére, de különösen a most említett vidékekre hárul az által, ha a tömeg-termékeket Budapestig közvetlenül vizen szállíthatják, kellően értékelni alig lehet.

A csatorna kiinduló pontja egyedül Szatmár lehet s minden egyébtől eltekintve, csak Debrecenre figyelemmel, irányának nagykároly-debreceninek kell lennie. Felhívjuk az illetékes körök figyelmét, hogy fáradságot nem kiméivé lássanak utána e nagyszabású terv mielőbbi keresztül vitelének.

A nemzeti ellenállás történetéhez.

A vármegyei tisztviselők országos egyesülete tudvalevőleg épen olyan fontos szerepet töltött be a nemzeti küzdelem idején a központban, mint az ellenálló vármegyék tisztikara a perifériákon. Ez a derék, hazafias egyesület e hó 16-án tartotta meg évi rendes közgyűlését, a melynek tárgysorozatában legfon- sabb helyet a lezajlott ellenállási harcról tett jelentés s ezzel kapcsolatban a vármegyék autonómiájának megerősítését célzó s memorandum alakjában a belügyi kormányhoz intézendő előterjesztés képezik.

E jelentés és előterjesztés úgy általános, mint szatmárvármegyei különleges szempontból is annyira érdekesek, hogy helyesnek tartjuk ezeket a vármegye közönségével és pedig az előterjesztést szószerint, a jelentést pedig terjedelmes kivonatban megismertetni, annál is inkább, mivel a jelentésben nem egy olyan mozzanatról szerzünk tudomást, a melyek eddig hiuaialosan nyilvánosságra nem jutottak, mivel az abszolutizmus sötét korszakában az akció legfontosabb részeit titokban kellett végezni.

A jelentés bő kivonata a következő:

Az ostrom a magyar vármegyék ellen már 1905. elején indult meg. Komoly jelleget a válság azonban csak junius 21-én öltött, amikor a képviselőház aznapi ülésének határozatában emlékeztette a törvényhatóságokat alkotmányvédő hagyományos feladatukra, figyelmeztette őket az 1886. évi XXI. törvénycikk 21. íj-ára. úgyszintén az 1504. évi I. t.-c. 5. és 6. szakaszaira és kimondta, miszerint elvárja tőlük, hogy az alkotmányellenes kormányzatot támogatni semmilyen körülmények között nem fogják.

Ennek az ünnepélyes deklarációnak óriási hatása volt az országban. A vármegyék sorra tiltották el tisztviselőiket a meg nem szavazott

adók beszedése és a meg nem ajánlott újoncok kiállítására vonatkozó minden közreműködéstől, sőt egyes megyék nem érve be ezzel eltiltották tisztviselőiket az önkéntes adók elfogadásától, a hadseregbe való önkéntes belépéshez szükséges bizonyítványok kiállításától a póttartalékosok behívó jegyeinek kézbesítésétől. sőt akadt olyan megye is, amely a hadkiegészítő parancsnokságokkal egyáltalán beszüntetett minden érintkezést.

Junius és julius havában a nemzeti ellent- állás mind szélesebb és szélesebb mérveket öltött, úgy hogy Fehérváry miniszterelnök indíttatva érezte magát arra, hogy »intő szózatot« bocsásson ki a törvényhatóságokhoz, amelyben engedékenységre kéri őket annyival is inkább, mert a kormány különben is »múlhatatlanul meg fog semmisíteni minden oly törvényhatósági határozatot, amely a rend megbomlására vezetne.« Ennek a fenyegető jellegű »intő szózatnak« azonban nem lévén semmi hatása, a kormány csakugyan már julius hóban megkezdte a törvényhatósági határozatok megsemmisítését és minthogy a képviselőházat időközben elnapolták, előrelátható volt, hogy az alkotmányos küzdelem szintere az ország parlamentjében nemsokára a vármegyék székházaiba fog áthelyeződni.

Október havában a rekonstruált Fejérváry kabinet erőszakos intézkedésekre szánta el magát, Megkezdte a haladópárti főispánok kinevezését. Pestvármegyébe :TahyIstván,Szatmárba: Nagy László volt alispán, Aradra: Vásárhelyi Béla, Kolozsba: gróf Teleky László neveztettek ki. Néhány héttel később pedig Abaujban : gróf Pongrácz, Zemplénbe: gróf Pallavicini Alfréd, Háromszékbe: Ugrón János, Komáromba: Ku- binvi Géza, Csanádba: Cseresnyés János lettek kinevezve. E kinevezésekkel szemben azonban a vármegyei törvényhatóságok csaknem egyhangúlag elhatározták, hogy a törvénytelen kormány kinevezését respektálni nem fogják és az uj főispánoknak hivatalból való beiktatását meg fogják tagadni.

