Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)
1906-07-14 / 28. szám
6-ik oldal. szatmárvarmegye. 28. szám. Párbeszéd. (A református templom előtt vasárnap az istentisztelet után.) A. Hát te hogy kerültél közénk? B. (A ki többet nem vet keresztet.) A fiam megbukott a gymnasiumban. * Egyik munkatársunk gyönyörködött a múltkoriban egy napiparancsban. A helyőrséget persze, ahol a stílusnak ez a remeke született, nem áruljuk el. Szól pedig a napiparancs szóról-szóra a következőképen: »Pecek András altiszt két napi fogságra Ítéltetik mert kiment a kaszárnyából és herin- get evett begombolatlan kabátban«. Lám, lám, katonáéknál még a heringek is begombolkoznak! A. Nem különös, hogy a gymnáziumi tanároknak annyi ellenségük van, hogy három helybeli lap hasábjain egyik cikk a másikat éri ellenük. B. Nem, mert hiszen sok bukott diáknak sok hozzátartozója van. * Egyik ügyvédünk adta le ezt az apróságot. Egy atyafi beállít hozzá, akinek felekezeti viszonyai — amint mondani szokták — némileg rendezetlenek voltak. Valami csődféle dologban kérte a jogvédelmet s elég őszinte- séggel tárta föl a kissé kényes tényállást, Az ügyvédnek nem tetszett a dolog s a képviseletet kérő felet egész finoman elutasítandó, azt mondja: — Tudja mit? Egy-két jó tanácsot adhatok, de hivatalosan a védelmet ebben a nagyon bizonytalan ügyben nem vagyok hajlandó elvállalni. Az üzletférfiu szeme fölragyog. — Azt mondja az ügyvéd ur, hogy bizonytalan ügy ? Akkor hát pompás! Én meg azt hittem, hogy legalább egy esztendőt bizonyosan kapok ! 11489/1906. szám. Építési árlejtési hirdetmény. A Szatmár-Németiben felállítandó uj úobánvbGfáltó hivatal építkezésére. Építendő: egy hivatalház, melléképület, két szabványraktár, munkás árnyékszék, kút, kerítés és kocsiút. Előirányzott összköltség 147.629 korona 26 fillér. Befejezési határidő: 1906. évi október 30. Ajánlattevők ajánlataikban igazolni, illetve kijelenteni tartoznak: 1. hogy az épitőmesterség gyakorlására képesítve vannak; 2. erkölcsi tekintetben kifogástalanok: 3. az építéshez kizárólag belföldi gyártású és származású anyagokat fognak használni; 4. az itteni határozmányokat, általános és részletes feltételeket ismerik és elfogadják. Bánatpénzül 7400 K készpénzben vagy állami letétre alkalmas értékpapírokban valamely állampénztárnál (kir. adóhivatalnál) teendő le: az erről szóló letétnyugta az ajánlathoz csatolandó. Az öntött vasoszlopok és hengerelt vastartók külön fognak beszereztetni, ennélfogva ezekre ajánlat nem teendő. Az ivenkint 1 K bélyeggel ellátott magyar nyelvű ajánlatok lepecsételve s igy címezve: »Ajánlat a szatmár-németi-i dohány beváltó hivatal építkezésére« folyó évi juliua hó 24-én délelőtt 10 óráig — a mikor a nyilvános versenytárgyalás meg fog tartatni, — alulírott igazgatóság segédhivatalában a (II. Iskola-utca 13.) nyújtandók be. Fentiekből eltérő vagy elkésett, vagy távirati utón tett, letétjegy nélkül, vagy letétjegy helyett készpénzzel érkező ajánlatok vagy pótajánlatok figyelembe nem vétetnek. A műszaki mivelet ezen központi igazgatóságnál, a feltételek, határozmányok itt és a debreceni dohánybeváltó felügyelőségnél megtekinthetők. Előméret-költségvetés e központi igazgatóság segédhivatalában és a debreceni dohánybeváltó felügyelőségnél egy koronáért szerez hető. Budapest, 1906. évi julius hó 2. M. kir. dohány jövedéki központi igazgatóság. (Utányomás nem dijaztatik.) Építtetők figyelmébe. Lakó és bérházak, felekezeti iskolák, templomok, gazdasági s egyéb köz- és magánépületek tervezését, költségelését, ellenőrzését, felülvizsgálatát és leszámolását, valamint ezek átalakítási műveletét a legelőnyösebb feltételek mellett elvállalom. Felméréseket s műszaki teendőket is elvállalok; építési ügyekben tanácsot, felvilágosítást bárkinek ingyen nyújtok. T a t © r j á n István okleveles építész mérnök Gózson-u. 8. sz. 2—3 cs. Hirdetmény. A Nagykárolyi Takarékpénztár Egyesület ezennel közhírré teszi, hogy Csány község házánál, a Parázsó János-féle mintegy 6 hold 330 D-öl területű, részben szőlővel beültetett, részben szőlővel beültethető melyen egy teljesen modern lakház áll, 1906 évi julius hó 26-án délelőtt 9 órakor nyilvános árverésen el fog adatni. (1-2) Legjobb mellekkereset nők és családok részére. Egy helyen és egy háztartásban se hiányozzék az eredeti »Styriai« kötőgép. Árjegyzék ingyen. Kedvező fizetési feltételek. Slső styriai fiötőgép-gyár magyarországi képviselete Fogl J. L. műgépész. Budapest, VI., Csengery-utca Sí. ZILIZEIK 40 éven át kitűnőnek bizonyult közkedvelt i 1M Z K i; \ O i S K eltávolít mindennemű szépség hibát, nevezetesen szep- lőt, májfoltokat, az orr és kéz vörösségét s az arcznak késő korig egészséges, rózsás szint kölcsönöz. Ára í nagy7 tégely 2 kor. 40 fill., 1 kis tégely 1 kor. 20 fill., a hozzávaló szappan 1 drb 60 fül Szétküldések a világ minden tájéka- . felé utánvéttel. ...