Ezzel egyidejűleg egy igen erőszakos, igazságtalan és precedens nélkül álló cselekedetre szánta rá magát a kormány, tudniillik hogy az ellenálló vármegyéket engedelmességre szorítsa, tizenkét vármegyének, nevezetesen: Abauj. Bars, Csanád. Hajdú, Hont, Nógrád, Pest, Somogy, Szatmár. Veszprém, Zala és Zemplén- vármegyéknek állami javadalmazását jog és törvény ellenére önhatalmúlag beszüntette.

Ily körülmények között az Országos Egyesület titkára, elérkezettnek látta az időt arra, hogy az Országos Egyesületet cselekvésre felhívja, mert előrelátható volt már akkor, hogy a kormány és a törvényhatóságok között támadt alkotmányos harcban a vármegyei tisztviselők két tűz közé fognak szorulni és hogy csak nagyon erélyes fellépés lesz képes őket a teljes megsemmisítéstől megmenteni.

Szükségét látta pedig már október hó közepén annak, hogy az Országos Egyesület választmánya összehivassék, minthogy azonban az Országos Egyesület ügyvezető elnöke Be- niczliy Lajos pestmegyei alispán ugyanakkor megbetegedett és bizonytalan időre külföldre ment szabadságra, a választmány összehívása némi nehézséggel járt és tényleg csak akkor következhetett be amikor a kormány Fazekas Ágoston pestmegyei főjegyzőt és Rakovszky Fűidre abauji alispánt állásától felfüggesztette.

A választmányi ülésre szóló meghívó »A Vármegye« november 18. számában jelent meg és azt Huszár Ágoston alispán és az egyesület titkára elszorult szívvel és mély aggodalomtól eltelve Írták alá, mert már akkor is erősen tartottak tőle, hogy a kormány a választmány ülését meg fogja akadályozni és nem fog visszariadni attól sem, hogy Országos Egyesületünket esetleg feloszlassa.

És ez az aggodalom nem is volt alaptalan, mert november 25-én a kormány megkezdte a durva erőszakosságok szinte végnélküli sorozatát. Pestvármegye székházából erőszakkal távolította el a tisztviselőket és törvény- hatósági bizottsági tagokat és Kristóffy az ország első vármegyéjének alispánhelyettes-fő- jegyzőjévé valami Römer Róbert nevű belügyminiszteri segédtitkárt nevezett ki, aki november 26-án csendőrökkel, rendőrökket és katonasággal körülvétetvén Pestvármegye székházát, tényleg megakadályozta, hogy az erre a napra összehitt választmányi ülés a megyeházban megtartható legyen, úgy hogy a választmány kénytelen volt a függetlenségi és 48-as párt vendégszeretetét igénybe venni és az ülést e politikai pártkör nagytermében tartani meg, melyet Kossuth FArencz volt szives e célra a választmány számára átengedni.

Ezen az ülésen, melyen mint egy' 300 egyesületi tag jelent meg, a választmány egyhangúlag fogadta el a január 6-iki közgyűlés által határozattá emelt javaslatot, melyet alább egész terjedelmében közlünk.

Elhatározta továbbá a választmány, hogy az egyesületet 4906. évi január hó 6-ára rendkívüli közgyűlésre hívja össze, a közgyűlésnek a határozati javaslatot elfogadás végeit bemutatja és az elfogadott határozatot a képviselő- ház elnöksége utján a sérelmeknek törvényhozási utón való orvoslása céljából a képvi- selőházboz is eljuttatja.

Ugyanekkor az egyesület titkára érintkezésbe lépett a vezérlő-bizottság elnökségével, feltárta ama lehetetlen helyzetet, melybe a vármegyei tisztviselők az állami javadalmazások megszüntetése és az egymással homlok- egyenest ellenkező kormányhatósági és törvény- hatósági rendeletek által jutottak és felkérte a vezérlő-bizottságot, hogy a tisztikar megrendült pozíciójának megerősítésére a maga hatáskörében is minden lehetőt elkövessen.

És a nemzet vezérei, az egyesület titkárjának közbenjárását teljes mértékben honorálták és ennek alapján »A Vármegye« december 3-iki száma — bárha virágnyelven is — értésére adhatta az alispán uraknak, hogy az ellent- álló tisztviselők anyagi támogatásra mindenütt számíthatnak a hol a vármegye önerejéből az anyagi segélyt fedezni képtelen volna.

Hogy erre a támogatásra előre gondolni kellett, kitűnt már a választmányi ülést követő legközelebbi napokban, mert a kormánynál a választmány tiltakozása nemcsak hogy hatástalan maradt és nemcsak hogy a kormány a tiltakozás ellenére is folytatta tovább a felfüggesztéseket, de sőt Abaujvármegyében éppen ekkor kezdetét vette az elmozdítás is, melynek csakhamar az egész derék abauji tisztikar áldozatul is esett. El lettek mozdítva ezenkívül állásaiktóUkörülbelül ugyanebben az időben: F'arkas Albert és Hervav István alispánok is, a mit külön azért tartok felemlitendőnek, mert ez minden sérelem között még fokozott sérelemnek és törvénytelenségnek is tekintendő, mert azt, hogy az 1886. évi XXI. t.-c. 64—65. szakaszai alapján alispánt lehessen elmozdítani állásától, még a legagyafurtabb interpretációval sem lehet e törvényszakaszokba belemagyarázni.

Ilyen áldatlan viszonyok és üldöztetések között kellett volna az 1906. évi január hó 6 ára hirdetett közgyűlést megtartani, minthogy azonban az akkori visszonyok között előrelátható volt, hogy nvilt ülésben nem lehet megbeszélni azokat a módozatokat, a melyekben a szolidaritásnak elvét ténylegesen kifejezésre juttatni többen óhajtottuk, január hó 5-én az időközben hazaérkezett Beniczky Lajos alispán elnöklete alatt titkos előkészítő ülés volt az Országos egyesület ujvilág-utcai központi irodájában, a melyen az előadó 24 vármegye alispánjának jelenlétében a leghatározottabban a mellett tört lándzsát, hogy tekintettel az állami javadalmazás megszüntetésére és tekintettel arra, hogy mily méltatlanul és törvénytelenül bánt el a kormány egész sorával a tisztviselőknek, a tisztikarok valamennyi ellenálló vármegyékben azonnal mondjanak le tisztségeikről

Ä jelenlevők többsége azonban hivatkozással részben törvényhatóságaik alkotmányvédő bizottságainak ellenkező álláspontjára, részben vezéreltetve egyéni hazafias meggyőződésén alapuló eltérő felfogásától, a mellett foglalt állást, hogy a törvénytelen kormánynak csak lépésről-lépésre szabad minden pozíciót átengedni és a közigazgatási sztrájkot a közönség érdekeire való tekintettel legalább ez idő szerint még mellőzni kell.

FI határozat alapján a január 6-án a Royal-szállóban megtartott közgyűlésen a köz- igazgatási sztrájk kérdése szóba sem került, hanem módosított szövegbén és két ponttal megbővitve elfogadtatott a választmány határozati javaslata a következő szövegezésben:

Az országos egyesület közgyűlése kimondja:

4. Hogy a törvény és törvényhatóságok között támadt konfliktus legutóbbi eseményei mélyen megrendítették hitét a köztisztviselői állás szilárdságában ;

2. hogy a vármegyei tisztviselők országos egyesülete mély sajnálattal és hazafias aggodalommal vett tudomást arról, hogy a tisztikar legjobbjait, akik évek hosszú során át lelkiismeretes buzgósággal és az átlagot messze meghaladó igyekezettel látták el a hivatali teendői- kat, pusztán csak azért, mert az egymással, egyfelől a hatalomért, másfelől az ősi alkotmányos jogokért küzdő felsőbb hatóságok kontro- verz rendeletéinek egyidőben eleget tenni természetszerűen nem tudtak, nap-nap után a hivataluktól fölfüggesztik, állásuktól elmozdítják;

3. hogy a tisztikar mély megdöbbenéssel vett tudomást arról is, hogy a tisztikar egy tekintélyes részét, amely normális viszonyok között felsőbb hatósági rendeletének, pontos végrehajtása körül soha panaszra okot nem szolgáltatott, most az a veszély fenyegeti, hogy már a legközelebbi napokban, jog és törvény ellenére, kenyerétől és tiszti állásától fosztják meg;

4. hogy tudomást szerzett az országos egyesület arról is, hogy a vármegyei tisztvise-