----Valódi minőségben, úgyszintén kitűnő hajnövesztő- kenőcs és szesz is kapható : Zilzer Herminánál Budapest, VI., Kiraly-utca70. sz. Kapható minden gyógytárban és droguában. (5—) 5~ Uj gyógymód. Reumában stb. szenvedőknek sok év óta kipróbált, orvosilag1 elismert külföldön is szabadalmazott magyar találmány. Hygienikus egészségi cipőmet ajánlom. Ezen cipő belső szerkezete szakértők egybehangzó véleménye szerint eddig fölülmulhatatlan módon biztosítja a lábnak egyenletes természetes melegét, a reumás beteg egészségét helyreállítja, az egészséges szervezetet pedig meghűléstől és sok veszélyes betegségtől megóvja. A cipő ruganyos, könnyű, elegáns formájú és olyanoknak kik hivatásuknál fogva sokat járnak megbecsülhetetlen. Lábizzadás és sokféle lábbántalmat sikeresen gyógyít, a vérkeringést egyenletessé teszi, ennélfogva sok betegségnek enyhítő szere. Prospektus ingyen. Egyedüli készítője a feltaláló: Rytkó Győző Budapest, (Vili., Kerepesi-ut 29.) Rytkó Viktor ur hygienikus egészségi cipői megfelelnek mindama követelményeknek, melylyel az ember egészségét soká megtarthatja, ezért mindenkinek melegem ajánlom, dr. Loftier Emil, 40 év óta működöm Budapesten. VI. Uj-utca 19. szám. Igen tisztelt Rytkó ur! A mai napon öntől átvett hygienikus egészségi cipőért a legnagyobb megelégedésemet fejezem ki saját részemről és szüleim részéről és mindenkinek a legmelegebben ajánlhatom egészség szempontjából. Maradok tisztelettel Szabó József Budapest, VII., Erzsébet-körut 5. 3483-906. tksz. Árverési liinlemény kivonata. 1. A nagykárolyi kir. járáshiróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a nagykárolyi kir. járásbíróság 1905. Ö. 242/2. sz. végzése alapján néhai Újlaki Juliánná hagyatéki ingatlanait végrehajtási árverés joghatályával biró árverés alá bocsátja nevezetesen: a szat- márnémetii kir. törvényszék területén fekvő irinyi 188. sz. betétben A I. alatt foglalt 354. és 355. brsz. részleteket az 1881. LX. te. 156. §-a alapján, egészben, tehát Orosz Mihályné sz. Újlaki Erzsébet 1/2 illetőségét és a C. 1. alatt özv. Újlaki Mihályné sz. Somogyi Mária javára bekebelezett haszonélvezeti jog épségben tartása mellett 378 korona kikiáltási árban az irinyi 161. sz. betétben A I alatt foglalt 172, 173, 174, 175. hrsz. részletekből Újlaki Juliánná 1/3 illetőségét 145 korona kikiáltási árban a C í. alatt özv. Újlaki Mihályné javára bekebelezett özvegyi haszonélvezeti jog érintetlenül hagyása mellett és az irinyi 147. sz. betétben A I alatt foglalt 438, 439, 440, 629, 630, 631, 831, 872, 873, 938. hrsz. részletekből Újlaki Juliánná 1/3 illetőségét 322 korona kikiáltási árban. 2. Az árverés megtartására határidőül 1906 évi szeptember hó 6-ik napjának délelőtti 9 óráját, helyéül pedig Iriny községházát tűzi ki, mikor a fent körülirt jószágtestek a kikiáltási áron alul is elfognak adatni. 3. Árverezni szándékozók tartoznak bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben vagy az 1881. LX. t.-c. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és a 3333/881. I. M. sz. rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, vagy annak előleges elhelyezéséről kiállított elismer- mervényt átszolgáltatni. Az árverési feltételek a telekkönyvi hatóság, valamint a községi elöljáróságok"hivatalos helyiségében a hivatalos órák alatt tekinthetők meg. Nagykároly, 1906 junius hó 26. A kir. Járásbíróság mint tkvi hatóság. FÜZESSÉRY, kir. albiró. fldíl T^ííl A Budapesten, Nyári es teli VmwmúmX X U1 tXU gyógyhely, a magyar Irgal- ------------------------------ masrend tulajdona. Elsőrangú kénes hévvizü gyógyfürdő; modern berendezésű gőzfürdő, kényelmes iszapfürdők, uszodák-, török-, kő- és márványfürdők; hőlég-, szénsavas- és villamosviz-fürdők. Ivó- és belégzési kúra. 200 kényelmes lakószoba. Szolid kezelés, jutányos árak. Prospektust ingyen és bérmentve küld Az igazgatóság. Van szerencsém köztndomásra hozni, hogy Nagykárolyban 'az Eigner Simon- féle házban zsákkölcsönző —------- üzletet — — ny itottam, a hol jutányos kölcsöndij mellett bármily mennyiségű ®F uj zsákot bocsáthatok rendelkezésre. Nagykároly, 1906. junius 28. Teljes tisztelettel 3-3 Sternberg1 Samu. A „Szatiámiicní számonkint kapható Csókás László lsÖ23.3r\7\l2eres:k:ed.ésé"ben ITAGY-KAHOLYBAIT.